História 1989
1989 / 3. szám - KATONA TAMÁS: Batthyány és az aradi vértanúk temetése
hosszában ásott gödörben felhúzott térdekkel fekvő s egymásnak fejjel néző két csontvázat megpillantottuk, egyszerre szinte minden borzalmával megelevenedett előttünk a hatvannégy évvel előbb ott lejátszódott véres tragédia” - emlékezett vissza később a pillanatra a kiváló antropológus. Ezek a csontok jegyzékbe véve és egyenként selyempapírba göngyölve ugyancsak Arad szabad királyi város közművelődési intézetébe kerültek. Kiss Ernő ma is az eleméri sírboltban nyugszik. A község német lakosságát 1944- ben elvitték, a templom szinte gazdátlanul állt, és mert Kiss Ernő hajdani gazdagságának nagy híre volt, a sírrablók ismételten megkísérelték kifosztani a kriptát. 1978-ban rendbehozták a sírt, a templomra pedig szerb nyelvű emléktáblát helyeztek el. A magyar katonai attasé minden év október 6-án megkoszorúzza a kriptában levő sírkövet. Dessewffy a margonyai családi sírkápolnába került. Ezt a kápolnát többször is meggyalázták és feldúlták. 1977-ben a magyar kormány díszes emléktáblát helyezett a kápolnára. Itt a pozsonyi magyar főkonzul koszorúzik minden esztendőben. A Románia területén nyugvó tizenegy vértanú földi maradványait 1974-ben az aradi emlékoszlop tövében kialakított kriptába vitték át, és az új obeliszket kétnyelvű felirattal látták el. Ez az emlékoszlop az akasztások helyét akarja megörökíteni, de téves helyen áll, csaknem kétszer olyan messze az aradi vártól, mint az akasztások tényleges színhelye. Ide október 6-án mind Erdélyből, mind Magyarországról seregestül zarándokolnak az emberek. A vértanúk 1890-ben leleplezett szép aradi emlékszobra azonban már nem látható. Szétszedve állítólag megvan még, vagy negyedszázaddal ezelőtt szóba is került újrafelállítása, de végül a felszabadító román katona emlékműve került a helyére. Az aradi vértanúk közül tehát egyetlenegynek sincs a sírja a mai Magyarország területén. Batthyány tetemét befalazzák Batthyányi azért este 6 órakor végezték ki, mert felesége be tudott csempészni a siralomházba egy kis tőrt, amivel a gróf éjszaka elvágta a torkát. Nagy fáradsággal mentették meg az életnek hogy kivégezhessék. A nyakon lévő seb miatt akasztásról szó sem lehetett, így Kempen altábornagy pesti katonai kerületi parancsnok utasítására agyonlőtték a volt miniszterelnököt. (Kempennek hosszú igazoló jelentést kellett írni a toporzékoló Haynaunak.) A holttest három óra hosszat volt közszemlére kitéve. „Feltűnő látványt nyújtott szép, nagy szakálla, amelyet a lövések által okozott légrezgés úgyszólván művésziesen szétszórt. Fehér mellényét a puskaporfüst egészen megfeketítő szíve táján” - írja egy szemtanú, a Batthyány életre keltésében is segédkező dr. Ludvigh osztrák katonaorvos. Késő este dr. Hausmann Ferenc vette át a tetemet, hogy az utasításoknak megfelelően a Rókus-kórházba szállítsa, majd pedig a józsefvárosi temetőben jeltelen sírba eltemesse. Vegye át a szót Szántóffy Antal, az akkori pest-józsefvárosi római katolikus plébános és helyettes alesperes: „Miután színleg plébániám temetőjében sírt ásattam volna, Hausmann orvostudor és Bártfayné kíséretében esti 10 óra felé bérkocsiban megjelentem a rókusi kóroda kapuja előtt, mely egynéhány perc múlva kinyilván, a boldogult miniszterelnök tetemeit egy egészen közönséges, mint nevezni szokták, létrásszekér vitte kifelé, mint rendelve volt, a józsefvárosi temetőbe. Hárman a fiókerben nyomban követtük minden akadály nélkül, csak a vámháznál a katonai őrség vizsgáltatta a halottas kocsi tartalmát, míg végre a temetőbe érve, leszálltam a kocsiról, és mint a hely ura, színlelten kissé szigorúbb szavakban kifejezést adva tettetett elégedetlenségemnek az ásott sír nem elegendő mélysége s egyéb célszerűsége felett, ez ürügy alatt a halottas kocsisnak megparancsoltam, hogy miután éjjel új ásás által a dolgon segíteni nem lehet, forduljon vissza, s hajtson, amerre parancsolni fogom. S így történt, hogy ismét a vámház mellett el - hol többé kérdőre sem vontak - egyenesen a szent ferenciek zárdája felé hajtattam, hol mintegy éjjel 11 óra felé érkeztünk meg, s hol már vártak bennünket. Boldogult Dank Agap néhány csak öregebb páter kíséretében, kik a titokba be voltak avatva, égő fáklyákkal fogadott bennünket. A halottaskocsi hazarobogott, a holttetemek pedig a sírboltba vitet- Gróf Batthyány Lajos temetése 1849-ben Koporsója a ferenciek sírboltjában