Hódmezővásárhely, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-77. szám)

1904-05-08 / 55. szám

Május 8. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY február 19-én Komáromban; ott, Pozsonyban, Pápán s Kecskeméten tanult. 1846-ban letette az ügyvédi vizsgát, de soha sem vitt pert; ugyanez évben Pestre költözött, 1847-ben átvette az Életképek szerkesztését, az 1848 iki mozgalmakban az ifjúság egyik vezetője volt. 1849. augusztus 29-én vette nőül Laborfalvy Rózát, a jeles színésznőt. 1849-ben Debreczenben szerkesztette az Esti Lapokat, mely a mérsékeltebb politikai irányt képviselte. 1851 óta állandóan Pesten élt mint író, 1861 óta élénk részt vett a politikai mozgalmakban mint képviselő és lapszerkesztő. 1860 óta a Kisfaludy-Társaság, 1861 óta az Akadémia tagja. Bámulatos tevékenységet fejtett ki az irodalom igen sok ágában. Irt költeményt s drámát is, de munkásságának javarészét a regények teszik. Első regénye, a Hétköznapok 1846-ban jelent meg, azóta nem múlt el év, hogy több kötet elbeszélése vagy regénye meg ne jelent volna. Regényei közül leghíresebbek a Magyar Nabob (1854), mely a régi tivornyázó magyar nemesség képét adja, Kárpáthy Zoltán (1854), az előbbi folytatása, mely a Széchenyi-korabeli haladó magyart festi; az Uj földesúr (1863) azt adja elő, hogyan válik magyar polgárrá a Bach-korszakban megtelepedett osztrák lovag ; a Kőszívű ember fiai (1868) tárgyát a szabadságharczból, a Szerelem bolondjai (1868) az 1863-iki nagy ínség idejéből veszi ; a Névtelen vár (1878) az 1809-iki inturrekczióval kapcsolatosan mond el egy kalandos történetet, Erdély aranykora, Bálványos vár Erdély történetéből meríti tárgyát, a Fekete gyémántok (1870) részben a szénbányát választja színhelülül ; az Aranyember (1872) egy ember történetét mondja el, kinek minden sikerül; a Jövő század regénye (1873) a költő képzeletében megszületett világot tár föl; a Tengerszemű hölgy (1889) számos önéletrajzi vonatkozást tartalmaz. Legújabb (1892) regényének hőse György barát, a híres diplomata. Jókait mint regényírót elsősorban képzeletének gazdagsága jellemzi. Épp oly varázs volt elbeszélő hangjában, mely könnyedségével, szellemességével, sajátságos humorával lebilincseli az olvasót. Erős, sajátságos egyéniség nyilvánul műveiben. Drámái közül a legsikerültebb Könyves Kálmán. Ezenkívül még több darabját adták elő. (Dózsa György, Szigetvári vértanuk, Aranyember, Fekete gyémántok stb.). Regényei közül igen sokat a legtöbb műveit nyelvre lefordítottak. Mennyit irt Jókai. Egy 1893-ból való statisztikai kimutatás a következő érdekes adatokat tartalmazza: Jókai önálló kötetei 3000 nyomtatott ívre terjednek (azóta természetesen jóval megszaporodtak) s a nagy ízó öszszesen 70,816,464 betűt írt le. Ez a betűkolosszus a következőképen oszlik meg : A Franklin-Társulat kiadott belőle 29 millió 983,744 betűt, Pfeiffer könyvárus 10,187,344-et, az Athenaeum 11.840,000- et, a Révai testvérek 13.829,761-at,Ráth Mór 1.714,432-őt, vegyes kiadványokban megjelent 5 437.187 betű. A nyomdai betűólom súlya e számadatok szerint öszszesen 35.550 kilogramm. Egymás mellé állítva a 70.816,464 betűt, 143,800 méter hosszú vonal kerül ki belőlük; oly távolság, melyet a legsebesebben rohanó expressz vonat 2 óra 20 percz alatt fut meg. Ha még hozzáveszszük, hogy ez a 143,800 méter hosszú vonal függőlegesen állítva a háromszázméteres Eiffel-torony negyvennyolczszoros magasságának felel meg s hogy a 35,550 kilogramm nyomdai ólom elszállítására 12 teherszállító kocsira és három tetézre rakott vasúti vagyonra volna szükség — megközelítőleg fogalmat alkothatunk arról a roppant tevékenységről, amelylyel Jókai ötven esztendő alatt a könyvnyomtató sajtót foglalkoztatta. Jókai műveinek első kiadásai háromszázötven kötetet tesznek. Ezt mondja az 1893-iki statisztika, pedig azóta 10 éven át szintén temérdeket irt hazánk legnanagyobb regényírója, Jókai önmagáról. Két jellemző nyilatkozatot iktatunk ide, melyet Jókai magáról tett : »Nem tartom semmi érdemnek, hogy sokat dolgoztam : nem követelek érte se a jelenkortól, se az utókortól semmit, még azt sem, hogy olvassák. Magamnak írtam , gyönyörűségem volt benne. Ez volt a világom, életemnek titka, uramnak vezetője, nagy bajokban vigasztalan, Lisors csapásai között védelmezem, jobb idők reményét, megnyugvást, uj erőt uj küzdelmekhez ez adott, ez az íróasztal ; elvesztett vagyont ez adott vissza, rámtámadó ellenségeket ez vert vissza ; az életet újra kezdeni ez buzdított. Negyven éve beszélgetünk egymással s még mindig van egymásnak valami mondanivalónk. Sok jó volt, amit szerettem ezen a világon, sok elmúlt már belőle , a többit itt kell hagynom. Megnyugszom benne. Hanem hogy az íróasztalomat itt kell hagynom , azt sajnálom.« A másik nyilatkozat, mely a természet apotheosisát foglalja magában pár gyönyörű mondat keretében, a következő :— . . . »Hadd szóljak rólatok leghívebb munkatársaim, segítőim, gyámolitóim, édes szép zöld fáim ! akiket ültettem, magjáról neveltem, ojtva idomítottam : égnek emelkedő földi társak ! Ti tudjátok mennyit suttogtatok nekem ? mennyi gondolatot hullattatok alá virágaitokkal ? hányszor kerestem nálatok eszmét, felüdülést ? mennyi álmot, ábrándot árnyékoltatok be, egész világ üldözése ellen, hogy rejtettetek el ? szivem nehéz háborgását hogy csendesítettétek el ? Ha egyszer valaki idejön azt kérdezni: miért tudtam többet dolgozni nyáron, mint télen ? mondjátok meg neki, hogy ti is ott voltatok akkor. A szabad természet volt az én sokat írásomnak legfőbb, legmélyebb titka ! A részvét. Megmozdult az egész Magyarország. A főváros s a vidék egyaránt. Áhitatos, fájdalmas ez a megmozdulás. Külsőképen is dokumentálni akarja azt a nemzet, amit szíve mélyén érez. Magasztos, fenséges gyászünnepélyt óhajt rendezni az elhunyt óriásnak, olyat, amilyen a tegnapelőtt még élő legnagyobb magyar embert megilleti. A főváros díszsírhelyet ajánlott fel Jókainak a Kossuth Lajos és Deák Ferencz sírja között. Az összes irodalmi, művészeti, társadalmi, politikai egyesületek, testületek küldöttségileg vesznek részt a temetésen és koszorút helyeznek a ravatalra. A kormány tagjai is ott lesznek s úgy a képviselőhöz, mint Oly sokszor megcsalattam, Bizalmam várát fölgyujtották, Ledöntöttek az emberek; Romjai között egy ép oszlop van: Te állsz ott... . csak te... . magadban___ Téged le nem dönthettenek“. E költeményért, mely Jókai Petőfihez való ragaszkodásának örök emléke marad, Petőfi többi barátjai megnehezteltek s azt meg is mondták Petőfinek. Sőt akadt közülök, a ki Jókai iránti bizalmában meg akarta őt ingatni. Petőfi kijelentete, hogy amit Jókai iránt érez, az igazság szerint nem is barátság, nem is testvéri szeretet, hanem a kettő keveréke vagy talán mind a kettőnél több. Nem írhatja le, de annyi bizonyos, hogy a világon senki iránt se érzi azt, csak ő iránta. Ámde abból nem következik, hogy másokat ne szerethessen. 1846. tavaszán Petőfi s a vele rokonlelkű fiatal írók megalakították a „tizek társaságát“. Föl akarták magukat szabadítani a szerkesztők képzelt zsarnoksága alól s egy uj irodalmi vállalatot megindítani. Fellépésük több volt irodalmi sztrájknál: az uj irodalmi irány öntudatra ébredését jelzi az, mely független közlöny után vágyott. A társaságnak Petőfi volt a lelkes Jókai is egyik tagja. Azonban a szép tervből semmi sem lett. Fél évi szünet után ismét írni kezdtek a divatlapokba, különösen az „Életképek”be, melynek szerkesztője, Frankenburg, látva határozatlanságukat, szövetségük felbontására s régóta nélkülözött műveik közlésére szólita fel őket. E czélra azt a divatlapot ajánlá, mely legjobban egyezik ízlésükkel s az általuk követett iránynyal, Petőfi az „Életképekéhez szegődött s az ő példáját követte társainak nagy része. E lap szerkesztését 1847. nyarán Jókai vette át s igy némileg megvalósult, a miért ez ifjú irók egy évvel előbb szövetkeztek egymással. Jókai és Petőfi ez időben naponként találkoztak. Közölték egymással műveiket, együtt étkeztek, együtt jártak kávéházba és látogatták a szinielőadásokat. S hogy még többet lehessenek együtt, Jókai Petőfihez költözött. Petőfi akkortájt házasodott s a Dohány-utczában lakott. Három szobája volt. Egyet átengedett Jókainak, a középsőt közös ebédlőnek használták, a harmadik volt Petőfiék háló- és dolgozó szobája. A forradalom viharának kitörése előtt a két költő hány idillikus órát töltött el együtt e helyen ! Az ebédet az „Arany sas“-ból hordatták; a vacsorát pótolta beázás, miközben saját műveikből olvastak föl, vagy a franczia költőkből. Néha elmentek a színházba, kivált ha Egressy Gábor játszott. De csakhamar lázas napok következtek. 1848. márczius 15-én reggel Petőfi, Vasvári, Bulyovszky és Jókai az utóbbi szobájában tanácskoztak a teendőkről. Jókai és Bulyovszky az ifjúsághoz intézendő proklamácziót szerkesztették, Petőfi és Vasvári fel és alá jártak a szobában. Vasvári Petőfi botjával hadonázott, nem tudva, hogy tőr van benne. Egyszerre kirepült a tőr s Bécs irányában a falba fúródott. Jó jelnek vették és tele lelkesedéssel s a sors iránti bizalommal indultak útjukra, hogy kivívják a sajtószabadságot. A szobát, melyben Jókai fiatal korában lakott, tavaly, február 17-én délután látta újra. Közéletünk egy kiváló férfiéval jött, aki értesített tervezett látogatásáról és fölkért, hogy én is ott legyek, mert röviddel előbb Petőfi pesti lakásairól írván, különösen dohány utczai szállására hívtam föl a figyelmet és ajánlottam, hogy ott egy Petőfi-múzeumot rendezzenek be. Midőn a lakásba léptünk, Jókai lelkében fölelevenedett a régmúlt napok emléke. Leírta Petőfiék lakását, minden bútordarabnak megmutatta a helyét, majd átmenvén az ő szobájába, elbeszélte a márczius 15-én reggel történteket. S mintha az ifjúkori emlékek hatása alatt maga is megifjodott volna : szeme lángolt s hangja mindinkább emelkedett. Majd elmélázott. „Mikor is voltam ebben a lakásban utoljára ?“ ■—• kérdé hozzám fordulva. „Negyvennyolcz tavaszán“ — mondám én. „Negyvenöt esztendeje — sóhajtott föl — szent Isteni“ Nemsokára, hogy elköltözött Petőfiéktől, végképp meghasonlott barátjával. Petőfi ugyanis Vörösmartyt megtámadta egy költeményben, mert a felállítandó új ezredek ügyében a kormánynyal szavazott. A kormány, tekintettel a háborús körülményekre s nem akarván okot adni a szeparatisztikus törekvés gyanújára, a kiegészítendő régi ezredeket egyelőre régi állapotukban kívánta hagyni s csak az uj honvédezredeket akarta magyar lábra állítani. Az ellenzék honfiatlannak találta a kormány javaslatát és magyar hadsereget követelt. Szavazásra kerülvén a dolog, a nemzetgyűlés többsége a kormány javaslata mellett nyilatkozott. Petőfit ez eredmény elkeseríte; különösen bántotta az, hogy Vörömarty, a „Szózat“ költője, e kérdésben nem az ellenzékkel tartott. Első fölhevülésében megírta költeményét, s noha barátjai ellenezték, elveire való hivatkozással, kiadta az „Életképekében, mely lapot ápril óta társaival együtt szerkesztett. Jókai épp ekkor nősült s pár napra eltá- 3.