Heves Megyei Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-16 / 13. szám

EGY PERCBEN Közösséget építenek Az új év tervezésének időszakában kértünk rövid értékelést a város 2017-es kulturális életének legfőbb mozzanataiból. A polgármes­ter szerint a közösségépítés mindig is előkelő helyen szerepelt az önkor­mányzat céljai között. Olyan szolgálta­tások biztosítását, rendezvények szer­vezését valósították meg, melyekre érdemes kilátogatni nemcsak a hely­belieknek, de a környező települése­ken élőknek is. Nagy Csaba elmon­dása szerint ezért nem csak beruhá­zásokra, hagyományőrző és közös­ségépítő feladatokra is pályáztak. 2018. JANUÁR 16., KEDD • XXIX. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT. HIRDETÉS www.heol.hu Rejtvénymagazin Egyre több a naperőmű, kedvezőbb telepíteni HEVES MEGYE Újabb kedvező lehetőségek kínálkoznak a napelemes rendsze­rek telepítéséhez a nemrég bevezetett változások után. A környezetvédelmi ter­mékdíjról szóló törvény módosítása nyomán év elejétől felére csökkent a nap­elemek termékdíja a korábbi 114 forintról. Egy kormányhatározat pedig a föld­­ tulajdonosoknak hozott jelentős kedvezményeket. Ők a pénz mellett még időt is spórolhatnak egy naperőmű esetleges telepítése során. Mindezek fellendü­lést hozhatnak a fotovillamos rendszerek piacán a megkérdezettek szerint, s a szakma is bizakodó a pozitív változások miatt. ►­­ Fotó: Berán Dániel Népkonyha több helyen HEVES MEGYE Megyénk településein több helyen is nyílt az utóbbi időben népkonyha, ami már az első napon is igen népszerűnek bizonyult. Egy tányér lencsefőzeléket kínáltak az embereknek, kenyérrel. Sokan üd­vözölték a kezdeményezést, s ültek asztalhoz. Mi is belekóstoltunk az ételbe. Kifogástalan volt. A szemét is érték... Jelentős beruházá­sok történtek a hulladékgazdál­kodás terén, hiszen a Heves Me­gyei Regionális Társulás sokat tett a szemét környezetbarát és haté­kony feldolgozásáért. Nemrég zá­rult le a komplex projektjük, s a megvalósult eredményekről, to­vábbi teendőikről is beszámol­tak. Bepillantottunk a válogató­üzem működésébe is. ► 12 F Jó reggelt f­ ontos kutatást végeztek nem­rég az amerikaiak - nők szempontjából legalábbis biz­tosan. Olyan dolgokra keresték a tudományos választ, amit a leg­több nő ha nem is tud, de legalább­is sejt. A tudósok arra a következ­tetésre jutottak, a nők szinte min­den modern populációban tovább élnek, mint a férfiak. Olyan embe­rek után kutattak, akik például éh­ínség vagy betegség következtében haltak meg, s a két nem várható élettartama közti szakadékot vizs­gálták. Láthatóvá vált, már csecse­mőként is sokkal ellenállóbbak a lányok. Kiderült, sokat számítanak a biológiai tényezők, a genetikai is­mérvek, s azok a fránya hormonok is ellenállóbbá tesznek... Berecz R. Szándékosság is okozott tüzeket HEVES MEGYE Tizenkét vizs­gálat már lezárult, további hat eset vizsgálata még fo­lyamatban van - mondta el Nagy Csaba megbízott me­gyei katasztrófavédelmi szó­vivő az elmúlt évi tűzvizs­­gálati eljárásokról. Azokból megállapítható, hogy a tűz keletkezésének oka jellem­zően tüzelő- és fűtőberen­dezések meghibásodása és nyílt láng felelőtlen haszná­lata volt. Öt alkalommal az derült ki, hogy szándékosan idézték elő a tüzet. ► 6 Turisztikai kampány kezdődött MAGYARORSZÁG Hazánk té­len is számos élményt kí­nál - erről szól a Magyar Tu­risztikai Ügynökség janu­ár 15-én indult új, téli belföl­di kampánya. A cél az egész­ségturizmus és a gyógyvíz népszerűsítésére. ► 7 Autó­pálya díj: egy óra türelem MAGYARORSZÁG Idén 60 per­ces türelmi időszak van az e-matrica-rendszerben. Ennyi idő alatt pótolhatja a mulasztását az, aki megfele­lő matrica nélkül hajt fel fize­tős útszakaszra. Emellett egy rendszámra egy napon csak egyszer lehet ezentúl pót­díjat kiszabni. Évente egy­szer pótdíj-maximalizálást is kérvényezhet az ügyfél, ilyenkor az összes bünteté­sét két alappótdíj befizeté­sével rendezheti - 15 helyett már 75 napon belül. ► 15 Tavaly nyár óta a Bárány uszoda fölé magasodott, most elbontották Már nincs szükség az óriásdarura EGER Elbontották a Bárány Uszoda felújításához szüksé­ges darut hétfőn, emiatt fél­pályás útlezárás volt érvény­ben a Klapka György utca érintett szakaszán. A kivi­telező Imola Konstrukt Épí­tőipari Kft. ügyvezetője érdeklődésünkre elmond­ta, már nincs szükség a da­rura, hiszen az épület szer­kezetkész állapotban van. A további munkákhoz ki­sebb gépek is elegendőek. Vereb Zsolt arról is szólt, az emelőgép mérete és szállítá­sa miatt - amelyet kamion­nal oldottak meg - szüksé­ges volt korlátozást bevezet­ni az útszakaszon, korábban kértek ehhez engedélyeket. A munkák további részé­ben a hőszigetelt üvegek alu­mínium vázszerkezetét ké­szítik el, majd belső munká­latok következnek, így pél­dául kialakítják a válasz­falakat, burkolnak, ajtókat építenek be, s folyamatosan alakítják ki a lelátót is. A ter­vek szerint nyár elejére ké­szülnek el az épülettel. A nagy teherbírású daru egyébként tavaly nyár óta se­gítette az építkezést, a gépre az épület monolit vasbeton elemeinek beemeléséhez volt szükség. Berecz R. Még hétfőn láthatták ebben az állapotában a darut az uszodánál az egriek­Fotó: Huszár Márk 9 770865 910028 18013 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP -2­0 Ma a hajnali fagyot követően is marad a hideg idő. Borult lesz az ég, sokfelé kell számítani csapadék­ra. Térségünkben ma ismét havazik. ► 13 dog névnapot Gusztáv nevű olvasóinknak!

Next