Református Bethlen Gimnázium, Hódmezővásárhely, 1863
tartjuk. Ezt a próza is teszi. Egyébiránt ezen utóbbiak véleménye visszahatásból származik inkább azok ellen, kik a beszélés ezen isteni adományát vajmi sokszor izgatásra, fanatizálásra használták. De nincs szükség e reactionell túlhajtásra, ha a szónoklat alapját, t. i. a jó eszméjét szem előtt tartjuk, mely végeredményében boldogságot, dicsőütést szül. Quintilian nem egyszer ismétli, hogy szónok csak jó ember lehet, mert ki az emberek akaratát a szó hatalma által vezérelni képes, méltán követelhető tőle, hogy mint különös tehetség birtokosa, a közönség javára munkálkodjék. Minden művészről és igy a szónokról is áll: kötelességük géniuszokat, mely az általános emberiség rovására nekik adatott, a nép javára, mely ezt követeli is, fordítani. A nép vágya, mi a szónokot érdekli, többnyire a jó felé irányul; ezt tevékenységig fokozni a szónok feladata. Ellenben, ha akár az értelem homálya, akár az indulatok vihara miatt eltéved az akarat a jó útjáról, a szónoknak nem szabad engedni magát az ártól ragadtatni, hanem még áldozattal is föl kell világosítania a sötét elmét, lehűtenie a szenvedélyeket és eszközölnie mindig a jót és csak a jót. Ezért kérdi Feneion: „Con bien nos passions et nos intérets nous ont ils fait offenser la vérité et la justice?“• A szónoknak az érdeken és szenvedélyeken felül kell emelkednie s még akkor is, ha a nép azok által vezettetnék, küzdenie a jogosért és igazért. Innen van, hogy nincs szónok még hitető sem, ki az ügyet, melynek érdekében szól, ne a jó színe alatt igyekeznék ajánlani; különben a hitető alantabb áll a rosz művésznél, vagy a tudatlan bölcselőnél, mert ellene munkál az erkölcsiségnek, mely a szónoklat ideálja, úgy tekintve tehát a szónoklatot, mint amit a nemes erkölcsiség és humanismus szelleme leng át, s mint a mi lelki tehetségeink közül főkép az akarat indítását veszi célba, — csakugyan lényeges tárgya az a tanításnak mindenkor és most különösen, midőn a realismus túlsúlya ellen a humanizmus mérlegét nyomatékosan kell tartani. Iskola falai közt alig van alkalmasabb tárgy, hanem ha a szónoklat által, a jellem közvetlen képzésére. Igaz, hogy ez az egyetemi hatás, mint minden egyetemi, nem kézzelfogható, de biztos, nem mindig látható, mint a szellem furása, de azért való. Az általános nem egy a semmivel. — Egyébiránt különösen is sok ok szól a szónoklat tanítása mellett. A logikát megelőzőleg sok elemi ismeretet nyújt a fogalom egysége és különségeiről; az ítéleteket és syllogismusokat a konkréció könnyed formájában felmutatja, sejteti az eszmét, midőn egy gondolatból fejti ki az egyes határozmányokat, vagy a különségeket egység alá rendeli; kisebb művek szerkezetében bevezetési ismereteket kölcsönöz a nagyobbak rendszeréhez; szóval, noha formájának jelleme, mint más művészeteké, inkább konkrét, mégis hasznos átmenetet képez az abstract logikához. A remek példányok olvasása pompás gondolatokat tár föl s az előadás kelleme által vonzólag, serkentőleg hat a fogékony ifjúságra; ekkép a gondolat látkörét szélesbíti s az irályt szembetűnően szépíti, finomítja. Azt igyekszik mintegy belopni a szellembe, amit megszerezni legnehezebb. Cselekvényileg pedig, amennyiben szónoki műbeszédben az ész és fantázia, gondolat és érzelem, hol összetalálkoznak, hol sebesen különválnak, a beszédszerv hajlékonyságát, a hang kellemes hullámzását eszközli és szerezheti meg. Az ifjúi kor képzékenységénél fogva erre is legalkalmasabb. Hogy a szónoklat foganatosait és gyümölcsözőleg taníttathassák, az legföbbkép a tanmodortól függ. Ezelőtt a szónoklat tanítása abból állott, hogy száraz synthetikai módszeren a rhetorika szabályai betaníttattak s a trópusok és figurák