Hitel, 1992. január-április (5. évfolyam, 1-7. szám)
1992 / 7. szám - Jókai Anna: Az élő Arany János
2 HITEL • 1992. 7. szám A nagy költő, akit ünnepelni ma összejöttünk, 175 éve született, az erdélyi Nagyszalontán- Születése ürügyén haláláról is szólhatnánk, hiszen 1882 és az 1992-ik, jelen évünk között is kerek idő, 110 esztendő telt el. De mi az életért vagyunk itt, s nem a halálért. A személyiségét költészetében is túlélő Arany Jánosra figyelünk. A szónok úgy szóljon, színész úgy ejtse a szót: ne ő, hanem a halhatatlan Arany János beszéljen. Rá hallgassunk, mit mond nekünk, az utódoknak, mire buzdít, és mitől óv bennünket a magyar nyelv teljes, pompázatos köntösét használva a megnyilatkozó lélek eszközéül. Vallomása „Kosmopolita költészet” című versében már a pálya derekán túl, 1877-ben egyértelmű: „Nem szégyellem, nem is bánom, Hogy, ha írnom kelle már, Magyaros lett irományom S hazán földön túl sem jár; Hogy nem „ két világ ” csodája Lettem csak népemből egy: Övé (ha van) lantom bája, Övé rajtam minden jegy. Légy, ha bírsz, te „világköltő!” Rázd fel a rest nyugatot: Nekem áldott az a bölcső, Mely magyarrá ringatott; Onnan kezdve, ezer szállal köt hazámhoz tartalék: Puszta elvont ideállal Inkább nem is hallanék. ” A nagyszalontai palánta soha nem tagadta meg gyökereit, csak nőttön-nőtt, egyre magasabbra, hogy végül is megpihenjen a Pest- szigeti tölgyek alatt, s felnyújtozzon egészen a csillagokig. Arany János tudta, egy nemzet fiának lenni és ugyanakkor az emberiség nagy, közös családjához is tartozni, nem egymást kizáró ellentét. 1850-ben, alig valamivel a letiport forradalom után a „Gondolatok”-ban a békekongresszusról így elmélkendik: „Nagy gondolat! képzelni is Dicső, fenséges eszme! Az ember nem, mint egy család, Szeretettől övezve, Testvériségben, mint talán Kain előtt élhetett. Az írás, hol jegyezni kezd, Jegyez csak gyűlöletet. Mikép egy Isten atyja van az égben e családnak Kit (a művelteken kívül) Minden népek imádnak: Úgy lenne földön józan ész Az egy, közös hatalom, Törvény, igazság... a kitől jó büntetés, jutalom. Hogy vér a vért ne ontaná Hiú bálványi végett, Bosszulni sértett áljogot, Vagy nemzet büszkeséget; Hogy fajta fajt ne költené Az ápolt népgyülölség S nemzet ne kisérné tapssal Más nemzet sirbadőltét. ” Ettől a nagy, alkatában magányos költőtől távol áll a felelőtlen, felkorbácsolt indulat, az erőfitogtatás, az ész kontrollja alól kiszabadult ösztönök dúlása. Hiszen még Krisztus is így szól Szent Péterhez a víg legendában: „ Ki szántszándékkal lett bolond, Hagyd ott! ne szólj aznap vele. Józanság! a szavam, de részeg ember elől én is kitérek. ” (A hegedű, 1853) A természetes fájdalomba nála derű vegyül; derű, amely nem azonos a könnyed vihogással, s nem idegen tőle az irónia sem, mellyel átvészeli a tragédiát. Soha nem demagóg; mélyérzelmű, de nem érzelgős. Folytatás a 4. oldalon Jókai Anna Az élő Arany János* * Elhangzott Arany János születésének 175. évfordulója alkalmából, 1992. február 29-én, a nagyváradi színházban.