Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)
1851-11-26 / 272. szám
1081 Iffru belátta az egész pokolszövényt, s nem volt ereje belőle kilábolni. — Istenem! — kiálta — te bátyám el vagy ámítva, — én a mondottakból mit se tettem, téged megcsalnak, s vízre visznek mint szegény Boldizsárt. Kérlek mindenre mi szent, ne higy e Kornisnak! — Kedves öcsém — szólt nyájasan a fejdelem letéve újra a műszereket — ne szólj tovább Kornis felöl. Lásd én hiszek neked, de minek úgy élre állítani a dolgot, mire akarod keblemben a gyanú nyugtalanságát , vagy ama szomorú gondolatot ébreszteni föl, miként nekem valaha közted és Kornis közt választást kellene tennem? Maradjatok ti meg nekem együtt, s munkáljatok kezet fogva az én , s hazánk boldogságán. E pillanatban Kornis Gáspár jelent meg a segrestye külső ajtajánál. Midőn Iffiu őt meglátta, köszönetet intett bátyjának, s megindult. A segrestye második ajtajánál találkoztak együtt. Kornis megragadta Iffiu kezét. — Mit gondolsz — kérdő halkan — ki számára készül e diszes ravatal? s ördögien mosolygott. Iffiu kirántotta kezét Kozmáéból, s a templom legkülsőbb kijáratához távozott. Kornis épen búcsúzni jött volt, váll— vonitva mutatott az elhaladt Iffiu után. — Láthatja nagyságod •— mondá — mennyire fel van indulva ellenem, még kezemet sem fogadja el. Midőn Kornis a búcsú után oda hagyta a fejedelmet, Iffiu János újra megjelent a segrestyében, s tárt karok és könyvs szemekkel közeledők bátyjához. A fejdelem nem érte őt, azt hivé bocsánatért jön esdekelni. Öcscsét keblére szokta, s homlokát csókolta meg. Az ennyi különböző érzelmektől felfokozott ifjú nem vola képes egyebet rebegni, mint e szavakat: — Higy nekem ! Báthori András megindulás hangján mondá : — Igen, hiszek, hiszek kedves öcsém — néked egyedüli hibád, hogy igen szeretsz engem.* * -11-Május legszebb napjai folytak 1599- ben, midőn Kornis Gáspár oláhországi küldetéséből haza tért. Mihály vajda hódolatát , ajándékait, s a leghizelgőbb nyilatkozatokat hozá magával. A fejdelem mintegy kényszerülve érze magát őt uj kegyekkel, s a bizalom legnagyobb jeleivel halmozni el. Ugyanez időben Iffiu is levelet kapott a moldvai vajda Jeremiás fiától, mellyben az tudósítja őt, hogy mennyire gazul járt el Kornis hivatásában, a fejedelem indulatját Mihály vajda irányában a legfeketébb szinbe öltöztetvén. Iffiu hitt a vajda fiának , de tényekre várt, hogy meggyőzhesse hiszékeny bátyját, ki őt Kornis Gáspár személyes ellenének tekinté. A fejedelem által engedte magát a boldog jövendő képzetének. Országa sorsát jól rendezve , tanácsosait hiveknek , népét megelégedettnek hive, s mi kell több arra, hogy egy szelíd fejdelem magát boldognak tekintse? Terv tervet ért agyában, s ezeknek kivivője a tudós olasz, Genga Simon volt. A vár lerombolt épületeit még szebbekké épité föl, s a Fehérvárhoz közel folyó Ompoly egy részének, a vár és városba vezetését munkába véteté. Szünóráiban Boldizsár koporsója ékitésével, vagy halászattal foglalkozók, különösen pisztrángászni szokott járni, s ily ilyenkor az erdélyi folyamok valamellyikének völgyét a legélénkebb társasággal unté el. Épen egy illy halászó kirándulást tervezett , nem sokkal Kornis megérkezte után. Derült arccal lovagja ki a fejedelem, kíséretében testvére Somlyai Báthori István , a pápa követje Malespina, Kornis Gáspár, Bodoni, Iffiu, Mikó, Genya, s még néhányan valának. A lovagló férfiakat úri hintók követék, Erdély többrangu, s jeles hölgyeivel. Itt lehet látni a szép Kornis Máriát, Mikó Margitot, Palatics Krisztint s többeket, körül rajongva a kocsi mellett nyargaló fiataloktól. A menetet végre szolgák, és élelmet szállító szekerek hosszú sora követé. A Sz.Mihály kapun jöttek ki, s onnan a mai Borbánd felé fordultak. E völgy, mellyen Genya vizvezető művei látszottak, volt a fejdelem legkedvesebb mulatóhelye. Ide, a kristálytiszta havasi folyó mellé üttettek föl a sátrak , s itt telepedett meg az egész társaság. A fiatalok vadászni mentek, az ebédre fris vaddal megtérendők, mig a fejedelem kürüzete , az előtte olly kedvenc pisztrángok fogásával foglalkozók. Végre a dél is eljött, s az egész társaság , a hosszan felvont kék és sárga fejdelmi sátorba vonult, a legvigabb mezei ebéd gyönyöreit élvezendő. Ebéd közben Kornis valamit súgott a fejdelem fülébe, mellyre az jóváhagyólag mosolygott. A mint a szokásos pohárüritesek megszűntek a fejdelem Báthori Istvánt helyettesité, s hangosan szólitá föl Kornist egy sétára, mellyet a vizvezetések szemléletére tervezett. Kornisnak neje nem élt már, s mintegy zavarral nézett leánya felé, mit a fejedelem rögtön át látszott érteni. — Igen! —— szólt — kedves Mária húgunkat is megnyerjük talán — öcsém!— szólt iffiuhoz fordulva — húgunk mellé kísérőül ajánlunk. — Ha illy unalmas vezetővel megelégszik — szólt Iffiu mentegetőzve. — Ő igen — szólt Mária, s karját nyujtá, mert a fejdelem már kilépett a sátor ajtaján. — Tehát ne késedelmezzünk, szólt, s útját Kornissal az Ompoly partján a hegyek felé vevő, távol hagyva el a mi hallgató párunkat. De e hallgatás sokáig nem tarthatott. Mennyire szerette volna Iffiu, ha e karján vezetett leány fut, ördögi lett volna ! Mennyire szerette volna, ha irányában hideg vagy visszataszító tudott volna lenni! Tudta, hogy még e séta is kiszámítás, tudta, hogy e séta életére lesz döntő befolyással , s tudta , hogy ama férfiú , ki alig harminc lépéssel megy előtte , az ő zavarában gyönyörét leli. Úgy tetszett, mintha futnia kellene; dele szivét a kellem bűbájos ereje tartá fogva; a közönyös beszéd, mellyet megkezdett volt, elhalt ajkain, s szeme, mellyet a havasok ormain akart legeltetni, reá tapadt e gyönyörű alak arcára. Később úgy hitte, hogy elhallgatott, úgy hitte, hogy csak érez, s azt nem mondá ki: pedig ajka, bár lassú hangon, elárulá a kebel viharát, elárulá az érzelmeket, mellyek legelőbb pattantak ki, a szív legbensőbb szentélyéből. Eszméletlenül haladtak tovább tovább , s nem vevők észre, hogy az előttük haladó férfiak, koronként visszafordulva, gyönyörteljes szemekkel tekintnek reájuk. Ez ifjak valóban nagyon is egymás mellé illettek; mintha e napra öltözetükben is megegyeztek volna. Égszinkék volt a váll, melly Mária patyolatszoknyáját a Sylphid derékra szokita, ugyan olly színű a dolmány melly Iffiu deli tagjaira simult, s Mária haját, mint Iffiu boglárát — keleti gyöngyök bokiták. A fejedelem sokáig haladt fel a völgyön , a víztől jókora távolban, — egyszerre azonban egyenes szögben balra fordult , s Kornissal a vizvezető csatornáknak tartott. Az elmerült fiatal pár ezt nem véve észre, s a felvett irányban haladt fölfelé. A szavak élénkebbekké váltak. Iffiu öntudatlan szokta a kis kezet, mellyel gyermek magáénak vallható. E pillanatban a fejedelem szava hang-szék : — — Hova hova fiatalok, talán nem akartok többé velünk egy pályát követni ? Az ifjak egyszerre s megrezzenve fordultak vissza. Mária nem tudá elrejteni a künyüket, mellyek szeméből kitörtek volt, s Iffiu halálsápadtan tekintett Kornisra, zavarában Mária kis kezét két kézzel szorítván kebléhez. Még fülében hangzott Kornisnak ama szava, hogy „néked Kornis Máriát szeretned kell“ — érző , hogy ez ember bűbájossága ellenében letörpül minden ifjúi erélye, eltűnnek minden feltételei; benne látta magát a boszorkány varázs gyűrűjében , vagy a föld végső légkörében, hol a bejutott tárgy , a vonz és taszitó erő törvényei után, forogni kényszerül. Kezdett meggyőződni, hogy ez embernek első látnoki szava beteljesültével, meg van alapja vetve a többinek is , mellyekre csak borzalommal gondolhatott! — Ha úgy tetszik — szólt a fejedelem ingerkedően mosolyogva — kedves húgunkkal szintén megtekinthetitek. Itt vannak — folytató, Máriához fordulva, a vízvezeték , ezek itt jobbra a szöktető gépek.