Heves Megyei Hírlap, 2021. november (32. évfolyam, 253-277. szám)

2021-11-25 / 273. szám

2021. NOVEMBER 25., CSÜTÖRTÖK A polgármester méltatlan, igaztalan támadásról beszél A projekt nem játék Hadházy Ákos független or­szággyűlési képviselő „kor­rupció üldözése” közben ez­úttal ismét megyénkben politikust, Balázs Zoltánt, Kompolt polgármesterét ta­lálta meg. Hadházy szerint szinte alig valósult meg va­lami a településen a romák felzárkóztatására nyert pá­lyázatok közül. Sike Sándor szerkesztőseg@hevesmegyeihirlap.hu KOMPOLT Hadházy Ákos be­jegyzése szerint itt is a sok­sok faluba kiszórt, romák ok­tatására és életkörülményei­nek javítására szánt pénzek­ről van szó. „A gyanú szerint - mint sok más helyen - sok­kal kevesebb dolog épül meg, mint amit a projekt leírásá­ban vállaltak, az oktatások­ból, programokból nem na­gyon lesz semmi, inkább csak aláíratják a résztvevők listáját a jelenlevőkkel” - írta posztjá­ban. Szerinte a község esete fontos tanulság, hiszen ezút­tal a helyi közösség elég bizo­nyítékot gyűjtött össze ahhoz, hogy feljelentést tudjanak ten­ni. A honatya közösségi olda­lán azt írja „az ügyben nyomo­zást rendeltek el a polgármes­ter, Balázs Zoltán ellen”. A Hírlap megkeresésére Ba­lázs Zoltán közölte: nincs tu­domása semmilyen ellene in­dult eljárásról az ügyben. - A Szegregált élethelyze­tek felszámolása komplex prog­ramokkal Kompokon című, EFOP-os pályázatunkról fon­tos tudni, hogy a megvalósítá­sában egy jó szakemberekkel rendelkező társaság, a Gyön­gyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány (GYOKA) a konzor­ciumi partnerünk. A feladatok jól elkülönülnek az alapítvány és önkormányzatunk között. A kollégáim és a képzőintézet is szakszerűen és körültekintően járt el - mondta a polgármester. A GYOKA szervezi és le­bonyolítja a tanfolyamo­kat, nyári táboroztatásokat, egészségnapokat, életvezeté­si tanfolyamokat. Foglalkozik drogprevencióval, személyi­ségfejlesztéssel. A helyható­ság feladata a megélhetési tá­mogatások kifizetése, szociá­lis bérlakások létesítése, egy Csillag Szolgáltató Ház (kö­zösségi ház) tervezése, építé­se. Valamint a rágcsálóirtás és a kóbor állatok befogása is. - Igen nehéz feladat a szeg­regáció felszámolása - je­lentette ki Balázs Zoltán. - A benne élő, nehéz sor­sú embereket nem egyszerű ugyanis bevonni. Annak el­lenére, hogy meggyőződésem szerint hosszú távon ez nekik előny. Ezért sem értem, miért ezt a programunkat támadja a képviselő úr. Hadházy Ákos nyomozás­ra vonatkozó állítása miatt megkerestük a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot. Kér­désünkre, hogy folyik-e nyo­mozás Balázs Zoltán ellen a roma felzárkóztatási program meg(nem)valósítása ügyében, azt a választ kaptuk, hogy az esettel kapcsolatban nem ér­kezett bejelentés hozzájuk. Közösségi programok szervezése is a projektbeli tervek része Illusztráció: MW Szemetet szedett a kormányhivatal Hulladékcsökkentés EGER Idén november 21. és 28. között rendezik meg az Euró­pai Hulladékcsökkentési Hét (EWWR) eseményeit. A ha­zai akciósorozathoz ebben az évben is csatlakozott a He­ves Megyei Kormányhivatal. A környezetvédelem iránt el­kötelezett kormánytisztvise­lők szerdán egy Eger melletti forgalmas külterületet tisztí­tottak meg a mások által eldo­bált vagy lerakott szeméttől. Az egyik hivatali telephelyen, a Szövetkezet utcában pedig komposztálót alakítottak ki a szerves hulladék újrahaszno­sítására.­­ A társadalmi felelősség­­vállalás jegyében szemlélet­­formáló céllal veszünk részt a programban évről évre. Az egri telephelyeinken képző­dő komposztálható hulladék a jövőben a most felállított komposztálóba kerül, ahol új­rahasznosítható termőföld­dé alakul. Palackpréselő esz­közök használatát vezetjük be, így több palack szállítha­tó, ezáltal csökkentjük az en­nek során levegőbe kerülő ká­ros anyag mennyiségét - ma­gyarázta dr. Pajtók Gábor kor­mánymegbízott. Elmondta, a szemléletformáláshoz kapcso­lódik az a gyermekrajzpályá­­zat, amelyre - értékes díja­kért cserébe - Heves megyei alsó tagozatos gyerektől vár­nak alkotásokat. A pályázat részletes kiírása a kormányhivatal weboldalán és közösségi oldalán egyaránt megtalálható. , Sz. M. L. Fotó: Gál Gábor Húsz zsák szemetet szállítottak el a gyűjtés helyszínéről HIRDETÉS MEGYEI KÖRKÉP ....................______ Fegyelmezettség Szabó István Istvan2.szabo@mediaworks.hu emrég volt a 103. évfordulója annak, hogy véget ért az első világháború. Halottak, testükben-lelkükben megcsonkítottak, árván, özvegyen maradtak milliói gazdasági összeomlás és éhínség közepette élték át annak a rettenetes járványnak a második hullámát, ami a háború ál­dozatainak a többszörösét követelte. A spanyolnátha igen ag­resszív volt, kiszámíthatatlanul szedte áldozatait, akik rend­re tüdőgyulladásban haltak meg. Az akkori járvány a boly­gó egyetlen szegletét sem kímélte. Korabeli lapok írtak arról is, a kór olyan gyors lefolyású volt, hogy akik reggel köhö­gésre ébredtek, nem ritkán már munkába menet meghaltak. Magyarországon is figyel-Fegyelmezettséggel csökkenthető az áldozatok száma megtették az embereket, hogy kerüljék a tömeget, is­kolai kényszerszünetet is el­rendeltek. A kórházakban külön osztályokon kezelték a fertőzötteket. A mozikat, színházakat, tánciskolákat bezárták, a villamosok zsúfolt­ságának korlátozására a kocsik belsejében nem utazhatott senki. Az egykori hírlapok beszámolóit negyedszer éljük át két év alatt. A koronavírus jelenléte tragikus módon igazolja, az emberiség, rohamos fejlődése ellenére, sokszor kiszolgálta­tott a természet erőivel szemben. Egy szemmel láthatatlan erő ez, amelyet végül legyőzhetünk. Az orvostudomány a vakcinát adja hozzá. Mi tegyük mellé a fegyelmezettségünket, legalább az oltási akcióhét alatt! Ne legyen annyi áldozat, mint százhárom éve. N Megújult a kúria HEVES Kő Pál szobrászművész életművével, alkotósarokkal és több turisztikai attrakció­val várja látogatóit a megújult Halász-kúria - tudatta Ba­logh Margó, a hevesi önkor­mányzat sajtóreferense. A legújabb fejlesztést a na­pokban adták át a társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesz­tés tárgyú felhívásra benyúj­tott és elnyert közel három­­százmillió forintnak köszön­hetően. Az avatóünnepség után a meghívott szakembe­rek és vendégek a Kő Pál-em­­lékkonferencián idézték fel a tavaly elhunyt­­ mester emlé­két. M. H. KERESSÜK A LEGCUKIBB MOSOLYT! Nevezzen gyermeke legtündéribb fotójával, szerezzen minél több szavazatot és ^jfig nyerjen értékes ajándékokat! Két kategóriában várjuk a fotókat: 0-3 éves és 4-7 éves korosztály. További részletek és jelentkezés: www.heol.hu/gyermekmosoly Nevezés: 2021. november 10. (10 órától) - 2021. november 24. (10 óráig) Játékszabályzat: www.heol.hu/jatekszabalyzatok HEOL.HU Része az életünknek!

Next