Hód-Mező-Vásárhely, 1883. január-június (13. évfolyam, 1-25. szám)
1883-06-03 / 22. szám
XIII-ik évfolyam 1883. AI-ik szám. Vasárnap, június 3-án Hirdetési dijak: 4 hasábos petitsor, vagy annak helye egyszeri beigtatásnál 5 kr. kétszerinél 4 kr., többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. A nyílttérien a 4 hasábos petit sor dija 15 kr. A lapot illetőügyekben naponként csak déli 12 órától délutáni 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el látogatásokat a szerkesztő. Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben egész évre 4 frt, félévre 51 frt, negyedévre 1 frt. Megjelen : minden vasárnap reggel Egyes számára 10 kr. A lap szellemét illető közlemények valamint az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek díjai azerkesztőhöz, III. tized 828. sz. a. küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. A méhészeti kiállítás. Bármerre tekintsünk a művelt világban, mindenfelé örömmel tapasztalhatjuk, hogy úgy a nemzetek nagyban, mint az országok egyes vidékei kicsinyben nemes versenyre lépnek a közgazdaság fejlesztése érdekében. Hazánkban az utóbbi évtized óta szintén örvendetes jelenségekkel, mozgalmakkal találkozunk a közgazdaság terén s e mozgalmak legtöbbnyire kiállítások rendezése által keltenek komolyabb figyelmet és érdeklődést, s méltán, mert a kiállításokon igen sok ismeretet lehet szerezni. Nagy népességű városunk nem eléggé fejlett arra nézve, hogy itt a közgazdaság emelése érdekében nagyobbszerű mozgalmat s különösen kiállításokat lehetne rendezni. Annál inkább örvendhetünk, midőn látjuk, hogy mégis akadnak vállalkozók, kik a helyi viszonyokkal és körülményekkel számot vetve, szembe mernek szállni a közönynyel és rászánják magukat arra, hogy habár a gazdaságnak sokak által figyelemre sem méltatott, de mindamellett igen háládatos és úgyszólván semmi befektetést sem igénylő ágával, a méhészettel próbálnak szerencsét s bemutatni óhajtják az okszerű méhészet terén városunkban és ennek vidékén elért eredményeket s fel akarják ébreszteni a közönség érdeklődését a méhészkedés iránt, mely számba alig vehető fáradsággal nem megvetendő jövedelmet képes biztosítani Őszintén üdvözöljük azért a „Bánfalva vidéki méhész-egylet“-et, mely a helybeli „Ipar-egylet“-tel szövetkezve városunkban méhészeti kiállítást rendez. A rendezők nem lépnek föl korszakot alkotó dolgokkal; nem igénylik, hogy kiállításuk iránt a közönség fölcsigázott kíváncsiságot tápláljon; nem kívánnak maguk részére sem jutalmat, sem kitüntetést, csupán azon jó akarat vezérelte őket városunkba, hogy a mi tapasztalást már ők a méhészet terén szereztek, azt másokkal megoszszák, s felkeltsék az érdeklődést a nagy közönségnél, és megtanítsák arra, hogy miként lehet okszerűen méhészkedni s mily eszközök és módok azok, melyek által a munkás kis rovarokkal szépen és könnyen el lehet bánni. És e jó szándékukért csak hálára ébreszthetik maguk iránt közönségünket, mely hiszszük, hogy magyar vendégszeretettel siet viszonozni a jó szándékot. A méhészeti kiállítás tegnap délután nyittatott meg a népkertben. Ki vannak állítva kezelési eszközök, kaptárak, élő méhek, méhészeti termékek és szakirodalmi termékek. A kiállított tárgyak mennyisége nem nagy, mindazáltal érdekes képet nyújt és sok ismeretszerzésre nyújtanak kedvező alkalmat. Reméljük, hogy tömeges látogatásban részesíti a közönség e szerény kiállítást, mely szerénysége mellett is megérdemli a figyelmet és érdeklődést. És sokan lesznek, kik megkedvelik s barátaivá szegődnek a méhészetnek, mely gazdászatunknak egyik jelentéktelennek látszó, de valósággal igen fontos és nem megvetendő ága. Óhajtjuk, hogy a méhészeti kiállítás a kívánt pártfogásban részesüljön s a Bánfalvavidéki méhész-egylet buzgó tagjai azon nyugodt öntudattal távozzanak el körünkből, hogy jó akaratuk és áldozatkészségüknek meg lesz erkölcsi jutalma, átnézhetik s a felzudult kedélyekre csillapitólag hasson. T. Szerkesztő úr engedelmével elmondom tehát legalább annyiban a mennyiben a körülmények figyelembe vétele mellett tehetem, hogy elejtettnek lehet-e tekinteni a szajol-vásárhelyi vasutat s megérdemlik-e azok az egyének az elkárhoztatást, kik ezen ügyben habár zajtalanul, eddig eljártak s kiknek a szajol-vásárhelyi vasút mielőbbi megvalósulása ép úgy szivükön fekszik, mint azoknak, kik őket elítélték s az osztrák állam vasút-társaságot Messiásként üdvözölték. Hogy az osztrák állam vasút-társaság komolyan rajta van, hogy Félegyházától szárnyvonalat építsen s azt később talán Orosházáig kinyújthassa, azon nincs mit csodálkozni s csak azt bizonyítja, miszerint e társaság vezérférfiai helyesebben vannak informálva a szajol-vásárhelyi vasút felől, mint azok, kik oly nagy zajt csaptak s nagy hirtelenséggel áttértek az ellenséges táborba, onnan remélvén a vasúti mozdony mielőbbi fütyülését. Az osztrák államvasút-társaság ugyanis nagyon bölcsen tudja, hogy a szajolvásárhelyi vasútnak oly jövője van, mely az övét elhomályosítja, ennélfogva érdekeit komolyan fenyegetve látván, minden követ megmozdít, hogy a nevezett szárnyvonal kiépítése által az érdekeltség között zavart, meghasonlást hozzon létre. Voltak és vannak megbízottjai, kik az ő malmára hajtják a vizet s lapokban és közhelyeken, titokban és nyilvánosan leszólják a szajolvásárhelyi vasút embereit nagy garral hirdetik, hogy e vasutból most már nem lesz semmi sem s az osztrák állam vasút-társaság valódi jótékonyságot kíván gyakorolni a vasutat nélkülöző vidékkel szemben. Nem lehet elkárhoztatni az érdekelt községeket, különösen nem Szentes várost, melynek vezérférfiai bizonyosan tüzes vérű ifjú emberek, kik az osztrák állam vasút-társaság megbízottjai által felbuzdittatván, lázas hevükben rohamra hivattak s az ellenséget nézik jó barátnak. Mert Szentes valóban megérdemli, hogy minél előbb vasútja legyen, nagy áldozatokat hozott érdekében s nem csuda, hogy türelmetlenkedik. Hanem azt mégis helyesebben tette volna, ha oly hirtelenséggel hátat nem fordít vala azon tervezetnek, mely az ő érdekének is sokkal inkább megfelel, ha ahelyett, hogy az osztrák állam vasúttársaság hálóiba veti magát, teljesen tisztába jött volna azzal, hogy számíthat-e komolyan a szajolvásárhelyi vasút kiépítésére. Hogy számíthat, arról meggyőződhetett a múlt héten, mikor egy küldöttsége által a kormánynál tisztelgett s a földi révtől a Tiszán át Szentesig vezetendő vasút kiépítésére szükséges engedélyt kérelmezte, meggyőződhetett különösen a gr. Szapáry Gyula pénzügyminiszter nyílt és határozott válaszából, melylyel kijelenté, hogy a földi révtől Szentesig terjedő vasút kiépítését ellenzi s annak engedélyezése ellen minden módjában és hatalmában levő eszközt fel fog használni, minthogy azt a magyar állam vasúti politikájára nézve károsnak s az állam érdekével merőben ellentétben állónak tartja s az alföld e gazdag vidékét a magyar kormány nem fogja feláldozni az osztrák állam vasút-társaságnak. E nyilatkozata a pénzügyminisztériumnak igen rosszul hatott a küldöttség tagjaira, pedig ha jól felgondolja a miniszter nyilatkozatának értelmét, csak a legnagyobb megnyugvással fogadhatta volna, mert biztos zálogául szolgál az annak, hogy a szajolvásárhelyi vasút ügye korán sincs elejtve, sőt nagyon is érdeklődik iránta a kormány, melynek nincs kevesebb célja, mint hogy e vasútvonalat a magyar állami vasút Budapestről kiinduló fővonalával összeköttetésbe hozván, ezáltal bevégezze azon nagy szabású művet, melyet az egyes vasutak megváltásával megkezdett, hogy az osztrák államvasuttal paralell az ország szivén át egy az ország érdekei figyelemben tartása mellett nyitandó forgalmi utat nyisson kelet felé. Sokat mondhatnék el arról, hogy mily nemes és hazafias intenziói vannak a magyar kormánynak e tekintetben is s hogy mily érdekkel viseltetik a szajol-vásárhelyi vasút ügye iránt, de indiscretiót követnék el, ha megelőzném nyilatkozatommal a nemsokára nyilvánosság elé kerülő tényeket. Azért csak arra kérem mindazokat, kik a szajol-vásárhelyi vasút iránt meghidegültek s az osztrák állam vasúttársaság által kivetett lép felé nézegetnek: legyenek türelemmel, bízzanak továbbra is a vasúti érdekeltség vezérférfiainak jó akaratában s higyjék el, hogy a szajol-vásárhelyi vasút ügy iránt hatalmas és nagy befolyású férfiak érdeklődnek, akiknek maguknak is érdekükben áll, hogy e vasút kiépitessék s az ország vasúti forgalmát emelje. X. Y. Az evangélikusok ünnepélye. Budapesten, 1883. május 23. Az ágostai hitvallású evangélikusok uj egyetemes felügyelője dr. Prónay Dezső beiktatási ünnepélye az evangélikusok épületének dísztermében ment végbe. Ide gyűltek össze a szuperintendensek, az egyes egyházkerületek felügyelői és külön küldöttei mintegy 300-an. Az ünnepélyt megkezdő s a saját képi felavatást megelőző nagy értekezleten Péchy Tamás kerületi felügyelő, a magyar képviselőház elnöke és Geduly Lajos szuperintendens elnököltek. 15 tagú választott bizottság hívta meg az ünnepély férfiát a nagygyűlésre, honnan az egész gyülekezet a templomba vonult. Az oltárral szemben itt helyet foglalt dr. Prónay balján a szuperintendensek, jobbján a kerületi felügyelők ültek. A gyülekezet elénekelte a 197-ik sz. éneket, mialatt Karsai S. dunántúli szuperitendens a bányai és tiszai kerületek szuperintendenseivel az oltárhoz lépett és emelkedett beszédet tartott, emlékeztetvén a főfelügyelőt arra, hogy az iránta nyilvánult bizalom egyrészről a Prónay család iránt érzett méltó kegyelet, kifolyása, mert a főfelügyelői hivatalt, mely a testvéregyházban 110 éves intézmény, több mint negyven éven át két Prónay vitte, Prónay Sándor és Prónay Gábor, főkép az utóbbi, aki a mostaninak édes atyja volt, mély tudományú műveltséggel, vallásos buzgósággal és tapintatosan vezette az egyház ügyeit, és hogy leghőbb vágya, miszerint fiai is szolgálják egykor buzgón az egyházat, most teljesedésbe ment, amennyiben dr. Prónay Dezső, mint már egy évtized óta a dunántúli egyházkerület felügyelője, mielőtt mai díszes állására megválasztatott, máris nagy szolgálatokat tett egyházának. A jelenkor szelíd szelleme, jegyző meg a szónok, meglehet, nem fogja megengedni, hogy az evangélikus egyház ismét támadásoknak és zaklatásoknak legyen kitéve; de mindezektől eltekintve is fontos feladat jut az egyházi főfelügyelőnek, amennyiben arra kell iparkodnia, hogy az egyházi élet keretén belül felmerülhető áramlatokat lecsendesítse, s ezáltal abban a jó egyetértést fentartsa, biztosítva leend úgy számára a jutalom hívei szeretetében. Ezután a felesketési szertartás következett, melynél az eskümintát Szeberényi Gusztáv szuperintendens olvasta fel; ezt megelőzőleg Czékus István szuperintendens imádkozott. Az eskü letétele és a zákma után a gyülekezet ismét visszavonult a gyűlésterembe, ahol a főfelügyelő az elnöki szék mellett megállván, Péchy Tamás intézett hozzá először üdvözlő beszédet. Péchy beszédében hangsúlyozta, hogy az egyetemes felügyelőt saját érdemei s eddigi működése alapján választották meg, amelyek biztosítékot nyújtanak arra nézve, hogy mint ősei megfeleltek a múltban, úgy ő is meg fog felelni a ráruházott tisztségnek. Az egyetemes főfelügyelőnek komoly teendői vannak akkor is, midőn az egyház békességet élvez. Különösen két feladat az, amelyre figyelmét felhívja: az egyik az evangélikus felekezeti iskolák ügye. Az egyház büszkeségét eddig az iskolák képezték, melyek tagadhatlanul tevékeny részt vettek a nemzet kulturális művelésében. A jelenben azonban az iskolák ügye aggasztó, mert ha bár most még egy színvonalon állanak is az ország többi tanintézeteivel, attól lehet tartani, hogy a közeljövőben túl fognak szárnyaltatni; az iskolák ügyét tehát rendezni, s összhangzásba kell hozni az új középiskolai törvény igényeivel. Az egyháznak megvannak a maga autonóm jogai s elvárja az egyetemes felügyelőtől, hogy a jogoknak tiszteletet fog szerezni. A második feladat, amit a főfelügyelő figyelmébe ajánl: a magasabb nőnevelés. Ezt az ügyet az egyház eddig kevés gondban részesítette, pedig ez nem kevésbbé fontos, mint az előbbi. A nők helyzete a társadalom mai viszonyai között nem tekinthető többé azonosnak a múltéval; most a nőknek is szükségük van ismeretekre, képzettségre, hogy a számukra nyílt pályákon magukat fentartani tudják. Az igaz, hogy az ismereteket akármily jellegű tanintézetben is megszerezhetik, de nem a vallásos érzületet, a valláshoz való erős ragaszkodást, amelyre azért van szükségük, hogy azt mint anyák majd gyermekeikbe olthassák. Szóló reményli, hogy az új főfelügyelő szint oly emléket fog maga után hagyni, mint ősei, s hoszszú ideig fogja viselni a reá bízott tisztséget. Péchy beszéde után a magyarhoni helvéthitvallású egyház küldöttsége nevében Filó Lajos nagykőrösi lelkész, a dunamelléki ref. egyházkerület főjegyzője fejezte ki örömét a testvéregyház új felügyelőjének megválasztása fölött. Megemlítette, hogy a két egyház mindig jó viszonyban volt egymással, részt vett egymás örömében és bánatában. Az isteni Gondviselés, — igy folytató, — mindig rendelt a Mózesek mellé Józsuákat; ha az egyik elhullt, jött a másik, s az ügyet elődje után diadalra segítette. Így gondoskodott az egyházban is, hogy az elhunyt Mózes után, a ki nem vezethette be vándor népét az ígéret földére, jöjjön az új Józsua, az új főfelügyelő, a ki annyi hányatás után az ő vándoregyházának népét a béke és a felvirágzás hazájába vezesse. Prónay meghatottan mondott köszönetet a testvér-egyház küldöttségének részvétéért és megemlékezéséért s kedves kötelességének nyilvánította, hogy új pályáján kiemelheti, hogy a kapocs a két egyház között nem lazult meg, de sőt megszilárdult. Megígérte, hogy a jó egyetértést mindig iparkodni fog fentartani. Ezután a küldöttség zajos éljenzések közt eltávozott s az uj főfelügyelő nagy figyelem és meg-megújuló zajos éljenzések közt megtartotta székfoglaló beszédét, melyből a főbb pontok a következők : Székács a b. e. püspök egykor a szólót, midőn a confirmáczió alkalmával először lépett az oltár elé, igy áldotta meg„a kinek sok adatott, attól sok kívántatik !“ Érzi, hogy neki, ha e tekintetben kérdést intéz magához, válasza csak igenlő lehet. Neki egyháza részéről oly bizalmi állás adatott, melyért sok is kívántatik tőle, de ígéri, hogy isten segedelmével a bizalmi állásnak méltóan fog megfelelni, ez lesz élete legfőbb feladata. Az egyházat eddig is sajátszerű, mindennél többre becsülendő közszellem tartotta fenn s óvta meg annak szabadságát válságos időkben. Ezen közszellem adja meg jellegét minden intézkedéseinknek, ennek hatása és befolyása alatt állanak a kiket az egyház élére állít; ők e közszellem letéteményesei, jelző kifejezői, feladatuk ennek elsajátítása, hű kifejezése. Nem szabad feledniük az írás e szavait: aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgátok. Szolgálatot kíván tőlünk az egyház, esetről esetre kezdeményező irányadást, a közszellem helyes felismerésén alapuló vezérlést, de egyes ember uralmát nem ismeri, mert szervezete a legvalódibb önkormányzat. De épen ebből folyólag egyetlen egy közegétől sem kívánja az egyház azt, hogy a társadalmi vagy politikai közéletből ki legyenek zárva, vagy attól önként teljesen visszavonuljanak. (Mennyire lényegében ellentétes, s mily emelkedett szellemre valló elvnek enuncziácziója ez, szemközt egy némely obscurus vezérférfi irányzatával, akik pár év előtt oly nagy port vertek fel a sajtóban az egyházi és társadalmi téren s erkölcsi-autonóm testületekre iparkodtak rájuk oktrojálni azt az elvet, hogy bizonyos nyilvános téren a közszellem fejlesztésére és a közügy szolgálatában végzett szereplése összeférhetlen a protestáns tanítói hivatallal. Magukra olvashatják a helytelenítő ítéletet most oly férfiú nyilatkozatából, akinek irányadó szerepét eltagadni s kétségessé tenni aligha áll módjukban és képességükben !) (Vége köv) Elvetendő-e a méheknek telelés végetti földbeásása ? * Az elmúlt 1882-ik évben a fentirt kérdés foglalkoztatta a magyar méhészek korifeusait, s ha jól emlékszem, mindnyájan elvetendőnek ítélték a télire való elásást, azzal indokolván véleményüket, hogy a hosszas alvás miatt nagyon lebádladnak és elerőtlenednek az ezen kísérletnek kitett méhek stb. E sorok írója már gyermekkorában hallott a köznép közt beszélni a méhek földbe való elásásáról, de valóságban sohasem látta azt, annál inkább érdeklődött tehát iránta, midőn a múlt évben a méhészeti lapok is szellőztették ezen kérdést, s elhatározta egy nagyon gyenge családdal, mely fennmaradva semmi körülmények közt nem telelhetett volna ki, kísérletet tenni. Az elásás következőképpen történt: 1882. novemb. 2-án ásattam 1 méter hosszú 8 dm. széles és 9 dm. mély gödröt, az alját szalmával megtéríttettem, azután a kast bele helyeztük, az egész gödröt, a kas fölötti részt is szalmával megtöltettem, ekkor deszkát helyeztettem rá, s siralakulag földdel betakartattam. A napszámosom féltvén a méheket, hogy megfuladnak, az ásó nyéllel lyukat fúrt a deszka alá, de ezen lyuk a tél folyamában beporlódott, s én nem igazítottam rajta, hagytam úgy ahogy volt egész 1883. márcz. 16-ig, amidőn kiásattam az eltemetett kis családot. Kemény és kétkedés közt vártam a kas kiemelését, vajon élnek-e, vagy meghaltak ? Megtörtént a kiemelés, az én melleim elkezdtek azonnal vígan röpködni, bádgyadtság, vagy lankadtság alig látszott rajtuk, sőt néhány napig erősebben járt ki, mint a fent telelt közép erősségű család, amit onnan magyarázok meg, hogy a föld alatt fiasított, mit a fölvétel után 4-ed napra elkezdett fiúk kihányásából gyanítok, s élelme nem lévén, iparkodott azt beszerezni. Mint általánosan tudva van, az idei tavaszon nagyon rosz világ volt a gyenge méh családokra, ennélfogva az én földben telelt melleimnek is 15—20 kr.ám mézet adtam, mellyel aztán megvoltak, az idő jobbra fordultáig. Hanem a földben való felélésnek mégis tapasztaltam egy hátrányos tulajdonát, n. v. azt, hogy megmolyosodott a kas. Öti, pusztítja ugyan a molyokat s hiszem, hogy mégis szabadítja magát azoktól, mert aránylag elég népes, de azért eddig még nem tudott semmire sem menni, sőt a fiasítását is minden borongós időre nagyban hányja ki, ami arra mutat, hogy nincs méze. Az itt előadott, lelkiismeretes megfigyelésből eredt tapasztalatból csak annyit vonhatok le, hogy ha a gyenge méh családok a fentebb előadott módon ásatnak el, könynyen kitelelnek, a molyosodást más körülmények is idézhetik elő, ennélfogva ajánlom másoknak is a gyenge családok ezen módon teleltetését. Ha Isten életemnek kedvez, a ránk jövő télen erősebb családdal teszek kísérletet, hátha csakugyan jónak bizonyulna a földben való teleltetés, ezt Ezen időszerű közleményt ajánljuk a „Bánfalva vidéki méhész-egylet közgyűlésének b. ügyelmébe. Szerk. A szajol-vásárhelyi vasútügyhöz. Az utóbbi időben, különösen mióta hire terjedt, hogy az osztrák-magyar állam vasúttársaság késznek nyilatkozott a Félegyházától a földi révig s esetleg Szentesig terjedő szárnyvonal kiépítésére, a szajolvásárhelyi vasút ügyével sokat foglalkoznak nemcsak azok a lapok, melyek e vasútvonal által érintett városok érdekeit képviselik, hanem egyesek is s az ezen ügy körül kifejtett mozgalom oly mérvet öltött, mely megérdemli, hogy olyan ember is hozzá szóljon a dolog érdeméhez, aki talán e vasútügy menetét jobb szemüvegen