Hódmezővásárhely, 1916. szeptember (46. évfolyam)
1916-09-01
i kai rendszerhez. Románia előtt ugyanis a múltból nyilvánvalónak bizonyult, hogy célját a hármas szövetségen belül nem érheti el. Fáradozásait tehát más útra kellett terelni annál is inkább, mert a monarchia vállalkozása Románia nemzeti törekvéseire nézve fenyegető jelleget öltött. A harminc év alatt a monarchia románjaival, mint alárendelt fajjal bánt. Nélkülözniök kellett minden reform behozatalát és el kellett szenvedni olyan idegenek részéről az elnyomatást, amelyek csak a kisebbséget képviselik a többi nemzetek között. Mikor a világháború kitört, reméltük, hogy a monarchia véget fog vetni a leigázásnak. Ebben a reményben azonban csalatkoztunk. Hogy Románia faji érdekeit megvédje, kénytelen volt azokhoz csatlakozni, akik mellett nemzeti eszméit inkább megvalósíthatja. Ez okból a jelen pillanattól fogva háborús állapotban lévőnek tekinti magát a monarchiával. Az országos munkapárt erdélyi képviselői mozgalmat indítottak az Erdélyből menekültek felsegélyezésére. Csütörtökön délben az összes erdélyi képviselők tanácskozást tartottak a képviselőházban, feltétlenül szükségesnek vélik és ezen véleményüket a legutóbb történtek csak megerősítik. A belügyi kérdésekben bejegyzett interpellációjukat szintén fentartják, újabb interpellációkat jegyeznek be és szóvá fogják tenni az élelmezés kérdését is. A tanácskozás befejezése előtt megkérdezték a miniszterelnököt, hogy elnapolja e a képviselőház ülését. Tisza nem adott határozott választ. Kijelentette azonban, hogy abban az esetben, ha az ellenzéknem teszi lehetővé a normális tanácskozásokat, kénytelen lesz elnapolni az ülést. Az ellenzéki vezérek azt válaszolták, hogy jövendőbeli magatartásukat megbeszélik pártjukkal és a pártjukkal való megállapodás értelmében döntenek. Tisza erre kijelentette, hogy szeptember 5-ig, bármely pillanatban folytathatják a tanácskozásokat. Az ellenzéki vezérek ezután eltávoztak. Az erdélyiek segítése. Eredménytelen maradt a miniszterelnök és az ellenzéki vezérek tanácskozása. Szerdán délután gróf Andrássy Gyula, gróf Apponyi Albert és gróf Zichy Aladár felkeresték gróf Tisza István miniszterelnököt, a miniszterelnöki palotában, hogy a már szombaton történt megállapodás értelmében tanácskozzanak a miniszterelnökkel, az ellenzék jövő magatartására vonatkozólag az általános politikai helyzettel kapcsolatban. Az ellenzéki vezéreknek gróf Tisza István kifejtette, hogy nem akarja korlátozni azokat a törekvéseket, amelyek a külügyminiszter működésének ellenőrzésére irányulnak. Módot is nyújt erre, de csak a képviselőház tanácskozásainak a keretében. Viszont a miniszterelnök súlyos aggodalmainak is kifejezést adott, hogy esetleg ismét olyan esetek merülhetnek fel, mint amilyenek a múltkori éjszakai tanácskozáson történtek és amelyek igen káros hatással vannak a nemzetre. Az ellenzéki vezérek ezzel szemben kifejtették saját álláspontjukat, amely a tanácskozás során úgy alakult ki, hogy tovább mennek a maguk útján. A delegációk összehívását feltétlenül követelik, mert a külpolitika irányításának törvényes ellenőrzését hebfí Nővásárhely Gáláéról Aradra. (A román árulás bizonyítékai.) A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank galaci kirendeltségének vezetője, László Dezső, nagy veszedelmek között tudott átszabadulni a román határon. László, akit a vele volt magyarok, a nagy zűrzavarban nem találtak, Aradra érkezett és rokonait kereste fel, ahol a következő rendkívül érdekes részleteket mondotta el meneküléséről: — Azt egész határozottsággal állíthatom, hogy a román népnek nem kell ez a háború. Igen jó összeköttetéseim révén tudom hogy mindenütt rettegve beszéltek arról az eshetőségről, hogy Románia a Kárpátok ellen vonul. Hetek óta minden jel arra mutatott, hogy Bratianu megegyezett Oroszországgal és hogy az oroszok bemasírozzanak Romániába. Eltekintve attól, hogy Románia mozgósított, vagy mint ők mondják koncentrál, én saját szemeimmel láttam Gálácnál és a határon az oroszok hadi készülődéseit. Orosz vezérkari tisztek jöttek be Galacra és egész nyíltan kijelentették, hogy bevonulnak Dobrudzsába. Nem rejtették véka alá azt sem, hogy a Reniben összpontosított csapatokat nem Galíciába, hanem délnek szánták. Tudunk arról, hogy bekvártélyozási osztagok dolgoznak az egész határon, sőt hogy az orosz csapatok felvonulását könnyűvé tegyék, maga Románia építette meg az utat Reni és Izmail között. Arról nem akarok beszélni, hogy a bank üzlet a maga finom szerveivel miként érezte meg a küszöbön álló háború kitörését, csak annyit óhajtok említeni, hogy a román lej már két hét óta esett és a deviza emelkedett és ez a terminus összeesik a román-orosz konvenció megkötésével. A bukaresti börze forgalma rendkívül megcsappant és ottan is nyomott volt a hangulat. A Marmorosch Blanc et Companie bankház főnöke Blanc ur, aki ugyan román ember, de világos fejű, széles látókörű pénzügyi kapacitás, még a legutolsó napokig is azt az értesülést kapta kormánykörökből, hogy Románia semleges marad A kormány szándékosan megtévesztett mindenkit. Mi Galacban élő magyarok a magunk szemével láttuk a helyzetet és minden ellenkező hírrel szemben meg voltunk győződve arról, hogy Románia aktív lesz és ezért elhatároztuk múlt hét csütörtökjén, hogy elhagyjuk Romániát. Pénteken Blancur értesítéséből már azt vettük ki, hogy ő is más megyőződésre jutott és ezért úgy határoztunk, hogy szombaton menekülünk. Ezen a napon jelent meg a kormány lapjában, hogy vasárnap koronatanács lesz. Délután 4 órakor Bukarestbe akartam telefonálni, de már nem lehetett. Nem is ütköztünk meg rajta, mert szombat reggel láttuk, hogy a Dobrudzsa felől 24 uszály közeledik Gáláéhoz és ebben Dobrudzsában lakó bolgár eredetű katonaságot szállítanak. A hadvezetőség, mint megbízhatatlan elemet, nem akarta őket a bolgár határon felhasználni, ezért a Kárpáti-frontra küldte őket. Szombat este 10 órakor elhagytuk Galacot, hogy Bukarestbe utazzunk és onnan Predeálon keresztül Magyarországba jussunk. Éjjeli utazásunk alkalmával töbször meg kellett állania vonatunknak azért, mert katona vonatok futottak előttünk. Mégis, mikor Bukarestbe értünk és ott megbízható helyen érdeklődtünk az események iránt, azt a felvilágosítást kaptuk, hogy legyünk nyugodtak, mert a helyzet is nyugodt-Mi azonban már nem hittünk senkinek és folytattuk utunkat Predeál felé, ahova délután három órakor érkeztünk meg. A postatisztviselőnél, régi ismerősünknél érdeklődtünk a Bukarestből érkező hírek után és ő szent meggyőződéssel mondta nekünk, hogy a koronatanácsot két héttel elhalasztották. Ez némileg megnyugtatott, de , nyugalmunk csak pár percig tartott, mert a vasutasok köréből ezzel szemben azt tudtuk meg, hogy Magyarországból jövő vonat nem jön fel a predeáli állomásra, hanem csak az alagútig fog közlekedni és a mi a Predeálból menekülni készülő magyarokkal együtt feltűnés nélkül felszállunk a vonatra. A Predeáliak azért akarták teljes csendben elhagyni a lakóhelyüket, mert tartaniok kellett attól, hogy a román hatóságok provokálásnak tekintik a zajos készülődést és esetleg Bukarestben tesznek készülődést, ahhonnan ekkor már semmi jót nem várhattak. Enynyire kíméltük mi még ekkor szövetségesünk érzékenységét. A készülődések közben esteledett. Elindultunk vonatunkhoz és megkezdődött a beszállás. Ekkor egy vasúti tisztviselő rohant felénk és jelenti a körülöttünk forgolódó főnöknek hogy a román határőrség elvágta a telefon és a távíró vezetéket. Néhány perccel később egy másik hírnök jön, aki alig tud szóhoz jutni az izgalomtól . A román határrendőrség behatolt egy magyar postahivatalba és letartóztatta a postamesternőt a azért, mert hírt adott le Magyarországra arról, hogy bukaresti értesülés szerint Románia még aznap megüzeni a háborút. Állítólag hallásal fenyegették ezért. Az idő gyorsan telik, oki tudunk elhelyezkedni a zsúfolt kupéban. Egyszerre a predeáli hegyek keleti és nyugati csúcsiról gépfegyverek zakatolása hallik és már kopognak is golyók a vonat tetején. Szerencsére a románok elég rosszul lettek nem történt senkinek sem baja. Lázas segítséggel mindenkit betuszkolnak a kocsiba, a vonat megindult. Alig tesz meg egy kilométert megdördülnek a román ágyuk a predeáli hegyeken. A román tüzérség srapnellal lőte vonatunkat. Senkinek sem történt baja. Csakhamar kijutunk a lőtávolból és fennakadás nélkül érkeztünk meg Brassóba. 1916 szeptember 1 Gábor Áron fiai. Végigharcolták Európa minden haederét. Átgázoltak a kurlandi mocsarakon, hogy megszoríthassák Hindenburg kezét; álmodoztak a lengyel mezőkön egy alvó nemzet eljövendő szabadságáról. Tirol sziklái között a Hargita hóvirágait védelmezték s a járatlan szerb utakon vérükkel jelöltek meg minden kis göröngyöt. Hosszú utat tettek meg, mig haza érkezhettek ! Haza székely földre, székelyországba, székely havasok alá. Ahol szebb a föld, frisebb a víz, üdébb a leány, tisztább a levegő, mint bárhol máshol a világon. Amely föld időtlen idők óta az ő hazájuk, ahol regék teremnek az ősapákról, világot verőkről ! Kardjukkal, szivükkel idegen népeknek tanyáit óvták. Most az övékre került a sor, az ő házaikra, faragott kapus kis udvarukra, meleg párnákkal kibélelt otthonukra. Asszonyaik drága kezemunkáját, virágos kertjeit hidegen hordák akarják letaposni, havasaik selyem füvét ellenség akarja lelegeltetni, ezer év szorgalmával megmunkált mezőiket durva kézzel elpusztítani. És visszajöttek a székelyek. Ami az ő szívükben él, az már nem is harag, fékevesztett indulat lázas hörgése az ! Megmozdulnak a hegyek közé rejtett kis falak, van ott fegyver elég, mert jó erős a székely marok, lesz ott