Heves Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-01 / 231. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP A mesét népszerűsítették EGER, SÁROSPATAK Benedek Elek születésnapja és a nép­mese napja alkalmából „Me­sés konferenciát” tartott az Eszterházy Károly Egyetem Sárospataki Comenius Cam­­pusa. A fórumon elhangzott több tudományos előadás, a hallgatóknak mesemon­dó versenyt tartottak. En­nek győztese az egri első év­folyamos óvodapedagógus diák, Kalas Martina lett. Szá­mos izgalmas program után, a konferencia zárásaként, Darmos Éva és Darmos Ist­ván felkészítésében a­ Pacur­­ka Néptánccsoport A székely asszony meg az ördög című előadást mutatta be. S. S. Pályáztak a szociális tűzifára SZILVÁSVÁRAD A rászoru­lókat segítendő pályázatot nyújtott be az önkormányzat szociális célú tüzelőanyag vá­sárláshoz. A község honlap­ján közzétettek szerint helyi önkormányzatoknak kiírt pá­lyázat segítségével 156 köb­méter keménylombos tűzi­fát tervez vásárolni, s még ebben az esztendőben a rá­szorulók számára kiosztani a helyhatóság. A szükséges önerő a fenti mennyiséghez közel 200 ezer forint. A szál­lításról is önkormányzatnak kell gondoskodni. S.S. Előbb az ihlet, most a ma júliusban tartot­ták az Art Camp nyári tábo­rát, Törökországból, Hollan­diából és több magyar város­ból érkezett művészek rész­vételével. Az akkor készült al­kotásokat most állították ki a Hatvani Galériában. Má­­tyássy Gábor művésztanár, a tábor szervezője a kiállítás megnyitóján elmondta: a gra­fikusok körbejárták a várost, vázlatot készítettek, fotóztak és hosszú munkafolyamattal alkották meg képeiket. S. S. Tihaméri Natasa, az Esz­terházy Károly Egyetem Gya­korlóiskolájának negyedikese is részt vett osztályával a Kuta­tók Éjszakájának pénteki prog­ramjain. Elárulta: sütit készítet­tek, megnézték fegyverkiállítást. A Varázstoronyba is ellátogattak, a kísérleteket is megcsodálták.­­ A matematika a kedvenc tan­tárgyam. Jártam már ilyen prog­ramon - mesélte. Osztályfőnö­kétől, Krivarics Évától azt kér­deztük, mennyire fogékonyak a gyerekek a tudományok iránt. - Nagyon érdeklődőek a ter­mészettudományok iránt, min­dig szívesen jövünk a Varázsto­ronyba. Az itt hallottakat tudják hasznosítani a környezetisme­­ret-órán is. Az internetet is aktí­van használók biztos, hogy ráke­resnek majd arra, amit a progra­mon láttak - közölte a tanárnő. A hatodikos Simon Noémi a kisnánai Szent Imre Általános iskolából érkezett: a történelmi játszóház, a hadibemutató és a kísérletezés közül az utóbbi tet­szett neki a legjobban. J. H. Villamcsődület a háziorvosnál KERECSEND Meglepetés flash mobbal köszöntek el pénteken reggel nyugdíjba vonuló házi­orvosuktól, dr. Lukács Bélától a kerecsendi és a demjéni pol­gárok, felnőttek és gyermekek egyaránt. Kilenc órakor rengetegen je­lentek meg a Kerecsenden lévő orvosi rendelő környékén csa­kis azért, hogy utolsó munka­napján megköszönjék a doktor­nak a több évtizedes áldozatos és emberséges gyógyító mun­káját és a közösségért végzett tevékenységét. A reggeli villámcsődületen megjelent több száz ember tü­relmesen várakozott mindad­dig, amíg Lukács doktort mun­kája közben kiszólították ren­delőjéből, majd percekig tar­tó vastapssal köszöntötték a la­kosok. Az idős szakember, aki harminchárom éven át gyó­gyította a két körzetébe tarto­zó összesen 2600 betegét, nem­csak orvosolta a bajokat, ha­nem 25 esztendőn át szervezte, irányította is a legaktívabb ci­vil közösség, a Faluvédő Egye­sület munkáját. A nyugdíjba vonuló házior­vos könnyekkel a szemében köszönte meg a különleges meglepetést, s azt mondta, ha újrakezdené, akkor is csak Ke­­recsendet választaná. Elbúcsú­zott tisztelőitől, majd folytatta a rendelést. B. K. A diákok transzparensekkel is készültek a köszöntésre Megismerhették az erdők világát MÁTRAFÜRED Erdészeti nyílt napot tartott az Egererdő Zrt. pénteken a mátrafüredi park­ban, ahol a szakemberek stan­doknál közérthető módon mu­tatták be az óvodások, általá­nos iskolások és lakosok szá­mára az erdei élővilágot, az er­dész sokrétű munkáját és a tár­saság tevékenységét, s testkö­zel­be kerültek az erdők és az erdőgazdálkodás. A résztve­vők megismerkedhettek az er­dei növényekkel, rovarokkal, az erdő életével, a fahaszná­lattal, az erdészeti gépekkel, a fatermékekkel, a vadgazdál­kodással és vadászattal, az er­dei melléktermékekkel, az er­dő ízeivel, az erdei vasutakkal és az erdei művészetekkel is. A látogatók kipróbálhatták a mindennapos munkák során használt eszközöket, működés közben figyelhették meg a rako­dó- és aprítógépet, megfoghat­ták a tölgyfa és a fenyő levelét, megérinthették a szarvas agan­csát, megsimogathatták a va­dászkutyákat és megnézhették, hogy mi mindent lehet fából és növényekből készíteni. M. A. A különféle madarak is érdekelték a gyermekeket Galéria: HEOLHU Felújították Vak Bottyán János kuruc generális emlékoszlopát Része a Mária-zarándokútnak TARNAÖRS A miskei határban, Vak Bottyán János kuruc ge­nerális egykori táborhelyén, a felújított emlékoszlopnál tar­tottak megemlékezést a na­­pokban a tarnaörsiek. Almádi János, a dél-hevesi falu polgár­­mesterének köszöntője után Utasiné dr. Garay Borbála tá­jékoztatta az ünneplőket ar­ról, hogy az emlékhely része lesz a sárga jelzésű Mária-za­rándokútnak. A tervek szerint hamarosan felfestik a sárga je­let a Csepegős kútra, valamint az emlékoszlop talapzatára is.­­ Nagy örömünkre szolgál, hogy ennek az útvonalnak a Vak Bottyán emlékhely az egyik ál­lomása lehet, éppen ezért dön­tött úgy a képviselő-testület, hogy méltóképpen felújíttatja azt az emlékoszlopot, amelyet 1982-ben Jakkel Mihály gyön­gyösi fafaragó művész tölgyfá­ból faragott. A felújítási mun­ka, az emlékoszlop újrafaragása is az ő keze munkáját dicséri - mondta el Almádi János. A megemlékezésen Benyovsz­­ky Péter, a gyöngyösi Vak Bot­­­tyán János Műszaki Katolikus és Közgazdasági Szakgimná­zium, Gimnázium és Kollégi­um igazgatója és az intézményt képviselő diákok is részt vettek. A felújított emlékoszlopot Kiss Csaba esperes szentelte fel, a ko­szorúzáson a „Dósai” Honisme­reti Szakkör is jelen volt. SZ. E. Jakkel Mihály fafaragó újrafaragta az emlékoszlopot 2016. OKTÓBER 1., SZOMBAT Elítélték, felmentették, új eljárás lesz GYÖNGYÖS, EGER, DEBRECEN Az első fokon eljárt Gyöngyösi Járásbíróság tavaly májusban F. A. vádlottat bűnösnek mond­ta ki szexuális erőszak bűntet­tében és három év börtönbün­tetésre, illetve három év köz­ügyektől eltiltásra ítélte. A másodfokon eljárt Egri Tör­vényszék idén márciusban a vádlottat felmentette az elle­ne szexuális erőszak bűntet­te miatt emelt vád alól. Az íté­let ellen az ügyész jelentett be fellebbezést az ítélet hatályon kívül helyezése és a másodfo­kú bíróság új eljárásra utasítá­sa érdekében. A Debreceni Íté­lőtábla dr. Elek Margit vezet­te tanácsa a héten hatályon kí­vül helyezte a másodfokú bíró­ság ítéletét és új eljárás lefoly­tatására utasította az Egri Tör­vényszéket. A büntető törvénykönyv ren­delkezése értelmében szexuá­lis erőszakot követ el, és bűn­tett miatt kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a szexuális kényszerítést erőszakkal, az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel követi el, más védekezésre vagy aka­ratnyilvánításra képtelen álla­potát szexuális cselekményre használja fel. M. Z. 'Bemutatták a Csendet EGER Murawski Magdolna (balra) Csend című elektronikus regényét mutatták be a Bródy Sándor Könyvtárban csütörtökön. A Magyar Iro­dalomtörténeti Társaság Heves Megyei Tagozatának programján a szerzővel Kratochwill Mimi (jobbra) művészettörténész beszélgetett, a műről Ungvári P. Tamás előadóművész és Bodó Boglárka Rita könyv­táros is megosztották a gondolataikat a közönséggel. V. M.

Next