Hevesvármegyei Hirlap, 1906. július-december (14. évfolyam, 52-104. szám)

1906-07-01 / 52. szám

A magyar közjogban találó kifezésnek tar­tom a képviselőjelöltségre vonatkozóan a „szenvedő választóképesség“ kifejezést. Igen, a képviselő­­jelöltnek semmit sem kell és semmit sem szabad tenni, hanem csak el kell tűrnie és hálás köszö­nettel kell fogadnia, ha megválasztják. Mert egyáltalában nem parlamentáris eljárás az, hogy valakit azért válasszanak meg képviselőnek, mert azt ő kéri, kívánja, vagy épen erőlteti, hanem igen­is azért válasszák meg az illetőt képviselő­nek, mert azt a választó­közönség úgy akarja. Ez a helyes parlamentáris elv. Nem a jelölt, hanem a választók szuverén akarata d­ü rii. Tenni, cselekedni a jelöltnek csak megvá­lasztatása után kell. De ekkor azután lelkének teljes erejével cselekedjék, teljes buzgalommal végezze kötelességét az ország, választókerülete, sőt egyes polgártársai érdekében is, amennyiben ezt a törvény ki nem zárja. Ily ideális felfogás mellett a jelöltetést nagy köszönettel elfogadom. Az önök bölcsességé­től függ azután, hogy ily felfogás mellett meg­választanak-e, vagy nem. Programmbeszédemet — természetesen — a kitűzendő időben el fogom mondani. Már ezt a figyelmet is nagy kitüntetésnek tekintem és ismételve hálásan megköszönöm. Az éljenzéssel többször megszakított és nagy tetszéssel honorált beszéd elhangzása után a párt intéző­bizottságát választották meg úgy általánosságban, mint a negyedekre. — Többen beszéltek még lelkes kitartásra buzdítva a pártot. Majd két hamarjában készített Babo­cs­a­y - z­ás­z­l­ó­val hazakisérték a jelöltet a Ko­rona-, Széchenyi-, Csiky Sándor- és Óvoda-utcán. Lelkesen hangzott a Szózat, Himnusz és rögtön megszületett a kortes-nóta is: Esik eső karikára Babocsay kalapjára . . . A szeretett jelölt pár szóval megköszönte a ragaszkodásnak e jelét és a választók Csep­­reghy Gyula igazgató-tanító indítványára azzal a szent fogadással oszlottak szét, hogy a törvény és jelöltjük szellemében mindent elkövetnek, hogy diadalra juttassák a kibontott zászlót. . . . Ma szintén sűrűn láttuk a nemzetiszínű Babocsay tollbokrétát. Ott van a hegyre menő földműves, a betegeihez siető orvos, a dolga után látó iparos, az ügyvéd, a kereskedő stb. stb. ka­lapjánál. . .* Elmondottuk pedig ezt szigorú tárgyi­lagossággal, nem a jelölthöz való viszonyunk­ból, hanem hírlapírói kötelességünkből kifolyóan. Veridicus. _J­eves Vármegyei hirlap. ______________________ 1906. julius 1. Babocsay jelölése és a központ. A csütörtök este tartott pártértekezlet elha­tározta, hogy Babocsay Sándor jelölését távi­ratban tudatja Koss­uth Ferenccel, mint az or­szágos függetlenségi és 48-as párt vezérével s az országos függetlenségi pártirodával. Az értekezlet eme határozatához képest Pásztor Bertalan a következő sürgönyt küldötte Kossuth Ferenchez : Kossuth Ferenc miniszter úrnak Budapesten. Az egri függetlenségi polgárok nagy és egyhangú lelkesedéssel a függetlenségi eszmék­nek évtizedek óta kipróbált, lelkes harcosát, Babocsay Sándort képviselőjelöltnek kiki­áltották. Kérjük excellenciád mint pártelnöknek nagybecsű támogatását. Dr. Pásztor Bertalan, pártelnök. Az orsz. függetlenségi pártirodához küldött távirat pedig így hangzik: Országos függetlenségi pártirodának Budapest. Az egri függetlenségi polgárok nagy és egyhangú lelkesedéssel a függetlenségi eszmék­nek évtizedek óta kipróbált, lelkes harcosát, Babocsay Sándort képviselőjelöltnek kiki­áltották. Kérjük nagybecsű támogatásukat. Dr. Pásztor Bertalan, pártelnök. A táviratra ma reggel két válasz is érkezett. Az egyik Kossuth Ferencé, mely ekkép szól: Pásztor Bertalan pártelnök úrnak Eger. Babocsay Sándor, pártunk régi, érde­mes tagjának jelöltetését örömmel üdvözöljük , központunk legmelegebb támogatásáról bizto­si­tjuk. Kossuth. A másik táviratot pedig Hentalier Lajos orsz.-gyűl. képviselő küldötte. Hentalier távirata következő: Pásztor Bertalan pártelnök urnak Eger. Igaz szívvel üdvözölöm Eger lelkes vá­lasztóit, hogy pártunk régi, erős, kipróbált osz­lopát, Babocsayt jelölte. Éljen a függet­len Magyaroszág! Hentalier Lajos. A két távirat a választó­polgárok körében nagy örömet és lelkesedést keltett. A lapunk ki­­adóhivatalában kifüggesztett táviratokat egész nap nagy tömeg olvasta. Piaci drágaság. Akármerre' megyeit is az" ember, mindenütt hallja, hogy arról a hallatlan drágaságról panasz­kodnak, a­mely már-már kétségbeejti városunk lakóit. És ez a panasz nem is alaptalan. Mindamellett azonban a legcsekélyebb tö­rekvést sem látjuk az illetékes köröknél arra nézve, hogy e mesterséges drágaság ellen vala­mit tegyenek. Ha egyik-másik temperamentumosabb úri asszonyunk meginterpellálja is érte a városatyákat, hát azok csak a vállukat rángatják,ahogy belátják, hogy nagy a drágaság, de hát nem tehetnek róla. Tavaly ugyan még rákenték a drágaságot a nagy szárazságra s a takarmányhiányra, az idén azon­ban eső is van bőven, takarmány is van bőven és még­is drága minden. Mi lehet ennek az oka? Hát első­sorban is az, hogy a cseléd jár a piacra, nem az asszony. A cseléd pedig nem alkuszik, sőt , spórol is magának a piaci pénz­ből valamelyet, s így annál drágábban számol be otthon a portékával. De hát mért nem járnak az asszonyok maguk a piacra s mért küldik a cselédet? Kér­ded kissé nyugodtabb arccal jámbor városatya. De azért ne örvendj. Nem azért nem jár az egri úri asszony a piacra, mert a piacra járást méltóságán alulinak tartaná. Nem is a lustaság bántja. A tisztességérzet tartja vissza ! Menj le csak felebarátom, kit a város lakói­nak bizalma megtisztelt a városatyasággal és hallgasd meg, hogy miféle tisztességtelen sza­vakkal és kifejezésekkel illetik a jónyelvű egri kofák azt a szerencsétlen úri asszonyt­, a­ki valamit akar vásárolni a piacon és még alkudni is merészel! Hát még ha a falusiaktól akar venni az úri asszony, teszem fel egy pár csirkét. Hogy löki odább, hogy összeteremti, hogy küldi még a pokolnál is olyanabb helyre! Ezt hallgasd meg jámbor városatya, s ekkor gondolkozz rajta, hogy mi is az oka a nagy drágaságnak? Akkor rá­jösz, hogy nem is annyira a ko­fák garázdálkodása, zsarnokoskodása, mint inkább a városatyák nemtörődömsége csinálja a bajt. Alinál csak te a sarkadra jámbor város­atya és nyújtanál be egy javaslatot, a­mely szerint a kofa, ki illetlen viseletet tanúsít a ve­vőkkel szemben, kihágást követ el — s nemcsa megbírságolandó, hanem bizonyos időre a kofál­­kodástól is eltiltandó, — majd meglátnék, hogy nem kellene pirulni jóérzésű feleségednek attól a gondolattól, hogy a piacra menjen. Tiltanád meg csak városatyai hatalmadnál fogva — atyatársaiddal egyetemben a kofának és A Jírlap“ tanulja. Színházi levél. — a „He­ves vármegyei Hírlap­ eredeti tárcája..­­ (Folytatás és vége.) Budapest, 1908. junius hó . . . A mágnás-asszonyok pedig estélyi toilettben jelentek meg az előadáson, mi nagy mértékben emelte annak fényét. Sikerei között nem a legkisebb, hogy ügyessége és kifogástalan magánélete révén a kényes aristokrata­ hölgyek kegyét annyira meg tudta nyerni. Öltözőjében meglátogatják, virággal árasztják el. El kell ismerni, hogy Fedák oly állást te­remtett magának, mely páratlanul áll a művész­nek, de különösen azok között, kik az operette lenge, hiányos ruhájú múzsájának szolgálatában állanak. Pedig mily nehéz és tövises volt pályájá­nak kezdetei A Népszínházba volt szerződtetve, ott egy másodrendű szerepben lépett fel, „A mil­liók a hó alatt“ című darabban. Elragadtatva ak­kor még vad, fékezetlen temperamentuma által,­­a színpadon forma szerinti bukfencet hányt. Erre közönség és kritika egyaránt felzúdult. Brettlire vele 1 Írtak a lapok,­­ a nők pedig egyszerűen felháborodtak. Rövid időre azután meg is vált a Népszín­háztól és a Magyar Színházhoz szerződött. An­­­nyira üldözték szegényt, hogy Szoyer Ilonka azonnal kilépett a Magyar Színház kötelékéből, mert Fedákkal nem akart egy színpadon működni. Ott azonban emelkedett szerencséjének csil­laga! A „Lotti ezredeseidben kezdte a közönség észrevenni egyéniségét, szilaj, ma azonban már a legelragadóbb grácia és báj által fékezett tem­peramentumát, mely minden szerepében nyilvánul. A Király Színház — mely oly rész előjelek között nyílt meg, hogy mindenki rövid idő alatt bekövetkezendő bukásáról volt meggyőződve, — egyedül Fedáknak köszöni fényes sikereit. A jövő évadban Kűry m­­­­ár­a foglalja majd el a helyét. Pótolni fogj­a-e Őt? Kérdés! Mennyire uralkodik az Istennő, a­hogy társai hívják, az ő kedves közönségén, semmi se bizo­nyítja jobban, mint hogy a „Leánykát,“ azt a ze­néjére és meséjére egyaránt üres darabot, annyi előadáson tudta keresztülvinni a Népszínházban, még hozzá telt házak előtt. Más művésznevet nem is próbálták a darabot adni, — de ha adnák, akkor se nézné meg senki. A kir. Operának, egyetlen dalszínházunknak magas színvonalú előadásairól, csak a legnagyobb elismerés hangján lehet szólani; és ha a közön­ség mégis hangoztat kívánságot, az csak arra vonatkozhat, hogy az igazgatóság a hősszerelmes szerep betöltésére kevésbbé elhízott énekest al­kalmazzon. Igaz, hogy az énekesnél az első a hang — de hiába, a szemnek is kielégítést kell nyernie, ha azt akarjuk, hogy az illuzió tökéletes legyen. Valóban rosz hatást tett a nézőre, mikor egyik Aida-előadás alkalmával a címszerep személye­­sítője börtönében felkereste az éhhalálra elitélt Radamantest, hogy borszasztó sorsát vele meg­ossza. Csendes megadással akarta fejét szerelmese keblére hajtani, de a művész kidomborodott göm­­bölyűsége útját állta; melléje kellett állania és onnan nyújtani a nyakát, hogy a kívánt pihenő helyet elérje, a­mi elég komikus hatást gyakorolt. A Magyar Színház valami jobb vidéki szín­ház magaslatán áll. Legnagyobb vonzóereje az ott alkalmazott sok szép leány. A Népszínházról jobb most nem szólani. Ősz­től fogva újra Fedák fog ott játszani. A várható telt házakkal az igazgató és művészek törekvése bizonyára növekedni fog. A Nemzeti Színház megbeszélését utoljára hagytam, mert rája vonatkozó nézetemben, úgy lehet, magánosan állok. De még­se magányosan, mert a múlt század harmincas éveiben már Vö­rösmarty is kifogásolta az Athenaeumban, mi ma is kellemetlenül hat a nézőre, t. i. a pózolást és a deklam­álást. A­mi a Vígszínházban annyira emeli az előadás hatását, hogy t. i. ott a színész mint ember egészen eltűnik, csupán szerepének szem­é­­lyesítőjét látjuk benne, az a Nemzetiben nagyobb­részt hiányzik. Például Márkus Emma, a szőke csuda, a­hogy tisztelői hívják, akár egyezik sze­repével, akár nem, kígyó­ mozdulataival, mindenek fölött gyönyörű termetének hajlékonyságát, akarja feltüntetni. Császár eleganciában dolgozik, azaz­­ mindenek fölött előkelő akar lenni, és így tovább. Minden színész a maga személyében akar érvé­­­­nyesülni, a­mi csak az összjáték és az egész da­rab kára révén érhető el.­ Természetesen Jászai, Ujházy mester N­á­d­a­y a régi, megingathatatlan magasságok­­ állanak. A fiatalok közt is van azonban kitűnőség Rózsahegyi például általánosan kedvelt fiata­­lzínész, úgy szinte Lánczy Ilka, ki a Vígszín­­­ház iskolájában tanult és még többen. Azok ellen, kik nézetemet nem osztj­a G­e­ő­t­h­e szavaival védekezem: „Az ember néz az istensége“. G. t

Next