Melléklet 2008
2008 / 2. szám - A paradigmaváltás szükségességéről
KÖZÖS DOLGAIM A PARADIAVÁLTÁS SZÜKSÉGESSÉGÉRŐL Hozzászólások a határon túli magyar pártok elnökeinek találkozóján Kisebbségek az Európai Unióban Tabajdi Csaba Ez a tanácskozás egy rendkívül fontos és hasznos kezdeményezés. Glatz Ferenc nyitóelőadásában feltette a provokatív kérdést, hogy vajon Trianon revízióját jelenti-e az Európai Unió? Perspektivikusan bizonyára igen, de csak abban az esetben, ha a veszélyeztetett helyzetben lévő magyar nemzeti közösségek (különösen a Kárpátalján, a Vajdaságban) túlélik a mára kialakult helyzetet. Az első, egyben legfontosabb hozzáfűznivalóm a Glatz elnök úr által felvetett kérdésekhez az, hogy nincs európai uniós automatizmus. Ahogy a proletár internacionalizmus és a liberál internacionalizmus nem oldotta meg a nemzeti kérdést, úgy az eurokrata internacionalizmus sem fogja önmagában véve megoldani azt. Már csak azért sem, mert az Európai Uniónak nincs kisebbségvédelmi rendszere. Pontosabban szólva, ez az eset egy kicsit olyan, mint az angyalok neme, van is, meg nincs is. Igaz, van egy indirekt, közvetett kisebbségvédelmi rendszer, amely nélkül semmilyen kisebbség nem maradhat meg. E rendszer részei az általános uniós politikák, a kohéziós politikák, a diszkriminációmentesség és a kulturális sokféleség, nyelvi sokféleség tisztelete. Ezek azonban önmagában véve nem elegendőek. Hiányzik egy par excellence kisebbségvédelmi mechanizmus. Jellemző, hogy a 80 ezer oldalas acquis communautaire-ben egy árva szó sincs a nemzeti kisebbségek fogalmáról. A lisszaboni szerződés talán új lehetőségeket nyithat - gondoljunk csak az Európa Tanács két multilaterális egyezményének, a keretegyezménynek és a nyelvi chartának az új tagállamok részéről való aláírására és ratifikálására. De ezek nem változtatnak a tényen: az Európai Unióban nincs közvetlen kisebbségvédelmi rendszer, az uniónak nincsenek kisebbségvédelmi normái. Ez a helyzet komoly fejtörést okoz nekünk abban az intergroupban, amelyben 22 ország 55 európai parlamenti képviselője van jelen. Úgy látom, nincs értelme egy új multilaterális egyezmény kidolgozásának, inkább az EU joganyagába kellene integrálni a keretegyezményt és a nyelvi chartát, így azok jogilag kötelező érvényt nyernének. Jellemző, hogy a koppenhágai kritériumokban (1993) még szerepelt az emberi jogoknál a „kisebbségi" szó, de az amszterdami szerződésben (1997), amely jogilag kötelező érvényű, már kifelejtették a kisebbségi jogokat, így jelenleg nincsen semmilyen jogi fogódzónk. Glatz Ferenchez csatlakozva, én is szeretnék túllépni a magyarokra jellemző „hungaropesszimizmuson". Valóban, ha összehasonlítom az európai kisebbségvédelem jelenlegi helyzetét az 1989-es állapotokkal, óriási fejlődést látok. Ha nem is dél-tiroli méretű fejlődést, de rendkívül komoly eredményeket, amelyeknek felmutatását, tudatosítását rendkívül fontosnak érzem. Sajnos hajlamosak vagyunk csak a hibáinkat, a hiányosságokat látni. Európai szinten azért nehéz előrelépni, mert megköti a kezünket, hogy általában az „őshonos" vagy történelmi kisebbségeket összemossák a migráns kisebbségekkel. El kellene érni egy különbségtételt. Én a következő négy kategóriát különböztetném meg: 1. a történelmi vagy őshonos kisebbségeket; 2. a romákat, akik ugyan őshonosak, de teljesen speciális kezelésmódot igényelnek; 3. a migráns kisebbségeket; 4. az orosz kisebbséget, amely egyfajta hibrid kisebbség (egyrészt őshonos, másrészt migráns). A migráns kisebbségek helyzetét azért tartom óriási problémának, mert összeurópai szinten az Európa Tanácsban még a soft law szintjén sincs egy dokumentum, amely eligazítást adna a tekintetben, hogy miben különböznek az őshonos kisebbségek az új vagy a migráns kisebbségektől. Sokan érezzük az Európai Parlamentben, én magam is évek óta szorgalmazom, hogy foglalkozzunk ezzel a kérdéssel, akár a migránsokkal kezdve. De Gaulle tábornok szavaival élve „az elkerülhetetlennek élére kell állni". Nekünk magyaroknak is van egy megoldatlan migráns kisebbségünk, a kínaiak, akiknek a helyzete jogilag teljesen rendezetlen. Meg kellene határoznunk, melyek az azonosságok és melyek a különbségek az őshonos és a migráns kisebbségek között. A különbségek nem a szabadságjogokban, hanem az állam kötelezettségeiben vannak, hiszen az államnak segítenie kell az őshonos kisebbséget identitásának, nyelvének megőrzésében, fejlesztésében, míg a migránsok esetében azok integrációját, beilleszkedését kell támogatni. Adott esetben - ha az illető akarja - az asszimilációját is. (Szemben azzal, amit Tayyip Erdogan híres kölni beszédében mondott, miszerint „az asszimiláció az ördögtől való".) A legfontosabb feladat tehát európai szinten és a magyar tudomány szintjén: alaposan gondoljuk végig ezeket az új folyamatokat, tisztázzuk a fogalmakat és tűzzünk ki reális célokat. Szerte Nyugat-Európában azt látjuk, hogy megbukott a „multikultira" épülő integrációs politika - gondoljunk EZREDFORDULÓ • 2008/2