Híd, 1958 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1958-09-01 / 9. szám - Herceg János: Papp Dániel és a Vajdaság
Papp Dániel és a Vajdaság Herceg János Elnézem Papp Dánielt a régi fényképen, elnézem ezt az élénkszemű fiatalembert, aki mikor meghalt is, csak harmincöt éves volt, de azért Kossuthszakállt viselt, hozzá cirmos bajuszt és fehér Lavalliére-nyakkendőt, elnézem ezt a bácskai óriást, akit mégis olyan korán fektetett koporsóba a tüdővész és szégyellem magam egy kicsit, hogy ifjúkoromban én is olyan szigorú voltam hozzá, s olyasmit kértem számon tőle a szülőföld nevében, amivel éppen a fénykép bizonysága szerint adósnak kellett maradnia. Kár, hogy a régi beszélyek mellé nincsenek odamellékelve a szerzők bármilyen homályos fotográfiái, amelyek figyelmeztetnék az embert, a kései olvasót, a kor divatjára, az uralkodó ízlésre, s nem engednék meg neki, hogy a messzi időből tegyen kicsinyes kifogást a porlepte írásra. Mert csak természetes, hogy szegény Papp Dániel történeteit se lehet kiemelni abból a korból, mikor még Kossuth-szakállt és ilyen gazdagon elomló kravátlit viseltek a magyar elbeszélők, mint ő ezen az arcképen. És ha még tudtam volna, ami eddig titok volt előttem, hogy harminc esztendős koráig csak jogi értekezésekben villantotta meg ragyogóan tiszta mondatainak cizellált stílusát, s azután kezdett csak el tárcákat és rövid novellácskákat írni meg egy folytatásos regényt, dehogy szólok egy szót is. Mert úgy van, most már látom, hogy amikor asszonyt és két gyereket kellett eltartania, s nyilván nem volt miből, mert az ügyvédsegédeket rosszul fizették, akkor juthatott eszébe egyszerre Malesevics Miklós, egykori tanára a zombori gimnáziumban, aki nemcsak Vuk Karadzsics könyveit nyomta a kezébe és Branko Radicsevics verseit, hanem őt magát is biztatta az írásra, hiszen az iskolában, a régi Csarsdhi házban, ő nyerte volt el az összes pályadíjakat és Vértesi Károly két arany forintját. Eszébe jutott ez a hazulról kapott útravaló és elhatározta magát a lehetetlen vállalkozásra: elbeszélésekkel fog pénzt keresni. Igen, meg kell mondani, ilyen prózai lélek volt. Nem a mondanivaló, nem a hivatásérzet, nem a küldetés tudata nógatta, a baj gáttá az írásra, a nagy gondolatok s a gyönyörű látomások kihordására, mint ahogyan általában mondani szokták az írók ifjúkori Sturm und Drangjáról, miután már megöregedtek. Papp Dánielt a gondok kényszerítették a mesélésre, mint Balzacot és Dickenst annak idején, s nyilván emiatt nem is röstelkedett a kései jelentkezés miatt. Pedig addigra a vele egyírású literátorok: Herczeg Ferenc, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Ambrus Zoltán már hírt és nevet szereztek maguknak és Justh Zsigmond abban az évben halt meg, mikor az. ő