Hitel, 2008. január-június (21. évfolyam, 1-6. szám)

2008 / 5. szám - ESSZÉ, EMLÉKEZÉS - Szakolczay Lajos: Halálig szívverésben Szécsi Margit költészete

venni, nemhogy a könyvet), hanem a politikai abrakadabra jövőt igéző csillogásai­ra. Nem véletlenül íratott le egy elég kései versben a döbbenetes figyelmeztetés: „Szememben vérzik a Nap / Hazám, utolsó szerelmem / megvakítják madarad” (Eszköz Hava). BICSKÁM ÉS SZÍVEM KINYITVA A könyörtelen kitárulkozásnak ez is egy formája. Eget ez az őszinteség, akár­csak­­ nem véletlen a motívumegyezés­­ József Attilánál. Szécsi esetében annyival bonyolultabb a helyzet, hogy az ottani szegénylegény-szabadság (a vakmerően sza­bados modor?) itt a vállalt táncos csavargó­ léttel, az egymásra zuhanó öröm és bánat, a lakmározó jó kedély és a látomásokat szülő, belülről megélt depresz­­szió elegyével párosult. Szabadság volt ez is, a törékeny termete ellenére a fizi­kai munkában is jeleskedő, az „ifjúság égő álmait” - „Én nem mondok le semmi­ről” - szikár, szilaj következetességgel megvalósító költő szabadsága. Egy szál ruhában indul el (Robog a víz), mint Európa­ útjára Kassák - nem vé­letlen, hogy a már említett nagy versnek, a Madár-e az Denevérnek csak egyetlen szereplője van, az avantgárd apostola (ám a kérdező stílusába a költő önmaga filo­zofikus kedélyét is belopja)­­, és egy szál ruhában - pedig látta a Tengert is! - érkezik haza. (Ez az egy szál ruha mégis valaminő mérhetetlen gazdagság szimbó­luma: a dal.) Az említett poémában (megnevezve!) valójában Kassák gyalogol Jeru­zsálem felé - a megváltásért, amit a szűkös szegénységben használt zománclavór (a szegények kék égboltja) soha meg nem adhatott? -, s mégis mintha szegény­­leány-alteregója akarna kiszakadni, a kozmoszt is válaszra kényszerítve, a „nem menekülhetsz” mint parancs szorításából. Álommal, miként a Most ülök, várok közli? „Én, Szécsi Margit, / szerelmese csóknak és bornak, / egy nap az álmok földjére léptem, / hol gyönyör­ű éhség / egyetlen sóhajba forrad.” Vagy a kések-kaszák (J. A.) közt vergődő költő gesz­tusértékű kinyilatkoztatásával, az életigenléssel? „Az ő végső érvei sosem a pusztu­lásé - ellenkezőleg, mindig az életé. Mindig valami eleven és érzékelhető bi­zonyosság. Valami, ami volt, valami, ami lehetett volna, valami, ami lehet. És e bizonyosságokhoz hátországnak ott van a múlt, a nagyérdemű gyermekkor, a nagyérdemű szegénység a sokudvaros külvárosban, Pestlőrincen. És később az ifjúság ideje, az ifjúság éjszakája a tömegszállás egyszem­ égőjével. Ott vannak a meszes csillék, mint a Holdba billegő, óriás bölcsők, s a gyönyörű mulatások! Mert Szécsit nem ideológiák éltetik, hanem elragadtatások. Az emberi nyomorú­ság és a semmi közé betóduló mindennapi csodák. A Világ Édessége és a Világ Keserűsége! A Világ Forgása, lenyűgöző dinamizmusa, átváltozások igaz története” (Csoóri Sándor: Visszatérni ragyogva). A táncparketten és az udvarok rozsdás kövén forgóban - mert a költő-barát említette dinamizmusnak itt van (itt is van) a gyökere - Carmen vagányul viselt szépségmámora a motor. S ebben a vérségi kapcsolatról árulkodó tűzben, segítvén a mítoszban való megmerülést, ott lobog a természeti népek­­ García Lorcából

Next