Népújság, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-01 / 180. szám
OLáS PROLETÁRÉS ESTES TÉR! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXII. évfolyam, 180. szám ARA: 1.—FORINT 1971. augusztus 1., vasárnap .125 éves forint HUSZONÖT ÉVvEL ezelőtt, 1946. augusztus elsején került forgalomba a forint, s ezzel véget ért hazánkban a történelem legnagyobb inflációja, stabilizálódott a magyar valuta. A negyedszázados évforduló alkalmából a stabilizációról, a forint tekintélyéről a következő tájékoztatást adták a Magyar Nemzeti Bankban az MTI munkatársának: Mint ismeretes, a forint bevezetését a háború utáni — addig soha nem tapasztalt — infláció tette szükségessé, amely törvényszerűen következett a háborús készülődés érdekében meghirdetett — Darányi által kifejtett — egymilliárd pengős úgynevezett győri programból. Az infláció tehát nem 1945-ben, hanem már 1937-ben kezdetét vette. A forgalomban lévő bankjegy mennyiségét 1937 végétől 1944 végéig több mint negyvenszeresére emelték. A háborús pusztítást szenvedett országban 1946 nyarán az infláció végkifejlődésének olyan stádiumába jutott, amikor az árak a rohamosan növekvő bankjegyforgalomnál is lényegesen nagyobb mértékben emelkedtek. A forgalomnak mind nagyobb része bonyolódott le aranyban, dollárban, főként pedig cserekereskedelem útján. A pénzforgalom teljes dezorganizáltsága megnehezítette, gátolta a háború utáni gazdasági élet kibontakozását A pénz elértéktelenedésének, az áraik rohamos emelkedésének igazi terhét a bérből és fizetésből élők viselték. Jövedelmük a többszörös béremelés ellenére sem érte utól a rohamos ütemű drágulást. A természetbeni, illetve pénzbeni „kalóriajuttatás” is pusztán az elemi létfenntartáshoz nyújtott némi segítséget. Ugyanakkor az infláció vámszedői, a spekulánsok hatalmas és értékálló jövedelemre tettek szert. A stabilizációt mindenekelőtt az tette lehetővé, hogy e rendkívüli kedvezőtlen anyagi és pénzügyi viszonyok ellenére az országban nagyszerű újjáépítési munka folyt. A munka termelékenysége — a dolgozók nélkülözései— a ■ kedvezőtlen műszaki körülmények ellenére is — javult, mezőgazdaságban a terméskilátások kedvezőnek ígérte vasúti közlekedés helyreállítása is erőteljesen hozzájárult az ország vérkeringésének megindításához. fi átél—any baráti segítséget kaptunk a Szovjetuniótól. Segítette a stabilizációt, hogy az USA visszaszállította a Magyar Nemzeti Bank elhurcolt 28,3 tonna aranykészletét, s megindult az árucsere a baráti államokkal és nényugati országgal. 1946. AUGUSZTUS éjsején 290 nettő adópengő, a 400 ezer kvadrillió pengő ért egy forintot. Az első ötéves terv túlzott célkitűzései azonban szöktették 1951. decemberében az ár- és bérrendezést. A fogyasztási cikkek árai a régi kötött áraknál magasabbak, a szabad árakénál pedig alacsonyabbak lettek. A jegyrendszert eltörölték, s az új árakkal együtt a névleges jövedelmeket is felemelték. Ez a rendezés azonban az életszínvonal stagnálását, illetve csökkenését váltotta k. Az utána következő évek politikai ingadozásai kihatottak a gazdaságpolitikára is, s néhány éven belül egymásnak szinte homlokegyenest ellentmondó koncepciók születtek. De a forint nem ingott meg. S az ismert történelmi körülmények között lezajlott ellenforradalom idején a forintvaluta olyan erőpróbát állt ki, amely rendszerünk szilárdságát mindennél beszédesebben bizonyítja. OLYAN NYÍLT gazdaságú országra, mint hazánk, tehet az évi nemzeti jövedelemnek mintegy 40 százaléka a külkereskedelmi kapcsolatokban realizálódik, a növekvő világpiaci árak miatt feltétlenül hat a tőkés valuták inflációja. A termékek választékának bővülése, a növekvő igényeknek megfelelő értékesebb áruk részarányának emelkedése a termelésben és a fogyasztásban ugyancsak szükségszerűen az árszínvonal növekedésével jár. A lakosság pénzbevételeinek bővülése azonban évről évre túlhaladja az árszínvonal emelkedését, s így az általános életszínvonal mind kedvezőbben alakul. Ma a nagyobb vállalati önállóság, a szabadabb ár- és bérgazdálkodás, a piac hatások érvényesülésének tágabb keretei között, a forint belföldi, illetve a többi valutához mért jónak nevezhető pozícióját fenntartva kell gazdasági feladatainkat megoldani. Ez napjainkban annál is inkább szükséges, mert nemzetközi pénzügyi kapcsolataink bővülése nyomán (idesorolható, a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi kötvényeinek kibocsátása is.) a külföldi pénzügyi szakemberek is érdeklődéssel figyelik a forint hazai vásárlóerejének alakulását. Továbbra is csak a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés biztosíthatja a reálbérek és ezzel egyidejűleg a reálfogyasztás folyamatos növelését. Ez a biztosítéka a forintba vetett bizalom megőrzésének, a további eredményes gazdasági munkának. I „Az ember felfedezésre született és ez az emberi felfedezések legnagyobbika . . ..’? Scott és Irwin ezredesek a Holdra léptek távközlési műholdak segítségével 30 ország nézői láthatták a televíziók képernyőjén. Scott első szavai a Holdra lépés után: „Itt ebben a csodálatos és ismeretlen környezetben értem csak meg igazán azt az alapvető igazságot, hogy az ember felfedezésre született és ez az emberi felfedezések legnagyobbika A kiszállásra való felkészülés már órákkal korábban megkezdődött, majd 14 óra 11 perckor kapták meg az utasítást az űrhajósok a kabin nyomástalanítására. Első feladatként Scott és Irwin a leszállóhely közvetlen közelében gyűjtenek holdkőzeteket, hogy minden eshetőségre — ha valamilyen okból esetleg sietve kellene elhagyniuk a Holdat — rendelkezzenek kőzetmintákkal. Később beszállnak „holdautójukba” és több órás felfedező útra indulnak.♦ A két űrhajóssal — amnt már jelentettük — a Falcon elnevezésű holdkomp közép-európai idő szerint pénteken 23 óra 16 perckor ereszkedett le a Hold felszínére az Apennin hegység térségében, a Hadley síkságon. A holdkomp mindössze néhány száz méternyire ért Holdat a programban kijelölt helytől. A földi irányító központ a leszállást „mintaszerűnek” minősítette. HOUSTON (MTI) Szombaton közép-európai idő szerint 14 óra 30 perckor, nyolc perccel azután, hogy felnyitották a Falcon holkomp ajtaját, kiszállt és elindult a Hold felszínén David Sclát ezredes, az űrhajó parancsnoka. Néhány perccel később követte őt társa James Irwin ezredes. A kiszállást és az űrhajósok első tétova lépéseit az Intelsat 3. és az Intelsat 4. A szovjet űrhajósok parancsnoka Egerben Szombaton délelőtt Egerbe látogatott Beregovoj Georgij Tyimofejevics vezérőrnagy, a szovjet űrhajósok parancsnoka, és felesége Cidija Matvejervna Beregovaja asszony, akik a Magyar Népköztársaság Honvédelmi Minisztériumának vendégeiként tartózkodnak hazánkban. Az 1968. október 27—30. között Föld körüli pályán keringő Szojuz 3. űrhajó pilótája az egri városnéző séta közben elmondotta, hogy most jár harmadszor hazánkban. Először 1943-ban a csatarepülők századparancsnokaként, a II. Ukrán Front kötelékében harcolt Magyarország felszabadításáért, majd felszabadulásunk 25. évfordulójának jubileumi ünnepségeire látogatott újra el Magyarországra, most pedig „civilben" ismerkedik — mint mondotta — szép tájainkkal, városainkkal, vendégszerető népünkkel. Képünk a Főszékesegyház előtti téren készült Beregovcjről és feleségéről, középen dr. Bihari József tanszékvezető főiskolai tanár, aki a vendégek kalauza és tolmácsa volt a megyeszékhelyen. Egri Nyári Egyetem 71 Megnyitó — hétfőn Augusztus 2-a és l-e között rendezik meg először Egerben a műemléki tematikájú nyári egyetemet. A, «aendiezvenysui.G___ áo a ́ stósa iránt érdeklődő hazai ,,iáes külföldi vendég v ■ isMBsat. Műemlékvédelmi szák- ÍSgcsberek érkeznek Jugoszláv.setoVyTáb óL Romániából, Finnországból, Angliából, Svájcból, az NDK-ból és Berlimnből. A szovjetunióbeli Csuvas ASZSZK-ból három szakember vesz részt a nyári egyetemen. A részt vevő finnsai és külföldi vendégek egy része már szombaton negérkezett ftz ünnepély« megnyitót hétfőn délután három órakor tartjaik a Technika Házában. Köszöntő beszédet mond Merényi Ferenc, az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatója, a nyári egyetem fővédnöke A megnyitót már előadás követi Eger múltjáról, jelenéről, jövőjéről. A hétfői program szakmai része filmvetítéssel zárul. • * E~"¥ H"~H Is i £ m3 Hz első egri nyári egyetem emlékére Szecskó Károly visszaemlékezésében korabeli feljegyzések alapján idézi fel az első Egri Nyári Egyetem rendezvényét lapunk 4. oldalán. 1 telekkönyvvezető A közelmúltban töltötte be 60. életévét Rétháti László egri telekkönyvvezető, aki hosszú évtizedek alatt sok százezer aktának és több ezer ügyfélnek lett az ismerőse. Hatvanadik születésnapján miniszteri dicséretben részesült. Róla szól írásunk a 4. oldalon, átadás előtt Kérdés: megnyithatja-e kapuit az új tanévben a gyöngyösi felsőfokú technikum új épülete? Erre keveset választ munkatársunk. Írását az 5. oldalon találhatják. Inig a házából liszt lesz... Megyénk malmaiban már mindenütt új búzát őrölnek. Munkatársunk Mezőtarkányba látogatott, s riportban számol be lapunk 6. oldalán az egykori ülésmalom munkájáról. , SSz é! csak kifelé vezet* A hegyek közé zárt faluról Hevesaranyosról szól riportunk a lap 6. oldalán. Hippiek A hippizmus más Rómában, más Tokióban és más Saigonban. A különböző hippi típusokból gyűjtöttünk össze egy csokorra valót a 7. oldalon. Mindennap csúcsidő Mindennap csúcsforgalom van az egri telefonközpontban, ahol képünk is mutatni sűrűn egymás mellett ülnek a kezelők, s hívják a kért vidéki számot. Az elavult berendezések, a rossz munkakörülmények sok gondot, problémát okoznak. Erről szól írásunk j _ a lap 3. oldalán. nete: Kun# Bélái