Heves Megyei Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-28 / 227. szám
1998. szeptember 28., hétfő Közadakozásból tanterem BOCONÁD Közös összefogásnak köszönhető, hogy ha nehezen is, de lehetőség lesz az informatikai ismeretek megfelelő körülmények közötti oktatására a helyi általános iskolában. A napokban átadott számítógépes szaktanterem ebben segít a tanároknak és diákoknak. Az ismeretszerzéshez elengedhetetlen számítógépek egy részét a Budapest Bank Rt. ajándékozta a boconádiaknak még az elmúlt évben. A hiányzó összeget az önkormányzat, valamint az intézmény jótékonysági rendezvényeiből összegyűlt pénzekből sikerült előteremteni. Az e célra átalakított helyiségeit társadalmi munkával a szülők tették a foglalkozásokra alkalmassá. A termek elhelyezésekor az intézmény vezetői már a jövőre is gondoltak oly módon, hogy ott további eszközfejlesztéssel egy korszerű nyelvi labor kiépítésére is lesz lehetőség a későbbiekben. 40 éve ballagtak a diákok KÖMLŐ - Mi, az általános iskola 1958-ban végzett tanulói, 40 éves osztálytalálkozót rendeztünk. A szervező, Körömi Mihály kitartásának köszönhetően az osztályból húszan voltak jelen. Tanáraink közül hatan jöttek el, köztük a mára nagy hírű nevelő, Nagy József (osztályfőnökünk), Tóth Gyula, a sokak által ismert testnevelő, s Kósa Péter. A rendhagyó osztályfőnöki órán figyelemmel hallgattuk egymást, pályafutásaink történeteit. Néhányan helyben találták meg boldogulásukat a termelőszövetkezetben tagként, könyvelőként, illetve jelenleg önkormányzati képviselőként. A többség szétszóródott az országban, közülük kikerült ügyvéd, agrármérnök, kollégiumi gazdaságvezető, vízvezeték-szerelő, villanyszerelő, cukrász, vállalkozó, szellemi és fizikai munkás. Egy osztálytársunk Új- Zélandra került szerszámkészítőnek. Az osztályfőnöki óra végén virággal köszöntöttük tanárainkat. Ezután felkerestük a temetőt, megemlékeztünk elhunyt osztálytársainkról, akik itt vannak eltemetve. Az osztály nevében: Katonáné Bartus Rozália 1 Negyven év után ismét együtt e Év eleji sport az iskolában HEVES A Benedek Elek Általános Iskola, a Heves Megyei Önkormányzat Művelődési és Sportirodája, a Hevesi Önkormányzat, a Hevesi Tehetséges Gyermekekért Alapítvány, valamint a hevesi rendőrség az idén is megrendezte az általános iskolások duatlon-olimpiáját. A futó és kerékpározó diákok versenyében az első korcsoportban a következő eredmények születtek: Lányok közül első lett Zsidó Boglárka, a hevesi 5. számú általános iskola tanulója. A fiúknál a legjobbnak Bakos Levente (hevesi számú iskola) tanulója bizonyult. A második korcsoportban lányoknál a legjobb Bakos Emese Sarolta (1. számú általános iskola), fiúknál Konkoly József (Benedek Elek Általános Iskola) bizonyult. A harmadik korcsoportban első lett Bakos Lili (1. számú iskola) és Molnár József (Benedek Elek Általános Iskola). A nyílt fiúbajnokságban Szabó Gergely bizonyult a legjobbnak. Heves És Körzete „Lépésről lépésre” tanulnak a nebulók Tizenkét gyermekkel folyik a kísérleti oktatás a romaiskolában „Más fogyatékosok”, így nevezik az oktatásügy szakemberei a tanulási nehézséggel küzdő tanköteles gyermekeket. Azonban mindenki tudja, valójában egy közösség fenegyerekeiről van szó. A tarnazsadányi iskola egyike az ország azon 12 iskolájának, ahol kísérletet tesznek a legproblematikusabb gyermekek esélyegyenlőségére. TARNAZSADÁNY - Rendhagyó módon kezdődik annak a 12 elsős nebulónak a napi elfoglaltsága, akik az otthonosan berendezett könyvtárban a „Lépésről lépésre” kísérleti program kiválasztottjai. Mindannyian Király Hajnalka tanítónő köré telepednek, hogy gondolatban bebarangolják az etnikum mesevilágát. Aztán a betűk kanyarintásával töltenek egy kis időt, később matematikai elemeket válogatnak meghatározott tulajdonságaik szerint. A rövid szünetet felhasználva a tanítónőtől megtudtuk, reggel fél nyolctól késő délutánig tart a foglalkozás, s anélkül, hogy a gyerekek észrevennék, konkrét órarend szerint folyik a napi munka. A látszólagos kötetlenség mögött szigorúan kötött, tervszerű mozzanatok követik egymást. -A program lehetővé teszi, hogy a megszokottnál több fajta hatás érje, több ismerettel szembesüljön az elsős gyermek - mondja a program vezetője. - Több idő jut a jártasságok, készségek kialakítására is. Lényeg, hogy minél több idő jusson egy-egy tanulóval történő differenciált foglalkozásra. Ezért itt az sem nagy baj, ha az egyik óra átcsúszik a másikba, ha azt az alkotómunka úgy hozza. Délután Lehó Judit irányítja a megkezdett munkát. Nincs unalom ebéd után sem - folytatja a pedagógus -, hiszen a sport-, a természetismereti foglalkozások lekötik az esetlegesen lankadó figyelmet. Aztán következik a délelőtt kapott feladatok gyakorlása. Haza soha nem visznek leckét. - Van-e konkrét, az osztályra lebontott tevékenység? - A tanterv nekünk is ugyanazt íja elő, mint a hagyományos első osztálynak, csak annak eléréséhez mi más utat választottunk. A másság a programban az, hogy a család, az évszakok, a maskarázás, valamint a cigányság témafoglalkozások során élményszerűen találkozhatnak, szembesülhetnek a cigányság kultúrájának sajátos gyökereivel. -Mi tette szükségessé ezt a programot? - kérdeztük az iskola igazgatójától, Öcsödi Kis Józseftől. - Kimondatlanul bár, de cigányiskola lévén, tanulóink 90 százaléka hátrányos vagy veszélyeztetett helyzetű. Ebből adódik, hogy a hagyományos fejlesztő pedagógiai programmal a hátrányt korrigálni már nem lehetett. Végül a Soros Alapítvány által támogatott, a kifejezetten nehezen tanuló vagy tanulási képességzavarokkal küzdő gyerekek képzésére kidolgozott tematikával az esélyegyenlőség biztosítható számukra is.A kiválogatás milyen szempontok alapján történt? -A megyei tanulás- és képességvizsgáló intézetnek a tanulók intelligenciája, valamint tanulási zavarai, illetve részképességeik vizsgálata alapján azok kerültek ide, akiknek e területen valamilyen megelőző tevékenységre van szükségük. Gyakorlatilag ezek a „más fogyatékosok”. Képzésük programja két évre szól, a kontroll- osztályéval azonos elvárásokkal. A különbség abban van, hogy nem a követelményszinten, hanem az ahhoz vezető módszereken változtattunk. -Mit vár a programtól? - Ha ezekkel a növendékekkel sikerül elérni, hogy a hagyományos tanrenddel haladó csoporttal összevontan majd oktathatók legyenek a harmadik osztályban, akkor nem dolgoztunk hiába, s a program elérte a célját. Cseh Béla Nemcsak szép, hanem korszerű is HEVES Közel két évtizede született elképzelés vált valóra azzal, hogy megtörtént az új buszpályaudvar műszaki átadása. A hat és fél hónapja megkezdett 106 millió forintos beruházást - pályáztatást követően - a Mátra Volán Rt. építette meg, és mint leendő üzemeltető, számos olyan ésszerű megoldásokkal bővítette az eredeti terveket, amelyek révén az új buszpályaudvar a megye legkorszerűbb - s talán a legszebb -, közlekedést segítő épületévé válhatott. Kft. Cser Lajos, a szolnoki Axis tervezőmérnöke szerint ilyennek álmodta meg a buszpályaudvart, és a létesítmény javára vált, hogy a falakra, a tetőre, valamint a térburkolatra sokkal korszerűbb, esztétikusabb anyagok kerültek, mint ami az 1994-ben készült tervmódosításban szerepelt. A Mátra Volán vezérigazgatója, Tóth Béla is osztja a fenti véleményt. Elégedett az épület műszaki paramétereivel, és szerinte megyénk más városai is örülnének egy ilyen buszpályaudvarnak. Az épület nemcsak szép, hanem praktikus is. A tervezéskor felkészültek a növekvő igényekre is. Az utazóközönség egy kulturált épületet talál Hevesen, mely a fejlődést is előmozdíthatja. Korszerű abban a tekintetben is, hogy a buszok tejes körforgalomban, tolatás nélkül tudják az utasok ki-, illetve beszállását biztosítani. A járművek indítása számítógép-vezérléssel történik, amit az utazókkal egy gépi hang közöl. A 100 négyzetméter várócsarnokkal és több mint 300 négyzetméter fedett váróval rendelkező épületben több kereskedelmi üzlethelyiség kezdi meg működését. Sokak örömére pedig igényes mosdóhelyiségek biztosítják az átutazóknak a felfrissülés lehetőségét. A pályaudvar védelmét állandóan biztonsági emberek vigyázzák. H. Budai Sándor Tehetséggondozás távoktatással BOCONÁD - Az alsó tagozatosok képességének fejlesztése érdekében az általános iskola a tanév elején „ Kis matematikusok feladatmegoldó versenye" címmel vetélkedőt hirdetett a térség hasonló korú tanulói részére. Az ötfordulós versengés résztvevőinek a szorgalmi idő során megküldött matematikai feladatlapok kitöltésével kell bizonyítaniuk felkészültségüket. A legjobb teljesítményt nyújtókat májusban Boconádra várják a rendezők. A jelentkezéseket szeptember 30-ig lehet elküldeni a boconádi iskola címére. 5. oldal Tarnamérán szeptember 29-én, kedden 16 órakor tartja a képviselő-testület utolsó ülését. A meghívottak az elmúlt négy év munkájáról hallgatnak beszámolót a polgármestertől, majd arról is döntenek, tartanak-e falugyűlést a választások előtt. Tiszanánán tovább folytatódnak az útjavítások. A Csokonai úton 600 méter, a Martinovitson 200 méter útszakasz kap szilárd burkolatot. Ezzel egy időben a piactérre is kavicsborítás kerül. Tenken ülésezett a szociális bizottság. Száz kérelmet vizsgáltak felül, melyek a gyermekvédelmi támogatásra vonatkoztak. . A Barna Farmon szeptember 28-án közösségi napot tartanak a tenki gyermekek. Az általános iskolások évek óta ezen a napon gyűlnek össze. A diákok főzésben és duatlonbajnokságon mérik össze tudásukat. Tiszanánán sűrű lesz az októberi eseménynaptár. A képviselő-testület október 5- én ülésezik, amikor az elmúlt időszakról hallgatnak meg beszámolót a falu vezetői. Október 3-án a nyugdíjasok világnapja alkalmából a helyi klub is összejövetelt szervez. Október 8-án, 13 órakor pedig a kisebbségi önkormányzat tartja cikluszáró ülését. Utoljára ülésezik Tenk testülete. Az október 5-i tanácskozásra minden intézményvezető és külső bizottsági tag meghívást kapott. A téma természetesen a ciklus értékelése lesz. Gumiskocsis lovasderbit rendeznek október 10-én Tiszanánán. A harmadik alkalommal meghirdetett regionális verseny helyszíne a sportpálya lesz. A szervező Krizsó Dezső tenyésztő, aki az indulás feltételeiről is részletes tájékoztatást tud adni a versenyzéshez kedvet érzőknek. Herczeg Kata HOROSZKÓPJA 1998. szeptember 28-október 4. (Telefonon 88 forint/perc + ÁFA díjért hívható) KOS (vi. 21.-IV. 20.) T.:0690-330-401 Szerelem: Érzései megcsalhatják. De az is lehet, hogy önmagát csapja be azzal, hogy túl sokat képzel és sokat vár a most induló kapcsolatától. Hivatás: Rengeteg váratlan esemény történik, nem győzi átírni a határidőket, és bizony, a sok változtatás közben lesz egy-két dolog, amiről megfeledkezik. Bosszúságot okoznak ktltégái is! BIKA (IV. 21.-V. 20.) T.:0690-33(M02 Szerelem: Többet kellene foglalkoznia a magánéletével, partnerével! Nincs abban semmi bűn, ha olykor a szíve irányítja, és nem a kötelezettségek. Hivatás: Öröm és bosszúság sűrűn váltogatja egymást, bár az utóbbi épp abból fakad, hogy túl gyorsan ível felfelé a karrierje, ezzel arányban nő az irigyek száma. IKREK (V. 21.-VI. 21.) T.:0690-330-403 Szerelem: A héten aligha lehet otthon tartani a családi tűzhely melegénél. Szíve (és kíváncsisága) új kalandra sarkallja. Még az sem tartja vissza, hogy veszélybe kerül stabil kapcsolata. Hivatás: Nagyszerűen alakulnak a dolgai, ezúttal válogathat az ajánlatokban, és végre azt csinálhatja, amihez igazán kedvet érez. RÁK (VI. 22.-VII.22.) T.:0690-330-404 Szerelem: Túlzott elvárásai miatt nehéz most az ön kedvében járni. Partnere azonban megtalálja a módját, miként okozzon örömet. Igazi meglepetésben lesz része a hét második felében! Hivatás: Bár általában a pénz nem érdekli, most mégis azért izgatja magát, hogy kollégái közül ki mivel, s főleg mennyit keres. OROSZLÁN (VB. 23.-Vin. 23.) T.:0690-330-405 Szerelem: Dühös lesz, és joggal! Valaki megirigyelte a boldogságát, és most azon mesterkedik, hogyan tegye kellemetlenné napjait. A szívére hallgasson, ne a szóbeszédre! Hivatás: Itt is akad mérgelődni való épp elég! Anyagiak miatt gyűlik meg a baja üzlettársaival vagy felettesével. Jól teszi, ha előre tisztázza a feltételeket! SZŰZ (VIII. 24.- IX. 23.) T.:0690-330-406 Szerelem: Érzelmes hangulata nemcsak a környezetét lepi meg, de saját maga is elcsodálkozik rajta. Főleg, ha nem most kezdődő kapcsolatról van szó, hanem, mondjuk, több éve tartóról! Új értékeket fedez fel partnerében. Hivatás: Lehet, hogy most ízleli meg a közös munka örömét? Használja ki a lehetőségeket! MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.) T.:0690-330-407 Szerelem: Vonzó külsejével és behízelgő modorával általában könnyen rabul ejti a másik nemet. Most azonban hiába próbál meghódítani valakit, ő ellenáll, mert szíve már foglalt. Hivatás: Miközben saját karrierjére figyel, nem veszi észre, hogy nehéz helyzetbe hozza kollégáit, főnökeit. Később kimászni pedig nehéz lesz belőle. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) T.:0690-330-408 Szerelem: Egyre inkább rájön, hol a helye. Partneréhez fűződő érzelmei mélyülnek, s ha nem élnének együtt, a közös jövőt tervezgeti. Hivatás: Azt kell eldöntenie, képes-e másokhoz igazodva dolgozni, vagy inkább egyedül vállal minden kockázatot. Ha nem osztozik, év végéig kemény időszak vár önre. NYILAS (XI. 23.-XI. 21.) T.:0690-330-409 Szerelem: Ne higgye, hogy mindent tud a szerelemről! Önt is érheti meglepetés. Aki a meglepetéssel szolgál, igencsak próbára teszi a türelmét. De épp emiatt nem mond le róla! Hivatás: A munkahelyén sok mindent kell másképp csinálnia, mint korábban. Az átszervezés miatt nehezebben megy a munka, emiatt rosszkedvű. BAKY (XB. 22 1. 19.) • '*] T.:0690-330-410 ! / j Szerelem: Ko J Elf ! moly vetélytárs B/y tűnhet fel a láthatáron. Ha nem akarja elveszíteni a partnerét, feltétlenül több időt és figyelmet kell áldoznia rá. Hivatás: Amíg a megszokott feladatokat kell ellátnia, nincs baj, viszont minden újítástól retteg. Pedig sikereket érhetne el anyagilag is, ha rugalmasabb volna. VÍZÖNTŐ (I. 20.-B. 20.) T.:0690-330-411 Szerelem: Sorsdöntő lépés előtt áll. Ne hagyja, hogy mások döntsenek ön helyett. Csak a szívére szabad hallgatnia, a tanácsadók a saját érdekeiket tartják szem előtt! Hivatás: Nem szívesen vállal felelősséget, de ezúttal nem lehet kibújni alóla. Mások boldogulása, anyagi helyzete is függ az ön hozzáállásától, ötleteitől. HALAK (B. 21.-IB. 20.) T.:0690-330-412 Szerelem: Ön nagyon be tudja hízelegni magát bárkinél, de most olyasvalakivel találkozik, akit szeretne meghódítani, s épp a nagy igyekezettől leblokkol. Hivatás: Rövid pihenőt tarthat az év végi hajrá előtt, aztán teljes erőbedobással veti magát a teendőkbe, és csak a pénzszerzés meg a karrier lebeg a szeme előtt.