Hevesi Szemle, 1974 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1974 / 3. szám - HAGYATÉK - Vizitáció (Népi játék)

XiiiMMMiiiiiiiiiimiHiiiiiiiiHiiimiiiiiiiHiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiHiiiiuiiiiiiiiu Vizitációs | Kétrészes vígjáték | = 2 7iiiiiiiiiiiiiimHiiiiiiiiii;iuiiitimiiiiimiiiiiiiiui mi inni in ii mii miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii in uumiiii ni iiiniiiiiiiiiMtr Az olvasó ismét Siké m. Sándor szentdomonkosi életképei közül kap egyet. A Hevesi Szemle 74/1. és 74/2. számából a Cselédfogadás és a Szomszédolás című szentdomonkosi népi jelenetet ismerhette meg. Ezek az írások sajátos hangvételükkel és tartalmukkal felidéz­tek egy süllyedő világot, amely inkább már csak a szentdomonkosi öregek emlékezetében él. Sike m­ Sándor is ezek közül a szentdomonkosi öregek közül való. Ezt a sorozási életképet is — a 20-as évekbeni — gyerekkori megfigyeléseiből állította össze, úgy, ahogyan a történelemmé váló időszakot a falusi gyermek képzelete kiszínezheti és a megöregedő ember papírra vetheti. Sike m­ Sándor 1973-ban vetette papírra ezt a rövid kis históriát, amelyben az egykori szentdomonkosi asszonyok és férfiak, a lányok, gyerekek és legfőképpen a sorozásba menők torka világa elevenedik meg. Beszélnek itt az akkori öregek a mo­narchia közös hadseregéről, a huszáréletről, a nagy szál legények­ről, akikre olyan büszke volt és lehetett a falu népe. Néhány német szót is agyonnyomorítanak ebben a vidám jelenetben (például azt mondják: timoljatok — stimmeljetek helyett, vagy azt, hogy a ka­tona tambelyi volt, a standbeli helyett), de ez is csak arra mutat, hogy a magyar fül, a magyar száj a neki nehezen emészthető és tartalmában homályos vagy egyszerűen csak idegen szavakat úgy formálta, úgy igazította, hogy a magyar fül, a szentdomonkosi száj ne botladozzék bennük. Most is meghagyjuk azokat a szóösszekapcsolásokat, ragcsonkí­tásokat és a már megismert egyéb jellegzetességeket, amelyek a palóc nyelvjárás sajátosságait, ritmikáját érzékeltetik. Ennek a dal­lamosságának hűségesebb lekottázására, jelekkel való közlésére mi ez alkalommal sem vállalkozu­nk, adottságaink híjján. A szerző ebben az írásában már színpadi környezetet képzel el, az életképet is két jelenetre osztja. Befejezései is csattanósabbak­­nak tűnnek, mint a korábbi írásokéi. Joggal vetődhet fel a kérdés: mennyi ebben az apró és vázlatos képben az, ami népi élmény és mennyi az író formázó művessége, amellyel Sike m­ Sándor az élményt, az anyagot kezelte? A kéziratok közlésével a szerzőt további munkálkodásra, gyűjtés­re és lejegyzésre ösztönözzük. A szövegben található tájszavak jelentéstartalmát az alábbiak szerint állította össze a szerző: harigatni — kiabálni lajkós — usza tuntolyi — gyámoltalan rovás — kerítés bickel — bólogat kompér — burgonya A kéziratot közlésre Farkas András készítette elő. SZEREPLŐK: MÁLINÉNI, parasztasszony BORCSA, parasztmenyecske JÁNOS, sorköteles legény JÓSKA, sorköteles legény PESTA, GYURI, NÁCI, sorköteles legények Lányok: TERA, MARI, KATYI BÖZSI, ILKA, ÖRZSI ANDRÁSKA, kocsis KÁROLYBA, kisbíró FÜGGÖNY: Fel. MÁLINÉNI: (Erős hangon kiabál.) Te Borcsa, te, Borcsa ! Vödör van a karján, leteszi, újra kiált Máli néni.)­ Borcsa te, hozzán má a fene, nézz má, hiába haligatok, hát nem gyön! BORCSA: (Balról belép, nála is vö­dör.) Györök má no, csak ne hali­­gassék annyira! Mé fellármázza az egész küvéget! MÁLINÉNI: Bizony tán, mehhózta­­tok, móta itt hallgatok, oszt hát ki nem gyönnétek, nem hallod! BORCSA: Hallotam bit én, honne hallottam vóna, meghallaná az, mé aki báttan van is, ha maga elhári­y­­tja magát! MÁLINÉNI: Hát hál Istennek, nem vagyok heptikás, se a nyerem nem kapott mé el, azé nyutogatom az ételbe, hogy szógáljon a meggyig élek. BORCSA: Nem gyöhettem hama­rább, mi má a jószág baját el nem láttam, mer im hajtyák má mingyá. Meg azt az embert is el nem tusz­­kótam már itthonra, hogy hánnya ki­fele a kompért, majd én is menek, ha dógom végzem. Ki kék vele most is, mer nem menne el, ha magára han­nám, elszuszogna kaparódzan a dé­lyig­ MÁLINÉNI: Hát lajkós egy kicsint, olyan akar tántolni, nem híjába, hogy nem vét katona! Éppen a mi­nap is beszétük az emberrel, hogy téged megadott vele az Isten! BORCSA: Meg, mind a két kezé­vel, mé rajtam is háttá, mé egész héten me se mossakonna, ha magá­ra hannám. MÁLINÉNI: Anyádnak köszönhedd, az Isten nyugosztalja, mer mervót a szíve hasadva a fődé, a rangé, hegy a szegény is megélhet ha ügyes! Ihon vágyónk mink-e, úgy keretőnk össze, akar két meszteleneger, egy gatyánk, egy pendelőnk vöt, mé is vágyónk úgy mint más, hála Istennek! A gyereke­ket is szépen felneveltük, mind a ha­tot, mindenük van, ami ilyen fajtá­nak kell! BORCSA: András bátyám mé most is olyan ám, mintha húsz esztendős róna! Mellátynyi, rajta, hogy huszár vót. Mé most se mondaná senki, hogy hetvenesztendő fele közeleg. Ha ki­csapja a bajuszát, olyan hegyesen megy, mint a pipiske! MÁLINÉNI: Igaza! Ha mettanánék hőnyi, mé meházasonna! Mé most is kapna lányt! BORCSA: Nem is egyet! Honne kapna az ilyen ember, tízet is! Jaj, de soká nem­­ mennek má a vizitáció­­ra! Aggyit ma nem menek el itthonra, mi el nem mennek! MÁLINÉNI: Soká, hegy ez az em­ber felkelt mé két órakor a lovat pu­­ccnyi! Engem se hagyott má alannyi, ott nyüszörgött egész éccaka, csör­gött, akár a hazajáró lélek! BORCSA: Tán András bátyám viszi őket a sorozásra? Dehát más ki vin­né, neki van a legjobb lova a faluba. MÁLINÉNI: Ő viszi, egész héten ma nem vet tőle semmi dóga, gyött, ment mindé, akar a zsidóba a fájda­lom! A lovat abrakóta, a szerszámo­kat pucóta. kocsit készítette, magát csinosította. BORCSA: (Távolból zajongás, majd nóta hallatszik.) Gyónnék ma a lel­­kemék! MÁLINÉNI: Gyere má, húzóggyunk el, mi má el nem mennek a java mellé. LEGÉNYEK: (Halkan dalolják, majd fokozatosan erősödve, mikor a színre érnek, teljes hanggal.) Mikor engem a főorvos vizitál... Azt kérdezi, baka leszek, vagy huszár, Nem bánom én főorvos, akármi, Nem sirat engem odahaza meg senki lik.)(Egy kicsit kitartanak, majd ismét­Nem bánom én főorvos úr, akarmi, Nem sirat engem odahaza meg senki. BORCSA: (A szin baloldalán elöl­ről leskelődik.) Nem tűnnék má el­­mennyi, mi el nem mennek, ha ott vesz a kompét a fődbe is! (Karba teszi kezét és les.) MÁLINÉNI: Ma itt leszek, mi el nem mennek, ha felforr a vizem is. (A vö­dörre mutat, karba teszi a kezét és les.) JÁNOS: Itt megváruk András bátyá­­mat, mi nem gyön a kocsival. JÓSKA: Má gjöhetne, mer mé új­járónk, hogy mekkésőnk! GYURI: Úgyis hosszú lesz, igaz-e Náci? Elm­­örzsi aggyig ványi! NÁCI: Hát az biztos, hogy hosszú három esztendő, ha bevesznek. JÁNOS: Náci nem marad be, mer bíró az apja, meg oszt itthon kell a dógos!

Next