Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)
2013 / 2. szám - Bezdán Mária: A vízállások apadási ütemének alakulása a Tiszán
A vízállások apadási ütemének alakulása a Tiszán Bezdán Mária 1113. Budapest, Vincellér u. 40. Kivonat: Kulcsszavak: A folyó vízállásainak apadási sebessége hatással van a rézsűállékonyságra. A cikk adatokat közöl, amely a megváltozott apadási ütemre hívja fel a figyelmet. folyószabályozás, kisvízi szabályozás, duzzasztómű, apadás, rézsűállékonyság hatására mélyebbre süllyedt a folyó kisvízi vízállása. A kisvízi szintek lesüllyedése magával vonta a talajvíz szintjének további süllyedését is. Míg külföldön a folyókon létesített erőművek célja főképp a nagy esésből származó vízenergia kiaknázása, illetve a medererózió mérséklése, megállítása (Giesecke 1990, British Petrol 2002, Heimerl 2002, 2005, Heimerl-Giesecke 2004, Bartie 2005), addig Magyarországon a kisesésű Tiszán a duzzasztóművek létesítése elsősorban a vízkészletek biztosítása, és a hajózhatóság érdekében történt. Elsősorban a Tiszántúl öntözésének, illetve a Körösvölgy vízpótlásának elősegítésére épült meg az ötvenes években a Tisza magyarországi szakaszán az első jelentős műtárgy, a tiszalöki duzzasztómű, amely 1959-ben kezdett el magasabb duzzasztási szintet előállítani. A vízenergiát villamos energia termelésére hasznosítják. A vízerőmű a Tisza 518,2 fkm szelvényében van. A műtárgyat a rázompusztai kanyar átvágásában alakították ki. A duzzasztómű 7 méterrel emeli meg a vízszintet. A tiszalöki duzzasztómű üzembe helyezését követően a műtárgy környezetében a talajvíz szintje 0,5-1,0 m-t emelkedett meg (Mosonyi -Pados -Ötvös 2004). A Kiskörei vízlépcső megépítésénél négy fő szempontot vettek figyelembe: megfelelő vízmennyiség létrehozása az öntözés biztosítására, a hajóút kialakítása a Tiszán, energiatermelés és az idegenforgalom, turizmus fejlesztése. A műtárgy a Tisza 404 fkm szelvényében - jobb parti átvágásában - épült. A vízlépcsőt 1967-ben kezdték el a hullámtérben épülő mű árvédelmét szolgáló körtöltés építésével. Az 1973. év tavaszán épült meg a vízépítési műtárgy. A vízerőmű berendezései 1974-ben készültek el. A műtárgy zárószerkezetei maximum 11 m-es vízoszlop megtartására lettek kialakítva. A törökbecsei duzzasztómű a Tisza 63 fkm szelvényében épült meg, közvetlenül a Duna-Tisza-Duna főcsatorna becsatlakozó szelvénye alatt. A vízlépcső három fő részből áll: hajózsilip, a meder közepén elhelyezett 7x24,5 m szélességű vasbeton bukókból és a 75,5 m-es túlfolyóból, amely a nagyvizek idején lép működésbe. A bukók szegmens záras, szelepes táblákkal szabályozhatók 2 m-es vízállástartományon belül a duzzasztás mértékének függvényében (Kardos 2001). Általában a duzzasztóművek alatti folyószakaszokra a nagy vízhasználat és a párolgás (Ibanez-Prat 1996) miatt kevesebb vizet engednek tovább, mint amennyi felülről érkezik. Emiatt az alvízi szakaszokon gyakrabban fordul elő kisvízállás, csökken annak szintje, miközben megnő a tartóssága (William Wolman 1984, Magilligan- Nislow 2001). A szoros kapcsolatú duzzasztóművek esetében ilyen hatás nem jelentkezik, mert az alsó vízlépcső duzzasztása felhat a felső műtárgyig. Hasonlóan kedvező tényező a kisvizek alakulására a mellékágak betorkolása a duzzasztóművek alatti szakaszokon, és vízhozam növelő tényezőnek számít még a műtárgytól távolodva a vízgyűjtő terület megnövekedésével együtt járó hozzáfolyás is (Richter et al 1998, Galat - Lipkin 2000, Batalla et al 2004). A kisvízi vízállások lecsökkent. Előzmények A tatár és török hódoltság hatására elmocsarasított Tisza-völgy kedvezőtlen körülményei időszerűvé tették a XIX. században a környezet átalakítását, élhetőbbé tételét (Ihrig 1973). A Tisza völgyében a vizek tervszerű szabályozása csak az 1830-40-es években végrehajtott vízrajzi térképezés befejezése és a szabályozási tervek elkészítése után indulhatott meg (Vázsonyi 1973). A folyók legutolsószabályozás előtti) természetes medréről a második katonai felmérés (Hofstätter 1989, Jankó 2001, Tímár et al 2006) térképszelvényei szolgáltatnak információkat. A Széchenyi-Vásárhelyi program a vízrendezés és árvízmentesítés munkálatait az egész Alföldre kiterjedő egységes rendszerben szemlélte, azaz a Tisza-völgy szabályozása nemcsak a Tisza ágyát, hanem az azt tápláló mellékfolyók ágyait és kiöntési lapályait is érintette (Tóth 2000). Akkoriban a mai Magyarország-ét állandóan, vagy időszakosan víz borította (Somogyi 1980). Az Alföldön ez az arány elérte a 30-35 %-ot. De pl. a Nagy- és Kis-Sárrét, a Körös-vidék, a Hortobágy, a Nagykunság keleti területei, a Solti-lapály, stb. több mint 50 %-át borította víz. Jelenleg ez az arány 2-3 %-ra csökkent. A medence természetes ősállapotában a folyókból évente átlagosan 2-3 km 3 árvíz ömlött ki az Alföld területére. Az árvízvédekezési munkálatok, így a töltések megépítése előtt a Tiszán levonuló árhullámok Tiszadobnál kiléptek a mederből és a kedvező felszíni adottságoknak köszönhetően lassú áramlásban a Hortobágy-völgyében folytak le a Nagy-Sárrét mocsarába, innen a Körösök völgyébe, és Csongrádnál lassan jutottak vissza a Tiszába. A kiömlő víz egy része a talajvizet táplálta (Babos-Mayer 1939, Lászlóffy 1982, Szesztay 2000, SZTE Természetföldrajzi Tanszék 2000). A Tisza szabályozását követően a töltések megépítésével gátat szabtak az elöntéseknek. Az elvégzett munkálatok lényege az árvízvédelmi töltésrendszer megépítése, ezzel párhuzamosan az elfajult folyókanyarulatok átvágása, a főfolyó valamint a mellékfolyók alsó szakasza hosszának megrövidítése volt (Korbély, 1937) . A Vásárhelyi Pál által tervezett, és Herrich Károly vezetésével végrehajtott szabályozás átrendezte a Tisza és mellékfolyói lefolyási viszonyait is, jelentősen megemelte (3-1 mrel) árvizeinek, és ugyanakkor jelentősen lesüllyedtek (2-3 m-rel) a kisvizeinek szintjei. A szabályozás továbbá 1,6:1 arányban megrövidítette a folyó hosszát, és ugyanebben az arányban megnövelte a Tisza medrének átlagos lejtését, ezzel 1,26-szorosára emelte a folyó középvízi átlagsebességét. A nagyobb átlagsebesség gyorsabb vízlevezetéssel jár, ami a kisvizes időszakok hosszának növekedését eredményezte. A hajózás fokozódása következtében időszerűvé vált (mélyebb hajógázolás, kevesebb és rövidebb hajózási szünet, gazdaságosabb üzem) a folyó kisvízi szabályozása, amit 1909-ben kezdtek meg a meder átalakulása és a vízi forgalom igényeinek megfelelően. A kisvízszintek fokozatos süllyedése, vagyis a kisvízi mélység csökkenése is indokolta a munkálatokat (Iványi, 1948). Ezzel a beavatkozással azonban csak időszakosan oldódott meg a probléma, ráadásul 55