Hölgyfutár, 1850. január-június (1. évfolyam, 1-147. szám)
1850-05-28 / 121. szám
Budapest, 1850. Előfizethetni Budapesten november 15-étőljövő március végéig 4 1/2 hónapra 4 fr. 30 kr., 1850 januártól junius végéig félévre 6 for. Postán küldve november 15- étöljövö junius végéig 7 V. hónapra 9 fr. 30 kr., 1850 januártól junius végeig fél évre 7 fr. 30 kr., helyben csupán Kozma Vazul nagykereskedésében a nagyhid utcai 671 sz. Takácsy házban , hol egyszersmind gyors közlés végett mindennemű hirdetések is elfogadtatnak , miktől Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Hagy Ignác. III. Kedd, máj. 28. egy háromzor hassábozott sorért négy ezüstkrajcár fizetettek. Vidéken minden cs. k. postahivatal elfogadja az előfizetést,és a dijt bérmentesítés nélkül küldi föl, ha a levél boritékán megjegyeztetik, hogy ,,hrlap előfizetési díjt“ tartalmaz. ! ! ! Egyesszámok ára egy ezüstgaras. (Megjelenik ünnep- s vasárnapokat kivévén mindennap délután. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Horváth-ház 3-ik emeletben.) Egy telivér angol. (Folytatás.) ,,Legfölebb is kihívta öt urambátyám párbajra.“ „Én ? ! elment az eszed öcsém ! Én hivtam volna ki öt párbajra ? .. Kihívott bizony a keserű halálát, kihívott engem, de ő ! Engem párbajra, s olly haszontalan szóbeszédből eredt összerezzenésből! öcsém , ha eszed van , mit szólsz ehez ?“ „Mit szólnék egyebet, mint urambátyám elfogadta a párbajt, s most rangjához illőleg megküzd vele.“ „De a keserű halálát öcsém , nem úgy van az ! A kihívást ugyan elfogadtam, mert annyi fiatal ember előtt nem tehetvén egyebet, úgy szólva kényszerítve valók rá , de rangom ide , rangom oda , úgy segéljen , nem ment el a sütnivalóm , hogy még mégis vívjak vele !.. hanem öcsém, egyet mondok, de jól rá hallgass. Alispán öcsém ma reggel eljött hozzám , s a többek közt megnyugtatásomra azt beszéli, miszerint nem szükséges az embernek múlhatlanul magának kiállni a síkra, hanem ha volna valami jó emberem, például jó barátom, vagy jó elszánt vérű öcsém , kiben egy kis vitézség és egy kis áldozatkészség nem hiányzik, már — szóval ollyan vitéz gyerek mint te vagy , ollyanféle ember kellene oda ... no de jól meggondold a mit mondok, inkább ha akarod, a legkedvesebb agaramat, s ráadásul a legjobb dupla puskámat neked ajándékoznám , ha helyettem te...“ „Értem urambátyám , de sajnálom , hogy ezúttal nem igen akarok szolgálatára lehetni.“ „Öcsém , nem szégyenled kimondani ? vagy nem szorult beléd őseid vére, kik együl egyig mind elszánt vitéz emberek voltak? Lásd én megmondám már, nem félek a haláltól , hanem gyermekeim boldogsága... a keserű halálát, az az ember még bolondjában agyon teremthet, s mi lesz akkor , mi lesz gyermekeimből ?“ — Néhány percig hallgattam, mialatt gondolkozni kezdek urambátyám ajánlata fölött, míg végre egy jó gondolat szállta meg lelkemet, s kevés idő múlva határozottan szóltam: „Tudja mit urambátyám ?“ „Nos szólj gyermekem, szólj édes öcsém, mondd ki bátran a mi szíveden fekszik.“ „Mindenek előtt, mikorra van a határidő ?“ „Ma délután hat órára.“ „S ki az , kivel vívni kell ?“ „Megállj öcsém . .. a neve halálát, mindjárt elfelejtem; ah , megvan , tudom már: Box.“ „Box ? micsoda név az , tán angol ?“ „Anglus, aki halála van! Itt csavarog, mint tegnap hallottam már néhány hét óta. S azt mondják, roppant gazdag, nem tudja a pénzét hova tenni, s ezért kinek se hazája, sem országa , utazik egyik földről a másikra, s azt beszélik róla, hogy egyszer már Szerecsenországban is megfordult.“ „Tyhju ! urambátyám , akkor vége van ! mert jól emlékezem , tanultam valahol a geográfiában, hogy ki egyszer Szerecsenországba utazik, s onnan a szerecsen óriások közöl épkézláb haza jöhet, annak aztán csak annyi a hétfejű sárkány, mint nekem a sült veréb.“ „Ollyan híres volna az a Szerecsenország?“ — kérdé urambátyám, de már ekkor úgy reszketett, mintha nyárfa levéllé változtatott volna. „Meghiszem azt! — mondám: — ha nem azért tudja mit urambátyám ? egy az élet, egy a halál, ha épen meg kell neki lenni, hát legyen meg isten neki, majd megvívok vele én , — de egy föltét alatt.“ „Nos ?“ „Adja nekem urambátyám feleségül Mari kisasszonyt...“ „Hogy az isten tekerje ki nyakát annak a te gusztusodnak ! — vágott közbe az öreg úr, — már te mindig csak arról a leányról fantazkrozol ? Nem tudsz egyebet kérni tőlem ? Megmondtam már, hogy az agaramat, meg aztán...“ „Süsse meg az agarát urambátyám, nekem bizony nem kell!“ „Kérj hát mást, kérj akármit, de leányom már jegyben jár.“ „Egyebet kérni nem tudok, ha pedig jegyben jár, arról nem tehetek, — mondom hidegen , mialatt kalapom után nyúltam. — Így tehát az alku köztünk nem állhatván, nincs egyéb hátra, mint hogy urambátyám maga mérkőzzék meg vele. Ajánlom magam.“ — Eszembe sem jutván ezúttal az ebéd, sietve távoztam azon az utón , mellyen jöttem , s lelkemből örültem, hogy