Hódmezővásárhely, 1916. szeptember (46. évfolyam)

1916-09-01

i­ kai rendszerhez. Románia előtt ugyanis a múltból nyilvánvalónak bizonyult, hogy célját a hármas szövetségen belül nem érheti el. Fáradozásait tehát más útra kel­lett terelni annál is inkább, mert a monarchia vállalkozása Romá­nia nemzeti törekvéseire nézve fenyegető jelleget öltött. A harminc év alatt a monar­chia románjaival, mint alárendelt fajjal bánt. Nélkülözniök kellett minden reform behozatalát és el kellett szenvedni olyan idegenek részéről az elnyomatást, amelyek csak a kisebbséget képviselik a többi nemzetek között. Mikor a világháború kitört, re­méltük, hogy a monarchia véget fog vetni a leigázásnak. Ebben a reményben azonban csalatkoz­tunk. Hogy Románia faji érdekeit megvédje, kénytelen volt azok­hoz csatlakozni, akik mellett nemzeti eszméit inkább megvaló­síthatja. Ez okból a jelen pilla­nattól fogva háborús állapotban lévőnek tekinti magát a monar­chiával. Az országos munkapárt er­délyi képviselői mozgalmat in­dítottak az Erdélyből menekül­tek felsegélyezésére. Csütörtö­kön délben az összes erdélyi képviselők tanácskozást tar­tottak a képviselőházban, feltétlenül szükségesnek vélik és ezen véleményüket a legutóbb történtek csak megerősítik. A belügyi kérdésekben bejegyzett interpellációjukat szintén fentart­­ják, újabb interpellációkat jegyez­nek be és szóvá fogják tenni az élelmezés kérdését is. A tanácskozás befejezése előtt megkérdezték a miniszterelnököt, hogy elnapolja e a képviselőház ülését. Tisza nem adott határozott választ. Kijelentette azonban, hogy abban az esetben, ha az ellenzék­­nem teszi lehetővé a normális tanácskozásokat, kénytelen lesz elnapolni az ülést. Az ellenzéki vezérek azt válaszolták, hogy jövendőbeli magatartásukat meg­beszélik pártjukkal és a pártjuk­kal való megállapodás értelmében döntenek. Tisza erre kijelentette, hogy szeptember 5-ig, bármely pillanatban folytathatják a ta­nácskozásokat. Az ellenzéki vezérek ezután el­távoztak. Az erdélyiek segítése. Eredménytelen ma­radt a miniszterelnök és az ellenzéki ve­zérek tanácskozása. Szerdán délután gróf Andrássy Gyula, gróf Apponyi Albert és gróf Zichy Aladár felkeresték gróf Tisza István miniszterelnö­köt, a miniszterelnöki palotában, hogy a már szombaton történt megállapodás értelmében tanács­kozzanak a miniszterelnökkel, az ellenzék jövő magatartására vo­natkozólag az általános politikai helyzettel kapcsolatban. Az ellenzéki vezéreknek gróf Tisza István kifejtette, hogy nem akarja korlátozni azokat a törek­véseket, amelyek a külügyminisz­ter működésének ellenőrzésére irányulnak. Módot is nyújt erre, de csak a képviselőház tanácsko­zásainak a keretében. Viszont a miniszterelnök súlyos aggodalmai­nak is kifejezést adott, hogy esetleg ismét olyan esetek merül­hetnek fel, mint amilyenek a múltkori éjszakai tanácskozáson történtek és amelyek igen káros hatással vannak a nemzetre. Az ellenzéki vezérek ezzel szemben kifejtették saját állás­pontjukat, amely a tanácskozás során úgy alakult ki, hogy tovább mennek a maguk útján. A dele­gációk összehívását feltétlenül kö­vetelik, mert a külpolitika irá­nyításának törvényes ellenőrzését hebfí Nővásárhely Gáláéról Aradra. (A román árulás bizonyítékai.) A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank galaci kirendeltségének vezetője, László Dezső, nagy ve­szedelmek között tudott átszaba­dulni a román határon. László, akit a vele volt magyarok, a nagy zűrzavarban nem találtak, Aradra érkezett és rokonait ke­reste fel, ahol a következő rend­kívül érdekes részleteket mon­dotta el meneküléséről: — Azt egész határozottsággal állíthatom, hogy a román nép­nek nem kell ez a háború. Igen jó összeköttetéseim révén tudom hogy mindenütt rettegve beszél­tek arról az eshetőségről, hogy Románia a Kárpátok ellen vonul. Hetek óta minden jel arra mu­tatott, hogy Bratianu megegye­zett Oroszországgal és hogy az oroszok bemasírozzanak Románi­ába. Eltekintve attól, hogy Ro­mánia mozgósított, vagy mint ők mondják koncentrál, én sa­ját szemeimmel láttam Gálácnál és a határon az oroszok hadi készülődéseit. Orosz vezérkari tisztek jöttek be Galacra és e­­gész nyíltan kijelentették, hogy bevonulnak Dobrudzsába. Nem rejtették véka alá azt sem, hogy a Reniben összpontosított csapa­tokat nem Galíciába, hanem dél­nek szánták. Tudunk arról, hogy bekvártélyozási osztagok dolgoz­nak az egész határon, sőt hogy az orosz csapatok felvonulását könnyűvé tegyék, maga Románia építette meg az utat Reni és Iz­mail között. Arról nem akarok beszélni, hogy a bank üzlet a maga finom szerveivel miként érezte meg a küszöbön álló háború kitörését, csak annyit óhajtok említeni, hogy a román lej már két hét óta esett és a deviza emelkedett és ez a terminus össze­esik a román-orosz konvenció megköté­sével. A bukaresti börze forgal­ma rendkívül megcsappant és ot­tan is nyomott volt a hangu­lat. A Marmorosch Blanc et Com­panie bankház főnöke Blanc ur, aki ugyan román ember, de vi­lágos fejű, széles látókörű pénz­ügyi kapacitás, még a legutolsó napokig is azt az értesülést kap­ta kormánykörökből, hogy Ro­mánia semleges marad A kor­mány szándékosan megtévesztett mindenkit. Mi Galacban élő ma­gyarok a magunk szemével lát­tuk a helyzetet és minden ellen­kező hírrel szemben meg voltunk győződve arról, hogy Románia aktív lesz és ezért elhatároztuk múlt hét csütörtökjén, hogy el­hagyjuk Romániát. Pénteken Blanc­ur értesítésé­ből már azt vettük ki, hogy ő is más megyőződésre jutott és ezért úgy határoztunk, hogy szombaton menekülünk. Ezen a napon jelent meg a kormány lapjában, hogy vasárnap korona­tanács lesz. Délután 4 órakor Bukarestbe akartam telefonálni, de már nem lehetett. Nem is ütköztünk meg rajta, mert szom­bat reggel láttuk, hogy a Dob­rudzsa felől 24 uszály közeledik Gáláéhoz és ebben Dobrudzsában lakó bolgár eredetű katonaságot szállítanak. A hadvezetőség, mint megbízhatatlan elemet, nem a­­karta őket a bolgár határon fel­használni, ezért a Kárpáti-frontra küldte őket. Szombat este 10 órakor elhagy­tuk Galacot, hogy Bukarestbe utazzunk és onnan Predeálon ke­resztül Magyarországba jussunk. Éjjeli utazásunk alkalmával töb­­ször meg kellett állania vona­tunknak azért, mert katona vo­natok futottak előttünk. Mégis, mikor Bukarestbe értünk és ott megbízható helyen érdeklődtünk az események iránt, azt a felvi­lágosítást kaptuk, hogy legyünk nyugodtak, mert a helyzet is nyugodt-Mi azonban már nem hittünk senkinek és folytattuk utunkat Predeál felé, ahova délután há­rom órakor érkeztünk meg. A postatisztviselőnél, régi is­merősünknél érdeklődtünk a Bu­karestből érkező hírek után és ő szent meggyőződéssel mondta nekünk, hogy a koronatanácsot két héttel elhalasztották. Ez né­mileg megnyugtatott, de , nyugal­munk csak pár percig tartott, mert a vasutasok köréből ezzel szemben azt tudtuk meg, hogy Magyarországból jövő vonat nem jön fel a predeáli állomásra, hanem csak az alagútig fog köz­lekedni és a mi a Predeálból menekülni készülő magyarok­kal együtt feltűnés nélkül fel­­szállunk a vonatra. A Predeáli­­ak azért akarták teljes csendben elhagyni a lakóhelyüket, mert tartaniok kellett attól, hogy a román hatóságok provokálásnak tekintik a zajos készülődést és esetleg Bukarestben tesznek ké­szülődést, ahhonnan ekkor már semmi jót nem várhattak. Eny­­­nyire kíméltük mi még ekkor szövetségesünk érzékenységét. A készülődések közben estele­dett. Elindultunk vonatunkhoz és megkezdődött a beszállás. Ekkor egy vasúti tisztviselő rohant fe­lénk és jelenti a körülöttünk for­golódó főnöknek h­ogy a román határőrség elvágta a telefon és a távíró vezetéket. Néhány perccel később egy másik hírnök jön, aki alig tud szóhoz jutni az iz­galomtól .­­ A román határrendőrség behatolt egy magyar postahiva­talba és letartóztatta a postames­ternőt a azért, mert hírt adott le Magyarországra arról, hogy bukaresti értesülés szerint Romá­nia még az­nap megüzeni a há­borút. Állítólag hallásal fenye­gették ezért. Az idő gyorsan telik, oki tu­dunk elhelyezkedni a zsúfolt kupéban. Egyszerre a predeáli hegyek keleti és nyugati csúcsi­­ról gépfegyverek zakatolása hal­­lik és már kopognak is golyók a vonat tetején. Szerencsére a románok elég rosszul lettek nem történt senkinek sem baja. Lázas segítséggel mindenkit be­tuszkolnak a kocsiba, a vonat megindult. Alig tesz meg egy kilométert megdördülnek a ro­mán ágyuk a predeáli hegyeken. A román tüzérség srapnellal lő­te vonatunkat. Senkinek sem történt baja. Csakhamar kijutunk a lőtávolból és fennakadás nél­kül érkeztünk meg Brassóba. 1916 szeptember 1 Gábor Áron fiai. Végigharcolták Európa minden haed­erét. Átgázoltak a kurlandi mocsarakon, hogy megszoríthas­sák Hindenburg kezét; álmodoz­tak a lengyel mezőkön egy alvó nemzet eljövendő szabadságáról. Tirol sziklái között a Hargita hóvirágait védelmezték s a járat­lan szerb utakon vérükkel jelöl­tek meg minden kis göröngyöt. Hosszú utat tettek meg, mig haza érkezhettek ! Haza székely földre, székely­országba, székely havasok alá. Ahol szebb a föld, frisebb a víz, üdébb a leány, tisztább a levegő, mint bárhol máshol a világon. Amely föld időtlen idők óta az ő hazájuk, ahol regék teremnek az ősapákról, világot verőkről ! Kardjukkal, szivükkel idegen népeknek tanyáit óvták. Most az övékre került a sor, az ő háza­ikra, faragott kapus kis udvaruk­ra, meleg párnákkal kibélelt ott­honukra. Asszonyaik drága keze­­munkáját, virágos kertjeit hidegen hordák akarják letaposni, hava­saik selyem füvét ellenség akarja lelegeltetni, ezer év szorgalmával megmunkált mezőiket durva kéz­zel elpusztítani. És visszajöttek a székelyek. A­­mi az ő szívükben él, az már nem is harag, fékevesztett indulat lá­zas hörgése az ! Megmozdulnak a hegyek közé rejtett kis falak, van ott fegyver elég, mert jó e­­rős a székely marok, lesz ott

Next