Hölgyfutár, 1854. január-június (5. évfolyam, 13-133. szám)
1854-05-30 / 109. szám
•2 Budapest, 5-ik évi folyamat. /\/\/\/\/\/V/V/\/V/\/\/\/\ $ Megjelenik, ünnepvasárnapot kivévén, min- dennap délután divat-? képek - segyéb miimel-S ?l é k I e t e kk e l és raj-? (•2 ok kal. ? S Szerkesztőségi? Új szállás: ujvihígukcai 14.$sz. ház első emelet, hová a? ('kéziratok utasitandók. ^ c Kiadó-hivatal: 1 0 •I HÖLGYFUTÁR. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. 109. Kedd, május 30-án 1854. , Előfizetési díj: pPostán: egész évrelfi félévre 9 .. £ évnegyedre 5 .. ^ d Budapesten házhozkül-) üléssel: egész évre 13 ft ? ? félévre . . 7 „ s £ évnegyedre 4 ,, ? › › i Hirdetések › ^aldunasor, kegyesrendiek? ~épületében levő nyomdai› £ iroda, hová az előfizetésig^s hirdetési dijak küldendők.^ Felelős szerkesztő: Berec Károly. AAAAAAAAAAAAA ^soronkint 3 ezüst krajcár^ ~ért fogadtatnak el, és gyár-· S san közöltéinek. A fekete kastély. Novella. Vadnai Károlynél (Folytatás.) Ezeket gondolta Albert, mert ő semmi fontos körülményt maga részéről nem sejtve híve, hogy a leány már mást szeret , mert hiszen úgy is elég udvarlói valának. És e hit teljes zűrzavarrá forgatá lelkét, szerelmével, ábrándaival együtt. Sokáig tűnődött. — Az mégsem lehet — küzdött magában — Matild nem aljasulhatott el, itt valami cselszörény ármányos keze működhetett. Szerelmének sokkal jobban esett ezt hinnie. Mert a szerelem nem vádol, hanem a bűnökben is megbocsát és kiengesztelődik. — Hogy Matildot örökre kerüljem, s e szakadás indokát ne fürkészszem ! — önérzetem és szenvedélyem ösztönöz, hogy ez óhajtásnak ellent mondjak. És Albert sietett, s midőn némi reménytől vezetve a völgyi kastélyba érkezett, hallá hogy Matild külföldre utazott, és nem jő vissza csak évek múlva. E hír lesújtó, de hirtelen föltámadt elsötétült agyában a határzat, hogy Matilddal találkozni fog, habár a halottak országa választaná is el. Sebesen haladt a főváros felé, ott sok utánjárásra végre megtudá, hogy pár nap előtt Matild és atyja a birodalmi fővárosba utaztak. Nyomba követé őket, s összefutkosá a vendéglőket, de mig ez megtörtént az alatt Matild és atyja a birodalmi fővárost is elhagyák, így kergeté őket huzamosb ideig, mindenütt előtte jártak , de sehol nem találkozhatott velök , mig Olaszhon határainál végképen elveszíte őket. • Többé senki sem tudá megmondani, merre távoztak. Albert félév alatt befutotta az egész szárazföldet, de nem találta őket sehol, sehol. Elfásultan, szenvedéseibe belefáradva, szerelmi lángjaiban kitávozva tért hazájába vissza, hordozván az iszonyú kedélykor kínait. Malvin az ifjú távolléte miatt szinte kétségbe esett már, midőn pár hó múlva tőle külföldről levelet kapott. A leányka nem tudá értelmezni hoszas távollétét, mert Albert fájdalmait, szerelmi csalódását, utazásának okát egészen elhallgatá. Malvin azután mindig várta az ifjut, szobáit elrendezé, csinosstá, a kertet átalakitá, s a mit Alberttől elleshetett, mit és hogyan szeret, mindent a szerint törekedett valósítani. Az ifjú kedvének szobáját nagy előszeretettel rendezte ide hozatta a szép madagon és rózsafa bútorokat, a képeket, azon művészi alakokkal, melyek mintha csak éltek és mosolyogtak volna. Itt állitá föl az üveges könyvtárt, melyben Albert annyi gyönyört talált, s elfüggönyzött ablakait szebbnél szebb virító növényekkel diszité föl. És midőn mindezekkel kész volt, érkezett meg Albert. Malvin megrettent az ifjú látásán, s a szép szavak, melyeket fogadására előre kigondolt, elhaltak ajkain. Ön beteg volt Albert? — Az vagyok édes Malvin most is. — Mi baja ? — Csalódtam. — Csalódott ? — Igen, ön nem is tudja, önnek nem értelmezem azon titkos viseletet , melyet irányában eltávozásom napján mutattam, de ön megbocsát nekem , mert iszonyúan szenvedtem. — Oh hogy önnek szenvednie kell Albert ? Malvin oly részvétteljes szánó hangon mondá e szavakat, hogy az ifjú lelkesedve ragadta meg kezeit, hosszasan csókolván azokat. Malvin most érez, először titkolt szerelme édességét. — Ön angyalja leány Malvin — kezdé Albert szelíd hangon — e pillanatban önt a világon legjobban szeretem, ön az egyetlen barátnő , egyetlen testvér lélek, kinek tudnia kell fájdalmaimról s örömeimről — elbeszélem tehát. Albert! ön engem egész boldoggá tesz. Az ifjú halkan , szakadozva beszéló él szerelmének történetét, a megismerkedést, a falusi boldogságot, a távollét kínait, a szerelmi csalódást, és hosszú, fárasztó sikertelen vándorlásait. Malvina szemei könyekkel telenek meg. — Ön oly jó leány — mondá Albert — szánakozik sorsomon. Semmi sincs — mi a csapásoktól megrendült férfi kebel kínjait inkább enyhíthetné , mint egy kedély és lélek fenséggel biró lányka vigasztalása. Albert feledni kezdett Malvin részvéte mellett. Mindennap sétálni jártak , bizalmasan beszélve múltjaikról, s az ifjúnak minden percen észre kellett venni, hogy Malvin ép úgy érezi fájdalmait mint ő, pedig Malvin titkolta szerelmét, s az ifjú előtt csak a jólelkű barát és testvér maradt, s egyedül magányában volt a szenvedélyes szerető. Hónapok teltek el, Malvin szerelmét a bizalom, őszinteség, közeledés növelé, s Albert sebeit gyógyitá. Gyakorta elgondolkodott az ifjú, hogy ha e leány, ki a hűtlennek képzelt Martldnál szebb, fenségesebb kedélyű, s magasabb jellemű és érzeményü, úgy tudná őt szeretni, mint egykor Matild szereté. A folytonos együttlét, s Malvin megragadó lelkülete, szelidsége, vágyakat ébresztettek Albertben, rokonszenvét új lángokkal növelni. — Érdemes ő — gondolá Albert — szív halottat siratni akkor, midőn egy élő angyal virágokat fűzhetne szivére? S ez idő óta Albert folytonosan keresé Malvin társaságát, beszéde elevenebb, szeme tüzesebb, s egész lénye több szenvedélyt árult el, mint az előtt. Beállt a szerelemvágy , mi a leghűbb szenvedély eltapadása után is előbb utóbb meglepi a szivet, mert egyet örökre szeretni akkor, midőn ennek birtatásához többé remény sincs — oly ritkaság korunkban. Albert néha néha egyes elejtett szerelmi nyilatkozatokban valla be fejlő érzeményét. Malvin reményleni kezdett, és álmodozni a boldogságról. Néhány hét, s többé nem volt titok egymás előtt, hogy szerelmök viszonos. Albert egy reggel ünnepélyes arckifejezéssel lépett Malvinhoz. — Édes Malvinám , először van hogy félek önhöz közeledni. — És miért ? — Mert egy különös határozattal jöttem — S az ? — Bevallani hogy én önt szeretem , s egyedüli vágyam viszonszerelme. — S elfeledte volna Matild emlékét ? — Érdemes ő egy hűtlen lényért az élet örömeit elutasítni. — Albert? — Tehát feleljen ön őszintén, szavait remegve várom. — Oh Albert! — E remegés , e pirulát, e zavar ? — Egy eltitkolt régi szenvedély föltámadása. — Tehát szeret ön Malvin. — Az első perc óta, melyben megszabadított. Albert örömérzettel borult Malvin elé. Mindketten boldogok voltak. Pár hét múlva oltári eskü egyesíté őket. És Albert többé nem érzi oly fájónak a csalódás sebeit, bár Matildra egy soha