Heves Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-03 / 154. szám

1996. július 3., szerda Tollvégen Segíts magadon ••• A ramaleleszi Szűk Mátyás fúvószenekar szombaton nagy útra kél, a franciaországi Cherbourgba indulnak, ahol - az ottani fú­vósegyüttes vendégeként - bemutatkoznak a tengerparti város közönségének. Ez eddig egy hír - mondhatnánk, semmi különös. Csakhogy - teljesen véletlenül, egy egészen személyes beszélgetés köz­ben kiderült - tizenkét országos alapítványhoz, s egyéb szerve­zethez fordult segítségért a csoport, hogy az utazás költségét előteremthessék. Nos, a határon innen és túl is méltán elismert zenekar egyik helyen sem járt sikerrel. Millecentenárium ide vagy oda, Európában szó szerint vagy csak úgy elméletben: nincs pénz. Évek óta hallgattuk, jó lesz a pályázati rendszer, aki érdemes rá, az majd kap támogatást. Mindezek tükrében két lehetőség van. Először, hogy ezek a tizenéves gyerekek, úgy ahogy van­nak, csak ürügyként viszik a több milliót érő, hosszas munkával összekuporgatott hangszereiket egy jó kis potyanyaralásra. Vagy: ez a rendszer - már a pályázati - mégsem az igazi. Egyébként semmi gond: a helyi vállalkozók és az együttest fenntartó négy önkormányzat kiizzadta azt a milliócskát. Hogy a gyerekek elvihessék ezerszáz éves kis hazánk hírét. Mellesleg biztos, hogy sem ők, sem felnőtt kísérőik minderről nem tesznek említést. Mert ott „kint” nemigen értenék. Suha Péter Több mint félszáz engedély - ezernél több járműre Gazdára váró sárga rendszámok Július 1-jétől a közúti árufuva­rozás engedélyhez kötött. Azok az üzembentartók, akik a felté­teleknek megfeleltek, megkap­ták járműveikre a sárga rend­számot. - Hétfőig 531 engedélyt ad­tunk ki 1108 járműre - össze­gez Kormos Emil, a Heves Me­gyei Közlekedési Felügyelet igazgatóhelyettese. - Vannak mintegy százan, akik ideiglenes engedéllyel vehetnek részt a forgalomban. Nekik két hét alatt kell pótolniuk a hiányzó papírokat. Lehet ennek oka le­járt erkölcsi bizonyítvány, rossz bankgarancia a vagyoni biztosí­tékhoz, vagy éppen szaktanfo­lyami bizonyítvány hiánya. A tevékenységi engedélyek kiadása Egerben folyamatos.­­ A jövő hét közepére való­színűleg minden megyei árufu­varozó megkaphatja a sárga rendszámot. Becslésünk szerint 80-100 vállalkozó jelentkezhet még - teszi hozzá az igazgató­­helyettes. A közlekedési szakemberek az árufuvarozók zömének fel­készülését a rendeletváltozásra felelősségteljesnek ítélték. A Heves megyei jármű­parkra vonatkozó korábbi becs­lésük azonban eltúlzott volt. Az előzetesen várt mintegy hétszáz vállalkozó a 2500 helyett vár­hatóan csak 1500 gépjárművel fuvaroz. Ágyaspálinka, valódi bikavér, vitézi íjászat a várban Estefelé az Ispotály-pincében Az egri múzeumi programok izgalmas kiegészítői a vitézi vacsoraestek. Bartók Lajos, az Ispotály-pince vezetője nemrég sajtótájékoztatón ecsetelte, mi­lyen vendéglátói kunsztokkal kecsegtetik a várba látogató tu­ristákat. Ehhez - mondhatni - kultúrtörténeti kutatásokat foly­tattak arra vonatkozóan, mit et­tek és ittak eleink. Dobó István katonái minden bizonnyal a ma ismeretes gu­lyáshoz hasonló húsételt fo­gyasztottak. Ám mivel az fris­sen égette volna a nyelvüket, nyers hordóskáposztára szed­ték. S mi az egri bikavér eredeté­nek hiteles története? Egykori leírások tanúsítják: az 1552-es ostrom előtt a várkapitány kérte a környékbeli gazdákat, szállít­sák be boraikat, mivel e kitűnő itallal szerette volna fokozni katonái harci kedvét. Hét gazda vitte be a borát, ám azok minő­sége különbözött. A kapitány azonban - hogy mindenki egy­forma italban részesüljön - az Ispotály-pincében összeházasít­­tatta a hétféle nedűt, amiből egy jó bor lett. Ez a hétpecsétes bi­kavér eredetének története. Ezt az ételt és italt kapják azok a vendégek, akik részt vesznek a várbeli vacsoraesten, ahol a bejáratnál a várúr és a várúrnő fogadja őket, mégpedig mazsolán és szilvaágyon érlelt ágyaspálinkával. Az est alkal­mával vitézi íjászaton is részt vehetnek. (jámbor) Parkolni muszáj Felháborodottan telefonált tegnap szerkesztőségünkbe egy úr, mondván: a címol­dali fotónk azt sugallja, hogy ő is egyike azoknak, akik elfoglalják a rokkan­taknak fenntartott parkoló­helyeket. Pedig a képen - bár ő használhatná ezeket a helyeket - nincs az ő jár­műve. De mégsem ott parkolt, talán épp, mert nem jutott hely. Akkor az írás az ő vé­delmében született... Kíván­csi lennék: a „cukkolok” el­olvasták-e a cikket - van ugyanis egy közmondás egy ingről -, vagy megmaradtak a kép nézegetésénél­!). Az is érdekelne, a felháborodott úr milyen perrel fenyegetett. Közterületen történt fotózás miatt...? (s. p.) Megyei Körkép A nyerészkedési vágy és a józan ész, az orgazdaság nem kifizetődő üzlet (Folytatás az 1. oldalról) - Őket most felejtsük el, hiszen nekik aligha lehet a lelkükre beszélni. De mi van azokkal, akik úgymond tudatlanságból válnak orgazdává? - Való igaz, a legtöbben e körbe tartoznak. És - sajnos - nem kizárólag felnőttekről van szó. Itt van a nyár, most van a kismotorok, kerékpárok sze­zonja. A tizenéves srácok egy­más között adják-veszik ezeket, nem törődve semmivel, főként azzal nem, hogy az olcsónak tűnő járgány honnan is szárma­zik. Különösen érdekes, hogy az esetek zömében a szülő sem ér­deklődik a csemetéjétől, vajon miként is tett szert erre vagy arra. Csak akkor hökkennek meg, amikor kiderül az igazság. - Vajon hol is köttetnek a „jó boltok", hol számíthatunk arra, hogy valaki mesés áron kínál valamit? - Az ilyen alkalmi ismeret­ségek - érthető módon - első­sorban a kocsmákra, a zugki­mérésekre jellemzőek. Az ital hatására az amúgy óvatos em­ber is merészebb lesz, s kön­­­nyebben enged a rábeszélés­nek... De nemritkán házalnak is a holmival. - Apropó, rábeszélés... Mi­lyen szöveggel igyekeznek megnyerni a reménybeli vevő­ket? - Mondok egy példát... Nem oly régen Egerben, a Kistályai úton feltörtek egy sor víkend­­házat. Sok-sok értékes műszaki cikk eltűnt (motoros kapáló-, il­letve permezezőgépek, vízveze­ték-szereléshez szükséges anyagok, stb.). Az elkövető persze túl akart adni ezeken. Olyan mesét talált ki, miszerint válik, vagyonmegosztásra ke­rült sor, s minthogy megszorult, gyorsan el kell adnia a fűnyíró­gépet. De jól hangzik a beteg anyára, feleségre, gyerekre - s még sorolhatnám - való hivat­kozás is, vagy éppen az, hogy most vezettük be a gázt, nálam feleslegessé vált ez a néhány gázpalack, vedd már meg, ko­mám. Persze, ezernyi variáció van, a bűnözők kifogyhatatla­nok az ötletekből. - Úgy hiszem, akik ráállnak az üzletre, valahol maguk is hi­básak... - Tény, sokan el sem töpren­genek, csak az lebeg a szemük előtt, hogy most aztán megfog­ták az Isten lábát. A nyerészke­dési vágy fölülkerekedik a jó­zan észen. S csak akkor átko­­zódnak, símak-rínak, amikor a dolognak komoly következmé­nyei lesznek. - Igen, mert a megkerült el­követő bizony elmeséli, hol is van a „szajré” ... - Pontosan. S akkor jön a házkutatás, a lefoglalás. Pol­gárjogi igényt ugyan az ilyen módon kárt szenvedett illető bejelenthet - már amennyiben nem bizonyosodik rá az orgaz­daság, azaz valóban vétlennek találtatik -, de nem ajánlom, hogy ezzel kapcsolatban valaki is túlzott reményeket tápláljon. Jobb az óvatosság, mert több­nyire a „se pénz, se posztó” mondás érvényesül. - Külön kategóriát képeznek a gépkocsik. E téren mi a hely­zet? - Itt aztán különösen körül­tekintően kell eljárni. Manapság már remekül - hadd ne mond­jam: profi módon - „bepaní­­rozzák” a járműveket, s végzik el azokon a szükséges beavat­kozásokat (alváz- és motor­­szám-manipulációk, stb.), ezért minden lehetséges módon meg kell győződni arról, hogy az autó „tiszta-e”. Ne sajnálja hát senki a fáradságot, mert nagyon rá lehet fizetni.­­ Mennyire vannak tisztában az emberek azzal, hogy itt nem babra megy a játék? - Szomorú, de a tapasztala­tok szerint nem nagyon, sőt va­lahogy nem is tekintik komoly dolognak az egészet. Való igaz, nem minden tanúként kihallga­tott polgárra bizonyosodik rá az orgazdaság bűntette, ettől füg­getlenül - s ezt utólag már szinte valamennyi kárvallott tö­redelmesen elismeri - seho­gyan sem éri meg ekkora rizikót vállalni. (s. i.) Katonazenekarok parádéja Egerben Igazi csemegének ígérkezik az egri nemzetközi katonazenekari találkozó. A koncertek sorát a franciaországi Roye város gár­dazenekara nyitja meg pénte­ken délután ötkor a Dobó téren. Másnap a Magyar Honvéd­ség Központi Zenekara mellett a Szolnoki Repülőtiszti Főis­kola Zenekara, illetve a Kalo­csai Helyőrségi Zenekar és természetesen az Egri Helyőr­ségi Zenekar ad koncertet. Az együttesek délután háromne­gyed 5-kor vonulnak be a térre, innen - a megnyitó után - zene­szóval a stadionba masíroznak. A program hét órakor folytató­dik a katonazenészek és az egri majorettek közös show-jával, majd este nyolctól az egyesített zenekar ünnepi koncertjét él­vezhetik az érdeklődők. A műsoron - többek között - Webber, Beethoven, Lehár, Bi­zet, Liszt, Kodály és Vangelis szerzeményei szerepelnek, a koncert tűzijátékkal zárul. Rossz idő esetén a programnak a Kemény Ferenc Sportcsarnok ad otthont. Több mint kemping... Hamarosan megnyitja kapuit a családi vállalkozásban felépült síkfőkúti Nomád kempig. Mint az egyik tulajdonos - a családfő - lapunknak elmondta, reményeik szerint több mint kemping, amit létrehoztak, s bár nem akar nagy szavakat használni, tulaj­donképpen komplett vendégfogadó bázissal gazdagodik me­gyénk egyik legszebb kirándulóhelye. A látogatókat ötven lakókocsi fogadására alkalmas állások várják, aki pedig kényelmesebben szeretne pihenni, annak a kétszintes faházban négy apartman áll rendelkezésére, majd a későbbiekben a szálloda is. A büfé és a százfős étterem a külön­féle étkezési igényeket tudja kielégíteni. Az utolsó simításokat végzik a szállodán fotó: perl Márton Megnyílt a XXVI. Műemlékvédelmi Egri Nyári Egyetem Milyen értékeket testálunk az utókorra? Érdeklődők népes tábora várta az ígéretes kezdés pillanatait. Soraikban akadtak olyanok is, akik visszatérő vendégek, s örvendeztek annak, hogy ismét látják egymást. Dr. Tóth Vilmosné, a TIT Bu­gát Pál Egyesületének ügyve­zető igazgatója a szervezők ne­vében köszöntötte a résztvevő­ket. Elégedetten számolhatott be arról, hogy ezúttal jóval töb­ben jöttek, mint a korábbi esz­tendőkben. Lapunk munkatársának hangsúlyozta:­­ kilencvenöten jelentkez­tek. Közülük ötvenkilencen külhoniak: olaszok, finnek, kárpátaljaiak, horvátok, jugo­­szlávok, belgiumiak, izraeliek. Nem hiányoztak az erdélyiek és a szlovákiaiak sem. Mindez arra utal, hogy jó úton járunk, hiszen a témakör az országhatá­ron túliakat is vonzotta. Köszöntőt dr. Ringelhann György, Eger város polgármes­tere mondott, aki többek között nyomatékolta: valaha olyan kezdeményezés rajtolt, amely beváltotta a hozzá fűzött remé­nyeket, s ez a kurzus már rég­óta nemzetközi rangú. Kalmár Péter, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal új el­nöke egyéni ízekben bővelkedő megnyitójában jelezte: sok szál­lal kötődik e rendezvénysoro­zathoz, hiszen tíz évig volt tit­kára. Ezért indokoltan hitele­síthette, hogy a felnőtt diákok nemcsak szakmailag gyarapod­tak, hanem az esztendők során emberileg is közel kerültek egymáshoz. Maradandó barát­ságok köttettek, s olykor - mint említette - házasságok is szü­lettek. Ezután dr. Klein Rudolf, je­­ruzsálemi egyetemi tanár - aki nemcsak kiváló, kitűnően kép­zett szakember, hanem nagy­szerű előadó is - beszélt a XX. század magyarországi építésze­tének jellemző vonásairól. Remekül - a kifejezés egyál­talán nem túlzás - érvelt, a meggyőző erejű tényeket frap­pánsan, eredetien sorakoztatta fel. Kollégáit szinte elbűvölte, hiszen vérbeli hozzáértőként szemléltetett, diavetítéssel il­lusztrálva az általa elmondotta­kat. Jóvoltából úgyszólván hiány­talan képet kaptunk a főbb és a mellékirányzatokról, s érzékel­hettük az egyes törekvések mö­gött megbúvó filozófiai, politi­kai mozzanatokat is. Lényegében ehhez a gondo­latkörhöz kapcsolódott a kö­vetkező színvonalas összegzés. Dr. Fejérdy Tamás, az OMH szaktanácsadója arra keresett választ, hogy jelenlegi értéke­ink közül mit és miért érdemes a jövőre testálnunk. Ilyen előzmények után ért­hető, hogy az ott lévők biza­kodva várták a folytatást, azt az ismeretgyarapítást, tapasztalat­­cserét, amely valamennyiük pallérozódását szolgálja az el­következő napokban... Pécsi István 3. oldal Észrevételek a lakástámogatásról A fiatal házasok lakáscélú tá­mogatására vonatkozó javaslat az egri polgármesteri hivatal hirdetőtábláján megtekinthető. Az ezzel kapcsolatos észrevéte­leiket az érintettek péntek dél­után 14—15 óra között a város­háza 1. számú tanácskozóter­mében tehetik meg. Barokk konferencia holnaptól Egerben Holnap délelőtt tíz órakor Egerben, a városháza díszter­mében kezdődik a Megyei Mű­velődési Központ, az Érseki Gyűjteményi Központ és a Dobó István Vármúzeum ren­dezésében a barokk konferen­cia, melynek fő témája: A tár­sadalmi élet a barokk korban. Visszaáll a rend a Kertész utcában Az egri Kertész utca felújításá­nak első üteme befejeződött. Emiatt csütörtöktől az 5-ös és 8-as számú helyi járatú autóbu­szok ismét a menetrendben sze­replő útvonalon közlekednek. Afrikai trófeák a noszvaji kastélyban A noszvaji De la Motte-kas­­télyban pénteken délután há­rom órakor nyílik az a kiállítás, amely dr. Nyíri Iván trófeagyűj­teményét mutatja be. Megjelent az ötödik Tourinform-hírlevél A kiadványból az érintettek többek között tájékozódhatnak a november eleji Wellcome to Hungary vásárról, valamint to­vábbi szakmai eseményekről: Orgonakoncert pénteken Egerben A komolyzene kedvelői­ pénte­ken délután fél 2-től az egri Minorita-templomban Somogyi József orgonakoncertjét hall­gathatják meg. Vendéglátósok Poriba utazhatnak Fiatal vendéglátó-ipari szak­emberek részére tanulmányutat szervez az egri önkormányzat idegenforgalmi és kereske­delmi irodája. A feltételekről a 413-321-es telefonszámon kaphatnak felvilágosítást az ér­deklődők. TRAEFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület, Gyöngyös belterület. 14.00- 22.00 - Hatvan belte­rület. A HEVEST HÍRLAP ÜGYELETE: Újságíró: NÉGYESSY ZITA Telefon - (36)413-8531 Fax-(36)412-333­­ Hirdetésfelvevő: AMBRUS HENRIETT­A Telefon- (36)410-880 Fax-(36)412-333 Terjesztő: BATA MARIANN Telefon - (36)412-646

Next