Hölgyfutár, 1877 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1877-08-02 / 31. szám
a fiatal»ait (Vig beszélj.) " Irta: Lauka Gusztáv. (Folytatás.) egyen nyugodt Aurora, a florenczi LH szalmakalap se fog soká váratni magára , de szabad-e azután remélenem, hogy boldogságunkhoz mi sem fog hiányzani?! Aurora lesírte Syrius szemeit. Az a kevéske szemrehányás, ami a Kajetan szavaiban nyilatkozott, nem a leánykának szólt, hanem a mamának, kinek kedve ellen volt a Daray és Aurora közötti viszony, és aki örömestebb látta volna, ha leányát egyik távolabbi rokon kísérendi az oltárhoz. Aurora azonban nem volt válogatós természetű a leendő férjek megválasztásában, és Midijét többre becsülte a világ valamennyi férjfiánál. Miután a kis kecske tökéletesen felüdült, Kaja Vín csak mosolyt , megelégedést láthatott a leányka ajkain. — Aurora! Szabad-e tudnom, hol és kinél vette a florenczi szalmakalapot! ? A leányka sejthetett valamit, mert csak egy kis gondolkozás után válaszolt: — Pesten Báth Károlynál. — Milyen szalag volt rajta? — Pia akarja tudni, hát semilyen ! — Bocsánat! Szinte elmulasztottam megkérdeni, mi baja volt a kis favoritnak. — A doctor azt állítja, hogy többet evett, mint amennyit megemészthetett. — Lám, lám ... a kis falánk. . . . — Kikérem az ilyen megjegyzéseket. Midiről csak kegyeletteljesen szabad emlékezni. — Bocsánat, irigylésre méltó kecske . . . jegyző meg Kajetán nem minden gúny nélkül. Meglehet, hogy az volna, ha helyzetét mérlegelhetné. . . . úgy szerettetni, mint ahogy én Midit szeretem, engem bizonyosan boldoggá tenne. — Én jobban szeretem Aurorámat, mint az Midijét, de azért én megelégedném Aurorám kecske szerelmével. — Férj és kecske a szívben mindig megférhetnek egymás mellett. — Főleg ha a férjnek nem jutnak a kecskebak szarvai. Mich e megjegyzésre — mintha megértette volna — egy nagyot szökött, Aurora és Kajetán pedig mosolyogtak. Ezalatt a mama is a szobába nyitott. Kajetán hidegen ugyan, de kezet csókolt. — Hallotta malheurjeinket!? — A kecskét meg a florenczi kalapot!? — Szegény Aurora, kettős fájdalom egyetlen délután. — Még szerencse, hogy több kalap és több kecske is van a világon. — Soha se tréfálódzék, azt a férfiakra is elmondhatjuk—jegyző megneheztelőleg Aurora. — Igazság ! Bocsánatot kérek — az értéket nem a szám, hanem a tulajdonságok határozzák meg. — Ugyan mi jó tulajdonsága lehet egy kis ártatlan kecskének?! Kérdé a mama. Kajetán próbált, de nem tudott válaszolni. — Talán, hogy kecske! Aurora kiigazítá. Nem! Plánem hogy ártatlan! A szellem hódit. A mama megcsókolta leányát. Ezen ártatlanul és ostobán kedves társalgás után a mama félre inté a vőlegényt. Kajetan ólom lábakon követte. A társalgás vége legtöbbször elárulja a társalgás elejét. — Tehát amint mondom, az esküvő legkorábban, a farsangon történhetik meg. — Ahogy nagysád parancsolja. — És még az esküvő után is Aurora legalább félévig szüleinek házánál marad. — A hogy nagysád parancsolja. — Iradd tesjék el kecskéjével! — A hogy nagysád parancsolja. Ezzel azután elváltak. Kajetán visszatért Aurorához. Kezecskéit ajkaihoz emelte, künn a tornáczon megsimogatta a kecskét, és azon édes hitben távozott, hogy a leányka, későbben mint akarta, de a farsangon mégis az övé lesz. A természet ártatlan nyilatkozataiban gyönyörködő leányka folytatta a kertben való mulatozásait kedves Midijével. A sárgaszin iránt olyan ellenszenv fejlődött ki Midiben, hogy a sárgaszinű növényeket forma szerint megöklelte. A kecske se könnyen feled egy erősebb gyomorrágást. Aurora sokszor visszasóhajtott a florenczi kalap után, mert a napernyőt nem szívelte. Kajetán Pestre volt utazandó. Aurora felkérte, hozzon neki egy az előbbihez hasonló florenczi kalapot. Az ifjú már ekkor elhatározta, hogy egy ilyen kalappal meglepi imádottját s nagyon restelte, hogy terve a megkereséssel dugába dőlt. — — Milyen pántlikát tétessek reá! ? — Semmi pántlikát. — Oh pedig milyen jól állana az az én Aurorámnak. — Kajetán! Minő szint szeret legjobban? — Pirosat. — Na hát tétessen rá piros pántlikát. Kajetán mint a kecske, úgy ugrált örömében. (Vége következik.) a simák azonban még helye sem látszott sehol, talán valahol a fák sűrű csoportjai mögött volt elrejtve. A kert fenekében állott a ház, úgy nézett ki, mint virágzó fán egy kis fészek , kicsiny, csinos, mosolygó külsejével. Két ablaka napnak feküdt, ajtaja nyitva, az egész fal hosszában folyondárok és nyíló rózsák. Kimondhatóan kellemes volt e kis, magas földszintre épített lak külseje. A reggeli a kert közepén egy asztalkán, és nem miként a népszokás tartja egy sirhalmon lön felszolgálva. A haszinü abroszon gyönyörű, kristály fényű üvegnemű ragyogott a napfényben , két üveg aranyszínű bor és két kosár e mintakert legszebb gyümölcseivel pompázott azon. Amint az első poharak megürültek, mindjárt élénk beszélgetés fejlődött ki, az ország és annak politikai viszonyairól, de bármiként óhajt lottak utazóink e tárgyba mélyebben behatolni, az aggastyán mindig félrevezette őket; azonban bármiről beszélt, kimondhatlan báj ömlött el szavain, s ha hazája történelmét csak futólagosan érintő is, honát mindig a legszebb, legmagasztosabb sziliben igyekezett feltüntetni. A kedves öreg úr szívélyesen kínálkozott a gyönyörű gyümölcsökkel, s hogy jó példával járjon elől, valódi mohósággal harapott egy királyi asztalra méltó barackba. Az egyik utazó a népre és szokásaira vitte át a beszélgetést. — Minő különös szokás, mondó, hogy itten az élők oly közel temetik magukhoz halottjaikat. — Miért lenne különös? kérdé az öreg. Nem találják önök természetesnek, hogy az ember nehezen válik végkép meg azoktól, akiket hosszú évek során át szeretett? — Valóban, az természetes, mondó a másik utas, ki mindeddig nem mert a kezében tartott gyümölcsbe harapni, s csak borát szürcsölgette, de ... . — Be folytató az öreg Paoli, mintha észre venné mire czéloz vendége, azt én sem értem, hogy miért óhajtsuk másokra is reáerőszakolni ez érzelmet. A halott szent kell hogy legyen az élő előtt s drága maradványait nem szabad oly helyre tennünk, melyet bárki is megszentségtelenithet. Utasunk e hitvallomás által egészen megnyugtatva, jóizűen megette baraczkját, míg társa félelmetlenül turkált a szőlős kosárban, gondolván magában, hogy a végén nagy bolondság volt azt hinni, hogy valaki ilyen előhaladott korban majd egy sír szomszédságában fogja tölteni napjait. Két óra múlva a vendégek el akartak gazdájuktól búcsúzni, de ő barátságosan visszatarta őket. — Hisz önök még nem is voltak házamban, majd szívélyes hangon, sokkal inkább becsülöm önöket, mintsem meg ne kérném, részesítsenek e szerencsében. Jöjjenek, lássák meg, hogyha nem cselekszem is mindenben úgy, miként többi honfitársaim, mindenesetre sok részben előrelátóbb vagyok. E szavakkal bevezette őket lakába. A lakás két szép szobából állott. Egyik félig ét félig fegyverteremnek volt berendezve. 1877. Második évfolyam. 31-ik szám. Csütörtök, augustus 2. az MEMELSSAUII MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRA : Egész évre . . . frt — kr. Félévre .... 3 „ — „ Évnegyedre . ” írt 50 kr. SZÉPIRODALMI HETI LAP. FELELŐS SZERKESZTŐ : :k. PAPP MIKLÓS. X -----|-----SS SZERKESZTŐSÉGI IRODA : I LYCEUM! NYOMDA. | ^ -! Nem használható kézira-tok nem küldetnek vissza. | SS---------- a«- - - 5g EGY ANGYAL ÉS EGY RÓZSA. Corsicai népszokások. (Vége.) A látogatók legelőször a kertet tekintették meg. Mi minden egyesült e kis helyen! A legpompásabb, legzamatosabb gyümölcsök, a legélénkebb színű s legillatosabb virágokkal. A paradicsom minden gazdagsága e legfelebb harmincz négyszög méternyi téren volt összporosulva, WT MELLÉKLET AMAGYAR POLGAR* 176-ik SZAMÁHOZ.