Híd, 1958 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1958-09-01 / 9. szám - Herceg János: Papp Dániel és a Vajdaság

Papp Dániel és a Vajdaság Herceg János Elnézem Papp Dánielt a régi fény­képen, elnézem ezt az élénkszemű fia­talembert, aki mikor meghalt is, csak harmincöt éves volt, de azért Kossuth­­szakállt viselt, hozzá cirmos bajuszt és fehér Lavalliére-nyakkendőt, elnézem ezt a bácskai óriást, akit mégis olyan korán fektetett koporsóba a tüdővész és szégyellem magam egy kicsit, hogy ifjúkoromban én is olyan szigorú vol­tam hozzá, s olyasmit kértem számon tőle a szülőföld nevében, amivel éppen a fénykép bizonysága szerint adósnak kellett maradnia. Kár, hogy a régi beszélyek mellé nincsenek odamellékelve a szerzők bár­milyen homályos fotográfiái, amelyek figyelmeztetnék az embert, a kései olvasót, a kor divatjára, az uralkodó ízlésre, s nem engednék meg neki, hogy a messzi időből tegyen kicsinyes kifo­gást a porlepte írásra. Mert csak ter­mészetes, hogy szegény Papp Dániel történeteit se lehet kiemelni abból a korból, mikor még Kossuth-szakállt és ilyen gazdagon elomló kravátlit visel­tek a magyar elbeszélők, mint ő ezen az arcképen. És ha még tudtam volna, ami eddig titok volt előttem, hogy harminc esz­tendős koráig csak jogi értekezésekben villantotta meg ragyogóan tiszta mon­datainak cizellált stílusát, s azután kez­dett csak el tárcákat és rövid novel­­lácskákat írni meg egy folytatásos re­gényt, dehogy szólok egy szót is. Mert úgy van, most már látom, hogy amikor asszonyt és két gyereket kellett eltartania, s nyilván nem volt miből, mert az ügyvédsegédeket rosszul fizették, akkor juthatott eszébe egy­szerre Malesevics Miklós, egykori ta­nára a zombori gimnáziumban, aki nemcsak Vuk Karadzsics könyveit nyom­ta a kezébe és Branko Radicsevics ver­seit, hanem őt magát is biztatta az írásra, hiszen az iskolában, a régi Csarsdhi házban, ő nyerte volt el az összes pályadíjakat és Vértesi Károly két arany forintját. Eszébe jutott ez a hazulról kapott útravaló és elhatározta magát a lehetetlen vállalkozásra: elbe­szélésekkel fog pénzt keresni. Igen, meg kell mondani, ilyen pró­zai lélek volt. Nem a mondanivaló, nem a hivatásérzet, nem a küldetés tudata nógatta, a baj gáttá az írásra, a nagy gondolatok s a gyönyörű láto­mások kihordására, mint ahogyan ál­talában mondani szokták az írók ifjú­kori Sturm und Drangjáról, miután már megöregedtek. Papp Dánielt a gondok kényszerítették a mesélésre, mint Balzacot és Dickenst annak idején, s nyilván emiatt nem is röstelkedett a kései jelentkezés miatt. Pedig addigra a vele egyírású literátorok: Herczeg Ferenc, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Ambrus Zoltán már hírt és nevet sze­reztek maguknak és Justh Zsigmond abban az évben halt meg, mikor az. ő

Next