Hód-Mező-Vásárhely, 1877. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)
1877-06-03 / 22. szám
Vll-ik évfolyam. 1877. §2 2-ik szám. Vasárnap, junius 3-án. Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben: egész évre 4 ft, félévre 2 ft, negyedévre 1 ft. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőhöz, I tized, 1176. sz. a. Barsy Gy.-féle ház, küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak: A háromhasábos petitsorért egyszeri beiktatásnál 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden beiktatás után 30 kr. A nyílttérien a háromhasábos petitsor dija 20 kr. Az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek díjai a szerkesztőhöz küldendők. Még egyszer az iskolai takarékpénztárakról. (Vége.) III. A harmadik pont, hogy a gyermek azért ne takarítson, „mert nála még nem lehet, de nem is kell életcélról, a jövőt illető gondról beszélni“ — nem bizonyít az iskolai takarékpénztár ellen. Miért legyen a takarítás célja épen a „távol jövő“, hiszen a gyermek életében sokkal közelebb is annyi alkalom, annyi kisebb cél van, amiért takaríthat. Ha haszontalan kiadások helyett összegyűjti krajcárjait, hogy egy könyvet, rajzeszközt stb. vegyen, megérti ő a takarítás célját, s ezen kisebb cél mintegy átmeneti hidal szolgál ama nagyobb célért való takarításra. Nem állhat meg ama vélemény sem, hogy az ifjúság gondatlanságát, naivságát nem szabad háborgatni. Sőt sokkal okosabb az ifjúság idealistikus ábrándjait kezdettől fokonként elenyésztgetni, mint majd később az élet „durva keze“ által egyszerre űzetni el. Tehát azon körülmény, hogy a gyermek takarításában távolabbi életcél nem tartathatik szem előtt, szintén nem szolgálhat argumentumul az iskolai takarékpénztár ellen; „eszerint“ — írja Lewin — „úgy hiszem, sikerült az ellenzőket a) és b) láncaikból kivennem“, és egy cikkben szól még a c) pontról, vagyis specializer az iskolai takarékpénztárakról. „Megengedve a gyermek takarításának relatív értékét — mondják az ellenzők — itt csak a család vezetheti a nevelést; a gyermekek a családban lelik a legbiztosabb és legmorálisabb (?) helyet apró megtakarításaik megőrzésére. De a komolyabb (?) célokhoz törekvő népművelődési intézetek nem lehetnek erre hivatva.“ Ha csak a család vezethetné a takarításnál a nevelést, akkor igen sok gyermeknek visszás fogalma lenne arról, t. i. oly házaknál, hol a takarékosság szelleme nem uralkodik. Azért ezen optimismusból származó csak mellé elmaradhatlan odagondolandó, föltéve, hogy a család „szóval és tettel“ igazán takarékosságra vezeti a gyermekeket. De mivel ez sokszor másképen van, vájjon nem joga, sőt kötelessége-e az iskolának kipótolni a család mulasztásait ? „De az iskolának ez nem hivatása“, sőt az iskolai takarékpénztárak helyre sem pótolható részkövetkezéseket szülhetnek, így például a természettől takarékosságra hajlandó gyermeknél „kapzsiságot, fösvénységet vagy szívtelenséget“ idézhetnek elő. Hiszen ez okoskodás szerint semmi erényre sem volna szabad tudatosan vezetni a gyermeket, félvén, hogy a „jámborságra, rendszeretetre, udvariasságra, szorgalomra“ szoktatás folytán „szenteskedők, csúszómászók, könyvmolyok“ lehetnek a növendékek. Pedig ez így nem lehet. Igenis nevelni kell a gyermeket minden erényre, tehát a takarékosságra is, csak a túlkapásoktól tudjuk őt megőrizni. Fontos és dönthetlennek látszó érvvel lépnek most föl az opponensek az iskolai takarékpénztár ellen még a következő által: „ hogy a vagyonos szülők gyermeke mindig hozna valami betétet, míg más, a megélhetésért küzdő szülők soha egy fillért sem adhatnának betétei végett gyermekeiknek; a szülők vagyoni állásának éles különbsége nem hozna áldást (!), hanem már a kisgyermekek között nagy szakadásokat idézne elő, s már az ifjúság korában megértetnék velük a különböző, egymás ellenében álló társadalmi rétegek fogalmát.“ Ha az ellenzők ez okoskodása igaz lenne, akkor, amitől félnek, már rég bekövetkezendett. A szülők vagyoni állásának éles különbségét a takarékpénztári betétieknél sokkal inkább kitüntetik a gyermekek öltözete, tanszerei stb., és mégis az alsó néposztály gyermekei nincsenek-e az iskola falai között barátságos viszonyban a közép- és — mint Németországban — a felsőbb osztályok gyermekeivel. Ha az idézett argumentum igaz, úgymond a röpiratszerű füzetbe az ellenesekhez, „akkor zárjatok be minden nyilvános iskolát, állítsatok helyekbe kaszt-iskolákat, külön-külön a gazdagok, vagyonosok, szegények, koldusok számára.“ De erre, hála Istennek, nincs szükség. Jó szellemű tanintézetben minden gyermek értékét munkája határozza meg, amire a takarékpénztári betéteknek épen semmi hatásuk nincs. Rámutat ezután a mű írója azon „positív előnyök “-re, melyek az iskolai takarékpénztárból származnak. A tanító a szülőkkel is többször jó érintkezésbe: oktathat, felvilágosíthat. Még akkor is, ha az atya által egyenesen betétei végett adott összeget hoz is a tanuló, tehát nem saját jószántából takarít, legalább élő példáját látja a takarításnak. Az is tény, hogy különbség van az otthoni takarékpénztár „bolt“ és az iskolai takarékpénztár „gyümölcsöző“ tőkéje között. Az iskolai takarékpénztárak tisztán elméleti védelme után tapasztalatait adja elő az értekezés írója, mely abban áll, hogy „a tapasztalat az egész fennebb adottelméleti deductiót negatív és positív oldalaiban teljesen igazolta.“ Tehát „szakadás“ a tanulók között nem történt, „az egymás ellenében álló társadalmi rétegek fogalma“, irigység vagy lenézés előtérbe inkább nem lépett; az iskola jó szelleme ép úgy megvolt a takarékpénztár fennállása után, mint előtte. De a kapzsiság, fösvénység, szívtelenség nem mutatkozott a tanulók között, sőt készek voltak ezek örömmel áldozni , hogy „a vízáradás által károsultakat segítsék, Toldi és Deák koporsójára koszorúkat tegyenek“, s öröm volt az rájuk nézve, ha a takarított összegen valami nélkülözött tárgyat vehettek. Ennélfogva az iskolai takarékpánztárnak, mint amely áldásos mellékintézménye az iskolának, kezdeményezője és folyvást buzgó szóvivője (Weisz B. János kir. tanácsos úr), kit épen ezért a párizsi „Société des Institutions de Prévoyance“ kültagjának választott, „nem közönséges érdemeket szerzett magának“ , s óhajtandó, hogy ez intézmény, ha a népiskola legalsó osztályaiban nem is, de annak felsőbb osztályaiban s annál inkább a középiskolákban, hol a tanulók érettebb koránál fogva az iskolai takarékpénztár ellen felsorolt érvek igen-igen elgyöngülnek, felállíttassék. S minthogy városunkban mind nagyszámú népiskolák, mind középiskolák vannak, óhajtandó volna, hogy e tárgyat hivatott és illetékes egyének is figyelmükre méltatnák, s a nevelést ezáltal is előmozdítva, a jövő nemzedék, a nép jólétét emelnék. Közli: Varga János reform, tanító. Városi közgyűlés. (Május 18-án.) (Vége.) A tanács többrendbeli előterjesztései az ezekhez csatolt véleményes jelentésekkel együtt kivitelre s foganatosításra elfogadtatnak. Majd a folytatólagos közgyűlésen délután Garzó I. biz. tag interpellálja a polgármestert két tárgyban, amelyet ma már bevégzettnek tartottak, u. m. 1-szer a kövezésügyre, 2-szor a tanári fizetés felemelésére vonatkozólag. Az ó-templom és iskola előtti tér kikövezésére vonatkozólag, miután eltérve az eredeti költségvetéstől, nem gránitkővel, hanem egyszerű téglával való kirakást fogadta el a közgyűlés, úgy azonban, hogy a miniszteri jóváhagyás föntartatott, valamint a tanári fizetés felemelésére nézve is. Ezen felterjesztések mind e mai napig sem küldettek fel, s kérdi most már a polgármestert, mi az oka e késedelmezésnek és kikre hárítja e mindkét ügyben a fontos felelősséget. A polgármester, a szakavatott, a beavatott, ekkor elkezdett hímezni, hámozni, az erkölcsi felelősséget e két ügyben magáról elhárítani akarván; ámde most az egyszer nem igen sikerült, mert az interpelláló nyugodt magatartása, a tárgyakon fölül emelkedő igazságszeretete, nem engedte ez ügyekben határozattá emelni az elfordított, tényeket, t. i. a kifordítva citált s magyarázni akart törvényeket. Ilyen, a polgármester által már ez ügyben is tett magyarázatok, a kibúvó-ajtó előkészítésére oly bábeli zűrzavart és romlást idézhetnek elő — nyíltan kimondhatjuk — városunk életében, amelyet ezrekkel fog megfizetni és sírva (népiesen) ököllel törli majd a szemét utána a város közönsége ama sok barbár törvényelferdítgetéseknek, amelyeket a polgármestertől megkövetel most a jóhiszeműség, majd az emberbaráti szeretet. De hát, Isten tudja, ki tudná elszámlálni mind ama fennkölt, (?) regényes érzelmeket, melyek az emberi nem boldogítására az ő melegen érző szívében a szerencsétlenség láttára fölfakadni szoktak. Majd Cuci képviselő kelt fölt principitása a polgármester védelmezésére, sajnálván, hogy nem a higgadt tanácskozás, hanem szenvedélyek ütik fel fejüket a közgyűlés termében, s tudomásul kéri vétetni a polgármesteri előterjesztést, mert a város — úgymond — semmi kárt nem szenvedett. De Garzó I. biz. tag nem hajlandó a Cuci kérelmének engedni, mert őt nem szenvedélyek vezetik, hanem elvek és eszmék mellett kel föl, s a polgármester hibás magyarázatát most sem fogadhatja el, mert gondolni sem lehet azt, hogy egy közönség, egy testület többsége által hozott határozatot, egyesek indolenciája vagy el nem fogadása a szokott és törvényes lebonyolításban megakadályozhatna; de ha ez mégis ezek ellenére is napirenden vagy használatban fog lenni, akkor hiába minden üdvös határozat, mert az alaki tekintet miatt határozattá emelni nem lehet sohasem azt. Utána Karancsi Dániel biz.tag emelt szót, számbavévén e mulasztás horderejét, számbavéve azt, hogy ami ma veled, az holnap velem történhetik, e mulasztást a jóhiszeműséggel egyáltalában nem látja indokolva, mert a tisztviselőnek nem jóhiszeműleg, hanem a törvények szerint kell eljárni. De még nagy baj az is, ha valaki nagy hangja után képes és intézkedései után pedig egyáltalában képtelen a polgármesteri állásra; megmondtuk mi ezt máskor, most csak ismételjük kommentárul a szőnyegen fekvő tárgyhoz. Ezek után a szent szövetség (liga) egymásután sorban követelte a tudomásvételt, előbb Cuci János, utána Cs. Nagy István szemrehányásokat vélt látni az igazságban, amelyek a polgármester, mint első tisztviselő fejére hullanak és az 1868. évi I.-cikk 36. szakaszának 28. §-a értelme szerint fel akart volna mindenkit világosítani, de különösen az interpellálót, hogy itt mulasztás nincs , közvetlenül a szóló mellé sorakozott Kovács József, aki kapkodoz a levegő vagy szó után, döngicsélt majd atyailag, majd pedig áthatva a patrónus szemöldjeinek biztatásától tüzesen, hogy tudja azt a világ, hogy itt szenvedély működik és hogy nem egyéb ez itt, mint a lelketlenségig való személyeskedés. Hanem e harmadik próféta kikapta a magáét Karancsi, majd valamennyien pedig Garzó úrtól, aki kategorice kijelenti, hogy az, aki közügyben, a mulasztásban személyeskedést lát és azt ezen az okon védi, bűnt követ el, mert az ilyen a hibának lábat adni a közügy rovására jogosnak látja majd a jövőben is. A mulasztás sok beszéd után el lön ismerve, de a határozat ez esetnél még nem akart kemény lenni, amennyiben vizsgálat nem, csak annyi határoztatott, hogy mindkét ügy rögtön felterjesztessék, jövőre pedig ki jön mondva, hogy minden ilyen felterjesztés legkésőbb 8 nap alatt, anélkül hogy felfolyamodványok akadályul szolgálhatnának, felterjesztessenek, mert a törvény értelmében a hű és pontos eljárást, nem pedig a hibás törvénymagyarázatot várja el a hatóságtól jövőre a város képviselőközönsége. Ezután a napirend következett, mely az adóvégrehajtói állomások rendszeresítésével, fizetéseiknek meghatározásával vette kezdetét. Itt sok beszéd után, eltérőleg a tanács beterjesztésétől, mely évi fizetésül 500 forintot akart megállapítani, a közgyűlés 400 írtban állapítja meg azt és kimondja, hogy az illetők az adóügy körüli eljárásokból és különösen a végrehajtás körüli teendőkből vizsgálatot kiállani kötelesek a polgármestr, főszámvevő és adóigazgató előtt, hogy így képes egyének kezébe kerüljön ezen ügy is valahára, a tanács bizatik meg a foganatosítással, már június elsejére, teljesen rendezvén ez állomások betöltését. Az autographiai gép mellett működő cseléd helyére egy új cseléd fogadása elhatároztatik, azonban azon világos kijelentés mellett, hogy eme sokszorosító gép a munkát nagyban megkönnyítvén, az irnoki létszámban a fölösleges egyéneket június hó 1-től nem foglalkoztatja a tanács. A szakosztályi tagok névsora Kmetykó József aljegyzőnél újra betekintés és netáni bejegyzés végett még kitéve lesznek, hogy így rektifikált névsorral alakulhassanak meg az egyes szakosztályok.