HOLMI, 2009 (21. évfolyam, 1-12. szám)
6. szám - FIGYELŐ - Forgács Éva: Vajda Lajos (1908–1941) kiállítása
VAJDA LAJOS Vajda lajos (1908-1941) kiállítása Magyar Nemzeti Galéria, 2008. december 13.-2009. március 1. Vajda Lajos centenáriumi életmű-kiállítása, akárcsak Farkas István, Mednyánszky László, Veszelszky Béla, Kondor Béla, Csernus Tibor vagy Mattis Teutsch János már lezárt életművének összefoglaló kiállításai a közelmúltban, többek között azzal a felismeréssel szolgált, hogy a magyar művészet egymásra torlódó, de narratívává össze nem álló életművek halmaza. Nagyrészt magányos alkotók szigeteiből áll. A francia néző tudja az olyan különböző mesterek, mint Ingres, Matisse vagy a vámos Rousseau helyét a maga kultúrájában, és egyegy új kiállításukat úgy fogadja, mint valamely jól ismert színpadi mű új előadását, amely új rendezői értelmezéssel, addig észre nem vett részletek megvilágításával vagy szemléletváltással ajándékozhatja meg. Nálunk ezzel szemben mindig ősbemutató van. A magyar kiállításlátogató nem ínyencként érkezik a nagy életműtárlatokra, hanem meglepő, történetileg feldolgozatlan nyersanyagot lát, akkor is, ha nemcsak korábbi kiállítások mutatták be az adott művészt, de katalógusok és monográfiák is megjelentek már róla. A Nemzeti Galéria Vajda-kiállítása nem törekszik teljességre, de az életmű minden fejezetét jól reprezentálja, számos korábban be nem mutatott dokumentumot és szemléletes, valamint verbális életrajzi információt is tartalmaz. Nem a rendezők - Pataki Gábor és Gergely Mariann - hibája, hogy ismét nem tudjuk meg, miként vész el, illetve hogyan nem jön létre az a szövedék, amely a magyar művészek nagy egyéni teljesítményeiből állna. Erre a kérdésre Vajda korábbi kritikusai is reflektáltak. Nem Vajda szűkebb baráti körének a tagjairól van szó ezúttal, akik a vizuális élményből kiinduló Gedő Ilka kivételével 1 * 1 Gedő Ilka: Vajda Lajosról (1954). Holmi, 1990/12. (Bíró Dániel és Mándy Stefánia bevezetőjével.)Vajda művészetét a maguk gondolatrendszerei felől kísérelték meg értékelni és értelmezni, még csak nem is a kortárs Kállai Ernőről, aki jelenének, a harmincas és negyvenes évek fordulójának a történelmi iszonyatát látta viszont Vajda műveiben, hanem az utókor kritikusairól, akik a művek kiváltotta megrendülésüket és az életmű kvalitásainak inadekvát elszigeteltségét tették szóvá. Vajda 1969-es, a székesfehérvári István Király Múzeumban rendezett kiállításáról ma Perneczky Géza megjegyezte, hogy „ [\\}iányzik a kiállításról az utókor, az a szemléletmód, amely jól ismeri azt a szót is, hogy művészet. [...] [Vajdából] nem vált szabályos művész. Hiányzott hozzá a szabályos társadalom ”.2 Körner Éva ezt írta: „Egy korszak lejátszódott a magyar művészetben, anélkül, hogy arról - néhány ember kivételével - tudomást vettek volna.” Vajda kései műveinek tragikus hangvétele „idegenül és riasztóan cseng a magyar művészet sokkal csendesebb hangjainak morajában ”. Csaknem egy évtizeddel később, Vajda 1978-as nemzeti galériabeli kiállításakor Szabadi Judit éppen ezeket a szavakat használja Vajda művészetére: „folytathatatlan és birtokba vehetetlen maradt, az önmagában zárt s az önmagával véget is érő világ egyszeriségének és szinte riasztó idegenszerűségének érzéki-szellemi erőrendszerébe zárva”. Bár nem jelenthető ki, hogy, mint arról alább még szó lesz, Vajda világa önmagába zárlt volna, Körner és Szabadi megjegyzése Vajda „riasztó idegenszerűségéről" pontosan mutat rá az életmű recepciójának neuralgikus pontjára. Ezt az érzetet sokan megfogalmazták. De ellentétben azzal a felfogással, amely szerint Vajda személyiségében vagy zsidó voltában rejlene ez az „idegenszerűség”, úgy látom, hogy a magyar 2 Perneczky Géza: Koponya madárral — Vajda Lajos emlékkiállításán. Úioér Irodalom, 1969. október. Idézi Mándy Stefánia: Vajda Lajos. Corvina, 1983. 216. Körner Éva: Vajda Lajos művészete. Emlékkiállítás Székesfehérvárott. Valóság, 1964/9. Újraközl. Képzőművészeti Almanach 3, Corvina, 1972. 9. 4 Szabadi Judit: Vajda Lajos gyűjteményes kiállítása a Nemzeti Galériában (1978). Budapest (a főváros folyóirata), 1978/10. 25. Újraközl. Mándy S.: i. m. 216. FIGYELŐ 813