Hirnök, 1843. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)
1843-11-19 / 92. szám
92. [55.] szám. A Hírnök kinevezések, hivatalos tudósítások, honi és külföldi politicai hírek , mindennemű statisticai adatok, pénzkeret, piaczi árak , dunavizállás és mindenféle hirdetmények minél gyorsabb közlésével ; — a Századunk terjedelmest) politicai s rokon tudományi) értekezésekkel, a Kis futár literatúrai , művészeti és közéletbeli jelesebb tünemények, találmányok és intézetek ismertetésével foglalkoznak főképen. HíR. Szerkeszti s kiadja Halásfalvi Orosz József. November 19.1843. Megjelennek e lapok minden vasárnap és csütörtökön. Előfizetés 12-ik félévre postán 6 fr 48 kr. p., helyben boríték nélkül 6 fr., borítékkal 6 fr. 12 kr. Előfizethetni a szerkesztőségnél az irgalmasok átellenében a 245. sz. ház lső emeletében, Resten Wéber Józsefnél a Tudakozó intézetben, kinél a hirdetmények s a szerkesztőséget illető egyéb közlemények is elfogadtatnak. Minden nem-hivatalos leveleknek bérmentes beküldetése kéretik. A második félévnek vége felé hajoltával figyelmeztetjük a t. ez. közönséget lapjaink jövő fajj-ik évi folyamára, melly mostani alakban s melléklapjával jelenesül meg, ugyanazon ár szerint, t. i. postán 6 írt. 48 kr.; helyben, borítékkal 6 frt. 12 kr.; boríték nélkül pedig 6 írt. pengő pénzben. — Helyzetünk azon kedvezősége mellett, hogy az országgyűlési tanácskozás szorul — különösen a téli közlekedés nehézbültével, minden más honi lapoknál — egy, néha két számmal is — előbb adhatjuk tudósításainkat, lapunk eddigi szelleméhez s irányához ezentúl is hívek maradunk. A szerkesztőség. Tartalom. Magyarország. Kinevezés; névváltoztatás; halálozás. Országgyűlési közlés 102 — 104 kerületi ülés. A k. kir. levél a KKr. és RRek jun. 20-kai határozata iránt, tárgyalásba véve. Tanácskozási részletek. 72—74 ülések a FORReknél; a bűnt- rendsz. munkálat fölött be végzett tanácskozások. Ez iránti izenet a KK. és Ifitekhez. Magyar nyelv és nemzetiség iránti alsó táblai 4-ik izenet s újabb törvényjavaslat megvitatva, s arra költ. 4-ik válaszizenet. — Városi ügyek. Tudósítások Pozsony, Temes és Varasd megyékből. Vegyes közlések. Nagybritannia. O’Connell pere. Francziaország. Spanyolország. A követkamara alakult. Kis futár. Hirdetések. Magyarország. Ö cs. 5 apóst. k. Felsége a városlődi megürült postamesteri hivatalra idősb Tasner Antalt legkegyelmesben kinevezni méltóztatott. A hazaszerte köztiszteletben álló Benedeki-rend mélt. főapátja felsőbb helyen kieszközölvén az engedelmet, miszerint a szerzet azon egyénei, kik nevöket megváltoztatni s magyarosilni kívánják, ezt megtehessék ; a nyert engedelem következtében nt. Briedl Fidel professor és m. tudóstársasági I. tag eddigi nevét B e é I y vel cserélte föl. Nagyigu Buzini gr. Keglevich Gábor cs. k. aranykulcsos, valóságos belső lit. tanácsos, Magyarország k. Főtárnoka, hét személyes főtörvényszéki közbiró stb stb. szeretve tisztelt neje Szlavniczai gr. Sándor Matlud csillagkeresztes- s palotahölgy, huzamos sorvasztó láz következtében Pesten nov. 11-kén életének 43 évében meghalálozott. Honunk hölgykoszorujának e díszét országos érdemű férjén, s Gyula, Béla, Eugenia, Emma és Sztefánia nagyreményű gyermekein kívül, közel távol ismerősei s a szenvedő emberiség gyászolják. Béke hamvaira István Főherczeg , cs. k. Fensége külföldi utazásáról múlt szerdán esti 10 óra tájban kívánt egészségben városunkba érkezett. Országgyűlési közlés: CII-dik kerületi ülés nov. fékán d. e. 92 órakor Elnökök Madyasovszky Boldizsár Szepes, és Olgyai Gáspár Pozsony megye követei. Jegyző: Palóczy László; naplóvivő: Majláth György. Napirendre a nov. ukán kihirdetett k. királyi levél tárgyalása lévén kitűzve, fölötte élénk nyilatkozások történtek , mellyek közül hat előadás a k. kir. levélnek el nem fogadhatását, egyszersmind azonban ő Felségéhez intézendő e tárgybani fölirásnak szükségét fejezte ki, az elfogadás mellett pedig két követ emelt szózatot. A délutáni két óra után végződött ülésben csupán nyolczt tagadá elő véleményét s igy a vitakozások további folyama a következő napokra halasztatott. — Az első szónok, ki azon alsó táblai junius 20-ki határozatnak létesítésekor, mellyről a k. kir. levél szól, még a KK. és RR. tanácskozásaiban részt nem ven , — a mondott határozatot meggyőződésével egyezőnek vallván, fölhíva érezte magát annak mostani pártolására, buzdító szavakat intézvén a kér. RRhez, hogy szilárd akarattal s hazafias tiszta kebellel továbbá is megmaradjanak határozatuk mellett. Ő a k. kir. levelet sem politicai sem törvényhozási tekintetben nem látta helyeselhetnek, úgy szinte nem formájára és tartalmára nézve is. Megütközött különösen annak némelly kitételein s egyes szavain. Nem ismeré el, hogy Horvátország követeit a KK. és RR. határozata helyeztette légyen a panaszos állapotba, hanem helyeztette őket utasításuk, mellynek megváltoztatásán szívvel lélekkel kell vala munkálkodniok. Alkotmányos jogokkal biztosított bármilly testületnek szabadságában áll, úgymond, statútumokat alkotni, csak ezek igazságtalanok, törvénytelenek s a status czéljával ellenkezők ne legyenek ; mennyivel inkább lehetett tehát alkotniok a KKnak és RRnek olly szabályt, melly az igazsággal, méltányossággal és törvényekkel legnagyobb összhangzatban van. A mennyiben a k. kir. leirat törvényes szokásra hivatkozik, az ellenkező szokás sőt törvények által is már erőn kívül van helyezve, mióta a magyar nyelv diplomaticai poletra emeltetett. Ha a horvát követek a kir. leirat végszavai szerint vegyesen akartak volna fölszólalni a tanácskozásokban, megszüntethető lett volna minden nehézség, de ők a békülésre nyújtott kezet s módot önkint visszutasiták s most irántuk többé engedékenységnek helye nincs. Történjék bármi, a határozatnak állani kell, s nem is hiheti, hogy ezáltal a valódi horvátok elidegenülhessenek; sőt reményű, hogy azokban még mindig rokon barátokra találandunk; mert hat százados rokonszenvet egy pillanat szenvedélye nem engesztethet el. — Az utána következett szónok élénken festé azon reményeket, mellyek az országgyűlés kezdetéhez csatlakoztak, s azon változási tüneményeket is, mellyeket azok későbben szenvedtek. Fejtegeté a Kir. és KR. határozatának helyes és törvényes voltát, s igyekezett kitüntetni a k. kir. leiratnak a nemzet ellenébeni méltányossággal s az eddigi országgyűlési tractatusok rendes folyamával összeférhellenségét, minthogy az nem fölirásra, hanem egypár hatóságnak folyamodása következtében bocsáttatott ki. Kiemelte e részben azon különbséget, melly a most érintett folyamodások és hazánk tervhatóságainak a zágrábi események miatti sikeretlen fölirásai közt létezik. A kérdéses határozat, indítványnak volt következménye, melly miután elfogadtatott, a kisebbségben maradt horvát követek kötelesek lettek volna hódolni a többség határozatának, mint hódol bármelly törvényhatóságnak követe ; mert amazok utasítása sem bir nagyobb erővel, mint az utóbbiaké. Valamint egy hatóság sem adhat utasítást arra, hogy követei a törvénynek vagy többség határozatának ne engedelmeskedjenek, úgy nem adhatott Horvátország is, hogy követei itt magyarul ne beszéljenek. — Megjegyzéseket von továbbá a K. kir. leirat egyes kifejezéseire, mellyeket alkotmányos ország törvényhozó teste ellenében kedvetlen hatást szülőknek állila. Szólt azon következményekről is, mellyeket a k. kir. levél el nem fogadása vonhat maga után; de az országgyűlésnek eloszlatását hihellennek állná; mert ettől a haza polgárainak milliomjai várnak boldogító eredményeket. A határozat megtartásával a nemzet becsületét látja a szónok összekapcsolva, mellyet föntartani a kormánynak is érdekében áll. Végül néhány figyelmeztető szót intézett a hallgatósághoz, hogy ez, különösen azon országos ülésben, mellyben e tárgy szőnyegre kerülend, magát a legnagyobb csendben s Hiedelemmel viselje, nehogy ellenkező esetben annak kitörései maga a követi tábla ellen használtathassanak ürügyül bármilly bekövetkezhető események tekintetében. — Egy más szónok a két nemzetnek hajdani atyafiságos indulatát említvén, a civilisatio elöhaladtával fejlődött nemzetiség iránti féltékenységet vélte alapul szolgálni a meghasonlásnak, mellyre egyébiránt semmi okot nem látott; mert ha voltak is egyeseknek túlbuzgó lépései, ezeket az egész nemzetnek tulajdonítani nem lehet, s a törvényhozás a magyar nemzetiség fejlesztése körül semmi erőszakot el nem követett. A határozat csak az előbbi törvények szellemén alapul, s épen oly jogszerű mint igazságos. A törvény világosan kimondja, hogy csak a magyarul tudók viselhetnek közhivatalokat, már pedig kétségtelen, hogy a követi pálya is közhivatal, s kik arra föllépnek, magyarul tudni és az országos tanácskozásokban a diplomaticai nyelvet beszélni kötelesek. Fájdalmát fejezte ki továbbá a szónok a k. kir. levél kiadatása s egyes kitételei fölött, minthogy az minden kihallgatás nélkül, mintegy végső ítéletet mond ki, mi még egyes személyek s megyék ellenében sem gyakoroltatik. Ha ezeirat elfogadtatnék, úgy majd minden indítvány ellenében jöhetne illy tartalmú levél. Ő tehát a status quo föntartása , vagyis az ügynek azon állapotban maradása mellett, mint volt az a k. kir. levél érkezésekor, szinte fölirást kíván. A negyedik szónok kiemelni kívánván e fontos ügyet, a virágos phrasisok közül, komolyan szólott a tárgyhoz. Mindenekelőtt azon túlságos nézet alaptalanságát emelé ki, miszerint sokan a nyelvet azonosítják magával a nemzetiséggel, holott az ennek csak vehiculuma, s a nemzetiséget szokásoknak, törvényeknek, rokon gondolkozásnak, köziparnak, művészetnek és tudományosságnak egyetemisége teszi, mint ezt a polyglott Amerika példája elég világosan mutatja. A nemzetélet a múlt századokban inkább a csaták mezején mőködött, most a művelődés pályáján haladva leginkább a nemzetiség szilárdításán dolgozik. Ennek szüleményei az utóbbi események, mellyekhez hasonlók Franczia- és Angolországban külön időszakonkint hasonlókép feltűntek, csakhogy nálunk a nemzetiség ébredésének korszaka a művelődés s átalakulás egyéb kérdéseivel összevág. — Szükséges volt nálunk e részben az elválasztó vonalt megvonni, de ezt gyakorlatilag megőrizni nehéz. A horvátok lépései nemzeti nyelvünk iránti buzgóságunk ügyében sem a jog, sem a méltányosság itélőszéke előtt nem menthetők. Morális kényszerítésnek azonban, mellyben a horvátországi követek ajun. 20ki határozat által tétettek, a szónok nem barátja, a minthogy azt akkor ellenezte is. De miután egyik abnormis lépés a másikat vonta maga után , nem a korábbiakról, hanem a jelenről s a teendő lépés következéseiről kell gondoskodni. A szónok nem bocsátkozott a k. k. levél minőségének taglalatába, hanem elmondván röviden az illír párt mozgalmainak phasisait, arra kérte a kér.seket, hogy a különféle elemeket össze nem zavarva, ne az indulat, hanem a szeretet ösvényét kövessék, mert még megvan az alkalmi pillanat, melly megragadva biztos czélhoz vezet, s minthogy mi vagyunk az erősebbek és hatalmasabbak, mi tehetjük a kibékülés első lépését, mert ez nálunk nagylelkűségnek, a horvátoknál gyávaságnak fogna magyaráztatni; mi engedhetünk , hogy a dolgok jóra forduljanak. Ő mélyen érzi ugyan a következetesség becsét és fontosságát, de az önmegtagadás a legnagyobb erény, s most látja idejét annak, hogy még minden jóvá tétessék, követve egy római iró azon mondását: „sapientis est consilium mutare in melius,“ — s ennélfogva ő a kegyelmes kir. levél elfogadására hajlandónak nyilatkozik. — Az utána következett szónok állásunk nehézségét főkép abban látta, hogy nálunk, nem mint a boldog Angliában egykor, a nemzeti fejlődésnek majdnem minden ága s a polgárok külön osztályainak igénye , egy időben tűnik föl s kezd fejledezni. Emlité, mikép némellyek alkotmányunkkal megbarátkozni mindeddig nem tudtak, bárha e nemzet leghívebben ragaszkodott mindenkor fejedelméhez említett sok körülményt, melly nemzetiségünk ügyében önmagunk és a kormány által tekintetbe veendő, s épen azoknál fogva szilárdságot óhajtott az előbbi határozatnál megmaradásban, nem félve semmi rész következéstől, mert a KK. és Rt. szilárdsága, erkölcsi hatását semmi esetre nem fogja eltéveszteni. — Ismét egy másik szónok terjeszté elő a júniusi végzés fentartása iránti véleményét. Beszéde elején az illír mozgalmaknak okát fejtegetvén, azt nem reactionak , hanem a nemzetiség terjesztése buzgalmának tulajdonította, s itt nemzetiséget látott nemzetiséggel szembeállítva. A kibékülést csak akkor látta bekövetkezhetőnek, ha majd a horvátok magukra hagyatva, tapasztalni fogják, hogy egyedülségökben nagyon is gyöngék. A fölvilágosításokat eredmény nélkülieknek állitá , mert a nemzetek nem szóból, hanem históriából okulnak. Szólt azon sympathiakról, mellyekhez a horvátok, s mellyekhez mi ragaszkodhatnánk; a velünk való bánást mindenesetre megfoghatlannak nyilatkoztasd; de kétségtelennek vallá, hogy mielőtt a reform többi kérdéseibe bocsátkozhatnának a BR., ezen kérdésnek meg kell oldatnia; mert e nélkül nincs biztosítéka nemzeti tételünknek, s mert ő haladni csak úgy akar, ha magyar lehet. Elmondd a jelen kérdésnek ezen or.gyűlésen történt felfedezését, mellyet most már becsület kérdésének vallott, s igy a határozattóli elállást lehetlennek állitá.—A következve felszólalt tag régiebb törvények nyomán bizonyitá be, mikép a horvát nemzet még csak a XVIIk században sem használta a latin nyelvet országgyűlési tanácskozásokban; mert volt rá példa, hogy a fő egyháziaknak kellő magyarra fordítva előadni a kir. beszédet, hogy azt az országos RR. megérthessék. Az országgyűlési nyelv meghatározása eddig elé törvény által nem történt, hanem idő és szokás tön rajta változtatásokat, s igy mind a két táblánál jöttek közbe módosulások, mikép ezt az 1790ki naplónak 34ik lapján foglaltak is mutatják (Felolvassa a magyar nyelvnek országos tanácskozásbani használatáról szóló tartalmát}. Az akkori országgyűlés jogát tartotta a tanácskozási nyelv meghatározásához , melly jog maiglan is áll, s igy a KKnak és RRnek szabadságában állott a júniusi határozat által a latinul szólhatás engedelmét megtagadni. Hivatkozott a szónok az 1527-ki fejdelmi ígéretre is. Kiemelte továbbá a kormány bánásmódjának különbözőségét az illír párt és nemzetünk irányában, s a csomónak ketté vágását könyv módnak tartja ugyan, de biztosnak nem. Ten hasonlítást a szónok nemzetünk és a hajós aristocrátiánk és a vénfa közt, legnagyobb szerencsétlenségét hazáknak abban szemlélvén, hogy mindene van, csak embere csak hazafia nincs. A kir. levél el nem fogadása miatt nem vélte bekövetkezhetőnek az országgyűlés eloszlatását, mert erre két ember makacssága nem elég fontos ok. Tart tőle, hogy a szilárdulni kezdett bizodalom ismét gyengülni fogna, s gáncsolja mindazokat, kiknek vagy erejök v akaratjuk nincs magas befolyásukat úgy használni, hogy ezen aggasztó helyzet valahára megszűnjék. Még egy szózat emelkedett a k. levél elfogadása mellett azok sorából, kik a júniusi határozat hozatalát is ellenezték. Lehet, úgymond, hogy ama határozattal a legjobb eredményeket akarták annak létrehozói eszközleni, de im a tapasztalás azt bizonyítja, hogy a tények nem feleltek meg az akkori reményeknek. Most tehát a törvényhozói bölcsességtől várja, hogy a kér. Re. más módhoz nyúljanak jobb következmények eszközlése végett. Előre látható volt, hogy azon