Híd, 1999 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9-10. szám - KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK - Harkai Vass Éva: Egy regénytípus körbejárása (tanulmány)

EGY REGÉNYTÍPUS KÖRBEJÁRÁSA 4. A századforduló, a századelő, majd a 20. század további évtizedeinek mű­vészregényei (s a magyar irodalmi paradigmából hiányzó romantikus művész­regény) azon felismerésünket támasztják alá, hogy a művészregény a magyar irodalomban jellegzetesen XX. századi regénytípus. E megállapítást látszik alátámasztani a magyar művészregénynek a regény műfajának jelentkezéséig, a XIX. századig visszanyúló, eddig feltáratlan története is. A XIX. század közepe a magyar művészregény kezdeményeinek időszaka. Jósika Miklós Zrínyi a költő (1843) című, kalandos életrajzi műve még csupán paratextusával és alig néhány apró utalásával hozható összefüggésbe a mű­vészregény műfaj típusával. A német romantikában is tájékozott Kemény Zsig­­mond töredékben maradt Élet és ábrándját (1842-44) a művészregényeket feszítő fájdalmas kettősség, élet és költészet kontrasztjának felismerése és megjelenítése közelíti a művészregényhez, hiszen Kemény nem csupán e re­génytípus formális jegyeire játszott rá, hanem lényegbeli strukturális sajátos­ságára is rátapintott. Igaz, az említett tematikai kontraszthoz nem kimondottan művészi kérdésként viszonyult - műve ebben a tekintetben tartható csupán a művészregény előzményének. A magyar századvég egyfelől a művészregények további kezdeményeit (Jó­kai, Toldy István, Asbóth János műveit) sorakoztatja fel, másfelől a tényleges művészregények megjelenésének időszaka. Jókai több ízben is a művészregény közelébe került, ám ide sorolható művei részben az irányzatosság (És mégis mozog a föld, 1872), részben a kalandregény (Szabadság a hó alatt vagy a „Zöld könyv”, 1879) keretein belül maradnak, vagy a művészregény műfajspecifikus jegyeit életrajziságba oldottan hozzák felszínre (A tengerszemű hölgy, 1888, 1890). Toldy István regénye (Anatole, 1872) is részben formális jegyeiben (keretszituációján belül) célozza meg a művészregény műfajtípusát, Asbóth János pedig egyetlen regényével (Álmok álmodója, 1876; 1878) a századvégi közérzet és lélektaniság szempontjából kötődik a századvégi századforduló művészregényeihez. A legújabb irodalomtörténeti kutatások újabb adalékot szol­gáltatnak a művészregény előtörténetének e szakaszához. Pozsvai Györgyi az Álmok álmodójáról szóló könyvében (Visszanéző tükörben. Az Álmok álmodója ezredvégi olvasata) a regény „művészetre fogékony, érzékeny, már-már túlfi­nomult” főhősében a „századutó és a századelő művészetkultuszával” harmo­nizáló hőst látja: többek között Rilke Maltéjának, Thomas Mann Tonio Krögerének és Aschenbachjának, továbbá Justh Zsigmond, Ambrus Zoltán és Bródy Sándor regényhőseinek rokonát, aki „kivételes szenzibilitásával a művészet perspektíváján át fogja fel és értelmezi az őt környező világot”, s ennek alapján a monográfia szerzője Gergye László tanulmányára hivatkozva 625

Next