Hitel, 2006. július-december (19. évfolyam, 7-12. szám)
2006 / 12. szám - SZEMLE - Imre László: A Jókai-olvasás új állomása: Nyilasy Balázs: A románc és Jókai Mór
[ Szemle ] utolsó hazai látogatásának, az 1962-es nyári útjának, amelyről pedig annyi vidám történet kering Erdély-szerte - ahogy ezt ugyancsak Nagy Pál a Tamásival - itthon című emlékezésében is felveti, igaz, egy másik kötetben (Találkozások Tamási Áronnal, Pallas-Akadémia). Ezért ugyancsak ismételhető tehát: hiányaival is hiányzott már ez a könyv. Ösztönzője lehet egy nagyobb, egy merészebb vállalkozásnak: Farkaslaka szülöttje levelei összegyűjtésének s kiadásának. MÁRKUS BÉLA A Jókai-olvasás új állomása Nyilasy Balázs: A románc és Jókai Mór ii , akai máig tisztángatlan, vitatott arculatú és értékű óriása regényirodalmunknak, miközben senki sem vonhatja kétségbe, hogy olyan nélkülözhetetlen módon tartozik hozzá a magyar nemzeti alapműveltséghez, mint Petőfi vagy Erkel. Igaz, rokon dilemmája másoknak is van: Victor Hugótól Dickensig sok romantikus nagyság hozta zavarba a XX. századot: mit lehet kezdeni naiv pátoszukkal, egyoldalú emberszemléletükkel a modernizmus, sőt a posztmodernizmus korában azon túl, hogy ezeken a szerzőkön „tanul meg” olvasni a mai francia és angol, mindig új és új nemzedék is. Ugyanakkor mégis magyar specialitásról van szó Jókai esetében. Egyfelől azért, mert egy emancipálódásáért, befogadtatásáért küzdő nemzeti kultúra központi hőse a XIX. század közepétől végéig, s mint ilyennek már életében meglehetős sikerei vannak: egy-egy regénye több kiadásban is megjelenik rövid időn belül Angliától Finnországig, Németországtól Oroszországig. Másfelől azért, mert elsöprő hazai népszerűsége fejlődéstörténeti anomáliához vezet (vagy azzal esik egybe), nem alakul ki a XIX. század végéig a kortársi francia, orosz, angol regényhez fogható, lélektanilag, társadalmilag elemző, hiteles regénytípus. (Pontosan szólva: megszületik ennek magyar reprezentánsa, Gyulai Pál Egy régi udvarház utolsó gazdája című remekműve már az 1850-es években, de visszhangtalan marad.) Jókainak nagy érdeme volt, hogy milliókat szoktatott rá az olvasásra: a kicsit nehézkes, idegenszerűségtől sem mentes Eötvöshöz és Keményhez képest ő az, aki páratlanul élvezetes elbeszélő modorával és gazdag szókincsével szinte egy személyben megteremti a „mindenre képes” magyar szépprózát. „Szociológiai” negatívumára (hogy ti. nemzetében gyönyörködő idealizmusa bizonyos elbizakodottság, legyőzhetetlenségi hit elterjedéséhez járulhatott hozzá) is utaltak már. Igazi kritikai feldolgozása azonban el-elakadt. Gyulai, Péterfy, aztán a nyugatosok egy része joggal rótta fel felszínességét, romantikus túlzásait, viszont értékeihez sem volt sok érzékük. Mikszáth, Gárdonyi, Herczeg belőle nő ki, és a XX. században is sokkal tartoznak neki prózánk nagyjai közül. Krúdy az ő álomvilágából, nosztalgiáiból indul ki, Móricz gigantikus nyelvi építkezése sem képzelhető el őnélküle, Szabó Dezső líraisága, expreszszionizmusa, mesei futamai is sokat köszönhetnek neki. S még a vele ellentétes irányban haladók is fel tudják ismerni senki mással össze nem téveszthető varázsát, originalitását. Babits például, akit Nyilasy Balázs idéz is bevezetőjében: Jókai a keleti mesélők egyenes utóda, aki minden súlyt kidob a hajójából, s a hajó csodálatos simaEÖTVÖS JÓZSEF KÖNYVKIADÓ, 2005 116 ] HITEL