Hitel, 1992. január-április (5. évfolyam, 1-7. szám)

1992 / 7. szám - Jókai Anna: Az élő Arany János

2 HITEL • 1992. 7. szám A nagy költő, akit ünnepelni ma összejöttünk, 175 éve született, az erdélyi Nagyszalontán- Születése ürü­gyén haláláról is szólhatnánk, hiszen 1882 és az 1992-ik, jelen évünk között is kerek idő, 110 esztendő telt el. De mi az életért vagyunk itt, s nem a halálért. A személyisé­gét költészetében is túlélő Arany Jánosra figyelünk. A szónok úgy szóljon, színész úgy ejtse a szót: ne ő, hanem a halhatatlan Arany János beszéljen. Rá hallgassunk, mit mond nekünk, az utódoknak, mire buzdít, és mitől óv bennünket a magyar nyelv teljes, pompázatos köntösét használva a megnyilatkozó lélek eszközéül. Vallomása „Kosmopolita költészet” című versében már a pálya de­rekán túl, 1877-ben egyértelmű: „Nem szégyellem, nem is bánom, Hogy, ha írnom kelle már, Magyaros lett irományom S hazán földön túl sem jár; Hogy nem „ két világ ” csodája­­ Lettem csak népemből egy: Övé (ha van) lantom bája, Övé rajtam minden jegy. Légy, ha bírsz, te „világköltő!” Rázd fel a rest nyugatot: Nekem áldott az a bölcső, Mely magyarrá ringatott; Onnan kezdve, ezer szállal köt hazámhoz tartalék: Puszta elvont ideállal Inkább nem is hallanék. ” A nagyszalontai palánta soha nem tagadta meg gyö­kereit, csak nőttön-nőtt, egyre magasabbra, hogy végül is megpihenjen a­ Pest- szigeti tölgyek alatt, s felnyújtoz­­zon egészen a csillagokig. Arany János tudta, egy nem­zet fiának lenni és ugyanakkor az emberiség nagy, közös családjához is tartozni, nem egymást kizáró ellentét. 1850-ben, alig valamivel a letiport forradalom után a „Gondolatok”-ban a békekongresszusról így elmélken­dik: „Nagy gondolat! képzelni is Dicső, fenséges eszme! Az ember nem, mint egy család, Szeretettől övezve, Testvériségben, mint talán Kain előtt élhetett.­­ Az írás, hol jegyezni kezd, Jegyez csak gyűlöletet. Mikép egy Isten­ atyja van az égben e családnak Kit (a művelteken kívül) Minden népek imádnak: Úgy lenne földön józan ész Az egy, közös hatalom, Törvény, igazság... a kitől jó büntetés, jutalom. Hogy vér a vért ne ontaná Hiú bálványi végett, Bosszulni sértett áljogot, Vagy nemzet­ büszkeséget; Hogy fajta fajt ne költené Az ápolt népgyülölség S nemzet ne kisérné tapssal Más nemzet sirbadőltét. ” Ettől a nagy, alkatában magányos költőtől távol áll a felelőtlen, felkorbácsolt indulat, az erő­fitogtatás, az ész kontrollja alól kiszabadult ösztönök dúlása. Hiszen még Krisztus is így szól Szent Péterhez a víg legendában: „ Ki szántszándékkal lett bolond, Hagyd ott! ne szólj aznap vele. Józanság! a szavam,­­ de részeg ember elől én is kitérek. ” (A hegedű, 1853) A természetes fájdalomba nála derű vegyül; derű, amely nem azonos a könnyed vihogással, s nem idegen tőle az irónia sem, mellyel átvészeli a tragédiát. Soha nem demagóg; mélyérzelmű, de nem érzelgős. Folytatás a 4. oldalon Jókai Anna Az élő Arany János* * Elhangzott Arany János születésének 175. évfordulója alkalmá­ból, 1992. február 29-én, a nagyváradi színházban.

Next