Hévíz, 2006 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 2-3. szám - Kardos Gy. József: Petőfi szól az '56-osokhoz (vers)
Hazámnak, amely megtartó hitet adott, Fénynél áthatóbb szeretetre oktatott, Állig vértező gyermeki áhítatra, Bensőséges gyöngédségre, csodálatra. Szelíd odaadás, meghitt bizalmasság, Lángoló, rajongó érzések hallassák Szavukat, nemes egyszerűséggel kérve, Időtlen titokként remegve és félve: A csoda édes örökségként szálljon át Az ősökről utódokra! - Mint koronát A nyomába lépőnek adja az előd, Apa a fiának, amíg csak van erőd! Állhatatosság vértezetében égtem - Lobogtam - őrizve a tüzet hogy értem A tűnt időkben is könnyeket ejtsek, És belőlük egyet is el ne rejtsetek! Az idők nagy vizébe süllyedve tünde Fényként fel-felj árok, üzenetet küldve, Mohos kőlapok alól is fölzeng „dalom, Viharodnak előjele, forradalom”! A keszthelyi Fő tér - 1956. Fotó: Nagy Aladár / Hévíz*, 2006/2-3