Népújság, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-02 / 77. szám

(Folytatás az 1. oldalról) Kár­ban jussam el az olva­sókhoz. A jelenlegi példány­szám holnap már nem lesz elegendő ahhoz, hogy a­ párt mindenhová eljuttassa hang­ját, de ahhoz sem, hogy az olvasók, a dolgozó nép a köz­vélemény nyilvánossága előtt eljuttassa véleményét az arra illetékesekhez. — Az elmúlt negyedszá­zad alatt megyénk kommu­nistái éppen úgy, mint a pár­­tonkívüliek, megismerték és megszerették a párt lapját, amely részese volt a politi­kai tömeg­munkának, a poli­tika végrehajtásának, hiszen szókimondásával agitációjá­­nak erejével, a párt igazsá­gának hirdetésével, a dolgo­zók véleményének közlésével önmaga is politikai munkát végzett. A tapasztalatok alapján joggal mondhatjuk, hogy a kommunistákon és az aktivistákon múlik elsősor­ban, hogy a Népújság mun­kája hogyan szolgálja még­­jobban a jövőt, hogyan lesz méltó a rá váró feladatok­hoz. A jövőről szólva az előadó a következőket mondta: — A lap hangja legyen to­vábbra is bátor, szókimondó, és ha kell, éles. Legyen a Népújság továbbra is nyílt, őszinte, ne kerülje meg a legkényesebb kérdéseket sem. Figyelje éberen a köz­véleményt és a hangulatot, s harcoljon azért, hogy — a párt politikájának megfele­lően — a dolgozó népet ér­deklő kérdések foglalkoztas­sák a közvéleményt. — Ebben az összefüggés­ben is emlékeztetni kell arra, hogy a bírálat a sajtónak nem csak joga, hanem köte­lessége is. A kritika azonban legyen mindig átgondolt, megalapozott, és azt tükröz­ze, hogy a bíráló a párt poli­tikájának védelmében, a szo­cializmus építéséért és a pro­letárdiktatúra erősítéséért harcol a hibák ellen. Ebből az alkalomból is szeretném bátorítani a lap vezetőit és munkatársait. De ugyanakkor azt is kérjük, hogy a­ lap to­vábbra is legyen színes, ele­ven, olvasmányos és tartal­mas. Ezt követően a lap mun­katársainak társadalmi sze­repéről, a szerkesztőség belső életéről, majd a nyom­da és a posta munkájáról szólott a megyei pártbizott­ság titkára, aki így fejezte be beszédét: — Úgy hiszem, jogos büsz­keséggel, s nem kevés öröm­mel mondhatom, hogy a 25 év alatt a Népújság tekin­télyt vívott ki­ s igen sokk őszinte barátot szerzett ma­gának, nemcsak az ország­határokon belül, hanem azo­kon kívül is. Őszinte örö­münkre szolgál, hogy e jubi­leumot együtt ünnepelhetjük a Népújság testvérlapjainak vezetőivel. Ez alkalommal is köszöne­tet mondok külföldi bará­tainknak és rajtuk keresztül munkatársaiknak azért, hogy lapjaik hasábjain megismer­tetik olvasóikkal megyénk dolgozóinak életét. Köszöne­tet mondok azoknak is, akik elfogadva meghívásunkat a megyéből és az ország más részéből eljöttek erre az emlékülésre. Kérem mind­azokat, akiknek életútja el­vált a laptól, maradjanak meg továbbra is a Népúj­ság barátjának, segítőjének az elkövetkezendő időben is. A végrehajtó bizottság nevében végezetül azoknak mondok köszönetet, akik az újság mai lapjait írják, a szerkesztőség dolgozóinak, a tudósítóknak, a levelezők­nek, valamint a lapkiadó, a nyomda és a posta munka­társainak, mindazoknk, akik együtt élnek, dolgoznak a lappal. Köszönjük a munkát­­s egyben mindannyiuknak további eredményes munkát, jó egészséget és boldogságot kívánok! Az ünnepi beszéd után a csuvas, a bolgár és a német testvérlap főszerkesztői kö­szöntötték a jubileumát ün­neplő Népújságot. Az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának üdvözletét és jókívánságait Németh Jenő, a Központi­­ Bizottság munkatársa tol­mácsolta. A jubileumi emlékülés Szalay István zárszavával ért véget. •­ A Népújság 25 éves év­fordulójára érkezett csuvas, bolgár és NDK testvérlapok delegációinak tagjai vasár­nap Eger város nevezetessé­geivel ismerkedtek. Hétfőn délelőtt a megye­­székhely nagy hírű dohány­gyárába látogattak vendége­ink, ahol Huszti Ferenc fő­mérnök és Kaszás Imre a párt-csúcsvezetőség titkára kalauzolta őket A déli órákban a Népújság szerkesztőségében baráti ta­lálkozón vettek részt. A Csuvas ASZSZK pártbizott­sága lapjának nevében Mi­hail Ivanovics Ivanov, a Szovjetszkaja Csuvasia fő­szerkesztője, Targoviste párt­lapja nevében Bogdanka Velinova főszerkesztő, a hal­lei Freiheit nevében pedig Hans Dieter Krüger főszer­kesztő ajándékokkal kedves­kedett a Népújság szerkesz­tőségének. A vendéglátó há­zigazdák nevében Papp Já­nos főszerkesztő mondott kö­szönetet és ugyancsak aján­dékokat nyújtott át a test­vérlapok képviselőinek. Jubileumi emlékülés Egerben Hans Dieter Krüger Németh Jenő Kormún valakit»* Bel liumhaa A Belga Szocialista Párt és a Flamand és a Vallon kereszténypártok küldöttei megkezdték tárgyalásaikat Leo Tin-Demans kijelölt mi­niszterelnök elnökletével a kormány­alakítás lehetőségé­ről, a kormányprogram rész­leteiről. A belga kormány még ja­nuárban mondott le, az ak­kori három párti — a liberá­lisok részvételével megalakí­tott — koalíción belüli nézet­eltérések miatt. A jelenlegi vita elsősorban a koalíciós program körül folyik. DIFK javaslatok a párizsi tárgyalásokon Hétfőn délelőtt visszaérke­zett Párizsba Nguyen Van Hieu államminiszter, a Pá­rizs környéki tárgyalásokon résztvevő DIFK-küldöttség vezetője, aká több mint két hónapja utazott haza, hogy tanácskozásokat folytasson kormányával. Nguyen Van Hieu Orly re­pülőterén megérkezésekor tett nyilatkozatában kijelentette: abban a reményben érkezik Párizsba, hogy a DIFK kül­döttségének március 22-én előterjesztett új javaslatai ki­vezetik majd a La Celle- 5 at-Cloud-ban folyó tárgya­lásokat abból a zsákutcából, amelybe a saigoni küldöttség magatartása juttatta a két dél-vietnami fél közötti meg­beszéléseket. A saigoni kor­mány azonban továbbra is megsérti a párizsi megállapo­dások rendelkezéseit és — Washington támogatásával — tovább folytatja a háború és az elnyomás politikáját. Ez a politika azonban elkerülhe­tetlenül kudarcra van ítélve. UH április 7, kedd Gyorslista Az 1974. április 1-én meg­tartott lottó-jutalomsorsolás­ról, amelyen a 10. heti lottó­­szelvények vettek részt szám. nyeremény: 5 605 897 hűtőgép 5 618 135 utalv 5 619 93b tv 5 622 54­7 mosógép 5 632 479 utalv. 5 636 266 hűtőgép 5 636­­ 113 utalv. 5 861 390 utalv. 5 866 320 ki mit vál 5 901 163 hűtőgép 6 902 207 utalv. 5 908 120 éléskamra ut 5 919 664 utalv. 5 935 207 utalv. 5 946 573 utalv. 3 947 117 utalv. 5 949 879 utalv. 5 958 808 utalv 5 980 557 éléskamra ut. 5 985 134 tv 5 987 743 utalv. 5 989 285 utalv 5 992 464 ki mit vál 5 993 866 utalv. 6 001 265 ki mit vál. 6 001 367 lemezjátszó 6 002 463 utalv. 6 00 638 ki mit vál 6 017 194 tv 6 054 397 hűtőgép 6 066 403 utalv. 6 067 123 külf. társasutazás 6 077 215 ki mit vál 6 077 226 tv 6 079 597 éléskamra Ut. 6 039 962 ki mit vál. 6 092 373 ki mit vál 6 102 495 ki mit vál 6 102 613 utalv. 6 108 533 lak.­tea 6 109 956 Utalv. 6 131 635 ki mit val 6 134 165 utalv. 6 134 166 utalv. 6 138 496 ki mit vál 6 146 300 lak.­tan. 6 156 344 utalv. 6 111 866 hastáfi­ & 6 181 706 ki mit Val 6 184 296 utalv. 6 193 803 tv 6 205 367 ki mit val 6 208 074 hűtőgép 6 211 514 ki mit val. 6 213 064 éléskamra ut 6 214 550 utalv. 6 228 219 hűtőgép 6 235 123 mosógép 6 235 769 utalv. 6 249 475 ki mit vál 6 250 330 ki mit vál. 6 255 607 éléskamra ut. 6 322 924 ki mit vál. 6 339 913 utalv. 6 348 123 mosogép 6 333 223 utalv. 6 363 818 utalv 8 376 565 ki mit vál­ 6 405 783 utalv. , 6 411 213 ki mit vál 6 418 994 hűtőgép 6 421 763 utalv. 6 426 654 lak.­tex. 6 442 636 háztart. g. 6 444 595 háztart. g. 6 446 152 tv # 151053 ki out vai, Megkezdik a Szuezi-csatorna tisztítását Iszman Fahrm­ egyiptomi külügyminiszter vasárnap Kairóban fogadta Vlagyimir Vinogradovot, a Szovjetunió egyiptomi nagykövetét. A mi­niszter a nap folyamán talál­­kozott Herman Eiltsszel, az Egyesült Államok kairói nagykövetével is. Az egyiptomi fővárosban közölték, hogy a Szuezi-csa­torna aknátlanítása április 7-én kezdődik. A munkálatok két-négy hónapot veszítek igénybe, s utána megkezdőd­het a csatorna kikotrása, a roncsok kiemelése. Ezek a műveletek a tervek szerint hat hónapig tartanak. Iszmailiában­ vasárnap megbeszélést tartottak a Szuezi-csatorna megtisztítá­sának irányítására Egyiptom­ba érkezett szovjet és ameri­kai szakértők. Az izraeli hatóságok azzal a kéréssel fordultak az egyip­tomi kormányhoz, hogy hos­­­szabbítsák meg a Szuezi-csa­torna keleti partján elesett iz­raeli katonakt holttestének felkutatására adott időt ápri­lis 5-ig. (MEN. AFP) Kiváló és érdemes művészek A Minisztertanács s szocia­lista k­ul­túra terén elért ered­ményeik elismerésein a­ ­«Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze” címmel tünteti Itt­­ Egri Istvánt. » Nem­zeti Szín­ház színész-rendezőjét, a Ma­­gyar Népköztársaság érdemes művészet rendezéseiért és ki­emelkedő színvonalú művészi alakításaiért; Faragó Andrást, a Magyar Ál­lami Operaház Liszt-díjas ma­gánénekesért, a Magyar Népköz­­társaság érdemes művészét a klasszikus operák főszerepei­ben nyújtott kiemelkedő művé­szi teljesítményeiért; Ilosvay Varga István festőmű­vészt, a Magyar Népköztársaság érdemes művészét több évtize­des alkotói munkásságáért; Lukács­ Margitot, a Nemzeti Színház Kossuth-díjas és Jászai­­díjas színművészét, a Magyar Népköztársaság TV­/1 szét kiváló művészi alakítá­saiért; Márk Tivadart, az Állami Operaház Kossuth-díjas vezető jelmeztervezőjét, a Magyar Népköztársaság érdemes művé­szét több évtizedes magas szín­vonalú jelmeztervezői munkás­ságáért; Mihály András Erkel-díj­as zeneszerzőt, Liszt-díjas karna­gyot, a Zeneművészeti Főiskola Kossuth-díjas tanárát, a Magyar Népköztársaság érdemes művé­szét zeneszerzői tevékenysé­géért és az új magyar zenemű­vek nagysikerű hazai és külföl­di bemutatásáért; S­inkovits Imrét, a Nemzeti Színház Kossuth-díjas és Jászai­­díjas színművészét, a Magyar Népköztársaság érdemes művé­szét kiemelkedő alakítot­t, sokoldalú színművészi tevékeny­ségéért. A „Magyar Népköztársaság Érdemes Mű­­vésze” címmel tünteti ki Bokor Péter Balázs Béla-díjas filmrendezőt történelmi doku­mentum­filmjeiért ; Chiovini Ferenc Munkácsy-dí­­jas festőművészt eredményes művészi alkotómunkásságáért; Dr. Cseres Miklóst, a Magyar Rádió Jászai-díjas rendezőjét három évtizedes rádiórendezői tevékenységéért; Csohány Kálmán Munkácsy­­díjas grafikusművészt magas színvonalú grafikus­művészi al­kotótevékenységéért ; Dózsa Imrét, a Magyar Álla­mi Operaház Liart-díjas szóló­­táncosát a balettművészetben nyújtott kiváló teljesítmé­nyeiért ; Borray Gábort, a Magyar Ál­lami Operaház Erkel-díjas ve­zető díszlettervezőjét magas színvonalú díszlettervezői tevé­kenységéért; Galsay Ervint, a Magyar Ál­lami Operaház nyugdíjas ma­gánénekesét több évtizedes ki­emelkedő operaénekesi munkás­ságáért ; Z. Gács György Munkácsy­­díjas festőművészt, az iparmű­vészeti főiskola tanárát kiemel­kedő művészi alkotótevékeny­ségéért és művészetpedagógiai tevékenységéért; Gink Károly Balázs Béla-dí­­jas fotóművészt kiemelkedő művészeti tevékenységéért és nagysikerű fotóalbumaiért; Giricz Mátyást, a Szegedi Nemzeti Színház Jászai-díjas igazgatóját magas­ színvonalú rendezői tevékenységéért; Görgei Györgyöt, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese Liszt-díjas művészeti vezetőjét eredményes zenekarvezetői te­vékenységéért; Gráber Margit festőművészt, több évtizedes kiemelkedő szín­ Keres Emil Kossuth-díjas és Jászai-díjas színművészt, az Iro­dalmi Színpad igazgatóját ki­emelkedő előadóművészi és színészi, valamint színházvezetői tevékenységéért; Kézdy Lórántot, a Magyar Televízió Balázs Béla-díjas fő­­díszlettervezőjét, magas színvo­nalú díszlettervezői tevékeny­ségéért; Kishegyi Árpádot, a Ma­gyar Állami Operaház Liszt-díjas magánénekesét több évtizedes magas színvonalú operaénekesi munkásságáért; Kohut Magdát, a Nemzeti Színház Jászai-díjas színművé­szét klasszikus és modern drá­mákban nyújtott alakításaiért­; Lukács Ervint, a Magyar Ál­lami Operaház Liszt-díjas kar­mesterét, magas színvonalú karmesteri tevékenységéért; Marczis Demetert ,a Pécsi Nemzeti Színház Linzi­-díjas ma­gánénekesét az opera és az oratórium műfajban kifejtett eredményes művészi tevékeny­ségért ; Márkus Lászlót, a Madách Színház Jászai-díjas színművé­szét magas színvonalú és sok­oldalú színészi alakításaiért; Moldován Stefániát, a Magyar Állami Operaház Liszt-díjas­ magánénekesét; a klasszikus operák főszerepeiben elért mű­vészi sikereiért; Neun Józsefet, a Pannónia­­ Filmstúdió Balázs Béla-díjas rajzfilmrendezőjét kiemelkedő rendezői tevékenységéért; Palcsó Sándort, a Magyar Állami Operaház Liszt-díjas ma­gánénekesét magas színvonalú operaénekesi tevékenységéért; Petress Zsuzsát, a Fővárosi Operettszínház Jászai-díjas szín­művészét az operett és zenés műfajban nyújtott kiváló alakí­tásaiért; Pécsi Sebestyén Liszt-díjas or­­gonaművészt, a Zeneművészeti Főiskola tanárát magas színvo­nalú orgonaművészi tevékeny­ségéért; Pangrácz Péter Liszt-díjas oboaművészt, a Magyar An­ami Operaház zenekari művészét kiváló előadóművészi tevékeny­ségéért; Rajkai Györgyöt, a Thália Színház díszlettervezőjét ki­emelkedő díszlettervezői tevé­kenységéért; Sára Sándor Balázs Béla-díjas főmoneratőrt, nagy hatású, ki­em­l­kedő filmoperatőri és mű­vészi tevékenységéért; Szabó Vladimir Munkácsy-dí­j­as festő- és grafikusművészt, kiemelkedő művészi alkotótevé­kenységéért ; Szőllősy András Erkel-díj­as zeneszerzőt, a Zeneművészeti Főiskola tanárát kiemelkedő ze­neszerzői tevékenységéért; Tarján­ Ferenc Liszt-díjas kürtművészt, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zene­kara tagját kimagasló előadó­művészi tevékenységéért; Vancsa Lajos Balázs Béla-a­­­jas filmoperatőrt több évtizedes kiemelkedő filmoperatőri tevé­kenységéért ; Varga Magdát, a Debreceni Csokonai Színház magánéneke­sét magas színvonalú operaéne­kes­ tevékenységéért. Irodalmi és művészeti díjak JÓZSEF ATTILA DÍj I. fokozat: Karinthy Ferenc író, Képes Géza költő, műfordító. Szobot­­ka Tibor író,­Török Sándor író, Zelk Zoltán költő. II. fokozat: Előért János kritikus, műfor­dító. Jovanovics Miklós kriti­kus, szerkesztő, Rákosy Gergely író, Su­monyi Imre költő, Tóth Eszter, költő, műfordító. III. fokozat: Lázár Ervin író, Simonffy András író, Ördögh Szilveszter író. JÁSZAI MARI DÍJ I. fokozat: B. Kiss István az Állami Báb­színház művésze, Lehoczky Zsu­­an*, a Fővárosa Operettű­ahác színművésze, '.Marton Frigyes a Magyar Rádió rendezője, Sztankay István, a Nemzeti Színház színművésze, Tahi Tóth László, a Vígszínház színművé­sze. Zolnai Zsuzsa, a Nemzeti Színház színművésze. II. fokozat: Göndör Klára, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze Győri Emi, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze. Káló Fló­rián, a József Attila Színház színművésze. Székely Gábor, a Szolnoki Szigligeti Színház igaz­gatója, Zsám­béki Gábor, a Ka­posvári Csíky Gergely Színház főrendezője. III. fokozat Csata Zsuzsa, a Vidám Szín­pad színművésze. Esztergályos Cecília, a Thália Színház szín­művésze. Solymosi Ottó, a Ma­gyar Rádió rendezője, Schütz Ila, a Madách Színház színmű­vésze. Szabó Kálmán, a Kapos­vári Csíky Gergely Színház szín­művésze. Várnagy Katalin, az Állami Déryné Színház szín­művésze, Faludy ugrócsoport: BALÁZS BÉLA DÍJ I. fokozat: Esztergályos Károly rendező. MRT, Jankovich,, Marcell rajz­filmrendező. Szinetár Miklós főrendező. MRT. II. fokozat: Fejér Tamás filmrendező, Ko­csis Sándor operatőr, MRT. Kó­nya Kálmán fotóművész, Ragá­lyi Elemér filmoperatőr. III. fokozat: Glosz Róbert filmrendező, Ha­lász Mihály operatőr, MRT. Mátray Mihály ope­atőr, MRT. Széplaki Gyula filmoperatőr, Vayer Tamás díszlettervező. LISZ FERENC DÍJ 1 fokozat: Gregor József, a Szegedi Nem­zeti Színház magánénekese. Ka­sza Katalin, az Állami Opera­­ház magánénekese. Sudlik Má­ria, az Állami Operaház magán­énekese. Szendrei Karper Lárelő gitárművész, az Országos Fil­harmónia szólistája. II. fokozat : Gaal Éva, az Állami Operaház magántáncosa, Lehotka Gábor orgonaművész, az Országos Filharm­nóia szólistája. Lubik Helyis, hárfam­űvész, Pál Ta­más, az­­ Vlnmt Operaház kar­mestere. Sebestyén János csem­­ballóművész, az MRT zenei fő­osztályának munkatársa. III. fokozat: Csapó Károly énekművész, az Állami Népi Együttes tagja. Ré­ti Csaba, a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese. Mez­yer Márta, az Állami Operaház magántáncosa. ERKEL FERENC DÍj I. fokozat: Dr. Demény János zenetudós. Székely Endre zeneszerző. II. fokozat : Novák Ferenc, a Magyar Nép­hadsereg Művészegyüttese és a HVDSZ Bihari János táncegyüt­tesének koreográfusa. Soproni József zeneszerző, tanár. III. fokozat ■ Daróczi Bárdos Tamás zene­szerző, az Állami Népi F­­yilt­­tes zenekari vezetője (­­ d8 János zenetudós, előadóművész. MUNKÁCSY MIHÁLY DÍJ­ ­. fokozat: Kiss Sándor, szobrászművész, Mikó Sándor iparművész, belső­­építész. sandal Sándor szob­rászat üvész. fI. fokozat: Bor T?tiltott festő­m­űvés.z. M’S­­­kolc­­y László festőművész. Sol­ti Gizella textiltervező, iparmű­­vész Vasvári Anna grafikus­művész. III. fokozat: Asszonyi Tamás szobrászmű­vész, Bognár Árpád grafikus­művész, Csíkszentmihályi Ró­bert szobrászművész, Gáczi Mi­hály grafikusművész, Szenes Zsuzsa textiltervező, iparmű­vész.

Next