Hevesmegye Közigazgatási Lapja, 1884 (10. évfolyam, 1-36. szám)
1884-01-11 / 1. szám
MEGYEI HIVATALOS KÖZLÖNY. 1. 193-/a. Minthogy újabb felosztás szerint, mely 1884. január 1-től lép életbe Heves megyének hét szolgabirói járása hat járásra szálltatott le, az 1884. évi ujoncozás pedig az eddigi felosztás szerint lesz végrehajtandó, ugyanazért elrendeltetik, hogy az eddig fenállott de az egri s gyöngyösi járásba beosztott közép tárnai II. sorozó járás ujoncozási teendőit az 1884. évben Almásy Géza egri járási szolgabiró teljesitendi, tehát általa úgy ezen, valamint a fenállott felső-tarna járási I. sorozó járás is kezelendő; mi tudomás végett a megyei közigazgatási lapokba közzététetik s egyúttal Jász-Nagy-Kun- Szolnok, Pest-Pilis-Sot s Kis-Kiui, Borsod, Hajdú, Gömör és Kis-Hont és Nógrád megyék törvényhatóságai is ennek közzétételére felkéretnek. Eger, 1884. január 9-én. Majzik Victor. alispán. 2. 13743./a. Pályázat. Lieszkovszky József heves megyei boldoghi lelkész által egy legközelebbi vérrokonságbeli ifjúnak neveltetésére tett alapítványi dij betöltése végett ezennel pályázat nyittatik. Ezen alapítványi dij 188*/4 tanév kezdetétől töltendő be és évi 300 fitos javadalommal van összekötve. Pályázni kívánók okmányilag beigazolni kötelesek: a) Hogy az alapítóhoz legközelebbi fokozatban vérrokonságban állanak, b) Hogy teljesen szegények. e) Kimutatni tartoznak eddigi foglalkozásukat s ha iskolába jártak az 1882/3 tanév és a folyó tanévi előmenetelüket és erkölcsi viseletüket. d) Végül beigazolandó az is váljon kire pályázó más ösztöndíjjal és minő alapból és kijelentendő váljon adományozás esetében melyik adópénztárnál kiváltja pályázó a dijt felvenni. A kérvények, melyek a vallás és közoktatásügyi m. kir. ministeriumhoz cintézendők azon tanintézetnél hol pályázó tanulmányait folytatja — vagy azon város és megye hatóságnál hol pályázó foglalatosságánál fogva tartózkodik az 1884. évi január B1-ig mint ezennel kitűzött határnapig benyújtandók. Ezen határidőnek lefolyta után vagy az előirott hatóságok mellőzésével közvetlen a ministeriumhoz benyújtott folyamodványok egyszerűen vissza fognak utasittatni. Budapest, 1883. december hó 13-án. A vallás és közokt. m. kir. ministeriumtól. A m. k. vallás és közoktatási ministerium által f. é. dec. 13-án 42011. sz. a. k. leirat kapcsán leküldött pályázat azzal tétetik közzé, hogy a felszerelt folyamodványok ide 1884. évi január 26-ig felterjesztés végett beterjesztendők. Eger, 1883. dec. 27. Majzik V., alispán. 3. 4Ő3/XXXVIII. Hevesmegye részéről Egerben 1883. évi december hó 19-én tartott rendkívüli bizottsági közgyűlés jegyzőkönyvének részes kiírása. Az igazoló választmányba megválasztattak : Fülöp József, Nánásy Ignác, Zalár József, Gáspárdy Géza, Vavrik Endre. A főispán által kineveztettek: Babics István (elnök), Beökönyi Viktor, Imre Miklós, Zsendovics József. Miről nevezettek tudomás, s miheztartás végett értesittetnek. Ez egyszersmind a megyei hiv. lapban közzététetik. Jegyzette és kiadta: Zalár, m. főjegyző. 4. 454./XXXVIII. Hevesmegye részéről Egerben 1883. évi december hó 19-én tartott rendkívüli bizottsági közgyűlés jegyzőkönyvének részes kiírása. A község jegyzői vizsgáló választmányba megválasztattak : Babics Béla, Dusárdy József, Gáspárdy Géza, Simázius Gusztáv. Miről az főispán, mint elnök, s nevezettek tudomás s miheztartás végett értesittetnek. Ez egyszersmind a megyei hiv. lapban közzététetik. Jegyzette és kiadta: Zalár. m. főjegyző. 5. 452./XXXVIII. Heves megye részéről Egerben 1883. évi december hó 19-én tartott rendkívüli bizottsági közgyűlés jegyzőkönyvének részes kiírása. A bíráló választmányba megválasztattak: id. Puky Miklós, Németh Albert, Gosztonyi János, Csiky Sándor, Almásy Félix. Miről az alispán, mint elnök, s nevezett megválasztottak tudomás s miheztartás végett értesittetnek. Ez egyszersmind a m. hivatalos lapban közzététetik. Jegyzette és kiadta : Zalár, m. főjegyző. 6. 462./XXXVIII. Heves megye részéről Egerben 1883. évi december hó 19-én tartott rendkívüli bizottsági közgyűlés jegyzőkönyvének részes kiírása. A közigazgatási bizottság választott tagjainak felerésze, nevezetesen: Nánásy Ignácz, Begovcsevich Róbert, Beökönyi Victor, Babies István, és id. Hamassa János kilépvén, szavazatlapokkal történt szavazás utján a közigazgatási bizottságba megválasztottak : Nánásy Ignácz, Babies István, Beökönyi Viktor, ifj. Samassa János,