Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)
1851-09-27 / 222. szám
•Va durcásan, s kedélyesen kezdtem fütyülni Lammermoori Lucia cavatináját. Orrom! nagyra termett áldozatokban élő orrom, a legexquisitusabb illatokat szagoló orrom, pacsuli és miles floreshez szokott orrom,. . . hogy tetszik a komlóskorpa szag ? ugye, hogy rettenetes bukás! ? illy borzasztó bukásban csak a fellázadt angyalok részesültek. Orr! ha ezt leesés nélkül kiállod, minden piszeséged mellett vagy római vagy, vagy görög! —Jere lelkem rendezzük a szobát.Nekem ugyan, amint tapasztalod, jó ízlésem van, de több szem többet lát. — Hiába megyünk oda édes férjem száz szemmel is, két ágynál, egy asztalnál, és három széknél ott többet nem fogsz látni, azokat pedig magad is elrendezheted. Jobbra egy ágy, balra egy ágy, az asztal közepére, a székek összevissza. — Hát a könyvek és újságok hová jönnek ? — Hova jönnének a gerendára, van ott elég hely! — Nem vagyok én parasztbiró, hogy a tudományokat gerendára akasszam. — Ha parasztbiró volnál, könyvszekrényed is lehetne s nem kellene a gerendáról gondoskodni. Igazi komlóskorpa vitt — gondolom magamban, és kitakarodtam a kertet inspiciálni. Soha életemben gazdagabb vegetatiót nem láttam, mint ezen úgynevezett konyhakertben. Negyedrészét egy éles sűrű bürök fedező, mintegy felében buján termő gyógylapu hintázott, az utónegyedrészt a legfinomabb csalánfaj zárta. Az egészben a hatalmas természet parancsolt és kormányozott, emberi kéznek és iparnak sehol legkisebb nyomai. Nincs magyarországi kígyó és békefaj, mellyből e kertben példány ne lett volna. A bürökben krokodilus is tanyázhatott. Egy kurta kígyó meg is kergetett. Az udvar közel rokonságban állhatott a kerttel, miért annak csaknem minden szokásait elsajátító. Gyeppel fedetten, tormaerdők, bodzsa csoportozatok, bürök és bolondítóbogyó parthiekben játszotta a változatosságot, s hajnalban és naplementekor olly iszonyú gazdagon illatozott,hogy a rajta kóválygó szarvasmarhák, és sertések is prüszköltek. A kutyákkal pár nap alatt tökéletesen megismerkedtem, de egy szilaj meddő tehén egy pár hétig több ízben , a boglyák közé szorított, a feleségemet meg egyszer meg is tapodta. A faluba sétálni csak 25 ló -os görcsös bottal mehettem , s egy ideig még e fegyver mellett is le kellett ülnöm az utca közepén, hogy a reám rohanó juhászkutyák és házi komondorok fel ne faljanak. Kedves Arankám megunván magát folytonosan a sertések között, a szomszéd gyermekeihez kívánkozott játszani, de harmadnap már bőgve jött haza, mert a szomszéd nálánál sokkal kisebb leánya megtépte, a házi komondor pedig farkcsóválva vette ki a vajas kenyeret kezeiből. Feleségem annyira neki vetemedett a gazdálkodásnak, hogy messziről csak vasárnap tudtam megkülönböztetni a szolgálótól. Ami ilyen karcsú sugár volt a városban, úgy széjjel ment a falun, s ki a városban a Petőfi Sándor költeményeit alig birta emelni, a faluban egy pozsonyi mérő tiszta búzát legkisebb megerőtetés nélkül vitt a padra fel. Egy tálpuliszkát, és egy fél libát habozás nélkül evett meg , s nekem tréfából is számtalanszor szinte letörte a derékcsontomat. Hogy feleségemmel valaha ismét felléphessek városban, legalább is egy évet kellene Graefenbergben töltenie, vagy Budán a Rudasban. Későbben megismerkedtem a falu honoratioraival, s azok mindent elkövettek, hogy velem a városi élet gyönyöreit elfeledtessék. Eljártunk nyakig érő vizbe ruházni, egy mérföldnyire gyalog foglyozni vagy nyulászni, minden harmad, negyednap leittuk magunkat, s praeferancoztunk krétára. Elbeszéltük hogy miilyen nagy szamár, vagy nagy hunefut az, amellyik nincs jelen , eladtuk egymásnak a rokkant, vagy keheslovat 100 pengő forintért, s ha valamellyik malac gyengélkedni kezdett, meghívtuk malacpecsenyére a kapatos részt. A falun vagy meghal a városi ember egy hónap alatt, vagy úgy neki keményedik, hogy a spiritust is megissza. Ezgy esztendő alatt egy fiacskám is született. Aranka három éves korában nem volt ollyan nagy mint ez a fattyú születésekor. Rendkívül örültem e kölyöknek, városban talán megölt volna e fiókmedve látása, de falun jobban örül az ember egy bornyának, mint városban egy fülmisének vagy kolibrinak. Demeternek kereszteltettem, feleségem ugyan Jenőnek akarta , de Demeter Jenőnek úgy nézett volna ki mint tök Ananásznak. Csakhamar oldalba rúgtam a poesist is, még kedves költőmet Sepsy Károlyt is csak akkor láttam, mikor személyesen megkeresett valami újabb terményivel. Maholnap tökéletes falusi ember leszek, minek bizonyításául elég legyen megemlítenem, hogy a napokban már feleségemet is megöklöztem, s csak vasárnap váltok tisztát. Fájdalommal kell azonban nyilvánítanom hogy Aranka nehezen honosul meg ezen égalj alatt, gyöngéd növése, és finom idegzete sehogy sem akarja megszokni a rideg szokásokat, és durva életmódot. Őt vagy vissza kell vinnem a városba, vagy bizonyosan elpatkol. Egyetlen örömöm most már harmadfélmázsás feleségemen kívül Demeter. Demeter ha successive így nő, és erősödik két esztendő múlva szembe száll az anyjával, a pesztrákat pedig rakásra döngeti, már most is megbirkózik akármellyik kölyök kutyával, s életveszély nélkül eltemet egy pár libacombot. Mint pesti Stutzer soha sem mertem volna még álmodni sem, hogy ily ilyen vasgyúró fiam lehessen, s ha eszembe jut ollykor ollykor hogy Demeter lesz utódom, s nevem örököse, úgy el elcsókolom őt és feleségemet, hogy mig az egyik ordit, mint egy farkasfiu csókjaimtól, a másik neki veresedik és neki puffad, mint egy szattyán duda. Lauka Gusztáv: A vad leány. VIII. (Folytatás.) József gazda gondolkodni kezde. — Tehát mégis ők voltak azok! — mormoga. — Isten belát az emberek szivébe és tudja a valót. De a fiatalság teli van képzelődéssel, még jó értelmében is, főkép a városi fiatalság. Beszédének utója érthetlen vala. Bálint rövid szünet után újólag monda: — Nem marad egyéb hátra, mint elutazásom előtt még egy szives szolgálatra kérnem kelmedet, jó József apó,mellyet bizonyosan teljesíteni fog kelmed. Ha ugyanis kirándulási közben megtalálná ön véletlenül a szegény leány holttestét, adja meg neki kelmed az utolsó tiszteletet, s mondjon egy imát érette az ég urához. — Micsoda bizonysága van önnek arra,,hogy ő meghalt? — Micsoda indok gyaníttatja viszont kelméddel, hogy ő él még? — Én lehetőnek tartom. . . Fiatal ember, ön ne utazzék el, mielőtt megbizonyosodnék felőle, vájjon azon személy, ki miatt ön ide fárada, nem szükséglik önnek különös segélyét. — A kit én keresek, az nincs itt s fontos kötelezettségek más helyre hívnak engem. — Azonban a szegény monthalmi vad leány sorsa nagyon szivemen fekszik, és kérem kelmedet azért, ha élve vagy halva találná őt kelmed . . — Semmi megbízatás — szakasztá öt félbe nyers hangon a pásztor, fölegyenesedve. — Miért József apó ? — Még e pillanatban hagyom el e hegytanyámat. . . Hiszen látja ön, hogy nem hajtottam még legelőre csordámat és készen áll az indulásra. — Hogyan, hát kelmed is elkészül? — Az óra itt van. . . Álmomban hóval töltöttnek látom a Fejér hegyet, melly meghaladó kunyhóm födelét, dühöngeni hallam a téli viharokat és szakadozni a hótömegeket. A rosz napok indulóban vannak . . ha legott nem követném álmaim intését, végromlásra jutnék e helyt szegény marháimmal. . . Igen igen, itt az ideje . . itt van az ideje. . . S azonnal ökrei összeterelése után láta. Bálint meggondolá, hogy az öreg pásztor bizonyos csalhatlan jelekből ismerte meg a tél közelgetését, tehát utolsó reményéről is le kelle mondania. — Maga a sors kényszerit rá, ide hagynám a szegény gyermeket! — monda halkan magában nagyot sóhajtva. Az isten könyörüljön meg rajta. E szavak után utazótársaihoz járula. József gazda csakhamar megtevée 882