Híd, 1991 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1991-09-01 / 9. szám - Kérdések és válaszok - Bori Imre: A modern irodalom eszméinek terjedési módjai a magyar irodalomban
A MODERN IRODALOM... 18-án. Lédáéknak pedig még előbb, 1903. november 23-án írott levelében sorolja, mit akar Párizsban csinálni, s többek között „szándéka bizonyos távoli és magasabb nézőpontot kapni Párisban, hol dolgozni, írni, hazalátni jobban és szabadabban lehet”. De a párizsi hónapok interpretációja kapcsán nehéz elfogadni Varga Józsefnek azt a véleményét, amely szerint „Párizs legnagyobb szerepe Ady életében mégis az volt, hogy írói példaképeinek műveit - akiknek tehetségével, úgy érezte, a legrokonabb az övé - eredetiben olvashatta, s hathatott rá a párizsi irodalmi-művészeti miliő. . .” Korompay H. János fontos tanulmányából, amelyben „egy félszázad magyar Baudelaire-értelmezéseit” mutatta be, tudjuk, azért, hogy Baudelaire-t olvasni lehessen, s hogy francia nyelven olvasni lehessen, nem volt szükség Párizsba utazni - Nagyváradon is kézbe lehetett Baudelaire-kötetet venni. Jehan Rictusról is tudott előbb is, a már jelzett Somlói Bódognak írott levelében azt is leírja, „most olvassa, hogy Jehan Rictus az ő meg sem született dalait megírta”. Véleményem szerint azonban nem az a fontos valójában, hogy a francia poétának verseit próbálta tolmácsolni „egy bámulója, egy finom lelkű, szép asszony” segítségével, s hogy azok a próbálkozások a Pesti Napló 1904. március 12-i számában is megjelentek, hanem ugyanannak a cikknek egy olyan kitétele, amely eszmei vonatkozásaival mutatja Ady Endre szemléletének az érlelődését. Ezt megfogalmazni már érdemesebb volt Párizsba indulni. Ady „költői világnézete” szinte maradéktalanul körvonalazódik a „koldusok poétájáról” szóló, március 8-i keltezésű cikkben. Nem Rictusról, nem Párizsról, hanem Ady Endréről van szó: „Dehogy is szocialista Jehan Rictus!. . . Betegebb, finomabb, szenvedőbb, modernebb, mintsem az legyen. Ő sokunknak-sokunknak a lelke. A nagy vágyak, nagy érzések és nagy ideák rongyos, halálra fárasztott, de éhes és szomjas fejedelme, aki nem tud trónusához jutni. Mi ez a trónus? Hát mi a mai élet trónusa? Kényelmes, szőnyeges, puha lakás, divatos ruha, gazdag konyha, automobil, szép asszonyok, pezsgők, likőrök stb. És pénz, sok pénz. Jómód, csók és mámor. Jehan Rictus részesedést kíván mindabból, amit a modern élet egy embernek nyújthat. Azt hirdeti, hogy az élethez, s az élet minden valóságához a legteljesebb joga van mindenkinek, aki ezekre vágyik.” Nem versekre, erre a fentebb idézett gondolatra utalva már el lehet fogadni Adynak azt az állítását, hogy Rictus „megindította az ő lelke forrásait is”. Közben arra is gyanakodhatunk, hogy nem Baudelaire, hanem éppen Rictus az, aki befolyásolta a fiatal magyar költőt a költői Én interpretációjában. A szerepjátszó-archaizáló-alakoskodó költői Én verses látványa a Rictus-versekben (gondoljunk a Jehan ódonabb névváltozatára az újabb Jean ellenében) vonzó példája lehetett a magát elrejtő-megmutató Ady Endrének is - a későbbinek mindenképpen, egészen a kuruc-versekig. Különben pedig feltűnő, hogy a költő mennyire béna a franciaországi hónapok idején. Vezér Erzsébet szerint mindössze tizenegy, illetve tizenkét verset írt, Varga József szerint tizenhármat Az annyit emlegetett Baudelaire-fordítása pedig már ősszel készült, s