Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)
1850-07-22 / 19. szám
Miután a szobát leírtuk, szükség, hogy lakóinak is szenteljünk, egy pár szót. Pusztai Bors Benedek a hét vezérek egyikétől származtatja le magát, s hogy e hitben anyujával inkább megerősítse a szemlélőt, öltözetében is tősgyökeres magyarságot affektál. Lábát sarkantyus csizma takarja, zsinóros magyar nadrágát szíj szorítja derekához, posztómellényén , valamint posztó ujjasán olly alaku gombok vannak, mint a polgártársak viselnek — csakhogy a Benedek űrei ezüstből készültek. Képét, s állát ősz szakáll folyja körül, hosszú haja hátra van fésülve, s csomóba kötve. Ez öltözékben a szálas s még jó erőben , kivált pedig kifogyhatlan vig szeszélyben levő öreget szemlélve, egy századdal képzeljük magunkat vissza honunk történetében , — ma ugyan illyet látva — szemének is alig ad hitelt az ember. Mi kölcsönözi ez öreg férfiúnak a jó kedvet, olly probléma , mellyet bátran tűzhetne ki jutalmi kérdésül a tudós akadémia, mert soha bort nem iszik, hanem iszik a helyett kávét hihetlen mennyiségben , naponként néha két urcét is, feketén és minden cukor nélkül. Már ha igaz, hogy a kávé a vért süríti, s igy a kedélyt komoritja — mi lehet oka, hogy ez emberen az ellenkező hatás vehető észre ? vagy talán azt kell feltenni, hogy ezen kicsapongás sem képes megrontani azon roppant életerőt, mellyel a természettől megáldva van? Mi legalább hajlandók vagyunk az utóbbit hinni. A ház lakói leírásánál nem mellőzhetjük el Rózsit, kiről már úgy is egy párszor futólag emlékeztünk. Benedek urnak vala több évekkel ezelőtt egy Rák István nevű bérese, ki a hazai lakásnál szerencsétlenül járt, ugyanis a tetézés után lecsúszván egy gondolatlam és a széna között felejtett vasvillába esett, s ez alkalommal legnemesebb részén ejtett sérelem folytán csak hamar a jobb világra átszenderült, nejét pedig még azon nyáron az epemirigy vitte sírba. így maradott árván kis leánykájuk Rózsi, kinek azután Benedek ur felfogta ügyét. Kisebb korában cselédek között henteregve minden oktatás s foglalkodás nélkül töltötte napjait. Későbben hivatalba lépett, mi is abból állott, hogy az öreg Benedek urnák elválhatlan laktársait, Amit, és Leceurt sétálni hordja, ha útközben elfáradnak ölébe vegye. tételükre különösebb gondja az öreg urnák volt, mert vele ettek egy tányérról, hanem a tisztaság feltartása egyenesen a Rózsi kötelessége volt, ő hordta ki őket éjjel nappal, ő mosdatta s fésülte. Természetes, hogy illyen legbensőbb hivatalánál fogva Rózsinak mindenkor az öreg úr személye körül volt helye. Az asztalról kapott ő is két ápoltjaival együtt enni. Az öreg úrral egy szobában hált , szintén két ápoltjaival együtt. Mint mondani szokás — a leány megnő , ha az ágy alá rejtik is. Rózsi is a jó koszt mellett, nyárban hús, télen fűtött szobában minden sanyaruságtól megkímélve elvén — micsoda, ha szépen neki indult! vonásai ugyan igen igen közönségesek maradtak , de bőrének gyöngédsége, tagjainak gömbölyűsége, s a bennük elömlő fiatal vér mégis buzdulásba hozák a körülötte forgó férfit. Mi természetesebb, hogy Benedek úr sem maradhatott érzéketlenül ennyi kecsek s ingerek mellett! Volt ugyan ez időben is egy tenyeres talpas gazdaasszonya az öreg urnak, kitől ő hűséget követelt, s ő maga is azzal tartozott volna talán! De. Benedek ur moráljában egészen másnemű kötelességei vannak a férfinak, mint a nőnek, mig amannak minden szabad, a nőt szoros korlátok közé kívánja szorítani. Az öreg úr megboldogult nője mellett sem vette a 6-dik és 10-dik parancsolatot nagyon szorosan, mennyivel kevesebbé tarthatta volna magát egy gazdaasszony irányában lekötelezettnek ! Elég az hozzá, hogy az öreg úr gyakorlati oktatásokat kezdett adogatni a szerelemből Rózsikénak. A gazdasszony e felett nagy lármát csapott, s a fergeteget nem lehete máskép lecsillapítani , mint hogy Benedek ur gazdasszonyát kiházasította Füredre egy csaplároshoz, így Rózsika maga maradt urának házánál minden tehető. Ezen ismertetések után, illő, hogy a történet fonalát ott, hol megkezdetett, felfogjuk, s számot adjunk az olvasónak, mi célból készül az öreg úr Füredre. Házasságából volt tudniillik neki leánya , ki még neje életében férjhez ment Beregihez, de kivel nem sok ideig élhetett, férje tüdővészben elhalván. Az időtől fogva az özvegy Pesten lakott, s minden idejét egyetlen leánya Iréné nevelésének szentelte. Az öreg úr ugyan — kinek nem tetszett, hogy leánya Pesten lakik — nem egyszer kétértelműleg fejezte ki magát leánya pesti lakása felett. Valamint ő maga egy hétig sem élhetett volna meg asszony nélkül, s szükség esetén nem igen válogatott, hasonlóul vélekedett mindenkiről, s így leányáról is. Mi volt benne igaz ? mi nem ? keresni nem akarjuk, a velünk született udvariasság azt kívánván , hogy nők irányában kifogyhatlanok legyünk a kíméletben. Annyival nagyobb figyelmünket igényli a szép Iréné , e valóban kedves gyermek. Itt már óhajtanak, hogy tollunk hűn ecsetelni lenne képes a valót, de ehez bizalmunk sincsen. Megkísértjük mégis. Iréné épen most haladta meg 14-dik évét. Valóban a gyermeki kor a hajadon komolyabb viseletével mintegy küzdelmet vívott , egyszer egyik , másszor a másik lenerősebb. Szabályos, tojásdad gömbölyű, inkább barnára verő, élénkpiros arcai, tüzes fekete nagy szemei, görög orra, göndör holló fekete haja, s a pici száj , melly mindig mosolyra fenyelgésre nyílt — olly kedves egésszé alkotók e bájoló teremtést, miként lehetlen volt vele csak egy órát is tölteni, hogy emléke mélyen ne vésődjék szívünkbe. Ártatlan hízelgéseivel, bizalmas csapodárságával, anélkül, hogy maga gyanította volna, anynyival kevésbé akarta volna — még maradandóbbá téve a hatást, mellyet már kül alakja okozott. Hát ha még elmondjuk: milly bálványzó áhitatos szerelemmel csüggött hazáján , milly részt vett annak sorsában , milly szeretetreméltólag tudta tervét előadni, miszerint ő huszár lesz, más nem is lehet, s illyenkor milly elragadó lelkesedéssel beszélte hősi kalandjait — mellyeket végbevinni készült — fogadni mernék, miként ez alakot szép olvasónőink is odaolvadó szeretettel ölelnék keblükhöz, mi pedig férfiakul illy hölgyek általmokra, s oldala mellett csodákat lennénk képesek elkövetni!! E két hölgyet, leányát, s unokáját várta most magához Benedek ur, s minthogy a hölgyek Pestről Szolnokig vasúton, onnan Füredig gőzhajón, innen pedig az öreg ur kocsiján akartak a pusztára kijönni, s e szándékokról épen csak most értesült Benedek ur egy Füredről vett levélből — azért fogatott olly sietséggel, s azért vétette fel a kocsissal a nadrágot, hogy a dolognak megadja sorát, borsát, mint magát kifejezni szokta. Rózsi kiadta ugyan a rendelést a kocsisnak, de már azt csakugyan nem kívánhatni tőle, hogy az utazás oka s célja felöl ne tudakozódjék, s imigy kezdé beszédét: — Talán nem is jó lesz a tekintetes urnak most útra menni, hiszen tudja, hogy ha a szél átjárja, mindjárt nagyobb szaggatásai vannak az állában, nem lenne elég a kocsisnak menni ? hiszen bárki legyen azon vendég, kit el kell hozni, csak nem kívánja, hogy a tekintetes ur miatta nyavalyát kapjon ! — Nem értesz te ahoz Rózsi — felele az öreg ur — hiszen illetlen volna, ha leányomat, kit már 10. éve*, hogy nem láttam itt nálam, s unokámat, ki még meg sem látogathatott , s kit azóta, hogy Pesten még piciny korában láttam — meg sem ölelhettem — ha mondom csak úgy hozatnám ki, mint a borbélyt vagy bábát, ha csak annyit sem tennék meg érettük, hogy magam menjek öletökbe, s magammal hozzam ki. Erről hát szó se legyen több, hanem ti addig süssetek, főzzetek, takarítsatok, hogy a pesti finnyás vendégeket illően elláthassuk. — No ezt megálmodtam, zokogá Rózsi. — Mit, mit álmodtál meg ? kérdé az öreg ur. — Hát a múlt éjjel álmomban láttam egy gerlice fészket s a mint szépen étette a nőstény fiait, hirtelen a héjjá lecsapott, s a szegény anyát elvitte, a hím ekkor nem gondolt többé fiaival s azok éhen vesztek el. — Nos hát mit következtetsz ebből? — Hát csak azt, hogy a tettes urat lebeszélik ígéretéről, s engemet szépen a faképnél hagy. — A mit mondtam , megmondtam , hogy ha fiad lesz, úgy megesküszöm veled. Ezt meg is fogom tartani. (Folytatása köv.) 74 Emlékül. (J . .. . nak.) I. Rám pillantott a lány. Oh e pillanatra Mellyben csillagaid felém ragyogának, Keserű életem minden gyötrelmei Egy véges-végtelen kéjbe olvadának . .. Bimbó volt szivem e drága pillanatban, Illatozó kelyhi, piros rózsabimbó, Mellyet leszakasztott s keblére tűzött fel Gyenge kis kezével szerelmes leányzó.