Hevesi Szemle, 1974 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1974 / 3. szám - HAGYATÉK - Vizitáció (Népi játék)
XiiiMMMiiiiiiiiiimiHiiiiiiiiHiiimiiiiiiiHiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiHiiiiuiiiiiiiiu Vizitációs | Kétrészes vígjáték | = 2 7iiiiiiiiiiiiiimHiiiiiiiiii;iuiiitimiiiiimiiiiiiiiui mi inni in ii mii miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii in uumiiii ni iiiniiiiiiiiiMtr Az olvasó ismét Siké m. Sándor szentdomonkosi életképei közül kap egyet. A Hevesi Szemle 74/1. és 74/2. számából a Cselédfogadás és a Szomszédolás című szentdomonkosi népi jelenetet ismerhette meg. Ezek az írások sajátos hangvételükkel és tartalmukkal felidéztek egy süllyedő világot, amely inkább már csak a szentdomonkosi öregek emlékezetében él. Sike m Sándor is ezek közül a szentdomonkosi öregek közül való. Ezt a sorozási életképet is — a 20-as évekbeni — gyerekkori megfigyeléseiből állította össze, úgy, ahogyan a történelemmé váló időszakot a falusi gyermek képzelete kiszínezheti és a megöregedő ember papírra vetheti. Sike m Sándor 1973-ban vetette papírra ezt a rövid kis históriát, amelyben az egykori szentdomonkosi asszonyok és férfiak, a lányok, gyerekek és legfőképpen a sorozásba menők torka világa elevenedik meg. Beszélnek itt az akkori öregek a monarchia közös hadseregéről, a huszáréletről, a nagy szál legényekről, akikre olyan büszke volt és lehetett a falu népe. Néhány német szót is agyonnyomorítanak ebben a vidám jelenetben (például azt mondják: timoljatok — stimmeljetek helyett, vagy azt, hogy a katona tambelyi volt, a standbeli helyett), de ez is csak arra mutat, hogy a magyar fül, a magyar száj a neki nehezen emészthető és tartalmában homályos vagy egyszerűen csak idegen szavakat úgy formálta, úgy igazította, hogy a magyar fül, a szentdomonkosi száj ne botladozzék bennük. Most is meghagyjuk azokat a szóösszekapcsolásokat, ragcsonkításokat és a már megismert egyéb jellegzetességeket, amelyek a palóc nyelvjárás sajátosságait, ritmikáját érzékeltetik. Ennek a dallamosságának hűségesebb lekottázására, jelekkel való közlésére mi ez alkalommal sem vállalkozunk, adottságaink híjján. A szerző ebben az írásában már színpadi környezetet képzel el, az életképet is két jelenetre osztja. Befejezései is csattanósabbaknak tűnnek, mint a korábbi írásokéi. Joggal vetődhet fel a kérdés: mennyi ebben az apró és vázlatos képben az, ami népi élmény és mennyi az író formázó művessége, amellyel Sike m Sándor az élményt, az anyagot kezelte? A kéziratok közlésével a szerzőt további munkálkodásra, gyűjtésre és lejegyzésre ösztönözzük. A szövegben található tájszavak jelentéstartalmát az alábbiak szerint állította össze a szerző: harigatni — kiabálni lajkós — usza tuntolyi — gyámoltalan rovás — kerítés bickel — bólogat kompér — burgonya A kéziratot közlésre Farkas András készítette elő. SZEREPLŐK: MÁLINÉNI, parasztasszony BORCSA, parasztmenyecske JÁNOS, sorköteles legény JÓSKA, sorköteles legény PESTA, GYURI, NÁCI, sorköteles legények Lányok: TERA, MARI, KATYI BÖZSI, ILKA, ÖRZSI ANDRÁSKA, kocsis KÁROLYBA, kisbíró FÜGGÖNY: Fel. MÁLINÉNI: (Erős hangon kiabál.) Te Borcsa, te, Borcsa ! Vödör van a karján, leteszi, újra kiált Máli néni.) Borcsa te, hozzán má a fene, nézz má, hiába haligatok, hát nem gyön! BORCSA: (Balról belép, nála is vödör.) Györök má no, csak ne haligassék annyira! Mé fellármázza az egész küvéget! MÁLINÉNI: Bizony tán, mehhóztatok, móta itt hallgatok, oszt hát ki nem gyönnétek, nem hallod! BORCSA: Hallotam bit én, honne hallottam vóna, meghallaná az, mé aki báttan van is, ha maga elháriytja magát! MÁLINÉNI: Hát hál Istennek, nem vagyok heptikás, se a nyerem nem kapott mé el, azé nyutogatom az ételbe, hogy szógáljon a meggyig élek. BORCSA: Nem gyöhettem hamarább, mi má a jószág baját el nem láttam, mer im hajtyák má mingyá. Meg azt az embert is el nem tuszkótam már itthonra, hogy hánnya kifele a kompért, majd én is menek, ha dógom végzem. Ki kék vele most is, mer nem menne el, ha magára hannám, elszuszogna kaparódzan a délyig MÁLINÉNI: Hát lajkós egy kicsint, olyan akar tántolni, nem híjába, hogy nem vét katona! Éppen a minap is beszétük az emberrel, hogy téged megadott vele az Isten! BORCSA: Meg, mind a két kezével, mé rajtam is háttá, mé egész héten me se mossakonna, ha magára hannám. MÁLINÉNI: Anyádnak köszönhedd, az Isten nyugosztalja, mer mervót a szíve hasadva a fődé, a rangé, hegy a szegény is megélhet ha ügyes! Ihon vágyónk mink-e, úgy keretőnk össze, akar két meszteleneger, egy gatyánk, egy pendelőnk vöt, mé is vágyónk úgy mint más, hála Istennek! A gyerekeket is szépen felneveltük, mind a hatot, mindenük van, ami ilyen fajtának kell! BORCSA: András bátyám mé most is olyan ám, mintha húsz esztendős róna! Mellátynyi, rajta, hogy huszár vót. Mé most se mondaná senki, hogy hetvenesztendő fele közeleg. Ha kicsapja a bajuszát, olyan hegyesen megy, mint a pipiske! MÁLINÉNI: Igaza! Ha mettanánék hőnyi, mé meházasonna! Mé most is kapna lányt! BORCSA: Nem is egyet! Honne kapna az ilyen ember, tízet is! Jaj, de soká nem mennek má a vizitációra! Aggyit ma nem menek el itthonra, mi el nem mennek! MÁLINÉNI: Soká, hegy ez az ember felkelt mé két órakor a lovat puccnyi! Engem se hagyott má alannyi, ott nyüszörgött egész éccaka, csörgött, akár a hazajáró lélek! BORCSA: Tán András bátyám viszi őket a sorozásra? Dehát más ki vinné, neki van a legjobb lova a faluba. MÁLINÉNI: Ő viszi, egész héten ma nem vet tőle semmi dóga, gyött, ment mindé, akar a zsidóba a fájdalom! A lovat abrakóta, a szerszámokat pucóta. kocsit készítette, magát csinosította. BORCSA: (Távolból zajongás, majd nóta hallatszik.) Gyónnék ma a lelkemék! MÁLINÉNI: Gyere má, húzóggyunk el, mi má el nem mennek a java mellé. LEGÉNYEK: (Halkan dalolják, majd fokozatosan erősödve, mikor a színre érnek, teljes hanggal.) Mikor engem a főorvos vizitál... Azt kérdezi, baka leszek, vagy huszár, Nem bánom én főorvos, akármi, Nem sirat engem odahaza meg senki lik.)(Egy kicsit kitartanak, majd ismétNem bánom én főorvos úr, akarmi, Nem sirat engem odahaza meg senki. BORCSA: (A szin baloldalán elölről leskelődik.) Nem tűnnék má elmennyi, mi el nem mennek, ha ott vesz a kompét a fődbe is! (Karba teszi kezét és les.) MÁLINÉNI: Ma itt leszek, mi el nem mennek, ha felforr a vizem is. (A vödörre mutat, karba teszi a kezét és les.) JÁNOS: Itt megváruk András bátyámat, mi nem gyön a kocsival. JÓSKA: Má gjöhetne, mer mé újjárónk, hogy mekkésőnk! GYURI: Úgyis hosszú lesz, igaz-e Náci? Elmörzsi aggyig ványi! NÁCI: Hát az biztos, hogy hosszú három esztendő, ha bevesznek. JÁNOS: Náci nem marad be, mer bíró az apja, meg oszt itthon kell a dógos!