Hon és Külföld, 1844 (4. évfolyam, 1-105. szám)
1844-06-11 / 47. szám
„E* vállalat szerencsés véghezvitele ese*tében ki fog néked megfizetni érette ?“ „Fele részét itt fizetendi ki egy biztos hindu, váltó - levélre melyet Stoddart a’ levél vétele után adni fog, a’ többi része Teheranban fizetendő.“ „Így jól van, jól—a’pénz bizonyos.“ „Teljesited-é már most kivánatomat? „Minden bizonynyal.“ „Mi módon beszélhetünk az angolokkal *E voikép kerülhetjük el az örök figyelmét?“ A’ zsidó gondolkodott egy ideig. ,,A’ kaput estve bézárják — monda végre Szaul, in- stább magában mormogva, mint Ajacznak — az őr ki ott áll, nem vesztegetteti meg magát; ezek mind hív emberei a’ kánnak ; még csak megkísérteni sem tanácsos; minden esetre a’ falon kell áthágni. De hallod-é? minden nagy előkészület nélkül; nem lajtorján, vigyázz csak egy kötelet vígy magaddal, akarsz-é így?“ „Igen — viszonozó Rachman-Ajacz — bár csak sötét lenne az éj.“ „Aztán — mormogá tovább fogai köztt a* issidó — aztán ismét az átkozott zarbazok (örök) jönnek; igaz nagyobb részint persák, bik ámbár a’ szunnit hitre állottak, lelkökben még is siiták ’s nem feledik , hogy ök is itt tulajdonképpen fogva tartatnak, hirtelenségökre néha számitni lehet; de gyávák is, ’s a’ legelső hintás a’ titkot belölök kiveszi; nem lehet őket mindenben megbízni. Olyan időt választunk, midőn ügyünknek kedvező emberek állanak őrt; egyébiránt megvesztegethetők, a’ bort elfogadják.“ A’ két új ismerős még egy ideig együtt tanácskozott, ’s fontolgatta a’ dolgot, végre egymástól elváltak. Egy sötét esős éjjel Rachman-Ajacz Buchara nagy piaczán vala keresztül menendő. Gyakran megállott ’s hallgatódzott, mert a’ vár falait megpillantotta volt. Hirtelen több személy lépéseit hallja háta megett; a’ falhoz lapul, ’s türelmetlen várja, mi érkezend. A’ jövök nehéz lépése térdig érő sárban közelgetett, majd lámpák világa is tűnt fel, a’ dselil, a’ bucharai bakó közelitett harmad magával. Ajacz legottan réá ismert, ’s mivel szegény szerelmesünk kötéllel ’s egy késsel volt felkészülve, már már vetélytársára akart rohanni, ’s azt keresztül döfni vagy megfojtani, de rövid megfontolás után jobbnak találta egyedül három ellen nyilvános harczba nem bocsátkozni. A’ vér, fejébe ugrott a’ turkoman®ak, ’s akaratja ellen egy mozdulatot tett, mely ott létét elárulta, ’s a’ bakó figyelmét magára vonta. Ez kevés ideig maga körül tekintgetett mint nyomozó kutya, ’s azután szolgáinak kiáltott: „gyertyát ide!“ Rachman Ajacznak elillantásra vagy maga elrejtésére nem vala többé ideje ’s módja; ő a’ bakóval szemben állott. „Mit mivelsz te itt? mit kóborolsz ily későn itt e’ helyen? szólj tüstént.“ „Lovam elszabadult, azért régi tulajdonosához megyek, valyon nem nyargalt-é oda.“ ,,Miért nem várakoztál mig megvirad?“ „Majd hajnalodik , nékem utaznom kell ’s a’ közmondás szerint, éhes lovon nem haladunk meszsze.“ „Miért nincs lámpád?“ „Honnan legyen egy szegény turhomannak lámpája ?‘ „Lódulj haza ’s vigyázz többször itt ne találjalak , mert tömlöczbe záratlak.“ „Oh ha még egyszer találkozunk, nem fog igen nagy örömödre válni“ — gondolá magában Rachman-Ajacz. „Miért is bocsátják e’ kóbor népet a’ városba — mormogá távozva a’ bakó — de még sem lehet ok nélkül bántani, mert a’ kán oltalmazza őket, ’s ők csak a’ karavánokat rabolják ki.“ A’ bakó szava ’s lépései lassanként elnémultak a’ távolban. Rachman-Ajacz a’ vár falának egy beugró szegletébe vonta meg magát, hol az elmenök szemei elől rejtve maradhatott, ’s a’ tömlöczhez is közelebb volt. A’ magával vitt kötél, végére kötött követ a’ vár falán áthajtotta, azután kevés perez múlva meghúzta a’ kötelet ’s meggyőződött hogy az az Szaul, a’ tengerimacskával, történt öszvebeszélgetés szerint, a’ túlsó oldalon keményen tartatik. A’ turhoman most szívében áldotta a’ zsidót; néhány perez múlva a’ falon felmászott, ’s már fenn volt, midőn a’ közelgető őr lépéseit meghallotta; legottan a’ falra lesimult ’s szive sebesen kezdett verni. A’ zaj csak hamar elnémult, Rachman vigyázva felállott ’s a’ falon leereszkedni kezdett; a’ kötél nem ért földig, de ő most nem méregette többé a’ magasságot, hanem leugrott. A’ falon belöl egy lelket sem lehetett látni ’s turkománunk még titokteljes czimbora társát sem találta, ki a’ kötelet megkötötte volt. „Hátha a’ zsidó engemet veszélybe buktat — gondola Rachman — ’s én hálóba estem. De mi lehet egyéb következése mint az, hogy egy turkománnal a’ világon kevesebb leeod vagy talán