Hód-Mező-Vásárhely, 1875. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1875-07-04 / 27. szám

tápot szolgáltat mindenféle gyomnak és gaznak nagyra­­növesztéséhez. A parlamentáris önkormányzati rendszert káros­nak és tarthatatlannak bizonyítják azok a tömegek, a­melyek olyan képviselőket küldenek az országgyűlé­sekre, kik ott egyebet sem tudnak, mint akadékos­kodni és lehetetlenné tenni a törvényhozást, itthon pe­dig a­helyett, hogy betekintenének a helyi viszo­nyokba s fölismervén a bajokat, fölvilágosítanák ezt a magára hagyott, önmagában emésztődő közönséget igaz érdekei iránt, s utalnak kötelességeinek egybe­vágóig teljesítésére: lejönnek egyszer egy esztendő­ben megújítani a bizalmatlanságot és gyanakodást, hi­báztatni a közbajokért az egész világot, kivévén ön­magukat és a közönséget magát; ezenkívül egyes le­­kenyerezett, tudatlanságukban bölcs, lelkiismeret nélküli nagy hazafi kortes-vezérek által megörökítik az egye­netlenséget, lehetetlenné teszik az egyetértést és a kö­zös bajoknak biztos orvoslását. A magyar nemzet ma ismét országgyűlési képvi­selőválasztásának a küszöbén áll. H.-M.-Vásárhelyen két jelölt van : Németh Albert és Jókai Mór. Németh Albert, a szélsőbaloldaliak jelöltje, ma is ott áll, a­hol állott évekkel ezelőtt: vádol és kárhoztat jobbra, balra és fölfelé, csak a sokaságnak hizelg le­felé, midőn ezt vágyakra és követelésekre biztatja, melyek a munkától elkedvetlenítenek s az országos többség és ennek kormánya iránt ellenséges indulatra gerjesztenek, és az önkényes vakságban, a szándékos látni nem akarásban következetességet hazafias erény­nek hirdetvén, azon látszik munkálkodni, hogy ez a jelen boldogtalan állapot m­egöröködjék. Jókai Mór, a volt Deák- és balközép-pártból egyesült szabadelvű-párt jelöltje, tényekre utal, melyek intenek, hogy az eddigi helyzet tarthatatlan, kimu­tatja, hogy a király és a kormány a nemzet bizalmára méltó, s hogy a magyar nemzet a bukástól, a tönkre­­jutástól csak az által mentheti meg magát, ha min­den polgár áthatva ama bizalomtól, itthon nyugodt kedélylyel, értelemmel és lelkiismeretességgel, össze­szedett és feszített erővel végezi dolgait s teljesíti kö­telességeit. Amott a szegényebb és tudatlanabb osztály áll szemben emitt a vagyonosabbak és az értelmiség osz­tályával, — és még bizonytalan, hogy még ma is nem győz-e amazoknak száma emezeknek súlya fölött. Mely bizonytalanságot növeli az a körülmény, hogy akik a volt Deák-pártot eddig is lehetetlenné tették, s bár ennek vezérférfiai lettek volna, eljárásuk által csak az ellenzéket erősítették, ma sem bírván személyes ambitiójukat megtagadni, álokoskodásokkal palástolt semlegességet mutatnak, mely palást alatt azonban nem szűnnek meg áskálódni, rémíteni, mintha csak job­ban örülnének az ellenfél győzelmének, s elégtételüket lelnék abban, hogy ez a tőlük elfordult közönség még tovább sülyedjen a nyomorban. Ám ez a helyzet és ezek a viszonyok juttatták Vásárhelyt abba a különben megfoghatatlan szomorú állapotba, melyet félre nem magyarázható és szépítést nem tűrő módon fejeznek ki a fölebb kitárt számok. És ez az állapot még lehet boldogtalanabb, még lehet sötétebb ama párt­csoportosulás folytán, miszerint egy­felől a szegényebb, másfelől az értelmiség által is tá­mogatott vagyonosabb osztály érdekei vannak úgy föltüntetve, mint egymással ellentétesek, összeférhe­tetlenek. Ma még csak bizalmatlanság és feszültség ural­kodik közöttük, de nem több mint egy-két mostoha termésű év s kissé lelkiismeretlen izgatás kell hozzá, járnak rémtörténetek. Egy tűzoltó beszéli, hogy egy vis­kót elöntött a hegyi ár, a menteni kész tűzoltók jelen voltak, de a pusztító elem pillanat alatt a tetőig nőtt, s az ablakon teljes erővel zuhogott ki; bent pedig oda­szorult kis gyermek nyöszörgött; ha csak egy fejnyi szá­raz hely lett volna, amelyen behatoljanak, megmentik a gyermeket, de igy tehetetlenül kellett nézniök mint ál­­lad oda. Ilyen és ehez hasonló eset számtalan volt. A fő­úton a Mauksch-féle és szomszéd emeletes házaknak úgy kidőlt a közepök, hogy mindkettőnek csak a szélső falai maradtak állva, keskeny és magas romokban, mint a coulissák. Hétfőn a fővárosi gazdasági bizottság Kammermayer polgármester elnöklete alatt ülést tartott, melynek egye­düli tárgyai a szombaton történt szerencsétlenségnek ál­talános rendezése volt. A javítási munkálatokat azonnal megkezdték. E célra a főmérnöknek a tanács 2000 irtot utalványozott ki, hogy a rögtöni kiadások fedezhetők legyenek. Egy bizottságot is küldöttek ki, mely a rudas­­fürdőben tartja üléseit, s működését azonnal megkezdte. Egyelőre 4000 irtot utalványozott ki a tanács e bizott­ságnak , hogy addig is, m­íg a legközelebbi közgyűlés nagyobb összeget szavazna meg, a szerencsétlenek segé­lyezése eszközölhető legyen. A budai részeken a lehető legrövidebb idő alatt népkonyhák fognak fölállíttatni, s a főpolgármester, mint a népkonyha-bizottság elnöke azonnal megteendi az erre szükséges intézkedéseket. A „Hon“, melyből a közléseket átveszszük, még a következőket jegyzi meg: a június 26-iki felhőszakadás áldozatai közül újabban 9-en ismertettek föl, holtan, el­­éktelenítve. A végzetes est­és éj borzadályait, hajmeresztő részleteit hetek múlva sem lehet tökéletesen kimeríteni. Mindig új, rémesnél rémesebb epizód merül föl a romok széthányásánál. Fájdalom, nagy azok száma, kik mind­egyik új, könyekre indító tragédiát beszélhetnének el saját küzdelmeikről, melyet a korlátjaiból kiszabadult, mindent magával ragadó és elpusztító úr ellen folytattak, vagy mely atyjukat, anyjukat, testvérüket vagy gyerme­keiket ragadta ki az élők sorából. Legtöbb elismeréssel, legnagyobb erélylyel s kitartással a tűzoltók működtek, ezekről a következőket jegyzi meg, úgy esti fél 9 óra és ez a feszültség kölcsönös megtorlásban, nyílt ellen­ségeskedésben fog kitörni. A számok és tények mutatják, hogy itt a földes gazdák vannak legroszabbul. De ennek leginkább ők maguk az okai, mert elhagyják magukat, elhanya­golják érdekeiket s dolgaikat, és sejteni sem látszanak, hogy vannak közös érdekeik, közös dolgaik. Ennek folytán vált lehetségessé, hogy itt eddig a munkások és az úgynevezett szegényebbek voltak urai a hely­zetnek. Mindazáltal ama szegényebb osztály­ a legboldogtala­nabb és a legbutább nyomot követi, midő­n arra tör, hogy­ az országgyűlésre ő válaszszon a gazdáknak képviselőt, itthon pedig a maga tömegének tehetetlenségével út­jába tolakodik a legsürgetőbb észszerű munkálkodás­nak is. Mert ezen a módon csak a gazdálkodás válik lehetetlenné, s ha ez tönkre megy, még csak akkor kezdődik az igazi szegénység osztálykülönbség nélkül. A világon keresve sem találni viszonyokat, melyek a munkásokat és munkaadókat, a szegényebbeket és vagyonosabbakat mind érdek, mind polgári állás te­kintetéből, természetnél fogva oly közel tartanak egy­máshoz, mint Vásárhelyen. S ha valahol, úgy Vásár­helyen hiányzik a természetes ok a szegény­ kérdésnek előtérbe tolására és elmérgesítésére. Valamint terv után sem lehetne a társadalom alkat­elemeit oly módon és a sikeres együttmunkálkodásnak annyi kellékével s biztosítékával hozni össze, mint ez Vásárhelyen a ter­mészettől létezik. Csak értelem és jóakarat kívánta­tik ahoz, hogy itt egyetemes legyen a jóllét és meg­elégedés. Garzó Imre: Helyi és vegyes hírek. — Nagyságos id. Dobossy Lajos urat, kinek haláláról már a múlt számunkban emlékeztünk, a múlt vasárnap d. e. 10 órakor a nagyszámú gyász­­tisztségtevő diszes közönség általános részvéte mellett — a gyászszertartásnak kedvező időben — méltó ke­gyelettel tevők örök nyugalomra. Az egykor köztisztelet­ben, s ma boldog emlékezetben élő munkás férfiú haláláról a gyász­jelentés — mely a múlt számunkra már későn küldetett be — így hangzik: Ifjú Dobossy Lajos és leánya Aranka, úgy Jurenák Imre szomorodott szívvel tudatják feledhetetlen atyjuk, nagyatyjuk, illető­leg ipa, nagyságos id. Dobossy Lajos nyugalma­zott törvényszéki elnök urnak i. é. június hó 25-én elte 84-ik évében, végelgyengülésben történt gyászos kimúl­ták A kiszenvedett hült tetemei f. év és hó 27-én d. e. 10 órakor a háznál és az arany temetőben tartandó gyásztisztesség tétele után fognak a családi sírboltba elhelyeztetni. H.-M.-Vásárhely, 1875. junius 25. Béke lengjen a kiszenvedett hamvai fölött!! — Adakozás. A moldva-bukovinai „csángó“ testvéreink javára­­. Pokomándy István polgármes­ter ur 3 írt 25 krt szíveskedett átszolgáltatni szerkesz­tőségünknek, mely összeghez Albert András szűcs ipartársulati elnök 2 frttal, Epstein J. kisasszony vi­szont 1 frt 25 krral járultak. Ez utóbbi, mint már ré­gebben lapunkban jeleztük, egy gyermekek által tartott színjáték tiszta jövedelmét teszi. — Ez adakozással uj rovatot nyitva — sietünk újólag fölhivni t. közönsé­günk becses figyelmét és részvétét a „csángó“ testvére­ink mostoha helyzete iránt. Szerkesztőségünk a legcse­kélyebb adományt is szives örömmel veszi s szolgáltatja majdan az illető helyére. — A budapesti víz­károsultak javára szintén adakozásra hívjuk föl városunk nemes szivü la­kóit. Mai „tárcánk“ elég hiven tárja föl a roppant ve­szedelmet és kárt, mely az iker fővárosban több száz családot ért. Ne maradjunk tétlenek a könyörért és se­gedelemért kiáltók jajaival szemben! Szerkesztőségünk e célból ezennel 1 írttal megnyitja az adakozást. A könyöradományokat kérjük azonnal — ha a legcsekélyebb összegben is — hoz­­zán­k beküldeni. — Követjelöltjeinkről a lefolyt hét napjaiban különféle hírek kerültek szárnyra. A 48-asok pártunk jelöltjéről Jókai Mórról városszerte azt kezdték hí­­resztelni, hogy ő a budapesti­ Józsefvárosi polgároknak, hol ellenfele Steiger visszalépett, határozott szavát adta, hogy mandátumokat elfogadja, s a Jószefváros képvisel­­tetéséért, minden többi választó­kerülettől, így Vásár­helytől is búcsút vesz. Ebből egy betű nem sok, de annyi sem igaz! Jókai csak föl van léptetve a Józsefvá­rosban úgy, a­mint föl van máshol több helyen. Egy másik, tudtunkkal a 48-asok itteni főbbjeinek egyikétől szárnyra került hír szerint meg Németh Albert — táv­irati után tudatta volna lemondását a jelöltségről itteni híveivel. No, mi e hírrel szemben tanúskodnánk tán még akkor is, ha azt a telegrammot láttuk volna is, a­mely lemondását tudatja. Különben mit sem óhajta­nánk inkább mint azt, hogy csakugyan lemondjon, mert hiszen lega­lább is azt a különbséget látjuk a Jókai és az ő neve közt, a mit debreceni atyánkfiai a Tisza K. és V­e­r­h­o­v­a­i nevek közt láthatnak. — Azon „Her­oszt­rat­u­s­ok“ neveit, kik a je­len követválasztási mozgalmak idején a Jókai Mór nagy hazánkfia nevének és honfiúi jellemének bemocskolására még azzal is korteskedtek, hogy a — Komáromban — valódi nemes családból 1825-ben született „Jókai nem is magyar!“ — a neveiket ezúttal már csak azért is szegényes konyhamécs, tükrök, képek, ágyruha, egy fél kerevet. És ezt mind egy határon látod lépten-nyomon. Az ördögárok felett álló házak vagy részben beomlottak, vagy annyira meg vannak rongálva, hogy beomlásuk bizton várható. Sokakat erőszakkal kellett kiűzni háza­ikból, mi alig történt meg s már a ház összeomlott. A Krisztinavárosban számos lakos vagyona s minden in­gósága oda van. A budai hegyekben a jég teljesen meg­semmisítette a szőlőtermést, a víz lehordta a lejtőkről a termőföldet, és a vihar kiforgatta töveikből a legerősebb fákat. Egyik legiszonyúbb jelenete az egész katasztrófá­nak a következő : egy mérnök nejével és gyermekeivel a vacsoránál ült, mikor a vész kitört. Háza alatt az ör­dögárok vonul el. Egyszerre lábai alatt megnyílik a föld, az üregből hatalmas vízsugár lövel föl, a nő eltűnik az örvényben, a gyermek a zugba hanyatlik. Az atya kővé dermedten nézi a jelenetet, mire eszére tér, a gyermek holtan hevert a kuckóban, petét a hullámok a Dunába so­dorták.­­ A zugliget felé vezető úton minden pillanatban a legszívszaggatóbb jelenetek fordultak elő: a szakadó esőben atya, anya és két leányuk bolyonganak, máshol férj és nő jönnek egy kocsin, intik őket, hogy ne men­jenek tovább, de ők bíznak jó lovaikban, de alig halad­nak száz lépésre, a kocsi elsüppedt és mind­kettőt el­ragadja az ár... . A kárt több millió forintra becsülik , mit ez iszonyatos vihar okozott. A napilapok adakozási rova­tokat nyitottak a károsultak javára. A „Hon“ szerkesz­tőségénél június 28-ig 111 frt gyűlt be, melyhez ünne­pelt képviselőjelöltünk Jókai Mór maga 50 írttal já­rult. A „Pesti Napló“ szerkesztőségénél ugyancsak 28-ig, 235 frt 50 kr gyűlt egybe. A vidék szintén siet meg­hozni áldozatát a testvér főváros szerencsétlen lakói számára. A „Szegedi Híradó“ írja, hogy ott már a múlt szerdáig, — jan. 30-ig — is történtek gyűjtések, még­pe­dig szép eredménynyel. Illő is, hogy mi vidékiek ne nézzük behunyt szemmel szegény budapesti testvére­ink roppant szerencsétlenségét, de hozzuk meg rögtön a tőlünk telhető áldozatot. Kétszer ad az, ki rög­tön ad ! — Előfizetési fölhívásunkat s egyszers­mind lapunkat is őszintén ajánljuk a beálló évnegyed­del úgy eddigi előfizetőink — mint általában városunk nagy közönségének szives figyelmébe és méltó pártfogá­sába. Elvünk s irányunk — s ezt minden utógondolat nélkül mondhatjuk — a lefolyt félévben úgy helyben mint a vidéken is azoknál, kik községi és társadalmi életünk iránt melegen érdeklődnek s a józan haladás hívei: egy­­képen kivívták az elismerést. Igyekezetünk oda irányul, hogy az elismerés fokozódjék, s oly helyi lapot adjunk a közönségnek, mely azon kivül hogy közleményeiben a tar­talmasságra és változatosságra folyton figyelemmel van, a helyi társadalmi és közéletnek is hű képét tárja olvasói elé. Ily irány és elv mellett ismételve kérjük a pártfogást s az előfizetések megújítását. — Ugyanez al­kalommal fölkérjük azokat is, akik a lefolyt évnegyed­ről még hátralékban volnának, miszerint ezen tartozá­sukat a legrövidebb idő alatt lefizetni szíveskedjenek. Általában pedig kérjük az előfizetési díjaknak mentül előbb beküldését, hogy kiadó hivatalunk a lap példányai­nak szétküldése tekintetében magát mielőbb tájékozhassa, mivel fölösleges példányokat nyomatni nincs szándé­kunkban. — Értesítés: A szabadelvű párt részéről Jókai Mór követjelölt úr tiszteletére, ma vasárnap d. u. diszes kocs­i-k­örmenet rendeztetik. 2 órakor a városház előtti piactéren összegyülekezés. Va 3 órakor indulás az újvárosi olvasó-körbe. 3 órakor Susánba a Paksi-féle kávéházhoz. Va 4 órakor a vásártéren Fran­­cziszti Lajos vendéglőjéhez. 4 órakor a Petőfi kávéház­hoz Beller Péter házába. Va 5 órakor a szentesi utcáni Tabáni olvasó-körbe. 5 órakor a Tarjáni olvasó­körbe. Ezen körmenethez minél nagyobb számú kocsikkal csat­lakozni, pártunk választó­polgárait ezennel fölhívja — a párt központi bizottsága­ körül tüzet jeleztek, mely a budai Drasche-féle téglagyárban mennykőbeütés által keletkezett. A tűzoltók rögtön a tűz he­lyére siettek 5 szerkocsival. Az alagút krisztinavárosi bejá­ratánál csak bajjal tudták őket lassú hajtásra bírni az ott rekedt, utasok. Itt ugyanis feltartózhatlan hullámaival höm­pölygött a budai hegyekből lerohanó vizár. A kocsin ülő tűzoltók derékig voltak vízben, amikor meg kihatoltak, az iszap állt előttük. Körülöttük a rombolás és pusztítás iszonyú képe, szétzúzott kocsik, letarolt fatörzsek, emberi hullák feküdtek szerteszét, iszaptól befödve. A fogaske­rekű vasúttól mintegy 50 ölnyire a vizár által összehal­mozott kő- és farakások miatt csak gyalog folytathatták az utat. Kiérve a téglagyárhoz, annak kemencéjét és gép­házát lángba borulva találták. A mentés lehetetlen volt, körülöttük az éj sötétsége, és alattuk mintegy 2­ mély­ségű víz. Ismét visszavágtattak Pestre, hol a kerepes-uti evang. templom átellenében fekvő kétemeletes házba a mennykő beütött. Itt a mentést végezve, sürgönyt kaptak Budáról, hogy ott nagy veszély van, jöjjenek segítségre. Budán első mentési kísérletük a rácfürdővel szemben egy pincehelyiségben volt, mely egészen megtelt vízzel, a bú­torok a víz felszínén, közel a szoba plafondjához úsztak. Egy szomszéd házban gyertyavilágot láttak, bementek, s a lakókat a ház elhagyására szólították föl és a nőket, köztük egy beteg öregasszonyt — a vállaikon át vittek a Debrecen szállodába. Azután a Rácfürdő bérházánál folytatták nehéz munkájukat, s ami megmenthető volt, megmentették. A munka egészen kimentette a derék megbecsülhetetlen legényeket, tökéletesen átáztak, fáradtak és éhesek voltak. Az önfeláldozó mun­kában különösen 6-an tűntek ki. Lapunkat egészen megtölthetnék a katasztrófa egyes képeinek rajzával, terünk szűk volta miatt azonban csak még a következőkre szorítkozunk a Pesti Napló közle­ményei után: a Rácvárosban megrendítő látvány tárult szemeink elé, melynél borzasztóbbat képzelni sem lehet. Összeomlott vagy düledező házak, kísérteties alakok, kik egy szörnyű éjszaka rettenetes kínjait hordják beesett arcukon ; egy határon szétzúzva fekvő bútordarabok ; itt egy díszes zongora romjai, rajta egy szegényes ruhaszek­rény egyik fele; ott egy elegáns csillár, mellette egy

Next