Hévíz, 2003 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 2. szám - Szűgyi Zoltán: Lát(t)ák szemeim
szemeimben gyöngyöző könnyekkel tékozló fiúként a holtan, a betonra rogyott apám kerékpárját az éjszaka csendjében vigasztalhatatlanul hazafelé tolom. Jó volt látni magunkat Jancsival, és oly sokszor. Tanúimmal az esküvőnkön is asszonyommal, Edittel ott álltunk, mind telve hittel, mint később is, megannyiszor, hogy még minden jóra is alakulhat talán. Mondogatta, csak így mondogatta „komám”. Aztán a csillogó és koszos kocsmák végeláthatatlan sora. A szerkesztőség bezáruló ajtaja. Majdcsak a kórház illata. Az ágya szélén ülök, ő fejét párnával megtámasztva fekszik szépen megbékélten, meghalni készül éppen. És amikor már e földi valómban teljességgel azt hittem, minden, a minden is összeomlott körülöttem, s hogy harmatos reggeli fényt többé már nem látok, elvesző önmagam akkor is föntről, valahonnan a magasságot figyelhettem meg, amint a mélységes mélyének legmélyéről kétségbeesetten Istenhez kiálltak. S azon a napon, mikor már háború dúlt, s végképp eldőlt, szülőföldem elhagyom, asszonnyal, két gyerekkel kint álltunk az udvaron, s mindennél tisztábban láthattam, mint hagytuk, hogy ragyogjanak csak szépen a könnyek a fényben az arcunkon. De nem folytatom. Az utóbbi időben mind gyakrabban látom magam kispesti kertünkben, a padon üldögélve a diófa alatt. Láthatom, elmerengve. Vajon a halálom megláthatom-e? Elhangzott a hévízi Csokonai Vitáz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság irodalmi napjain, 2002. augusztus 8.-án, a hévízi Városháza Konferenciatermében. A tanulmányi napok témája: szem, a száj, a füle volt. 8 Hévíz a 2003/249