Hölgyfutár, 1857. január-július (8. évfolyam, 1-145. szám)
1857-01-02 / 1. szám
Budapest, 8-dik évi folyamat. 1. Péntek, Január 2-kán. 1857. Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivevőn, minden nap délután , aivakepek s,egyéb Közlöny az irodalom, társasélet,, művészet múmelfeketekkel es rajv ' ' Előfizetési dij : Postán : egész évre.................16 frt. lejévre.......................9 „ évnegyedre..................6 „ Budapesten, házhoz küldetéssel egész évre............................13 frt. félévre......................7 „ évnegyedre .... 4 négy hónapra . . 1 frt. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüst kr.ért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. z o k k a 1. Szerkesztőségi szállás : Újvilág utca, 1-eő sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok, előfizetés, észhirdetések.Utasítandók. Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig, és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó : TOTE KALHAK. Visz hangok. Vakot Sándornétól. Ii Hogyha én azt szavakba önthetném Mi szivem legmélyén áradoz; Hogyha méltán s hiven lefesthetném Mi lelkemben vizárkint haboz : E papirnak gyászolni kellene, S e betűkön, könyv tündöklene. Oh tudnék én mondani sok szépet , Előszedvén mind emlékeim, Csakhogy a szép elszokott hervadni, így hervadtak, el örömeims Ami nincs , az már nem boldogít Hagyjuk pihenni a múlt álmait. Különben is azt gondolom olykor: Tán az élet álom , képzelet, És keblem is úgy dobog mint egykor, S mindig várom , hogy fölébredek. Nézem az ajtót, s várom hogy belép , S hallom beszédét, úgy miként elébb. Úgy tetszik mintha mellettem volna, S csak a szomszéd szobát érzenné, Úgy tetszik mintha nyájasan szólna , S mit én érzek , ő is érzené. Várom , hogy majd virágot hoz nekem , Mit hajnal előtt szedett a hegyen. S ha fölébreszt a rideg valóság , S éreznem kell hogy magam vagyok : Lelkem mint az árva ág lehajlik S megnyugodni sehogy nem tudok. Miért kellett elveszítenem? Csak ezt dobogja szivem szüntelen. Mert a mint ő engemet megértett, Úgy többé más nem fog érteni; S amit lelkem benne elveszített, Nem lehet, hogy másban nyerje ki. Mi most vigasztal, szép te messze fény, Vagy tán csak álom, életem egén.-----IL Szerettem a fehér ruhát, És keblemen a szép rózsát, Szerettem a kék szalagot, És a fehér gyöngyvirágot. Gyászossá vált fehér ruhám, S lehullt rólam piros rózsám ; Kék szalagom fekete lett, A gyöngyvirág elfeledett. Piros hajnal helyén köd ül, Keblembe a sok bú meggyül A ködből tán eső támad, S szemeimből könyv árad. - Soká fog-e ez igy menni, Kell-e a bút ismételni ? Lehet-e még reménylenem : Felderült még életem? III Azelőtt ha a szabadban sétáltam, Minden bokron csak a virágot láttam ; S most , ha megyek ligetek és kertekbe , Mindig csak az árnyék ötlik szemembe. Ha az égre fölnéztem én ezelőtt, Sugárt láttam , gyönyörűen reszketőt; Most szemem az égen is csak felhőt lát, Sötét borút, csillagtalan éjszakát. Azelőtt ha benéztem a folyamba , Egy mosolygó, egy vidám arc volt abba , Most, ha lepillantok a viz, mélyére, Halvány arcom lebeg annak színére. És a folyam a mely mindent visszaad , Mit körülvesz anyi tarka sok virág — Hullámzással emeli fel lágy keblét. Mintha e változáson megütköznék. If fis ’ i NJ I C SO K 0 N A I CSÓK J A. Beszély. Vadnai Károlyról. I. Miután kurta szárú debreceni pipáját szájába nyomta , vándorbotját kezébe vette, s útitáskáját — melyben több volt a könyv, mint a ruha — vállára akasztá, útnak indult megint — Csokonai Vitéz Mihály. A vidék, mely előtte feküdt, meglehetős puszta és néptelen volt, de az ő útja mégis kedves és vidám jön, mert hiszen ő a költő vala. Akármit beszéljünk, a költők igen boldog emberek. Elkezdenekpéldául a sivatag közepén képzelegni, s előttük azonnal tündérkertek nyílnak a vízgazdag szökőkutakkal, a szökőkutak mellett rózsák , a rózsák között szép piros arcú lányok, akik mosolyognak és dalolják azokat a szép dalokat, miket nem lehet elfeledni soha. És még az éj sem fosztja meg őket a látás gyönyörétől, sőt egy új országot nyit nekik, csodálatos, titkos országot, melyet csak a költők ismernek. Minő nagy kár, hogy ez álmokat gyakran egy útonálló göröngy , melyben megbotolnak, egy kíméletlen tüske, mely lábaikat megsérti, menten elzavarja; s ők itt vannak ismét ezen az egyhangú unalmas földön, hol az álmokkal nem lehet jól lakni, hol a költészet villámgyors menet, mely eddig égben pokolban kalandozott, — még csak egyik falutól a másikig sem lehet befogni. Csokonai azonban nem sokat törődött a gyaloglás fáradalmaival. Mellette néhol madarak daloltak, lombok susogtak, virágok