Hód-Mező-Vásárhely, 1878. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1878-01-13 / 2. szám
VIII-ik évfolyam. 1878. I-ik szám. Vasárnap, január 1.. Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben : egész évre 4 ft, félévre 3 ft, negyedévre 1 ft. Megjelen : minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőhöz, I. tized, 1176. sz. a. Bassy Gy.-féle ház, küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak : A háromhasábos petitsorért egyszeri beiktatásnál 6 kr. kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden beiktatás után 30 kr. A nyilt térben a háromhasábos petitsor díja 20 kr. Az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijai a szerkesztőhöz küldendők. Előfizetési fölhívás „HÓD-MEZŐ -VÁSÁRHELY“ 1878-ik évi 33.37-olad.il2 évfol 37-a 33-ára. Midőn a jelen 1878-ik évre lapunkra előfizetési fölhívásunkat közzéteszszük, őszinte bizodalmunkat helyezzük jövőre is e város nagy közönségének azon józanabb, intelligens részében, amely hét éven keresztül, mint lapunknak egyedüli pártfogó közönsége, látta s teljesen ösmeri a harcot, melyet kitartással, ernyedetlenül folytatunk egy intencióiban vészszel fenyegető áramlat ellen, melynek élén magukat vezérférfiaknak tekinteni nem átalló oly egyének állanak, kiknek a múltban és a jelenben egyaránt a kárhozatos demagóg szerep hivatásuk, hogy ezt önérdekeik sikerre juttatására minden pillanatban kizsákmányolhassák. Látta és látja a harcot a t. közönség, s tapasztalhatja, hogy e harcban nem lankadunk s erőnk nemhogy fogyna, de fokozódik a további kitartásra, mert lelkesít bennünket céljaink önzéstelensége mellett azon erkölcsi öntudatunk, hogy oly elv harcosaivá szegődtünk, amelynek előbb-utóbb győzni, diadalra jutni kell. Mi nem árultunk zsákban macskát soha! Nem ámítottuk, nem hitegettük e város közönségét. Nyílt kártyákkal játszottunk mindig, ha játékról szó lehet! Törekvéseink hátterén nem lappangott ott a rut, a nemtelen önérdek, mint bizonyos egyéneknél, kik a sajtót egyéni céljaik megvalósításának hitvány és demoralizáló eszközévé aljasították le s aljasítják le ma is. Több éves hírlapírói szereplésünkre önérzetesen, bátran merünk utalni: nem fog találni a nagyközönség lapunk eddig megjelent évfolyamaiban egyetlen sort, egyetlen betűt sem, amelylyel önönmagunknak tömjéneztünk volna s lapunkat egyéni célokra és érdekeknek föláldoztuk volna; nem úgy, mint a „Vásárhelyi Közlöny“ írói és munkatársai tették és teszik. Végre is a közönségnek lehetetlen felednie ezt, és ha egyéb más érv nem állana is eddigi journalisztikai működésünknek erősségére: elég szerintünk ez egy, mint fő. És mi erre nyugodt öntudattal, tiszta lelkiis-merettel és legyen szabad így szólanunk: egyéni erkölcsi méltóságunk nemes önbecsérzetével hivatkozhatunk, s e hivatkozásunk nem ámítás, nem mysztifikáció, mint amazoké, évek óta; tudja, látja ezt a közönség s ítélhet! Ez önbecsérzetünkben s azon szent meggyőződésünkben, hogy e város közönségének legvitálisabb közérdekeit ellenőrizzük ezentúl is, hogy a józan, becsületes alapokon való haladás napszámosaivá szegődtünk a journalisztikai téren, hívjuk föl most is a nagyközönséget, de legkivált eddigit, előfizetőinket, lapunknak továbbra is erkölcsi és anyagi pártolására. Nem csupán nekünk, de az intelligencia köréből igen számos elv- és iránybarátainknak nézetük az, hogy mi ha nem léteznék, hát teremtenie kellene Vásárhely város mc közönségének ma egy ilyen lapot, amely legvitálisabb azt közérdekeit, az ezekkel foglalkozókat a legélénkebb, legint részrehajlatlanabb figyelemmel kisérje és ellenőrizze; ma a városi közélet mozzanatait, a törvényhatósági közeli igazgatás tényeit vagy mulasztásait egy iránt éber és lent lelkiismeretes ügyelet alatt tartsa; egyszóval ellenőri való szerepet vigyen egy másik helyi lap ellenében, a mely han a hatóság élén vezérszerepet vivő egyének zsoldjában guk áll, s nem képes egyébre, mint a nevezett vezérszereplők tap ténykedéseinek kizárólagos védelmére és szabadalmazott mi magasztalására. gu" Mi tehát vállalkozunk továbbra is arra, hogy ez s ellenőrzői szerepet vigyük, s ha a nagy közönség tiszában van céljaink önzéstelenségével s megértette eddigi működésünk minden önérdektől ment intencióit, pártolja is e lapot úgy, amint megérdemli. Őszintén, bátran szólunk a közönséghez. Múltúnk garancia jövőnkre nézve! Nem ígérjük, mert nem ígérhetjük, hogy polemizálni ezentúl nem fogunk sem testületek, sem egyesekkel, de ígérjük igenis azt, hogy polémiáink ezentúl is egyetlen elvtől, egyetlen érdektől lesznek irányozva: a közérdektől és hogy mint eddig, úgy ezentúl is csak ott és akkor szólalunk föl, ahol és amely mulasztásoknál, vagy az erkölcs-társadalmi renddel ellenkező vétségeknél fölszólalnunk a hírlapírói morál kötelességünkül szabja. Ily elv és irány nyílt vallása mellett megújítjuk tehát most is előfizetési fölhívásunkat. Az előfizetési dijak maradnak az eddigiek: egész évre 4 frt, félévre 2 frt, évnegyedre 1 frt. H.-M.-Vásárhely, 1877. december 29. A „HM AM-Vásárklf szerkesztősége és kisüllitásitala. Építsünk színházat. A színház a művelődés temploma, a felnőttek iskolája. Nemcsak szórakozásra, hanem arra is való, hogy a hasznost a széppel (utile dulci) párosítván, mulattasson és oktasson! Panem et circenses (kenyeret és cirkusi játékokat) kért Róma népe. A népnek sem elég a mindennapi kenyér, szellemi táplálék is kell neki. S egy igazi állandó színház jobb íza szellemi táplálékot ad, mint azok a nagy buzgalommal kezdeményezett, de igen rövid életű „népszerű“ felolvasások, melyek sehogysem tudnaknépszerűségre vergődni. De a színháznak ezen üdvös hivatását vándorszínészeink nem teljesíthetik. Thália vándorló papjai olyan kezdetleges művészeti állapotot mutatnak, mint a vándorló mesterlegények az ipar mezején. Ezek inkább rontják, mint nemesítik az ízlést. S ők nem tehetnek róla, hisz ilyen ütött-kopott színpadon a legkitűnőbb színész is — komédiás. A színpad emeli a színészt, de le is rántja a maga alacsony színvonalára, ha hitvány. A színpadon eszményíteni kellene az életet, s a mi vándorló színpadjainkon lealacsonyítják , megcsúfolják az életet. Az ilyen színház nem javíthat, nem taníthat, sőt még csak nem is mulattathat. A vándorszínészek nem érnek rá, nem áll módjukban tanulni, tehát nem is taníthatnak, nem érnek rá ízlésüket pallérozni, tehát a közönség ízlését nem is nemesíthetik. Pedig egy kis oktatás, egy kicsit nemesebb ízlés ránk férne! Amely nép csak trágár tréfákon mulat, amely népet csak görögtűzzel és pisztolylövésekkel lehet a színházba édesgetni, arra ráfér egy kis oktatás! Mi még a vasárnapi darabok korában élünk. Hétköznap üres a színház. Pedig a művészetnek mindennap vasárnapja van! Hogy ilyen nagy városnak, mint Vásárhely, nincs állandó színháza, szégyellenünk kellene, ha sokkal előbbvaló dolognak is híjával nem volnánk! Azt mondják, hogy nincs közönségünk, az állandó színházat sem látogatnák, hisz most is mindig félig üres a szinház, s alig van egy-két forintocska jövedelme, pedig a kiadás vajmi csekély! hát még ha majd ezrekre rúg a költség! De hát teremtsünk közönséget! Az anyag megvan s csak egy szikra életet leheljünk ez anyagba, s derék közönségünk lesz! Van úri osztályunk, vannak hivatalos embereink, földes gazdáink, jómódú mesterembereink és gazdag kereskedőink szép számmal ! S mégse volna közönségünk ? Hisz a báli termek maholnap szűkek lesznek! Ha lesz állandó színházunk, lesznek jó színészeink is. A színház teremt színészeket, s a jó színész teremt magának közönséget! Én bízom városunk lakosságának műveltségre való hajlamában, bízom az úri és hivatalos osztály műveltségszeretetében, hogy nem sajnálja filléreit a művészettől. Egy színház mindjárt elevenebb társaséletet, üdvös szellemi mozgalmakat teremtene,. . ’' mozdítaná népünk művelődését, s egy szép épülettel díszítené szegényes ábrázatú városunkat! Hogy ki építse ezt a színházat ? ez persze fogós kérdés. Ha városunk szénája jobb rendben volna, ezt legjobban megilletné. A város kezében legjobb helyen volna a színügy. Legönzetlenebbül, egyesegyedül a haladás és a közönség érdekében vezethetné dolgait, nem pénzbeli, hanem műveltségbeli nyereségre törekedvén. De ha a város nem építheti, építse egy részvénytársaság. Én bízvást hiszem, hogy ha egy pénzintézettel kevesebbet „alapított“ volna városunk vagyonos közönsége, s e helyett színházat épített volna, nem sokkal több költséggel, most városunk egy szép épülettel gazdagabb, művelődési ügyünk egy derék intézettel szaporodott volna, s egynéhány család megmenekedett volna a bukástól. Építsünk színházat! Kapják fel ez ügyet buzgó s ami fődolog: értelmes emberek! A buzgalom nem elég, sic úti figura docet. A buzgalom bőven megvolt a boldog emlékezetű „színház és gőzfürdő-építőtársulat“ tervelőiben, s az ügy mégis megbukott! Nem igaz, hogy a mi népünk haragszik a nadrágos emberre, csak a nadrágosok kedveltetnék meg magukat vele, csak ne restellenék magukhoz emelni a népet! Panaszkodunk ázsiai állapotunkon! Siratjuk elmaradásunkat! De az asszonyos, tehetetlen siránkozás közepette a legkisebb legyintésre elejtjük a mohón felkapott —s hányszor felkapott — zászlót! Szálljunk szembe az előítéletekkel! Nem a népben fészkelnek azok, hanem az úri osztályban. Ezért nem haladunk ! É5~Ti séfeseink, ne vonuljatok félre! ne féljetek, hogy munkátok kárba vesz! Ha eleinte „elállt“ kiált is a maradi sereg, a józanok, a haladni kívánók hozsannája előbb-utóbb felriad, s a hamis Krisztusokat, akik a nép gyöngéinek tömjénezvén, gyűlölséget szítanak az igaz reformerek ellen, le fogja fegyverezni, el fogja hallgattatni az igazak bátorsága, s a népnek alvó, de meg nem halt józan esze. Ti keltsétek fel az alvó leányzót, ti emeljétek városunkat arra a polcra, amely népessége, nagy terjedelme és tősgyökeres magyarsága szerint megilleti. Akkor jöhet idő nemsokára, hogy az elsők között foglalunk helyet, s nem leszünk örökre utolsók, hogy lett elsők lehetnénk, ha buzgólkodnánk! Akkor meg-érhetjük, s ha mi nem, a jövendő nemzedék bizonynyal megéri, hogy büszkék leszünk arra, hogy „vásárhelyi emberek vagyunk“, polgárai egy művelt, tősgyökeres magyar városnak; oly büszkék, amily büszke volt Róma polgára, mert elmondhatta, hogy: „cívis romanus sum!“ De ha tétten veszteglünk s asszonyokul jajveszékelünk, pironkodva valljuk meg, hogy vásárhelyiek vagyunk! polgárai ennek a feneketlen saráról és összevisszi társadalmáról hírhedt „paraszt“ városnak! Tisztogassuk el a társadalom szemetjét, s utcáink saját gyermekmunka lesz eltisztogatni — azután! Ha színházat építünk, nagyot léptünk célunk felé! _________V. D. Városi közgyűlés. (1878-ik évi január 8-án.) A f. évi jan. hó - án tartott törvényhatósági közgyűlésünkben, melyben mindvégig Dani Ferenc főispán ur őméltósága elnökölt, a következő tárgyak intéztettek el: 1. Ábrás Károly polgármester évi jelentése az elmúlt 1877. évről; ki fog nyomatni és a bizottsági tagok között avégből kiosztatni, hogy annak tartalmával bővebben is megismerkedvén, netaláni észrevételeiket vagy indítványaikat a márc. havi közgyűlésen megtehetik. 2. Több törvénycikk kihirdetése kitüzetett választás alá az árvaszékhez az engedélyízó kdt személyzetszaporítás szerint az ülnök, közgyám és írnok választása. Ülnökké egyhangúlag Molnár Mór eddigi árvaszéki jegyző, közgyám- és leltárbiztossá Szathmári Elek volt alszámvevő 68 szavazattal Pokomándy Imre 59 szavazata perében, írnokká Zakó Pál 55 szavazattal Szél