Hevesmegye Közigazgatási Lapja, 1879 (5. évfolyam, 1-40. szám)
1879-01-08 / 1. szám
HEVESMEGYE KÖZIGAZGATÁSI Január 8. MEGYEI HIVATALOS KÖZLÖNY. LAPJA. 1. sz. 1879. 112143/a. Nyomozó-levél. Rágalmazási bűntényért jogérvényesen vád állásba helyezett Oprea lui Mihály Bágya, ki fegyéri születésű és utóljára M.-Livadián lakott, hajadon, mintegy 27 éves, gör. katholikus, hátszeg vidéki falusi szegény sorsú öltözetben jár; egyéb megismertető jelei ismeretlenek, az utolsó M.-Livádia tartózkodási helyről ismeretlen helyre távozott. Fölhivatnak a hatóságok, hogy öt föltalálás esetében elfogatni s a legközelebbi kir. fogházba bekísérendő, és erről ezen kir. törvényszéket értesítse. Kelt Déván a kir. törvényszéknek 1878. évi november hó 16-án tartott üléséből. — Megyeszerte leendő köröztetése a Hevesm. közigazg. lap utján elrendeltetik. Eger 1878. decz. 19. Isaák László, alispán. 2. 12099/a. Csanádmegye alispánjának megkeresése folytán, Csanád, Pitvaros és Apátfalva csanádmegyei községekből illetéktartozás hátrahagyásával elköltözött egyének alább közölt névjegyzéke oly megjegyzéssel tétetik a megyei közigazgatási lapban közzé, miszerint ha a nevezett egyének közül e megye területén egyesek feltaláltatnának, azokon a kitett illeték behajtandó s hozzám beterjesztendő. M.-Csanádról adó hátrahagyásával ismeretlen helyre eltávoztak: Dorogi Tódor 23 írt 95 kr., Somogyi Mihály 15 kr, Molitorisz János és Tódor Terézia 2 frt 62 kr, Unk Mártha 75 kr, Popovics Erika 2 frt 50 kr, Babó Teréz 36 kr, Obersz György 3 frt 88 kr, Bunyevácz István 2 frt, 15 kr, Hegyesen Tódor 1 frt 68 kr, Rácz Miklós 32 kr, Dorogi Tódorné 32 kr, Kis József 50 kr, Ludányi József és Péter 14 kr, Lakatos Mihályné 1 frt, Lakatos Mihály 1 frt 50 kr, Lakatos Mihályné 1 frt 50 kr, Bircsa Juon 6 frt, Bircsa Juon 6 frt, Bunyevácz István 1 frt 8 kr, Bunyevácz István 3 frt 24 kr, Rácz Flóré 1 frt 29 kr, Vargucza Vácza örökösei 2 frt 16 kr, Szabó Juon örökösei 72 kr. — Pitvaros községből ismeretlen helyre eltávozott illeték hátralékosok. Jovicsán Száva, Ársza, Szida és Rosta Sára 9 frt, Gávrai Mihály, Sára, Mária és Zsuzsi 4 frt 1 kr, Mathaidesz Zsuzsi, Chovanyecz Anna, Kolmár János és András 93 kr, Tenczki Mihály és Král György 2 frt 50 kr, Smuterer János 24 frt 60 kr, Mutda József 14 kr, Motyovszki Mari 2 frt 50 kr, Orli Éva 1 frt 36 kr, Murárik György, Matej János, Szankó János, Hricz özv., Zelmen Pál, Kiszely Mihály, Holub János, Holub özvegy, Laukó András, öreg Fejes János, Maglovszki János, Majó Mihály, Huszár György, Boharik Márton, Valent Mihály, Sramó János, Hradicsják István, Feker Lajos, Szaják András, Kovács Pál, Maros Mátyásné, Balog Jánosné, Rohén Márton, Barta János, Muránszky Ágost, Grósz János, Krista János, Balog Mihály, Kaál özvegy Majó Pál, Leibinger Dávid, Balog András, Beke József 26 forint. — Apátfalváról ismeretlen helyre eltávozott egyének: Máté Ferencz 50 kr, özv. Kerekes Jánosné 2 frt 50 kr, Szabó Antal T. 75 frt 38. kr, Simon Anna 1 frt 41 kr, Sóki Márton 9 frt 57 kr, Fülöp Erzsébet 8 frt 1 kr, Varga Ilona 13 frt, Kernács István 60 kr, Barcsa Mihály 4 frt 61 kr, László János 1 frt 50 kr, Kis Márton 3 frt 42 kr, Szakál Balázs 1 frt 50 kr, Sándor Mátyás 14 kr, Birg István 14 kr, Sándor Mátyás 14 kr, Halász Károly 14 kr, Szina Miklós 3 frt 45 kr, Czimer János 18 kr, Szabó ny. Mátyás 1 frt 8 kr, Faragó János 36 kr, Ruskai József 50 kr, Szakács Mihály 3 frt 3 kr, Laki Ferenczné 20 frt, Mózes Jakab 1 frt, Lenk Maximis 65 kr, Szára György 3 frt, Herczeg Gergely 2 frt 19 kr, Varga József 1 frt 16 kr, Tót János 50 kr, Simondán Gergely 1 frt 44 kr, Fridvalszki Józsefné 1 frt, Bakai János 2 frt 50 kr, Horváth György 6 frt 61 kr, Gera Sándor 4 frt 57 kr, Ráth Ferencz 72 kr, Varga Tamás 2 frt 94 kr, Szabó István 42 kr, Szabó István 2 frt 72 kr, Szalma Mihály 2 frt 63 kr, Nagy Anna 2 frt 75 kr, Kerekes Mihály 44 kr, Fejes Rózái J. A. 3 frt 90 kr. — Eger, decz. 19. 1B78. László, alispán. 3. 12254/a. 49879. szám. Magyar királyi belügyminister. A china készítményekre nézve folyó évi junius 29-én 26224 szám alatt kelt belügyministeri rendelettel megállapított gyógyszertári árak a kereskedelmi árviszonyok folytán 1879. évi junius végéig érvényben hagyatnak. Erről a törvényhatóságot tudomás és az orvosi-gyógyszerészi személyzetnek kellő értesítése végett tudósitom. Budapesten 1878. deczember hó 18-án. Tisza. — Tudomás végett a Herm. közigazgatási lapjában közzététetik. Eger deczember 28-án 1878. Isaák László, alispán. 4. 12202/a. Nyomozó-levél. A gyergyószentmiklósi kir. járásbíróság megkeresése folytán, felhívom az illetékes közegeket, miszerint erőszakos nemi közösüléssel gyanúsított Kismödi Barabás, ki szabályszerű megidézése után megszökött, nyomoztatandó s feltalálása esetében a gyergyó szt. miklósi kir. járásbírósághoz kísértetendő, miről hozzám jelentés teendő. Személyleirása: Neve Kismödi Barabás; születéshelye Gyergyó-ditró; kora 30 éves; vallása rom. kath.; állapota nős; foglalkozása földmives; nagysága közepes; testalkata czingar ; arcza sovány; a rezszine vörös ; haja vörös ; szeme szürke ; szemöldöke vörös; orra, szája szabályos ; bajusza, szakála vörös; ismertető jelei vörös és himlőhelyes; nyelvismerete magyar, keveset román és németül is beszél; ruházata posztó ruha. Kelt Egerben 1878. decz. 24. Isaák László alispán. 1