Református Bethlen Gimnázium, Hódmezővásárhely, 1855
t fejeztetnek ki, mint az alakok gazdagságának korában, melyek bármennyien sem képesek az összetételek számának és erejének megfelelni. 2) De mint minden lénynek, úgy az emberi szellem eme legfelségesb művének a nyelvnek sem lehet fejlődési korait oly szorosan elhatárolni, valamint egyről sem mondhatni, hogy tökélyt ért volna. Fejlődik minden nyelv folyton a míg élete tart, halála után pedig — mint a gör. lat. stb. más nyelvcsaládot gazdagíthat hullájának elbomlott szervületével.3) A nyelv fejlődésének korszakaiból — melyek minden nyelvre nézve bizonnyal nem kimutathatók, s az utóbbiak nem is mindenikre nézve létezhettek— különböző maradványok szállottak alá, oly alakulatok, melyek ha csak a nyelv mai állapota szerint tekintetnek, nehezen és alig felfoghatók; gyakran a beszéd analógiájától elütő szabálytalanságok, majd saját szófajjá nem képeződött alakok, eredetre és használatra nézve kétségesek. Ilyeneknek tekinthetni például az adverbiumokat. Hogy ezek csak idővel megmerevült nevezetek, alakjukból könnyen belátható, s a legjobb nevű nyelvészek véleménye, így Curtius Ii. Zeitschr. f. d. oest. Gymn. 1856. 1. Fűz. —Bopp Vergl. Accent. 1. 191 s köv. — Aufrecht Zeitschrift für verg. Sprachw. I. 841. stb. — Még világosb ez a magyarban, hol egy oly igehatárzói rag sincs, mely világosan névrag nem volna, s eseteket nem képezne, melyből kitetszik, hogy a magy. igehatárzók még névsebb alakok, mint péld. a lat. e, tér, im, vagy a gör. ws végzetűek. 4) Ide mutat, hogy az újabb francia, német és angol nyelvekben a mnevek egyszersmind igehatárzók stb. így a névmások, melyek közül némely határozatlan érteményűek miben különbözzenek a tulajdonság- vagy melléknevektől, alig láthatni át; — így a kötszók, melyeket az igehatárzóktól alig választhatni meg, származatokra nézve nagy részt névfélék (mikor, midőn). — Ide számíthatni a névelőt (articulus), mely Aristotelesnél és a Stoicusoknál szélesb értelmű s némely névmásokat is henfoglaló nevezet volt (Léguier Philos. du Langage 128, 129.). 2) Az első korszakra mivelt nyelvet például nem említhetnénk, a másodiknak legjelesb példányai a szkriton kivűl a görög és latin. A harmadiknak az új román és germán nyelvek. — Szegénynek tarthatnék az alig hajlítható, bensőkép változhatlan, külsőleg növeszthetlen szókból megannyi merev alakból álló angolt, péld. ha annak erőteljes egyszerűségét, classicai rövidségét annyi remek próza-, és költeményszerzőnél — kiknek száma és becse alig enged valamely más nemzeteinek — nem csodálnánk.—Érdekes olvasni, mit a nagy Grimm J. (id. műnk. 50.) ezen nyelv magasztalására oly lelkesen és erőteljesen mond.) Ez a folyton fejlődés miként tapasztalható a mai kor mivolt nyelvein, miként ható részben az ókor nyelvemlékei, felolvadt beszéd-elemei, a jelen nemzetközi érintkezés, népvegyülés, utánzás s más ilyek által, e lapokon nincs tér keresnünk. Csak röviden kívánom megjegyezni, hogy ezen folytonfejlődés törvényének a mi nemz. nyelvünk is — bár nehezen belátható irányban — enged, így péld. az alföldi szójárás, mely pedig az irodalmi közérvényességet is — szóffrzésileg teljesen — megnyerte, szegényedni kezd alakokban. Elkoptak a népbeszédből, fogyni kezdenek az irodalmi nyelvből az összetett igeidők (látok vala, láték vala, láttam vala) az and, end jövő, ha van, vén határozói igenév, szűkebb használatúvá lesz az andó, ende részesülő (Hunfalvy Magy. Nyelvészet 70.) nem is említvén a régibb elavulást: a vocalismus egyszerűbbé tettét, a válni ige sok alakjának kiholtát, a ragozott igenevet stb. — A magyar nyelvet ilyféle szegényedéstől — mert annak merjük mondani, ha nem pótolhatlannak is — az irodalmi nyelv védheti vala előbb, s védeni tartozik mostan. Csak egy rövid tekintet megmutatja , hogy ragokban oly gazdag nyelvünk, igeidők alakjaira nézve ilyennek nem nevezhető. *) Az ily kétes alakokkal a gramm, őskorában sok bajoskodás volt. Az adverbiumot péld. Aristoteles névnek tekinté, s elemzésileg teljes joggal. A stoicusok aceve.Tej-nek nevezték sokfelé vitethető határozatlan jelentményénél fogva. Nam omnia — úgymond Charisius — in se capit, quasi collata per saturam concessa sibi rerum varia potestate, mely meghatározást egy újabbkori magyarázó a tiszta létezés vagy állomány előállításának vesz. (Lásd Lersch Sprachphilosophie der Alten II. 43—46.)