Hon és Külföld, 1844 (4. évfolyam, 1-105. szám)

1844-06-11 / 47. szám

„E* vállalat szerencsés véghezvitele ese*­tében ki fog néked megfizetni érette ?“ „Fele részét itt fizetendi­ ki egy biztos hin­du, váltó - levélre melyet Stoddart a’ levél vé­tele után adni fog, a’ többi része Teheran­ban fizetendő.“ „Így jól van, jól­—a’pénz bizonyos.“ „Teljesited-é már most kivánatomat? „Minden bizonynyal.“ „Mi módon beszélhetünk az angolokkal *E voikép kerülhetjük­ el az örök figyelmét?“ A’ zsidó gondolkodott egy ideig. ,,A’ ka­put estve bézárják — monda végre Szaul, in- stább magában mormogva, mint Ajacznak — az őr ki ott áll, nem vesztegetteti­ meg magát; ezek mind hív emberei a’ kánnak ; még csak megkísérteni sem tanácsos; minden esetre a’ falon kell áthágni. De hallod-é? minden nagy előkészület nélkül; nem lajtorján, vigyázz csak egy kötelet vígy magaddal, akarsz-é így?“ „Igen — viszonozó Rachman-Ajacz — bár csak sötét lenne az éj.“ „Aztán — mormogá tovább fogai köztt a* issidó — aztán ismét az átkozott zarbazok (ö­­rök) jönnek; igaz nagyobb részint persák, bik­ ámbár a’ szunnit hitre állottak, lelkökben még is siiták ’s nem feledik , hogy ök­ is itt tulajdonképpen fogva tartatnak, hirtelenségök­­re néha számitni lehet; de gyávák is, ’s a’ legelső hintás a’ titkot belölök kiveszi; nem lehet őket mindenben megbízni. Olyan időt választunk, midőn ügyünknek kedvező embe­rek állanak őrt; egyébiránt megvesztegethetők, a’ bort elfogadják.“ A’ két új ismerős még egy ideig együtt tanácskozott, ’s fontolgatta a’ dolgot, végre egymástól elváltak. Egy sötét esős éjjel Rachman-Ajacz Bu­chara nagy piaczán vala keresztül menendő. Gyakran megállott ’s hallgatódzott, mert a’ vár falait megpillantotta volt. Hirtelen több sze­mély lépéseit hallja háta megett; a’ falhoz la­pul, ’s türelmetlen várja, mi érkezend. A’ jö­vök nehéz lépése térdig érő sárban közelge­­tett, majd lámpák világa is tűnt­ fel, a’ dse­­lil, a’ bucharai bakó közelitett harmad magá­val. Ajacz legottan réá ismert, ’s mivel sze­gény szerelmesünk kötéllel ’s egy késsel volt felkészülve, már már vetélytársára akart rohan­ni, ’s azt keresztül döfni vagy megfojtani, de rövid megfontolás után jobbnak találta egye­dül három ellen nyilvános harczba nem bo­csátkozni. A’ vér, fejébe ugrott a’ turkoman­­®ak, ’s akaratja ellen egy mozdulatot tett, mely ott­ létét elárulta, ’s a’ bakó figyelmét magára vonta. Ez kevés ideig maga körül te­­kintgetett mint nyomozó kutya, ’s azután szolgáinak kiáltott: „gyertyát ide!“ Rachman Ajacznak elillantásra vagy maga elrejtésére nem vala többé ideje ’s módja; ő a’ bakóval szemben állott. „Mit mivelsz te itt? mit kóborolsz ily ké­sőn itt e’ helyen? szólj tüstént.“ „Lovam elszabadult, azért régi tulajdo­nosához megyek, valyon nem nyargalt-é oda.“ ,,Miért nem várakoztál mig megvirad?“ „Majd hajnalodik , nékem utaznom kell ’s a’ közmondás szerint, éhes lovon nem ha­ladunk meszsze.“ „Miért nincs lámpád?“ „Honnan legyen egy szegény turhoman­­nak lámpája ?‘­ „Lódulj haza ’s vigyázz többször itt ne találjalak , mert tömlöczbe záratlak.“ „Oh ha még egyszer találkozunk, nem fog igen nagy örömödre válni“ — gondolá ma­gában Rachman-Ajacz. „Miért is bocsátják e’ kóbor népet a’ vá­rosba — mormogá távozva a’ bakó — de még sem lehet ok nélkül bántani, mert a’ kán ol­talmazza őket, ’s ők csak a’ karavánokat ra­bolják­ ki.“ A’ bakó szava ’s lépései lassanként elné­multak a’ távolban. Rachman-Ajacz a’ vár fa­lának egy beugró szegletébe vonta­ meg magát, hol az elmenök szemei elől rejtve maradha­tott, ’s a’ tömlöczhez is közelebb volt. A’ ma­gával vitt kötél, végére kötött követ a’ vár fa­lán áthajtotta, azután kevés perez múlva meg­húzta a’ kötelet ’s meggyőződött hogy az az Szaul, a’ tengerimacskával, történt öszvebe­­szélgetés szerint, a’ túlsó oldalon keményen tartatik. A’ turhoman most szívében áldotta a’ zsidót; néhány perez múlva a’ falon felmá­szott, ’s már fenn volt, midőn a’ közelgető őr lépéseit meghallotta; legottan a’ falra le­simult ’s szive sebesen kezdett verni. A’ zaj csak hamar elnémult, Rachman vigyázva fel­állott ’s a’ falon leereszkedni kezdett; a’ kötél nem ért földig, de ő most nem méregette töb­bé a’ magasságot, hanem leugrott. A’ falon belöl egy lelket sem lehetett látni ’s turko­­mánunk még titokteljes czimbora társát sem találta, ki a’ kötelet megkötötte volt. „Hátha a’ zsidó engemet veszélybe buktat — gondola Rachman — ’s én hálóba estem. De mi lehet egyéb következése mint az, hogy egy turko­­mánnal a’ világon kevesebb leeod­ vagy talán

Next