Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)
6. szám - Könyvismertetés (Andó Mihály: A Tisza vízrendszer hidrogeográfiája)
332 Könyvismertetés Andó Mihály: A Tisza vízrendszer hidrogeográfiája A Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi Tanszéke kiadása, Szeged, 2002. Szerkesztette: Rakonczai János és Géczi Róbert Az ábrákat rajzolta: Molnárné Kasza Katalin Borítóterv: Karancsi Zoltán 17 x 24 cm formátum, 168 oldal, 43 ábra, 17 táblázat, 116 szakirodalmi hivatkozás, 7 hivatkozott átfogó adattár. * Dr. Andó Mihály, a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi Tanszékének nyugalmazott docense. Fő kutatási területe a Dél-Alföld geomorfológiai, hidrogeográfiai feltárása mellett a tiszai vízgyűjtő rendszer víz-utánpótlódásának geológiai, geomorfológiai, klimatológiai kapcsolatának értékelése. A Szerző 1958-tól a Szegedi Akadémiai Bizottság Tisza-kutató Munkabizottságának tagja, 1991-től részt vett a magyar Tisza-klub és a romániai Pro Europa Liga Tisza vízrendszerre vonatkozó együttműködési programjában. Ennek kutatási eredményei (Maros, Körös, Szamos, Felső-Tisza) angol nyelvű résztanulmányok formájában megjelentek. Magyar nyelvű tanulmányai hidrológiai és klimatológiai kiadványokban -köztük a Hidrológiai Közlönyben is - illetve megyei és települési monográfiák természeti földrajzi fejezeteiben jelentek meg. A Magyar Tudományos Akadémia 1997-ben nyilvánította "A Tisza vízjárásának hidrológiai, geológiai és környezettechnikai összetevőrc értekezése alapján Andó Mihályt a műszaki tudomány doktorává. * A Szerző jelen kötete egy integrált vízgyűjtő modell környezeti értékeléséhez szolgálhat háttérként A Tisza vízrendszer általános vízrajzi helyzetét jellemző és a vízmérnöki szakterület szempontjait a legrészletesebben tárgyaló első fejezetet követően a részvízgyűjtők leírása és adatai az alábbi fejezetek részletezéseiben található: - a Felső Tisza, - a Szamos-Kraszna, - a Körösök, - a Maros, - a Béga, - a Bodrog, - a Sajó-Hernád, - a Zagyva és a Tarna, - a Tisza egyéb mellékfolyóinak vízrendszere. A Tisza árterületét a 19. század elején még részben, vagy állandóan víz borította, amely ezért elsősorban nem a gazdálkodás területe volt, hanem a nyomornak, betegségnek (pl. az akkor népbetegségnek számító maláriának) volt a forrása, s ami útját állta a mezőgazdaság, a közlekedés és a települések fejlődésének. A javítás szükségét felismerő Széchenyi István a Tiszának és árterületének rendezési tervét Vásárhelyi Pállal és az általa irányított szakemberekkel dolgoztatta ki, s az elhatározott rendezés megvalósulásával a Tiszától egykor fenyegetett országrész rohamos fejlődése megindulhatott. Ami a vízgyűjtő vízjárását illeti, a Szerző egyik legfontosabb és legjellegzetesebb megállapítása: "A nem változó vízjárás-szabályozó tényezők között nagy szerepe van a lejtők égtáji kitettségének és tengerszint feletti magasságának is. Ismeretes, hogy az uralkodó csapadékhozó széliránnyal szembenéző lejtők mindig csapadékosabbak a szélárnyékos oldalaknál, és a magasabb hegyek is az alacsonyabb tetőszintűeknél. Itt azonban nemcsak ezekre a csapadék mennyiségét közvetlenül szabályozó domborzati sajátosságokra utalunk, hanem azokra a lejtőmagasságoktól ésirányoktól függő lefolyás-különbségekre, amelyek áttételes okok miatt még az azonos hozamú csapadékokból is különböző lefolyási hányadokat eredményeznek. Nyilvánvaló, hogy e szabályozók csakis a jelentékeny relief-energiával bíró domborzatoknál érvényesülnek, ott azonban igen figyelemreméltó hatásfokkal .Még a műszaki körökben is tartja magát az a (téves) vélemény, hogy az átvágásokkal megrövidített folyóban az árhullámok levonulása az esés megnövekedése miatt gyorsult meg. Az árhullámok levonulásának hatékony gyorsítója lehetne a vízkiterülési tér megszűkülése, de a Duna és a Maros visszaduzzasztásai miatt ez a hatás is csak korlátozott. Alapvető javulás csak azzal lett volna elérhető itt, ha a Körös, Maros, vagy a Duna torkolati szintjét sikerült volna valamilyen módon érezhetően leszállítani Mindaddig, amíg az említett folyók Tiszára duzzasztása fennáll, az árhullám nem távozhat a Tiszából, bármennyi is az átvágás, és bármekkorára is növekedne a meder esése. Ha viszont a duzzasztás állapota megszűnik, és vízszint-süllyesztésbe mehet át, nemcsak a lefolyás gyorsul meg, hanem az árhullám is véget ér. Itt már van jelentősége a meder vízvezető képességének is, és megérthető, hogy a töltések között folyó Tisza sokkal hamarább üríthető, mintha a kiterült vizeknek kellene utat találniuk a mezőkön visszafelé, így a szabályozás - bár több akadályt tényleg elhárított a levonulások tartóssága elől - alapvető fordulatot azért nem okozhatott, mert a Tisza, árvizeinek kialakításában legtöbbször nem a maga ura, hanem hidrológiai önállóságát vesztve más folyók viselkedésének befolyásoltja lesz". "A Tisza szabályozásával - a folyó töltések közé szorításával és a kanyarulatok átvágásos megrövidítésével - a legfőbb célt, hazánk mintegy egyötödének árvizektől való biztonságos mentesítését elérték. Ennek érdekében vállalni kellett az árvízszintek mintegy 3 m-es megemelkedését, emiatt időszakosan a szervezett árvízvédekezés terheit. Vállalni kellett a folyószabályozási fenntartás munkáit, amivel azonban a műszaki beavatkozás mindig el tudta érni a folyó életének lefolyási- és hordalék viszonyainak kielégítő stabilitását". A most megjelent könyv egyaránt kiváló szakkönyve lesz a földrajz szakos egyetemi hallgatóknak, a földrajz tudomány képviselőinek, a hidrológusoknak, az árvízvédekezés, folyószabályozás, vízkészlet-gazdálkodás szakembereinek. Szép bizonyítéka a hidrológiához kapcsolódó tudományágak, a műszaki- és természettudományok egységének és egymásra utaltságának. Dr. Vágás István 1 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2002. 82. ÉVF 6. SZ.