Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)
1857-08-08 / 180. szám
Budapest, 8-dik évi folyamat, 180 Szombat, Augustus 8-án. 1857. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik ünnep-és vasárnap Előfizetési díj : pót kivévén, mindennap dél — „ . „ . . . Postán, után, divat képek s egyéb Kozsorv az irodalom, társaselet, művészet egész évre.........................16 frímümelléketekkel és raj- * ' ' félévre....................................9zokka 1. évnegyedre.....................5 Szerkesztőségi szállás: X- J ! _ « 4 Iz m Á hfi I . ,B, u V 1 ,eD , Oj világutca, 1-sö sz., 2-dik eme- fcSillVat KOre DOI. házhoz küldetéssel egész let, hová minden a lapot illető ,.,, 13 frt. küldemények, kéziratok, elöfize- évnetivedre..................................Iotós, és hirdetések utasitandók. . . • Frrxr ?Anflra ’ ' ont Szerkesztőségi ügyekben Felelős szerkesztő s kiadó: TÓTH KÁLMÁN. Egy hónap hrdetések értekezhetni minden nap délelőtt soronkint 3 ezret kr.ért fogadtat-9-től 1 óráig, nak el, és gyorsan közöltélnek. I. Amit a nagy dalteremtök Erezének , álmodának , Szent berkében ábrándozván Anna tündér szép világnak : Arkidon uj életet nyer , Ébred a dal bégig szárnyal: Napvilágra jő , mikép a Drága - gyöngy a búvár által. Mi a dalban fájdalom van : Legyen nálad csupán játék! S üdve szálljon mind a szivre. ... Az a sok szép varázs ige , Életedben testté váljék! U. Tompa: Mi zendült meg olyan szépen , Fönt a kéklé tiszta légben ! ? Tavasz hirdetője, Kis madár, pacsirta , Derűt csal a szivre Virágot a sírra. Mig oda fönt estve reggel Beszélget a tündérekkel, A magas menny üdvét Kéri éjszakára , S egy parányi fészek Enyhelyén találja. Dal- tavaszunk hirdetője, Sötét szivek derítője! Dicsőségeden túl, Hol koszorúk várnak , Osszad égi sorsát A dalos madárnak 1 III. Lévai J. Ha hull a lomb s bús őszi hervadás van, Elszáll a pártos fecske hűtlenül. A csalogány, a méla hervadásban — Dalolva, hiven, kis fészkében ül. S bár fájó szívből, fentebb csattog a dal Mint a tavasz vidám örömszakán ; Úgy szívhez szól, úgy békit, úgy vigasztal: — Dalolj nekünk, oh édes csalogány. Szász Károly. EGY VÁNDOR SZINÉSZTÁRSASÁG 1820-ban. (Egy veterán színész naplójából). Balogh Istvántól. (Folytatás). Ismét zökkent a kocsi, a leány egészen ölembe esett. — Jól megkapaszkodjanak, kiált Mihály bácsi, mert én ilyenkor úgy szoktam hajtani, hogy ha ne talán valakinek kedve ereszkednék utánunk jönni, lelkét kiadva, se érhessen utól. —Nem első fuvarom nekem az efféle, de még soha senki nyomomba nem vágott. A leány belém kapaszkodott, s szivem soha nem élvezett örömeket érzett; — az ugyan kissé búsitott, hogy sirt, — de hogy szive dobogott, azt még jóra, tán javamra tudtam volna magyarázni, ha mertem volna. — Hiszen még javabeli férfi vagyok, s az ilyen harmincas legényt szívelik a nők ; csak hogy még eddig minden ember megakadt nagy fejemen, arcomon, fekete színemen, és termetemen; hátha ez olyan nő, ki azon fenn nem akad, mert hiszen azt hallottam minden zsáknak akad foltja, — azért kezdem vigasztalni. — Szép furcsa lelkem, ne sírjon anyut, majd holnap reggelre veresek lesznek szép szemecskéi, — hiszen ha megtalálná bánni tettét, velem parancsoljon, oda visszük a hova akarja. — Csak vissza ne — akár hová a széles világba, de mig élek soha többé hazámat látni nem akarom, hol engem meggyilkolni, hol eleven koporsóba akartak tenni. — Dehogy, — hiszen csak nőül akarták venni —szeretni akarták , — s mit gondol most Biki barátom , ha mindenütt keresi, és sehol se találja, fogja e gyanítani, hogy megugrottunk, vagy hogy ön valahová elrejtette magát. — Gondoljon mit tetszik, mondá ő, én ő vele nem gondolok; ő engem nem kimért, ha ez az ember el nem tökélli magát, hogy viszont szerelem nélkül erőszakolja magát férjemül, tán szüleim nem kaptak volna senki mást e világon. — Gyáva férfi az, ki szép szavakkal nem tud nőt szerezni, hanem erőszakkal. — De hiszen mondom, az nem rút férfi — hogy lehet, hogy anyira irtózik tőle? — Iszonyú az ellenszenvem irányában , soha sem láttam még férfit, kit utálnék, csak ez az egy az. — No, no ! gondolom magamban, — ez anyit tesz, hogy engem sem utál e szerint — no majd kedvében járunk, s közelebb jutok kegyéhez. ------Parancsolja e lelkem, hogy megálljunk kissé, vizet inni, vagy addig hajtassunk, mig a lovak elfáradnak. — Csak menjünk mondám, menjünk ! — No hiszen megyünk, vagy inkább azt lehetne mondani, repülünk — csak hogy azt sem tudjuk még hová? — Hát édes Karsai úr, nem mondta meg Mihály bácsinak hová vigyen ? — Hiszen magam sem tudom, hová kell menni. — Tehát hova visznek az istenért, mi a szándéka, szóljon. — De mit szóljak ? — Azt hogy mi a szándéka velem ? — Nekem angyalom semmi sincs, hanem magának volt ez a szándéka.