Hód-Mező-Vásárhely, 1883. január-június (13. évfolyam, 1-25. szám)

1883-06-03 / 22. szám

XIII-ik évfolyam 1883. AI-ik szám. Vasárnap, június 3-án Hirdetési dijak: 4 hasábos petitsor, vagy annak helye egyszeri beigtatásnál 5 kr. kétszerinél 4 kr., többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. A nyílttérien a 4 hasábos petit sor dija 15 kr. A lapot illető­­ügyekben naponként csak déli 12 órától délutáni 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el látogatásokat a szerkesztő. Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben egész évre 4 frt, félévre 51 frt, negyedévre 1 frt. Megjelen : minden vas­árnap reggel Egyes szám­ára 10 kr. A lap szellemét illető közlemé­nyek valamint az előfizetési pén­zek, hirdetések és ezek díjai a­zerkesztőhöz, III. tized 828. sz. a. küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. A méhészeti kiállítás. Bármerre tekintsünk a művelt világ­ban, mindenfelé örömmel tapasztalhatjuk, hogy úgy a nemzetek nagyban, mint az országok egyes vidékei kicsinyben nemes versenyre lépnek a közgazdaság fejlesztése érdekében. Hazánkban az utóbbi évtized óta szin­tén örvendetes jelenségekkel, mozgalmakkal találkozunk a közgazdaság terén s e moz­galmak legtöbbnyire kiállítások rendezése által keltenek komolyabb figyelmet és ér­deklődést, s méltán, mert a kiállításokon igen sok ismeretet lehet szerezni. Nagy népességű városunk nem eléggé fejlett arra nézve, hogy itt a közgazdaság emelése érdekében nagyobbszerű mozgalmat s különösen kiállításokat lehetne rendezni. Annál inkább örvendhetünk, midőn látjuk, hogy mégis akadnak vállalkozók, kik a helyi viszonyokkal és körülményekkel szá­mot vetve, szembe mernek szállni a kö­zönynyel és rászánják magukat arra, hogy habár a gazdaságnak sokak által figye­lemre sem méltatott, de mindamellett igen háládatos és úgyszólván semmi befektetést sem igénylő ágával, a méhészettel próbál­nak szerencsét s bemutatni óhajtják az ok­szerű méhészet terén városunkban és ennek vidékén elért eredményeket s fel akarják ébreszteni a közönség érdeklődését a mé­hészkedés iránt, mely számba alig vehető fáradsággal nem megvetendő jövedelmet képes biztosítani Őszintén üdvözöljük azért a „Bánfal­va vidéki méhész-egylet“-et, mely a helybeli „Ipar-egylet“-tel szövetkezve városunkban méhészeti kiállítást rendez. A rendezők nem lépnek föl korszakot alkotó dolgokkal; nem igénylik, hogy kiál­lításuk iránt a közönség fölcsigázott kíván­csiságot tápláljon; nem kívánnak maguk részére sem jutalmat, sem kitüntetést, csu­pán azon jó akarat vezérelte őket váro­sunkba, hogy a mi tapasztalást már ők a méhészet terén szereztek, azt másokkal megoszszák, s felkeltsék az érdeklődést a nagy közönségnél, és megtanítsák arra, hogy miként lehet okszerűen méhészkedni s mily eszközök és módok azok, melyek által a munkás kis rovarokkal szépen és könnyen el lehet bánni. És e jó szándé­kukért csak hálára ébreszthetik maguk iránt közönségünket, mely hiszszük, hogy magyar vendégszeretettel siet viszonozni a jó szándékot. A méhészeti kiállítás tegnap délután nyittatott meg a népkertben. Ki vannak állítva kezelési eszközök, kaptárak, élő méhek, méhészeti termékek és szakirodalmi termékek. A kiállított tárgyak mennyisége nem nagy, mindazáltal érdekes képet nyújt és sok ismeret­szerzésre nyújtanak kedvező alkalmat. Reméljük, hogy tömeges látogatásban részesíti a közönség e szerény kiállítást, mely szerénysége mellett is megérdemli a figyelmet és érdeklődést. És sokan lesznek, kik megkedvelik s barátaivá szegődnek a méhészetnek, mely gazdászatunknak egyik jelentéktelennek látszó, de valósággal igen fontos és nem megvetendő ága. Óhajtjuk, hogy a méhészeti kiállítás a kívánt pártfogásban részesüljön s a Bán­­falvavidéki méhész-egylet buzgó tagjai azon nyugodt öntudattal távozzanak el körünkből, hogy jó akaratuk és áldozatkészségüknek meg lesz erkölcsi jutalma, át­nézhetik s a felzudult kedélyekre csillapitólag hasson. T. Szerkesztő úr engedelmével elmondom tehát legalább annyiban a mennyiben a körülmé­nyek figyelembe vétele mellett tehetem, hogy el­­ejtettnek lehet-e tekinteni a szajol-vásárhelyi vas­utat s megérdemlik-e azok az egyének az elkár­­hoztatást, kik ezen ügyben habár zajtalanul, ed­dig eljártak s kiknek a szajol-vásárhelyi vasút mielőbbi megvalósulása ép úgy szivükön fekszik, mint azoknak, kik őket elítélték s az osztrák­ ál­lam vasút-társaságot Messiásként üdvözölték. Hogy az osztrák állam vasút-társaság komo­lyan rajta van, hogy Félegyházától szárnyvonalat építsen s azt később talán Orosházáig kinyújthassa, azon nincs mit csodálkozni s csak azt bizonyítja, miszerint e társaság vezérférfiai helyesebben van­nak informálva a szajol-vásárhelyi vasút felől, mint azok, kik oly nagy zajt csaptak s nagy hirtelen­séggel áttértek az ellenséges táborba, onnan re­mélvén a vasúti mozdony mielőbbi fütyülését. Az osztrák állam­vasút-társaság ugyanis nagyon böl­csen tudja, hogy a szajol­vásárhelyi vasútnak oly jövője van, mely az övét elhomályosítja, ennélfogva érdekeit komolyan fenyegetve látván, minden kö­vet megmozdít, hogy a nevezett szárnyvonal ki­építése által az érdekeltség között zavart, megha­­sonlást hozzon létre. Voltak és vannak megbízott­jai, kik az ő malmára hajtják a vizet s lapokban és közhelyeken, titokban és nyilvánosan leszólják a szajol­vásárhelyi vasút embereit nagy garral hir­detik, hogy e vasutból most már nem lesz semmi sem s az osztrák­ állam vasút-társaság valódi jóté­konyságot kíván gyakorolni a vasutat nélkülöző vidékkel szemben. Nem lehet elkárhoztatni az érdekelt közsé­geket, különösen nem Szentes várost, melynek vezérférfiai bizonyosan tüzes vérű ifjú emberek, kik az osztrák­ állam vasút-társaság megbízottjai által felbuzdittatván, lázas hevükben rohamra hi­vattak s az ellenséget nézik jó barátnak. Mert Szentes valóban megérdemli, hogy minél előbb vasútja legyen, nagy áldozatokat hozott érdekében s nem csuda, hogy türelmetlenkedik. Hanem azt mégis helyesebben tette volna, ha oly hirtelen­séggel hátat nem fordít vala azon tervezetnek, mely az ő érdekének is sokkal inkább megfelel, ha a­helyett, hogy az osztrák­ állam vasút­társaság hálóiba veti magát, teljesen tisztába jött volna azzal, hogy számíthat-e komolyan a szajol­vásár­helyi vasút kiépítésére. Hogy számíthat, arról meg­győződhetett a múlt héten, mikor egy küldöttsége által a kormánynál tisztelgett s a földi révtől a Tiszán át Szentesig vezetendő vasút kiépítésére szükséges engedélyt kérelmezte, meggyőződhetett különösen a gr. Szapáry Gyula pénzügyminiszter nyílt és határozott válaszából, melylyel kijelenté, hogy a földi révtől Szentesig terjedő vasút kié­pítését ellenzi s annak engedélyezése ellen minden módjában és hatalmában levő eszközt fel fog hasz­nálni, minthogy azt a magyar állam vasúti poli­tikájára nézve károsnak s az állam érdekével me­rőben ellentétben állónak tartja s az alföld e gaz­dag vidékét a magyar kormány nem fogja felál­dozni az osztrák­ állam vasút-társaságnak. E nyilatkozata a pénzügyminisztériumnak igen rosszul hatott a küldöttség tagjaira, pedig ha jól felgondolja a miniszter nyilatkozatának értelmét, csak a legnagyobb megnyugvással fo­gadhatta volna, mert biztos zálogául szolgál az annak, hogy a szajol­vásárhelyi vasút ügye korán sincs elejtve, sőt nagyon is érdeklődik iránta a kormány, melynek nincs kevesebb c­élja, mint hogy e vasút­vonalat a magyar állami vasút Budapestről kiinduló fővonalával összeköttetésbe hozván, ezáltal bevégezze azon nagy szabású mű­vet, melyet az egyes vasutak megváltásával meg­kezdett, hogy az osztrák államvasuttal paralell az ország szivén át egy az ország érdekei figyelem­ben tartása mellett nyitandó forgalmi utat nyis­son kelet felé. Sokat mondhatnék el arról, hogy mily ne­mes és hazafias intenziói vannak a magyar kor­mánynak e tekintetben is s hogy mily érdekkel viseltetik a szajol-vásárhelyi vasút ügye iránt, de indiscretiót követnék el, ha megelőzném nyilat­kozatommal a nem­sokára nyilvánosság elé ke­rülő tényeket. Azért csak arra kérem mindazokat, kik a szajol-vásárhelyi vasút iránt meghidegültek s az osztrák állam vasút­társaság által kivetett lép felé nézegetnek: legyenek türelemmel, bízzanak to­vábbra is a vasúti érdekeltség vezérférfiainak jó akaratában s higyjék el, hogy a szajol-vásárhelyi vasút ügy iránt hatalmas és nagy befolyású fér­fiak érdeklődnek, a­kiknek maguknak is érde­kükben áll, hogy e vasút kiépitessék s az ország vasúti forgalmát emelje. X. Y. Az evangélikusok ünnepélye. Budapesten, 1883. május 23. Az ágostai hitvallású evangélikusok uj egye­temes felügyelője dr. Prónay Dezső beiktatási ünnepélye az evangélikusok épületének dísztermé­ben ment végbe. Ide gyűltek össze a szuperin­tendensek, az egyes egyházkerületek felügyelői és külön küldöttei mintegy 300-an. Az ünnepélyt megkezdő s a saját képi felavatást megelőző nagy értekezleten Péchy Tamás kerületi felügyelő, a magyar kép­viselőház elnöke és Geduly Lajos szu­perintendens elnököltek. 15 tagú választott bizott­ság hívta meg az ünnepély férfiát a nagy­gyű­lésre, honnan az egész gyülekezet a templomba vonult. Az oltárral szemben itt helyet foglalt dr.­­ Prónay balján a szuperintendensek, jobbján a ke­rületi felügyelők ültek. A gyülekezet elénekelte a 197-ik sz. éneket, mialatt Karsai S. dunántúli szu­­peritendens a bányai és tiszai kerületek szuperin­tendenseivel az oltárhoz lépett és emelkedett be­szédet tartott, emlékeztetvén a főfelügyelőt arra, hogy az iránta nyilvánult bizalom egyrészről a Prónay család iránt érzett méltó kegyelet, kifo­lyása, mert a főfelügyelői hivatalt, mely a testvér­egyházban 110 éves intézmény, több mint negy­ven éven át két Prónay vitte, Prónay Sándor és Prónay Gábor, főkép az utóbbi, a­ki a mostani­nak édes atyja volt, mély tudományú műveltség­gel, vallásos buzgósággal és tapintatosan vezette az egyház ügyeit, és hogy leghőbb vágya, misze­rint fiai is szolgálják egykor buzgón az egyházat, most teljesedésbe ment, a­mennyiben dr. Prónay Dezső, mint már egy évtized óta a dunántúli egy­házkerület felügyelője, mielőtt mai díszes állására megválasztatott, már­is nagy szolgálatokat tett egy­házának. A jelenkor szelíd szelleme, jegyző meg a szónok, meglehet, nem fogja megengedni, hogy az evangélikus egyház ismét támadásoknak és zaklatásoknak legyen kitéve; de mindezektől el­tekintve is fontos feladat jut az egyházi főfelügye­lőnek, amennyiben arra kell iparkodnia, hogy az egyházi élet keretén belül felmerülhető áramlato­kat lecsendesítse, s ezáltal abban a jó egyetértést fentartsa, biztosítva leend úgy számára a jutalom hívei szeretetében. Ezután a felesketési szertartás következett, melynél az eskümintát Szeberényi Gusztáv szu­perintendens olvasta fel; ezt megelőzőleg Czékus István szuperintendens imádkozott. Az eskü letétele és a zák­ma után a gyüle­kezet ismét visszavonult a gyűlésterembe, a­hol a főfelügyelő az elnöki szék mellett megállván, Péchy Tamás intézett hozzá először üdvözlő be­szédet. Péchy beszédében hangsúlyozta, hogy az egyetemes felügyelőt saját érdemei s eddigi mű­ködése alapján választották meg, a­melyek bizto­sítékot nyújtanak arra nézve, hogy mint ősei meg­feleltek a múltban, úgy ő is meg fog felelni a ráruházott tisztségnek. Az egyetemes főfelügyelő­nek komoly teendői vannak­ akkor is, midőn az egyház békességet élvez. Különösen két feladat az, a­melyre figyelmét felhívja: az egyik az evangé­­likus­ felekezeti iskolák ügye. Az egyház büszkesé­gét eddig az iskolák képezték, melyek tagadhat­­lanul tevékeny részt vettek a nemzet kulturális művelésében. A jelenben azonban az iskolák ügye aggasztó, mert ha bár most még egy színvonalon állanak is az ország többi tanintézeteivel, attól lehet tartani, hogy a közel­jövőben túl fognak szárnyaltatni; az iskolák ügyét tehát rendezni, s összhangzásba kell hozni az új középiskolai tör­vény igényeivel. Az egyháznak megvannak a maga autonóm jogai s elvárja az egyetemes felügyelő­től, hogy a jogoknak tiszteletet fog szerezni. A második feladat, a­mit a főfelügyelő figyelmébe ajánl: a magasabb nőnevelés. Ezt az ügyet az egyház eddig kevés gondban részesítette, pedig ez nem kevésbbé fontos, mint az előbbi. A nők helyzete a társadalom mai viszonyai között nem tekinthető többé azonosnak a múltéval; most a nőknek is szükségük van ismeretekre, képzettség­re, hogy a számukra nyílt pályákon magukat fen­­tartani tudják. Az igaz, hogy az ismereteket akár­mily jellegű tanintézetben is megszerezhetik, de nem a vallásos érzületet, a valláshoz való erős ragaszkodást, a­melyre azért van szükségük, hogy azt mint anyák majd gyermekeikbe olthassák. Szóló reményli, hogy az új főfelügyelő szint oly emléket fog maga után hagyni, mint ősei, s hosz­­szú ideig fogja viselni a reá bízott tisztséget. Péchy beszéde után a magyarhoni helvét­­hitvallású egyház küldöttsége nevében Filó Lajos nagykőrösi lelkész, a dunamelléki ref. egyházke­rület főjegyzője fejezte ki örömét a testvéregyház új felügyelőjének megválasztása fölött. Megemlí­tette, hogy a két egyház mindig jó viszonyban volt egymással, részt vett egymás örömében és bánatában. Az isteni Gondviselés, — igy folytató, — mindig rendelt a Mózesek mellé Józsuákat; ha az egyik elhullt, jött a másik, s az ügyet elődje után diadalra segítette. Így gondoskodott az egyházban is, hogy az elhunyt Mózes után, a ki nem vezethette be vándor népét az ígéret földére, jöjjön az új Józsua, az új főfelügyelő, a ki annyi hányatás után az ő vándor­egyházának népét a béke és a felvirágzás hazájába vezesse. Prónay meghatottan mondott köszönetet a testvér-egyház küldöttségének részvétéért és­ megemlékezéséért s kedves kötelességének nyilvánította, hogy új pá­lyáján kiemelheti, hogy a kapocs a két egyház között nem lazult meg, de sőt megszilárdult. Meg­ígérte, hogy a jó egyetértést mindig iparkodni fog fen­tartani. Ezután a küldöttség zajos éljenzések közt eltávozott s az uj főfelügyelő nagy figyelem és­­ meg-megújuló zajos éljenzések közt megtartotta székfoglaló­ beszédét, melyből a főbb pontok a következők : Székács a b. e. püspök egykor a szó­lót, midőn a confirmáczió alkalmával először lépett az oltár elé, igy áldotta meg„a kinek sok ada­tott, attól sok kívántatik !“ Érzi, hogy neki, ha e tekintetben kérdést intéz magához, válasza csak igenlő lehet. Neki egyháza részéről oly bizalmi állás adatott, melyért sok is kívántatik tőle, de ígéri, hogy isten segedelmével a bizalmi állásnak méltóan fog megfelelni, ez lesz élete legfőbb fel­adata. Az egyházat eddig is sajátszerű, minden­nél többre becsülendő közszellem tartotta fenn s óvta meg annak szabadságát válságos időkben. Ezen közszellem adja meg jellegét minden intéz­kedéseinknek, ennek hatása és befolyása alatt ál­lanak a kiket az egyház élére állít; ők e közszel­lem letéteményesei, jelző kifejezői, feladatuk en­nek elsajátítása, hű kifejezése. Nem szabad feled­niük az írás e szavait: a­ki első akar lenni köz­tetek, az legyen a ti szolgátok. Szolgálatot kíván tőlünk az egy­ház, esetről esetre kezdeményező irányadást, a közszellem helyes felismerésén ala­puló vezérlést, de egyes ember uralmát nem is­meri, mert szervezete a legvalódibb önkormány­zat. De épen ebből folyólag egyetlen egy közegé­től sem kívánja az egyház azt, hogy a társadalmi vagy politikai közéletből ki legyenek zárva, vagy attól önként teljesen visszavonuljanak. (Mennyire lényegében ellentétes, s mily emelkedett szellemre valló elvnek enuncziácziója ez, szemközt egy né­mely obscurus vezérférfi irányzatával, a­kik pár év előtt oly nagy port vertek fel a sajtóban az egyházi és társadalmi téren s erkölcsi-autonóm testületekre iparkodtak rájuk oktrojálni azt az el­vet, hogy bizonyos nyilvános téren a közszellem fejlesztésére és a közügy szolgálatában végzett sze­replés­e összeférhetlen a protestáns tanítói hiva­tallal. Magukra olvashatják a helytelenítő ítéletet most oly férfiú nyilatkozatából, a­kinek irányadó szerepét eltagadni s kétségessé tenni alig­ha áll módjukban és képességükben !) (Vége köv) Elvetendő-e a méheknek telelés végetti földbeásása ? * Az elmúlt 1882-ik évben a fentirt kérdés foglalkoztatta a magyar méhészek korifeusait, s ha jól emlékszem, mindnyájan elvetendőnek ítél­ték a télire való elásást, azzal indokolván véle­ményüket, hogy a hosszas alvás miatt nagyon lebádladnak és elerőtlenednek az ezen kísérletnek kitett méhek stb. E sorok írója már gyermek­korában hallott a köznép közt beszélni a méhek földbe való elásásáról, de valóságban sohasem látta azt, annál inkább érdeklődött tehát iránta, mi­dőn a múlt évben a méhészeti lapok is szellőz­tették ezen kérdést, s elhatározta egy nagyon gyenge családdal, mely fennmaradva semmi kö­rülmények közt nem telelhetett volna ki, kísér­letet tenni. Az elásás következőképpen történt: 1882. novemb. 2-án ásattam 1 méter hosszú 8 dm. széles és 9 dm. mély gödröt, az alját szal­mával megtéríttettem, azután a kast bele helyez­tük, az egész gödröt, a kas fölötti részt is szal­mával megtöltettem, ekkor deszkát helyeztettem rá, s siralakulag földdel betakartattam. A nap­számosom féltvén a méheket, hogy megfuladnak, az ásó nyéllel lyukat fúrt a deszka alá, de ezen lyuk a tél folyamában beporlódott, s én nem igazítottam rajta, hagytam úgy ahogy volt egész 1883. márcz. 16-ig, amidőn kiásattam az elteme­tett kis családot. Kemény és kétkedés közt vár­tam a kas kiemelését, vajon élnek-e, vagy meg­haltak­ ? Megtörtént a kiemelés, az én melleim elkezdtek azonnal vígan röpködni, bádgyadtság, vagy lankadtság alig látszott rajtuk, sőt néhány napig erősebben járt ki, mint a fent telelt közép erősségű család, amit onnan magyarázok meg, hogy a föld alatt fiasított, mit a fölvétel után 4-ed napra elkezdett fiúk kihányásából gyanítok, s élelme nem lévén, iparkodott azt beszerezni. Mint általánosan tudva van, az idei tavaszon na­gyon rosz világ volt a gyenge méh családokra, ennélfogva az én földben telelt melleimnek is 15—20 kr.­ám­ mézet adtam, mellyel aztán meg­voltak, az idő jobbra fordultáig. Hanem a föld­ben való felélésnek mégis tapasztaltam egy hátrá­nyos tulajdonát, n. v. azt, hogy megmolyosodott a kas. Öti, pusztítja ugyan a molyokat s hiszem, hogy mégis szabadítja magát azoktól, mert arány­lag elég népes, de azért eddig még nem tudott semmire sem menni, sőt a fiasítását is minden borongós időre nagyban hányja ki, ami arra mutat, hogy nincs méze. Az itt előadott, lelki­­ismeretes megfigyelésből eredt tapasztalatból csak annyit vonhatok le, hogy ha a gyenge méh csa­ládok a fentebb előadott módon ásatnak el, köny­­nyen kitelelnek, a molyosodást más körülmények is idézhetik elő, ennélfogva ajánlom másoknak is a gyenge családok ezen módon­ teleltetését. Ha Isten életemnek kedvez, a ránk jövő télen erő­sebb családdal teszek kísérletet, hátha csakugyan jónak bizonyulna a földben való teleltetés, ez­t Ezen időszerű közleményt ajánljuk a „Bán­falva vidéki méhész-egylet közgyűlésének b. ügyelmébe. Szerk. A szajol-vásárhelyi vasútügyhöz. Az utóbbi időben, különösen mióta hire ter­jedt, hogy az osztrák-magyar állam vasút­társaság késznek nyilatkozott a Félegyházától a földi révig s esetleg Szentesig terjedő szárnyvonal kiépítésére, a szajol­vásárhelyi vasút ügyével sokat foglalkoz­nak nemcsak azok a lapok, melyek e vasút­vonal által érintett városok érdekeit képviselik, hanem egyesek is s az ezen ügy körül kifejtett mozga­lom oly mérvet öltött, mely megérdemli, hogy olyan ember is hozzá szóljon a dolog érdeméhez, a­ki talán e vasútügy menetét jobb szemüvegen

Next