Hód-Mező-Vásárhely, 1873. január-szeptember (3. évfolyam, 1-38. szám)
1873-05-04 / 18. szám
Hód-Mező-Vásárhely._____III-ik évfolyam. — 18. sz.__________Vasárnap május 4. 1873. Közérdekű társadalmi hetilap. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnap reggel. A lap szellemi részét illető mindennemű közlemények, úgy a hirdetések is a szerkesztőnek küldendők. Előfizetési feltételek: Vidékre postán is helyben házhoz hordva, egész évre..........................................................4 írt. fél évre...............................................................2 ., negyed évre.......................................... „ Egyes szám ára 10 kr. Hirdetések 3 hasábos petit sora, vagy annak helye, egyszeri hirdetésnél 5 kr, többszörinél 4 kr. — Bélyegdíj minden beiktatásért 30 kr. — A Nyilttérben 3 hasábos petit sor iktatási dija 15 kr. — Az előfizetési pénzek Fekete László úrhoz a ref. nagyiskola épületében a lap szétküldését illető felszólalások Dús Imre könyvkötő úrhoz utasítandók hol a lap egyes számjai is kaphatók. H.-M-Vásárhely, ápril 29. A királyi kisebb haszonvételek jogának kérdése egészen más természetű, mint az ezen jog gyakorlása folytán egykor szükségesekké vált épületek és telkek adásvevési kérdése; amaz állami közügy, emez helyi magánügy; s ha nálunk a kettő együtt oldandó is meg, mivoltuk külön fejtegetést kiván. Nevezett haszonvételek birtoklási joga kétségen kívül csak olyan tulajdoni jog, mint akármely vagyoné, de amidőn a társadalmi viszonyok oda fejlődtek, hogy közérdek miatt ingatlan birtokot is törvény szerint kisajátítanak, akkor e haszonvételek joga annyival inkább a kisajátítandó birtokok közé tartozik, mert erről teljes mértékben áll, hogy „summum jus summa injuria.“ Ugyanis e jog a fogyasztást, annálfogva a forgalmat és így a termelést nyomja szerfelett, pedig ma ezeken fordul meg a társadalom élete. Avagy gondolható-e nagyobb képtelenség és ellenmondás, mint amilyen van abban az állapotban, mely szerint amidőn országosan jutalmakat tűznek ki, versenyre buzdítanak például a malomipar emelése végett, akkor a királyi haszonvételek alatt álló területen a birtokosnak sem a telke, sem a fölött a levegő nem szabad tulajdona abból a tekintetből, hogy ott szélmalmot építhessen. Mindamellett tagadhatatlan, hogy ez törvény által védelmezett állapot, melyet tehát kárpótlás nélkül eltörölni nem lehet, nem szabad. Az a kérdés, hogy a királyi kisebb haszonvételek kárpótlásának mi legyen az alapja? — Mert az is igaz, hogy a tulajdonjog érvényességének egyenlő volta mellett, maga a birtok nagyon különböző természetű lévén, a jognak becsértéke is inkább ez utóbbitól függ. Miután a társadalom fejlődése végre is hatalmasabb, hogysem annak még viszonyos emelkedését is gátolhatná a kb. kisebb haszonvételek joga, vagyis a fogyasztás és termelés, bár hátráltatva és boszantatva van ezen jog által, mindazáltal növekedőben van, azért az ezen jog útján befolyó haszonnak is természet szerint emelkednie kell. De, ha például az országgyűlés azt a hallatlan és megbocsájthatatlan mulasztást követné el, hogy még vagy 20 évig nem hozna törvényt e jog megváltása iránt, igazságos volna-e majd azt a jövedelmet venni váltság alapjául, melyet a jog élvezői akkor fognának kimutatni papiroson, szerződésekből? Semmiképen. Mert e jog megszüntetésének, mint azon egy elven alapuló ténynek, a robot és dézma megszüntetésével egy időben kellett volna végrehajtatnia, és semmi szín alatt sem később annál, mint amikor a fogyasztási és jövedelmi adók behozattak, melyekkel amaz elvileg összeférhetetlen túlterhelés. És ha ez idő óta a nevezett haszonvételek címén behajtott jövedelem növekedett is, azt nem igazságos ama jog értékének jövedelmeként beszámítani, holott az bensőleg nemcsak alászállott, hanem tarthatatlanná lett, sőt e növekedés inkább a közönség ellen gyakorolt igaztalanság mértéke, s a jogos élvező megelégedhetik a nyereséggel, hogy a növekedést azóta is és még mindig zsebre rakja, bár nyilvánvaló dolog, hogy ez közgazdasági anomália. Ehez képest nézetünk szerint hazánkban a kb. kisebb haszonvételek váltságának igazságos alapjául az ezen cím alatt a 40-es, illetőleg 50-es években tényleg bevett tiszta jövedelem veendő. S minthogy nem lehet kívánni, de nem is valószínű, hogy e jog megváltásának terhét az összes állam vállalja el, sőt méltányos, hogy azt az illető községek viseljék: a jelzett alapon helyesnek véljük, hogy Vásárhely ma már egyezkedjék, éspedig a törlesztve fizetés kikötése mellett, különben várja be a törvényhozás intézkedését, képtelenség lévén hogy e várakozás sokáig tartson, valamint az is, hogy ezáltal rövidet húzzon akár a váltsági összeg, akár a fizetési módozat tekintetében. Mert a törvényhozó testület a dolgok és viszonyok természetéből állapítja meg az igazságot, nem pedig, mint valamely bíróság, betűhöz köti a jogot, hol a szócsavarásnak széles tere áll nyitva. Az előadottakból az is következik, hogy e haszonvételek megváltásánál nem volna helyes a városnak abból a számításból indulnia ki, hogy ez által legalább is egyenértékű kész jövedelmi forrást kerít hatalmába, melyből kívánság szerint meríthet , sőt úgy kell azt tekintenie, mint érvágási sebet, melynek behegesztése a testnek legnagyobb nyeresége. Ezen ügynél az épületek és azokhoz tartozó földek megszerzésének kérdése már igen egyszerű és világos, mint amely szerint nem szabadalmazott egyedárusági jogot kell megváltani, hanem tiszta és valódi vagyont megvásárolni. Itt a mindennapi adásvevésnek közfeltételei egészen érvényesek. Azért e birtokok megszerzésénél a városnak mindenekelőtt azt kell számbavennie, hogy mennyiben van azokra szüksége, tekintettel még a jövőre is, s azután, hogy e birtokoknak ez idő szerinti értékére mi befolyással van a kínálat és kereslet között fennálló arány. S épen az képezi még e két kérdés közötti különbség lényegét, hogy míg a k. haszonvételek megváltásának javára szolgál a teljes nyilvánosság, addig az épületek stb. iránt folytatandó alkunál, nyilvánoskodni képtelenség volna. Ebből pedig az következik, hogy ezen alku vezetését csak lehetőleg kis számú, de annál inkább megbízható, s a város javát igaz lelkiismeretességgel szívükön hordozó férfiakra szabadbízni, s kik az érdekeknek méltó egybevetésével és egyenes határozottságukkal az elárusítót is hasonló eljárásra bírják, és elkerülik az egymást kijátszani akaró törekvésnek kicsinyes tekervényeit. Nem mulaszthatjuk ezúttal megérinteni azt a körülményt is, mely újólag tanúsítja, hogy az életbe vágó kérdések immár egymást érik városunk napirendjén , nevezetesen, hogy a kiszabályozási társulat felhívta a városi hatóságot a határbeli vadvizek szabályozására Körtvélyes felé. Ez a Sibyllák könyve. Mi fog történni vele? — egyébiránt e nagy fontosságú ügyet alkalmilag még érdeme szerint is tárgyalni fogjuk. A regale ügyhöz városunkban. Lapunk múlt számának első cikkében, úgyszintén a városi közgyűlésről szóló közlésünkben érintettük, hogy a gr. Károlyi család nevében gr. Károlyi György városunk polgármesteréhez az úrbéri jogok megvétele ügyében egy, a kérdést több oldalról fejtegető iratot intézett s hogy ennek folytán városunk hatósága a kérdésre vonatkozó nézetét, egy válasziratban körvonalazta. Óhajtottuk olvasóinkat e városunkat oly közel és mélyen érdeklő ügygyel részletesebben is megismertetni, azért ezennel közöljük városi hatóságunk válasziratát. A grófi család nyilatkozatának közlését nem csak nagy terjedelme gátolja, hanem fölöslegessé is teszi azon körülmény, mert hatóságunk válaszirata oly tisztán mutatja fel a dolgot, hogy ez utóbbinak szövege amaz előbbinek is magyarázata. A hatósági válasz következőleg hangzik: Nagyméltóságú gróf ur! A midőn Excellentiádnak f. 1873-ik évi márc. 21-től kelt, s H.-M.-Vásárhely polgármestere útján e város képviselő-testületéhez, az itteni regale-jogok kibérlése, illetőleg Excellentiad által felajánlott örökváltsága és épületek megvétele tárgyában intézett becses leiratának vételét igazolja a képviselőtestület; egyszersmind bátorságot vesz magának felírni az iránt, hogy egynémely, közönségünkre igen lényeges, sőt határozó körülményekre nézve Nagy méltóságod becses akaratát s nézetének nyilvánítását tiszteletteljesen kikérje és megnyerhesse, — és hogy alkalmilag a képviselőtestület a szőnyegen levő tárgyalásban saját nézeteit s intentióját némely részben már most kifejthesse és Excellentiádnak előterjeszthesse. Mindenekelőtt kiemeli a képviselőtestület, hogy Nagyméltóságod jóakarata s ennélfogva becses ajánlatátó1. évi ápril hs 4-én hozott közgyűlési 159. számú határozatában közönségünk — elvben elfogadhatónak mondotta ki, — kijelentvén, miszerint „a királyi kisebb haszonvételeket magába ölelő összes úri jogok és egynémely uradalmi épületek megvételéhez elvileg hozzájárulni kész,“ — azonban remélhető, kedvező föltételek s esélyek elővéleményezése mellett, mely határozatának hozatalára tehát Nagy méltóságod azon kegyes nyilatkozatai, miszerint „nincs alapos oka a képviselőtestületnek azt hinni, hogy az örök megváltás tetemes áldozattal járna, mert e megváltandó jog oly jövedelmet biztosít a városnak, melyből nemcsak a váltságra fölveendő kölcsön kamata, de ennek évi törlesztése is a város közönségének egyéb megterheltetése nélkül biztosan fedezhető," és hogy Excellentiád már előre is kijelenteni méltóztatott, miszerint „kész a város eme törekvését a méltányosság határáig még áldozatok árán is lehetőleg elősegíteni“ — döntő befolyással bírtak. Miután pedig a tárgyalások most már nem a regalejog bérlete, hanem annak megvétele körül vannak folyamatban , ugyanazért ezen jogok ez idő szerinti viszonylagos értékére nézve csak röviden kívánunk és bátorkodunk nyilatkozni. Ugyanis erős hitünk, miszerint már nem meszsze van az idő, mikor a királyi kisebb haszonvételek törvényhozás útján országosan rendeztetni fognak, és ez esetben több mint valószínű, hogy e jogok megvétele, — még ha az a községek terhére történnék is, — oly összegekben, illetőleg arányokban és föltételi módozatok mellett rendeltetik majd foganatosíttatni, mely szerint a községek sem a kölcsön fölvételi igen kellemetlen, és a nagy összegeket illetőleg nem ritkán lehetetlen, sőt talán kamatainak magassága miatt elviselhetetlen terheltetések kényszerűségének kitéve nem lesznek, sem pedig reájuk oly magas váltsági összegek nem fognak kirovatni, tekintve szabványoztatni, melyek a megváltandó úri jogok jövedelmei által mindenesetre nem nagy kamataikkal együtt rövid 10—15 év alatt vissza ne térülnének. Arról pedig, hogy a regale jogok jövedelme jövőben, különösen az országos rendezés előtt emelkedjék, nézetünk szerint, szó sem lehet, mert a vasúthálózat az italoknak akó számra hozatalát a legtávolabb vidékekről is könnyesen lehetővé teszi, s így a kicsinybeni fogyasztás apadó mérve egész alapossággal arra enged következtetnük, hogy a regale jogok jövedelme ezentúl mindinkább megcsökken a köznép pedig, mely a népesség és szaporulat legnagyobb részét képezi, saját termelésű borát fogyasztja s az italok élvezetétől mindinkább elszokni, elidegenedni látszik városunkban, ami természetesen morális szempontból csak örvendetes jelenség. És ha még a jog bérletére nézve helyénvaló pár szóban megemlékezünk , nem hagyhatjuk érintetlenül, miszerint egy város, — mint erkölcsi testület, mindenkor biztosabb bérlő, bármely magános feleknél, — és a fenforgó körülmények között az épületek megvételére, — tekintve az épületek eladásának aránylag tűrhető áron átváltására, — majdnem egyedüli competens a város közönsége, — magános felek azon épületek nagyobb részét, — ha csak szétbontott anyagjaikat nem, — de mint épületeket alig, vagy teljességgel nem volnának hajlandók megvenni, mert azok magános felek céljaira nem alkalmasak. Ami még Nagyméltóságod becses figyelmeztetése folytán azon 16,660 hold területet, mint az elkülönítés ft-