Hitel, 2005. január-június (18. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 1. szám - Gy. Szabó András: „Böjtben is víg farsangi lélek” (200 éve halt meg Csokonai Vitéz Mihály)
t Nemzet és hagyomány iden elemét átfogó tudásnak a mélységeiről és kiterjedéséről. A görög és a római mitológia isteneitől, az Alföld és a Dunántúl néprajzi szokásain át, a „toilette” fiókos asztalkájának részletező leírásán keresztül, a „díván” török eredetének felfedéséig, a Montgolfier fivérek „levegőégbeli hajójáig” halmozódik egymásra az ismeretanyag. Tanulmányértékű a magyar táncról, ezen belül is az „ázsiai gravitással” összeegyeztethetőnek tartott lassú verbunkosról szóló lábjegyzete, ugyancsak a Dorottyából. A Marosvásárhelyi gondolatok szélesre tárt pannóján „földünk ábrázatját” nyitja meg előttünk. A „csinos nyugat s a durva kelet közt. / A hatalmas éjszak, s tehetetlen dél közt”, a kelet népeit jellemzi eképp: Tovább, túl az éjszín tengernek habjain, Vad tatár lovagol gazos parlagjain; Till a zömök kalmük hordja sátorfáit, Túl a mongol futja salétrom pusztáit. A vers végén a nagy álomról és eszméről, az „emberiség kertéről” tesz említést, mely épp ekkor, az ő korában kap majd különös hangsúlyt a kiválasztottak gondolkodásában. És ugyancsak ebben a versében oldja ki a remény sugárkévéjét, ad hangot a többszázados óhajnak: „vajha... a csángó magyar is polgártársunk lenne.” Azt hiszem, a költőutódok közül Ady érzett rá legjobban Csokonaira. Az ő két verse a legérzékenyebb, szívhangjait ő érzi legteljesebben a néhai poétának. Mindent tud róla, egész lényével azonosul vele. Élete alkonyán, a Veres Pálné utcai kis szobában a Biblia mellett Csokonai verseit vette kezébe legtöbbször. A Magyar Pimodárak is Csokonai áll a hátterében. Az ő szenzibilis fajtájából nőtt ki Ady. „...a legrokonabbnak az összes volt és lehető magyar költők közt Csokonai Vitéz Mihályt érzem magamhoz” - írta. Élet- és magyarságszemléletük forrasztotta össze őket. Ennek a kinyilvánított önazonosságnak a verse a Csokonai Vitéz Mihály. A költő előddel mondatja ki a vérnél is erősebb szellemi rokonság szavait. Akarok egy valakit látni, Aki szebben hal, hogyha hal, Aki a fajtáját átkozta, S aki magyar volt, nagy magyar. Egy századdal előbbre lássak S lássam, aki engem idéz. Szomorú sarjamat hadd lássam, Aki ismét Vitéz, Vitéz. Telitalálat a másik költemény is, a Vitéz Mihály ébresztése. A Csokonaitól átvett bizarr szóképek, szókapcsolatok intarziaként ékelődnek a vers korpuszába. Sokáig abban a tudatban éltem, hogy a költőre alkalmazott kép, „fényküllőzött fél magyar eger”, Ady leleménye. De a láttató plasztikus kifejezés már ott szerepel a Főhadnagy Fazekas úrhoz című versben. Kerek hajnal! Sugároddal küllőzd meg a féleget. És még mi minden, az irodalomtörténet által már régóta lajstromba vett kép, szókapcsolat, szószerkezet (lásd: semmi ága!) ősforrása ő. Járultak is ehhez a bőven patakzó forráshoz korsóikkal a költők. Közülük csak az egy Dsida Jenő nevét említeném meg. 2005. JANUÁR