Népújság, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-07 / 287. szám
A $z*»k*$zP9Mre%ezek hivatása f december 8-án kezdi meg munkáját a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusa. A dolgozók legszéle•eói> körű , tömegszervezeteinek, a négymillió szervezett munkást és alkalmazottat magába foglaló • szakszervezeti mozgalomnak legfontosabb • kérdéseivel foglalkoznak majd a kongresszus küldöttei. Melyek ezek a kérdések? Nem titok, hiszen a magyar szakszervezetek központi lapjában, a Népszavában nyilvánosságra hozták a SZOT kongresszusi jelentését ,és a XXIII. kongresszus határozatainak tervezetét. Történelmi tapasztalat, hogy a szakszervezetek szerepének helyes meghatározása szorosan összefügg a munkásosztály vezető erejének érvényesítésével. Az MSZMP nélkülözhetetlennek tartja, hogy a szakszervezetekbe tömörült dolgozókat megnyerje politikája gyakorlatti végrehajtására, eszmei irányítása pedig akkor hatékony, ha a szakszervezetek önállóan, sajátos mozgalmi módszereikkel dolgoznak. Azt szoktuk mondani, hogy a mi társadalmunkban kettős hivatást töltenek be a szakszervezetek. Egyrészről fontos feladatuknak tekintik az ország gazdasági erőinek növelését, a munkáshatalom politikai és gazdasági erősítését. Miközben követelményeket támasztanak a szocialista állam apparátusának munkájával szemben és társadalmi ellenőrzést gyakorolnak működésük felett. Másrészről a szakszervezetek képviselik a dolgozók érdekeit, hivatásuk szerint gondoskodnak a munkások és alkalmazottak különféle csoportjainak, rétegeinek, illetve a szakszervezet minden egyes tagjának érdekvédelméről. November elején Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára interjút adott a Népszabadságnak, a párt központi lapjának. Ebben hangsúlyozza: a szakszervezetek ma már össze tudják egyeztetni a társadalmi fejlődésből rájuk háruló feladatokat a tagság érdekeinek képviseletével, védelmével, erősödnek a szakszervezetek szocialista vonásai. Mit jelent ez? Elsősorban azt, hogy elsődleges feladatuknak tekintik az össztársadalmi érdekek képviseletét. Amitől elválaszthatatlan a népünk további fejlődését megalapozó termelőmunka. A szakszervezetek termelést segítő tevékenysége kezdődik a tervezésben való részvétellel, folytatódik a munka racionális megszervezésére tett erőfeszítésekkel, a minőség javítására, a tartalékok kiaknázására, a hatékony gazdálkodásra való mozgósítással és befejeződik a technológiai és a munkafegyelem megkövetelésével.Ezek a követelmények természetesen, egyaránt érvényesek beosztottakra és vezetőkre, munkásokra és alkalmazottakra — minden szinten. Mindebben eddig is sok kiemelkedő eredményt vallhatt magának a szakszervezeti mozgalom. Gondoljunk csak a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny eddigi teljesítményeire, a szocialista brigádmozgalom fejlődésére a Dolgozz Hibátlanul munkarendszer terjedésére. Érdemben persze csak akkor tudnak hozzájárulni a munkások, a dolgozók az üzemük, vállalatuk problémáinak megoldásához, ha erre szervezett lehetőségük van. Ezért valószínű, hogy a kongresszus vitájában nagy hangsúllyal kerül majd szóba az üzemi, munkahelyi demokrácia továbbfejlesztése. Ez fontos eszköz a munkásosztály hatalmának, vezető szerepének gyakorlati — ha úgy tetszik, mindennapi — érvényesítésére, egyszersmind hozzájárni, hogy akár a helyi, akár az országos tennivaló, azaz minden kisebb és nagyobb kérdés egyre inkább közüggyé váljék. Amikor a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusának küszöbén eredményes munkát kívánunk a négymillió szervezett dolgozó küldötteinek, jól tudjuk, ez a közéleti hivatástudat, a saját, munkahelyük, városuk, megyéjük lokális és az egész szocialista társadalom általános érdekében vállalt felelősségük vezérli mindannyiukat VAJDA JÁNOS A magyar szakszervezetek kongresszusainak krónikája ■ A magyar szakszervezetek közelgő XXIII. kongresszusa alkalmából áttekintést adunk a szakszervezeti kongresszusok krónikájából. A magyar szakszervezetek eddig valójában nem 22, hanem ennél több kongresszust tartottak. A felszabadulás előtt ugyanis a rendkívüli kongresszusokat nem számozták, erre utólag, az 1948. évi kongresszusra készülve, becslések alapján került sor. A megalakulás Az 1880-as évek végére kialakultak Magyarországon a szocialista szakszervezeti mozgalom keretei, sőt a szociáldemokrata párt vezetőségének tagjaiból és a szakegyletek küldötteiből 1891-ben a Szakszervezeti Tanács is megalakult, amely azonban csak 1898-ban kezdhette meg érdemi munkáját. Így került sor az I. kongresszusra, amely 1899. május 21—22-én özvegy Rodi Jánosné Alsóerdősor utca 24. szám alatti vendéglőjében tartotta tanácskozását A tagságot 109 küldött képviselte. A küldötteket a szakegyleti szervezkedésről, a szaksajtóról, a munkaközvetítésről, sztrájkügyekről és az egyesülési szabadságról tárgyalták. A határozat szűkségesnek tartotta a szakegyesületek működésének kiterjesztését az egész országra. Az ipartörtény revíziójáért Már az alakuló kongresszus is, majd a II. (190L december 25—27-i), III. (1904. december 25—26-i) és az 1906. október 4—6 között megrendezett rendkívüli kongresszus követelte a kormánytól az 1884. évi ipartörvény revízióját.Először a maximális napi 10, majd a 8 órás munkaidő bevezetését, a pinceműhelyek megszüntetését, a fiatalok fokozott védelmét. Indítványozták, hogy vezessék be a munkaviszony főbb kérdéseinek kollektív szerződésszerű testületi szabályozását, testületileg állapodjanak meg a minimális munkabérekben. A II. kongresszus követelte az úgynevezett truck-rendszernek, vagyis annak a módszernek a megtiltását, hogy a dolgozók bérük egy részét pénz helyett utalvány formájában kapták, amit csak a gyár boltjaiban válthattak be. A III. kongresszuson az úgynevezett sztrájkszabályzatot is elfogadták, amely kimondta, hogy a sztrájkjog gyakorlásának a megfelelő szervezkedés az előfeltétele.A IV. kongresszuson (1906. január 5—7.) több felszólaló rámutatott, hogy fel kell lépni az olyan törekvések ellen, amelyek a szakszervezet és a párt (szociáldemokrata párt) elkülönítését szorgalmazzák. Határozatban követelték továbbá az egyesülési és gyülekezési jogot, indítványt fogadtak el az alkoholellenes küzdelemről. Harc a munkanélküliség ellen Az V. kongresszus (1911. augusztus 13—15.) fő témája a munkanélküliség volt, amely a kongresszus megállapításai szerint csak a magántulajdon alapján álló társadalmi rend megdöntésével szüntethető meg. Rámutattak, hogy addig is harcolni kell a munkanélküliség és annak következményei ellen, mindenekelőtt a munkaközvetítés rendezésével és a munkanélküliek intézményes támogatásával. A következő időszakban a munkanélküliség olyan nagy méreteket öltött, hogy 1913. december 14-re rendkívüli kongresszust hívtak össze. Felszólították az államot, hogy a hadiköltségek növelése helyett közmunkákat biztosítson a dolgozóknak. Az újabb kongresszus 1914- ben lett volna időszerű, azt azonban a világháború kitörése miatt elhalasztották. A VI. kongresszusra 1917. augusztus 19—20-án került sor. Sokan bírálták a Szakszervezeti Tanácsot, hogy nem foglalkozik eléggé a hadiüzemekbe vezényelt szakmunkások problémáival. A háború közeli befejezésével számolva felhívták a figyelmet a leszerelő katonák foglalkoztatásának megszervezésére, a rokkantak megélhetésének biztosítására. 1918. május 25—26-ra ismét rendkívüli kongresszust hívtak össze, ahol indítványozták: a békekonferenciákon a munkásság képviselői is vegyenek részt, hogy a békeszerződésben legalább minimálisan biztosítsák a munkások védelmét és jogait. Javasolták, hogy a magyar országgyűlés iktassa törvénybe a dolgozók egyesülési és gyülekezési jogát. A fasizmus évei A Tanácsköztársaság megdöntése a szakszervezetek számára is nagy megrázkódtatásokkal járt. Több szakszervezetet feloszlattak, a megmaradottak működését pedig erősen korlátozták a rendőri és közigazgatási szervek. A munkásosztály azonban nem hagyta eltiporni magát. Ezt mutatja az 1920. október 24-i országos értekezlet és az 1921. december 4-i rendkívüli kongresszus is. Ha nagy eredményeket nem is értek el, de életjelt adott magáról az ájulásból magára ébredő mozgalom. Az 1920-as értekezlet megállapította: Magyarország munkássága soha olyan nyomorban nem volt, mint akkor. Követelték, hogy a kormány gondoskodjék megfelelő munkaalkalmakról, akadályozza meg, hogy a gyárak, nyersanyaghiányra hivatkozva, szüneteltessék munkájukat Követelték a politikai okokból bebörtönzöttek számára az amnesztiát továbbá a cenzúra eltörlését Az 1921. évi rendkívüli kongresszuséin köszönetet mondtak a világ szervezett munkásságának, a szakmák nemzetközi titkárságának, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetségnek a proletárszolidaritásért, amellyel a magyar munkások és alkalmazottak küzdelmét támogatják a súlyos megpróbáltatások idején. A VII. kongresszus (1923. március 25—27.) utasította a vezetőséget, hogy lépjen sürgősen érintkezésbe a kormánnyal a szervezkedési szabadság haladéktalan helyreállításáért. Iktassák törvénybe az életviszonyoknak megfelelő létminimumot, s a megfelelő bérek szavatolására hozzanak létre béregyeztető bizottságokat A VIII. kongresszus (1926. március 28—29.) ismételten a szociálpolitikai követelések egész sorát fogadta el és küzdött az egyesülési szabadság biztosításáért.) A IX. kongresszuson (1930. március 23—25.) az ipari és mezőgazdasági válság következtében növekvő munkanélküliséggel és nyomorral foglalkoztak. Bírálták a szakszervezetek vezetőit, mert keveset tettek a dolgozók szociális helyzetének javításáért, s az intézkedéseket a kormánytól várta a vezetőség. A kongresszuson elhangzott, hogy a „bolsevista propaganda” elleni védekezésre a szaktanács egyes vezetői nagyobb energiát fordították, mint a dolgozók jogos követeléseinek érvényesítésére. Az egyesülési és gyülekezési joggal kapcsolatos korábbi határozatok eredménytelenségére utal, hogy e tárgyban ismét az 1926. évi kongresszus határozatát fogadták el. 1931. február 8-ára rendkívüli kongresszust hívtak össze az óriási nyomor miatt. Az iparban 150 000, a mezőgazdaságban 300 000 volt a munkanélküli. Erélyes rendszabályokat követeltek a kormánytól a banktőkével amely magas kamattal akadályozta a termelés megindítását. A közmunkák sürgős megkezdésére is felhívták a kormányt. Ezenkívül törvényes intézkedéseket kértek a kilakoltatások ellen. Követelték a földbirtokreformot, továbbá az ország átfogó gazdasági tervének kidolgozását. A német fasizmus hatalomra jutása után, a magyarországi jobboldali erők aktivizálódása idején ült össze az 1935. szeptember 8 —9-i rendkívüli kongresszus. Az 1935. áprilisi választásokon győzött a gombosi, totális fasiszta jellegű irányzat, amely az úgynevezett munkáskamarák és a Nemzeti Munkaközpont létrehozásával fel akarta számolni a szocialista szakszervezeti mozgalmat. A kongresszus tiltakozott a kényszerszervezettség ellen és követelte, hogy törvényhozás útján biztosítsák a szabad egyesülési és gyülekezési jogot Az 1937. szeptember 26-i rendkívüli kongresszuson megállapították, hogy sikerült megvédeni a szakszervezeteket a gömbös?-fék? korporációs törekvésekkel szemben. Továbbra is követelték a teljes egyesülési és szervezkedési szabadságot A feszült háborús légkörben, 1939. augusztus 16-án országos értekezletet tartottak a szakszervezetek a fasizmus elleni tiltakozás jegyében. A belügyminiszter a szakszervezetek ellen megalapozatlan vádakkal vizsgálatot rendelt el Ismét erősödtek az úgynevezett munkáskamarák létrehozását sürgető kísérletek, amelyeket azonban — mint fasiszta szervezeteket — a szervezett munkásság továbbra is elutasított, s azokat más munkásrétegek sem támogatták. A második világháború idején, az 1942. március 19-i rendkívüli kongresszus megállapította, hogy nyersanyaghiány és termelési korlátozások miatt egész sor iparágban munkanélküliség tapasztalható. A béreket rögzítették, ugyanakkor az árak állandóan emelkedtek. 1941 —42-ben a kommunisták a baloldali munkásokkal együtt bérmozgalmakat szerveztek, ezt szervezett és nem szervezett dolgozók egyaránt nagy rokonszenwel támogatták. Mintegy két héttel a kongresszus után — egy, jóval a háború előtt kidolgozott terv alapján — zömmel szakszervezeti funkcionáriusokból összeállították a hírhedt 401-es és 402-es különleges munkásszázadot és ezeket kivitték a frontra, azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy megsemmisítsék őket. Az első szabad közgyűlés A felszabadulás után a magyar szakszervezetek első szabad közgyűlését 1945. december 2-án tartották. A felszabadulás óta elért nagy jelentőségű eredményeket tekintették át: a teljes szervezkedési szabadságot, kollektív szerződések rendszerét, a szakszervezeti munkaközvetítést, a társadalombiztosítás teljes önkormányzatát és a szakszervezetek felügyelete alá helyezését, a női és a férfi munka egyenjogúsítását, a tanoncok 28 napos fizetéses szabadságát. Összegezték a követeléseket is: a mozgó bérskála bevezetését, az üzemi ellátás rendszerének gyors kiépítését, a vásárlóképes pénz megteremtését, új adórendszer bevezetését, az állami kiadások csökkentését, a szén- és bauxitbányák, a villamoserő-telepek, mezőgazdasági gépgyárak, az ezernél több munkást foglalkoztató üzemek, a bankok államosítását, a malmok községesítését, a munkaközvetítés kiterjesztését az értelmiségiekre, a rokkant- és öregségi járadékot, a táppénzsegélyek rendezését, a művelődés fokozá gra népfőiskola és műszaki akadémia retaffi’ilását, a teljes szakszervezeti a kormány haladéktalan életbe léptetését. ..j A szocializmus gazdasági alapjainak megteremtéséért A XVII. kongresszus (1943. október 17—30.) határozatában kiemeli: a szakszervezetek fontos gazdaságpolitikai és politikai feladata elősegíteni a szocializmus gazdasági alapjainak megteremtését, a termelés felé tere,ztani a szakszervezeteket, a munkásosztály érdekeit védeni összhangban az állam érdekkel, továbbá harcolni a reakció minden válfaja ellen. Fontos feladat a munkásosztályt a nemzetközi proletár szolidaritás szellemében nevelni, megszilárdítani a szakszervezeti világmozgalom egységét. A XVIII. kongresszus (1953. február 27—március 1.) határozatában, utal arra, hogy a szakszervezetek irányítsák a tömegek termelési aktivitását, kiküszöbölve a munkaverseny bürokratikus kinövéseit. A szakszervezetek fordítsanak nagyobb gondot a termelésbe bekerülő új dolgozók nevelésére, törekedjenek az ártalmas káderhullámzás megszüntetésére, fejlesszék tovább — a szocialista ipar tagozódásához igazodva — az iparági szervezkedés rendszerét A XIX. kongresszuson (1958. február 28—május 2.) napirendre került a szakszervezetek szocialista jellegének erősítése, tömegkapcsolatainak javítása, a funkciók gyakorlásában az egyoldalúság megszüntetése. Alapvető feladatként jelölték meg az üzemi demokrácia fejlesztését a műszaki fejlesztéssel és a minőség javításával a termelékenység növelését, az anyagi ösztönzés helyes alkalmazását A kongresszus felhívta a szakszervezeteket hogy a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítására dolgozzanak ki részletes tervet fokozzák a politikai, ideológiai tevékenységet a burzsoá nézetek, a revizionizmus, a sovinizmus és a dogmatizmus elleni harcban. Járuljanak hozzá az értelmiség nagyobb társadalmi megbecsüléséhez. A XX kongresszus (1963. május 9—12.) a legfontosabb feladatok között említi a dolgozók mozgósítását a kiemelt iparágak és a mezőgazdasági termelés fellendítésére, az anyagi ösztönzés további fejlesztését, az üzemi demokrácia szélesítését. A kongresszus a szocialista munkaverseny szervezésének alapjául a rendszeres nevelő-felvilágosító munkát, az egyéni kezdeményezést tette. Itt már szorgalmazták, az egységes társadalombiztosítási rendszer megteremtését is. ■ A szakszervezetek a fejlett szocialista társadalom építéséért A XXXI. * kongresszus (1967. május 3—6.) már abban az időszakban ült össze, amikor a szocializmus alapjainak lerakása befejeződött. A szakszervezeti feladatok közül kiemelte a kongresszus a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítását. A XXII. kongresszus (1971. május 4—8.) alapgondolata, fő célja az volt, hogy tovább erősödjék a szakszervezetek szocialista jellege, munkájuk hatékonysága, hogy mind jobban megfeleljenek a társadalom és a szakszervezeti tagság növekvő igényének. Az itt hozott határozatok eredményeit összegezi majd a magyar szakszervezetek 1975. december 8-án összeülő XXIII. kongresszusa. Itt egyben azt is elemzik majd, hogy melyek a szakszervezetek fő feladatai a fejlett szocialista társadalom építésének időszakában. . . j*.