Honismeret, 1987 (15. évfolyam)
Pozsgay Imre: Mi a haza ma?
Egyetlen igazán komoly attitűdje a kivárás, a várakozás, amelyben ha a demokrácia által nem nyílik cselekvési tér a számára akkor ez a kivárás rosszra fordítható aktivitássá is válhat. Hiszen az elmúlt 10—15 esztendőben felnőtt ebben az országban egy olyan nemzedék, amelynek már nincs személyes élménye, tapasztalata arról, hogy a szocializmus megoldja rendre problémáit, legföljebb — ha a bizalom morzsái még megvannak — szüleinek, az előtte járó nemzedék tagjainak elhiszi, hogy így volt. A szocialista típusú berendezkedés szempontjából sem utolsó, sőt elsőrendű kérdés, hogy ez a nemzedék kap-e cselekvési lehetőséget, önbecsüléshez szükséges, teljesítményt igénylő feladatokat. Lám, már magam is paternalista módon beszélek, tehát helyesebben: tűzhet-e ki magának ilyen feladatokat vagy pedig a kivárás állapotában marad és súlyos bizalomhiánnyal küszködve elveszti a tájékozódóképességét. Pedig ha a „mi a haza ma?" kérdését vizsgáljuk, akkor elengedhetetlen azt is megvizsgálnunk, hogy kié lesz a haza? Megismétlem, a fiatal nemzedéknek nem elsősorban magatartását, hanem helyzetét illetően van okunk aggodalomra és sürgető körülmények azt kívánják, hogy mielőbb kapjanak választ kérdéseikre. Az együttélés és a politika kapcsolatáról, viszonyáról és az ország társadalmi-politikai fejlődésének lehetőségeiről szólva, a következőkben hadd beszéljek azokról a sorskérdésekről, amelyek ezt az országot az utóbbi évtizedekben foglalkoztatják. Ezek: a népesedési helyzet, az ország egészségügyi helyzete és az emberek morális züllése. Itt nem a megrovó és a népnek leszóló pozícióból szeretném e problémákat megemlíteni, hanem a nemzet fennmaradása szempontjából. S akkor az első és igazi nagy kérdés az lehet, hogy érdemes-e, érték-e magyarnak lenni? Elintézhetném a választ azzal, hogy minden nemzet és nemzetiség létét értéknek tekintem, miért ne tartanám annak saját népem létét, a magyarságét? De az hogy én magyarnak érzem, magyarnak tartom magam, akkor érték igazán, ha ezt valaki választhatja, és nem kényszer, nem zsarnokság sorolja a nemzeti, vagy a nemzeten kívüli kategóriákba az embereket. Vagyis ha legalább akkora értéknek tartom mások választását, döntését egy más néphez vagy nemzethez való tartozást. Ez lehet integrációs szempont és a sorskérdések megoldásának is alappontja, mert ha ezt elvileg, és ebből a szempontból végiggondoltam, akkor nyugodtan állhatok a világ elé magyarságommal, nem szemlesütve, nem nacionalista bélyeget vagy egyéb megbélyegző jelzőt hordozva, hanem abban a tudatban, hogy a sokféle európai érték között az is érték, amit a magyar jelent. Mégpedig olyanfajta érték, amely nélkül Európa szegényebb lenne. Mondhatom másként: Európa vesztese lenne annak, ha a magyarság föladná önmagát. Ebből az aspektusból nézve nem a kis népek megkésett nacionalizmusával, hanem egy újfajta nemzeti öntudattal, a szocializmus talaján is megélő, azt is gazdagító nemzeti öntudattal tudunk részt venni közös ügyeinkben. Ha erre gondolok, akkor — visszakanyarodva sorsproblémáinkhoz — máris érthető az aggodalom, mert értékvédelem és értékmentés van abban, ha nem törődik bele, hogy a nemzet lélekszáma csökkenjen, ha nem törődik bele, hogy egészségtelen élet- és munkakörülmények között morzsolja fel magát egy nép, ha nem törődik bele abba, hogy erkölcsileg feladja önmagát, és — történelmi kategóriánként és nem más népek megbélyegzéseként használom a kifejezést — ha nem törődik bele balkanizálódásába, a lecsúszásba. Vagyis az emberi kapcsolatok olyan fajta rendjét alakítja ki, amely ezt az értéket megőrzi, fenntartja Európa számára is, az emberiség számára is, és akkor az internacionalizálódásnak is megvan az előfeltétele. Vitázom azokkal, akik azt mondják, hogy az ilyen fajta gondolkodás a termelőerők nagyméretű internacionalizálódása közepette anakronisztikus. Biztos vagyok benne, hogy ilyet egy japán, egy dán, egy francia, vagy egy hrolland nem mondana. Mert érdekes módon a legfejlettebb termelők világában, a nagyon is internacionált gazdasági kapcsolatok világában derült ki, hogy ennek az internacionálénak csak azok lehetnek igazán résztvevői, akik nemzeti öntudatban és kultúrában megerősödve tudják állni a versenyt. Ezek azok az alapelvek, gondolatok, amelyek foglalkoztatnak, miközben Önök azt kérték tőlem, válaszoljak a kérdésre: Mi a haza ma? Vázlatosak, itt-ott talán elvontak, ám megengedhetem magamnak, hogy ilyen elvontságokról is beszéljek, azzal a feltételezéssel és azzal a biztos tudattal, hogy Önök jól ismerik történelmünket. A honismereti akadémiának éppen az lesz a feladata, hogy megeméssze, talán elbírálja, kritika alá vegye az általam elmondott gondolatokat, és hozzájáruljon a magyar sorskérdések, a „mi a haza ma?" kérdésének megoldásához. Román kori részlet a belvárosi templomból (Hornyák László rajza)