História 2002

2002 / 3. szám - FIGYELŐ - VIDA ISTVÁN: Parasztpolitikus az úri Magyarországgal szemben

de egyetértett a Szociáldemokrata Párt­hoz való közeledéssel, majd az 1943 nya­rán a háborúból való kilépés és az új de­mokratikus Magyarország érdekében megkötött parlamenti szövetséggel. Kovács Béla kapcsolatot tartott a né­pi írókkal, a Szabad Szó körével és a Györffy-kollégium diákjaival. Jelen volt az 1943. évi szárszói találkozón. Részt vett az 1944. februári rendszerellenes vésztői földmunkáskongresszus meg­szervezésében. A német megszállás idején értelmetlennek tartotta, hogy a parasztság körében fegyveres ellenállá­si csoportokat szervezzenek, ő maga viszont bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, az illegalitás körülmé­nyei között is igyekezett fenntartani az érintkezést az FKgP vezető személyisé­geivel. A paraszti demokrácia hirdetője Kovács Béla a háború után vált országo­san és nemzetközileg is ismert politikus­sá, azt követően, hogy 1945 augusztusá­ban a Független Kisgazdapárt főtitkára, nemzetgyűlési képviselő, majd 1945. no­vember 15-től néhány hónapra a Tildy-, illetve a Nagy Ferenc-kormány földmű­velésügyi minisztere lett. Az 1945-47 közötti évek politikusi pályájának is a csúcsát jelentették. Ekkor még nincs 40 éves. A kisgazdapárt élén álló „négyes fogat” tagja, a paraszti szárny Nagy Fe­renc mellett másik népszerű vezetője. Természetes paraszti intelligenciával rendelkezett, külpolitikai, közgazdasági ismeretei azonban hiányosak voltak. Dinamikus egyéniség, lobbanékony, nagyon érzékeny, nyílt és bátor, de sok­szor meggondolatlan. Tartotta magát a paraszti politikai és erkölcsi értékrend­hez. Jó szónok volt, de nem szeretett a nyilvánosság előtt szerepelni, a szemé­lyes érintkezést, a szűk körben folytatott beszélgetéseket jobban kedvelte. A pártban elsősorban pártszervezési kér­désekkel foglakozott, 1946. február 23-án lemondott a miniszteri posztról, hogy átvegye az FKgP központi appará­tusának az irányítását. Nagy Ferenchez és a paraszti szár­mazású kisgazdapárti politikusok több­ségéhez hasonlóan társadalmi-politikai ideálját egy független, demokratikus pa­rasztállam képezte. A paraszti demokrá­cia - az agrárdemokrácia, ahogy ő ne­vezte - fogalmát közelebbről nem vilá­gította meg, de nyilatkozataiból arra le­het következtetni, hogy olyan politikai rendszert értett alatta, amelyben több­pártrendszeren alapuló parlamentáris kormányzás van, a parasztság és politi­kai képviselői részt vesznek a kormány­ban, a parlamentben és a helyi önkor­mányzatokban többséggel rendelkez­nek. Az emberi és politikai szabadság­­jogok korlátozás nélkül érvényesülnek. Nagybirtok nincs, gazdaságpolitikában az agrárérdekek kapnak elsőbbséget, a tőkés monopóliumok háttérbe szorul­nak. A mezőgazdaság az egyéni gazdál­kodáson alapul, de nagy szerepet kap­nak a dán típusú fogyasztási és értékesí­tési szövetkezetek. Szemben a kommunistákkal A Pécs környékéről származó kisgazda tudomásul vette a háború után lezajlott társadalmi-politikai változásokat, a régi rendszer széthullásának, eltűnésének örült, a háború elvesztésével járó szovjet megszálláshoz alkalmazkodott. Támo­gatta a koalíciót, a munkáspártokkal való együttműködést, s tudatában volt annak, hogy ennek érdekében enged­ményeket kell tenni. A kisgazdapárt önállóságát, függet­lenségét azonban védelmezte, nem en­gedte, hogy a munkáspártok beleszólja­nak a párt belső életébe. Úgy vélte, hogy a koalícióban a pártoknak egyenrangú­nak kell lenniük, de az 1945. őszi válasz­tási győzelem fényében igényt tartott a kisgazdapárt vezető szerepének érvénye­sítésére. A nagy- és középbirtok felosz­tását, a földreformot helyeselte, bizo­nyos mértékű államosítást is el tudott fogadni. A köztársaság kikiáltását pár­tolta, bár ő is azt szerette volna, ha Nagy Ferenc lesz a köztársasági elnök. A régi úri világ és hívei elleni harcot nem kifo­gásolta, de kétségbe vonta, hogy a kiala­kuló demokratikus rendet jobboldalról komoly veszély fenyegetné. Ugyanakkor 1946 nyarától, kora őszétől egyre növekvő aggodalommal figyelte, hogy a munkáspártok, különö­sen az MKP, balra kívánják fordítani az ország szekerét. Számára a szocializmus és a proletárdiktatúra nem volt elfogad­ható perspektíva. Azt nem kifogásolta, hogy a munkáspártok a szocializmus eszméje mellett agitáljanak, de azt han­goztatta, hogy „nekünk, mint sok millió magyar paraszt képviseletének, köteles­ségünk szilárd öntudattal megmaradni a demokrácia útján”. Sőt azt sem titkolta a nyilvánosság előtt, hogy a kisgazda­­pártnak és a polgári erőknek frontot kell nyitniuk, mozgósítaniuk kell a tömege­ket a „szocializmus türelmetlen úttörői­vel”, a kommunistákkal szemben. Az „erős ember kiemelése” 1947 tavaszán a hatalom megszerzésé­ért vívott kiélezett küzdelemben Kovács Béla a politikai erők összeütközésének középpontjába került. A Rákosi-Gerő­­féle pártvezetés közbenjárására vették őrizetbe a szovjet hatóságok, majd hur­colták el. „Kiemelésére”, hogy a kora­beli kommunista zsargont használjam, Nagy Ferenc és Kovács Béla (a szónoktól jobbra) a parasztszövetség rendezvényén, 1943 körül .

Next