Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)

1851-11-26 / 272. szám

1081 Iffru belátta az egész pokolszövényt, s nem volt ereje belőle kilábolni. — Istenem! — kiálta — te bátyám el vagy ámítva, — én a mondottakból mit se tettem, téged megcsalnak, s vízre visz­nek mint szegény Boldizsárt. Kérlek min­denre mi szent, ne higy e Kornisnak! — Kedves öcsém — szólt nyájasan a fejdelem letéve újra a műszereket — ne szólj tovább Kornis felöl. Lásd én hiszek neked, de minek úgy élre állítani a dolgot, mire akarod keblemben a gyanú nyugta­lanságát , vagy ama szomorú gondolatot ébreszteni föl, miként nekem valaha közted és Kornis közt választást kellene tennem? Maradjatok ti meg nekem együtt, s mun­káljatok kezet fogva az én , s hazánk bol­dogságán. E pillanatban Kornis Gáspár jelent meg a segrestye külső ajtajánál. Midőn Iffiu őt meglátta, köszönetet intett bátyjának, s megindult. A segrestye második ajtajánál találkoztak együtt. Kor­nis megragadta Iffiu kezét. — Mit gondolsz — kérdő halkan — ki számára készül e diszes ravatal? s ördö­gien mosolygott. Iffiu kirántotta kezét Kozmáéból, s a templom legkülsőbb kijáratához távozott. Kornis épen búcsúzni jött volt, váll— vonitva mutatott az elhaladt Iffiu után. — Láthatja nagyságod •— mondá — mennyire fel van indulva ellenem, még ke­zemet sem fogadja el. Midőn Kornis a búcsú után oda hagy­ta a fejedelmet, Iffiu János újra megjelent a segrestyében, s tárt karok és könyv­s sze­mekkel közeledők bátyjához. A fejdelem nem érte őt, azt hivé bo­csánatért jön esdekelni. Öcscsét keblére szo­­k­ta, s homlokát csókolta meg. Az ennyi különböző érzelmektől fel­fokozott ifjú nem vola képes egyebet re­­begni, mint e szavakat: — Higy nekem ! Báthori András megindulás hangján mondá : — Igen, hiszek, hiszek kedves öcsém — néked egyedüli hibád, hogy igen sze­retsz engem.* * -11-Május legszebb napjai folytak 1599- ben, midőn Kornis Gáspár oláhországi kül­detéséből haza tért. Mihály vajda hódola­tát , ajándékait, s a leghizelgőbb nyilatko­zatokat hozá magával. A fejdelem mintegy kényszerülve érze magát őt uj kegyekkel, s a bizalom legnagyobb jeleivel halmozni el. Ugyanez időben Iffiu is levelet kapott a moldvai vajda Jeremiás fiától, mellyben az tudósítja őt, hogy mennyire gazul járt el Kornis hivatásában, a fejedelem indu­latját Mihály vajda irányában a legfeke­tébb szinbe öltöztetvén. Iffiu hitt a vajda fiának , de tényekre várt, hogy meggyőz­hesse hiszékeny bátyját, ki őt Kornis Gás­pár személyes ellenének tekinté. A fejedelem által engedte magát a boldog jövendő képzetének. Országa sorsát jól rendezve , tanácsosait hiveknek , népét megelégedettnek hive, s mi kell több arra, hogy egy szelíd fejdelem magát boldognak tekintse? Terv tervet ért agyában, s ezek­nek kivivője a tudós olasz, Genga Simon volt. A vár lerombolt épületeit még szeb­bekké épité föl, s a Fehérvárhoz közel fo­lyó Ompoly egy részének, a vár és városba vezetését munkába véteté. Szünóráiban Boldizsár koporsója é­­kitésével, vagy halászattal foglalkozók, kü­lönösen pisztrángászni szokott járni, s ily i­lyenkor az erdélyi folyamok valamellyiké­­nek völgyét a legélénkebb társasággal un­té el. Épen egy illy halászó kirándulást ter­vezett , nem sokkal Kornis megérkezte u­­tán.­­ Derült arccal lovagja ki a fejedelem, kíséretében testvére Somlyai Báthori Ist­ván , a pápa követje Malespina, Kornis Gáspár, Bodoni, Iffiu, Mikó, Genya, s még néhányan valának. A lovagló férfiakat úri hintók követék, Erdély többrangu, s jeles­ hölgyeivel. Itt lehet­ látni a szép Kornis Máriát, Mikó Margitot, Palatics Krisztint s többeket, körül rajongva a ko­csi mellett nyargaló fiataloktól. A menetet végre szolgák, és élelmet szállító szekerek hosszú sora követé. A Sz.­Mihály kapun jöttek ki, s on­nan a mai Borbánd felé fordultak. E völgy, mellyen Genya vizvezető művei látszottak, volt a fejdelem legkedvesebb mulatóhelye. Ide, a kristálytiszta havasi folyó mellé üttettek föl a sátrak , s itt telepedett meg az egész társaság. A fiatalok vadászni mentek, az ebéd­re fris vaddal megtérendők, mig a fejede­lem kürüzete , az előtte olly kedvenc pisz­trángok fogásával foglalkozók. Végre a dél is eljött, s az egész tár­saság , a hosszan felvont kék és sárga fej­­delmi sátorba vonult, a legvigabb mezei ebéd gyönyöreit élvezendő. Ebéd közben Kornis valamit súgott a fejdelem fülébe, mellyre az jóváhagyólag mosolygott. A mint a szokásos pohárüritesek meg­szűntek a fejdelem Báthori Istvánt helyet­­tesité, s hangosan szólitá föl Kornist egy sétára, mellyet a vizvezetések szemléletére tervezett. Kornisnak neje nem élt már, s mint­egy zavarral nézett leánya felé, mit a fe­jedelem rögtön át látszott érteni. — Igen! —— szólt — kedves Mária húgunkat is megnyerjük talán — öcsém!— szólt iffiuhoz fordulva — húgunk mellé kí­sérőül ajánlunk. — Ha illy unalmas vezetővel mege­légszik — szólt Iffiu mentegetőzve. — Ő igen — szólt Mária, s karját nyujtá, mert a fejdelem már kilépett a sá­tor ajtaján. — Tehát ne késedelmezzünk, szólt, s útját Kornissal az Ompoly partján a he­gyek felé vevő, távol hagyva el a mi hall­gató párunkat. De e hallgatás sokáig nem tarthatott. Mennyire szerette volna Iffiu, ha e karján vezetett leány fut, ördögi lett vol­na ! Mennyire szerette volna­, ha irányában hideg vagy visszataszító tudott volna lenni! Tudta, hogy még e séta is kiszámítás, tudta, hogy e séta életére lesz döntő befolyás­sal , s tudta , hogy ama férfiú , ki alig har­minc lépéssel megy előtte , az ő zavarában gyönyörét leli. Úgy tetszett, mintha futnia kellene; dele szivét a kellem bűbájos ereje tartá fogva; a közönyös beszéd, mellyet megkezdett volt, elhalt ajkain, s szeme, mellyet a havasok ormain akart legeltetni, reá tapadt e gyönyörű alak arcára. Később úgy hitte, hogy elhallgatott, úgy hitte, hogy csak érez, s azt nem mon­dá ki: pedig ajka, bár lassú hangon, elá­­rulá a kebel viharát, elárulá az érzelmeket, mellyek legelőbb pattantak ki, a szív leg­bensőbb szentélyéből. Eszméletlenül haladtak tovább to­vább , s nem vevők észre, hogy az előttük haladó férfiak, koronként visszafordulva, gyönyörteljes szemekkel tekintnek reájuk. Ez ifjak valóban nagyon is egymás mellé illettek; mintha e napra öltözetükben is megegyeztek volna. Égszinkék volt a váll, melly Mária patyolatszoknyáját a Syl­­phid derékra szokita, ugyan olly színű a dolmány melly Iffiu deli tagjaira simult, s Mária haját, mint Iffiu boglárát — keleti gyöngyök bokiták. A fejedelem sokáig haladt fel a völ­gyön , a víztől jókora távolban, — egy­szerre azonban egyenes szögben balra for­dult , s Kornissal a vizvezető csatornáknak tartott. Az elmerült fiatal pár ezt nem véve észre, s a felvett irányban haladt fölfelé. A szavak élénkebbekké váltak. Iffiu öntu­datlan szok­ta a kis kezet, mellyel gyermek magáénak vallható. E pillanatban a fejedelem szava hang-s­zék : — — Hova hova fiatalok, talán nem a­­kartok többé velünk egy pályát követni ? Az ifjak egyszerre s megrezzenve for­dultak vissza. Mária nem tudá elrejteni a künyüket, mellyek szeméből kitörtek volt, s Iffiu halálsápadtan tekintett Kornisra, za­varában Mária kis kezét két kézzel szorít­ván kebléhez. Még fülében hangzott Kornisnak ama szava, hogy „néked Kornis Máriát szeret­ned kell“ — érző , hogy ez ember bűb­á­­jossága ellenében letörpül minden ifjúi e­­rélye, eltűnnek minden feltételei; benne látta magát a boszorkány varázs gyűrűjé­ben , vagy a föld végső légkörében, hol a bejutott tárgy , a vonz és taszitó erő tör­vényei után, forogni kényszerül. Kezdett meggyőződni, hogy ez embernek első lát­noki szava beteljesültével, meg van alapja vetve a többinek is , mellyekre csak borza­lommal gondolhatott! — Ha úgy tetszik — szólt a fejede­lem ingerkedően mosolyogva — kedves hú­gunkkal szintén megtekinthetitek. Itt van­nak — folytató, Máriához fordulva, a víz­vezeték , ezek itt jobbra a szöktető gépek.

Next