Honismeret, 1995 (23. évfolyam)
TERMÉS - Böszörményi István: Petőfi Losoncon
Négy évet adott még a sors Petőfi Sándornak, a losonciak számára oly emlékezetes látogatás után: élete legszebb, legtermékenyebb négy évét, a nagy - házasságba torkolló - szerelem, a nagy szerelmes versek éveit és a nagy szabadságharcba torkollóforradalom, a nagy forradalmi versek éveit. Ugyancsak négy éve maradt még a Petőfi által megismert régi Losoncnak is. Egy héttel a költő segesvári eltűnése után eltűnt az egykoron „mulatságos kis város" is, elpusztították a Habsburg-uralom segítségére siető orosz cár csapatai. 1899-ben, Petőfi halálának (eltűnésének) 50-ik évfordulóján országszerte megemlékeztek a nemzet nagy költőjéről. A századfordulóra teljesen újjáépült, pezsgő életű nógrádi város, Losonc is kivette részét az országos emlékmozgalomból, s ennek keretében emléktáblával jelölték meg azt a házat, ahol Petőfi 1845-ben időzött. „Itt is járt e nagy szellem, sőt itt is írt egy pár költeményt. Büszke lehet rá városunk... Petőfi szelleme közös kincse a magyarságnak, e szellem iránti kegyeletünket leróni édes kötelességünk mindnyájunknak. A mi kis városunk szíve... kettős kegyelettel dobban meg, hiszen a mi városunk is ez időtájt szenvedett martyromságot éppen azokért az eszmékért, melyekért Petőfi vérét ontotta, s városunkat is az a vadkéz törölte el, mely Petőfi szívét keresztüldöfte. Mi feltámadtunk a halálból, neki nem volt erre szüksége, mert Petőfi nem halt meg, s nem hal meg míg egyetlen magyar lesz!" - írta a Losoncz és Vidéke vezércikkírója az emléktáblaavatás napján, 1899 június 30-án. Csaknem fél évszázadon át háborítatlanul hirdette Petőfi Sándor losonci látogatásának tényét az emléktábla. Szeretettel, büszkeséggel tekintettek fel rá, alkalmanként megkoszorúzták a losonciak. 1945-ben viszont minden, ami a város magyar múltjára emlékeztetett, szálka lett az új hatalom szemében. A költőóriás emléktábláját, csakúgy mint Losonc nagy szülöttének Kármán Józsefnek emlékeit is barbár kezek eltávolították. A hontalanság éveiben megtizedelt, megfélemlített losonci magyarság szellemi feltámadása mégis Petőfi jegyében kezdődött el. Az 1949-ben megalakult Csemadok szervezet Petőfi-esttel lépett először a nyilvánosság elé. 1950 tavaszán a nagy múltú városi Vigadó ismét magyar szótól - Petőfi verseitől volt hangos. A költő losonci látogatásának 105-ik évfordulójára sikerült elérnie a helyi Csemadok vezetőségének, hogy visszahelyezzék - mégpedig nagyszabású ünnepség keretében - az eltávolított Petőfiemléktáblát, mely - szlovák szöveggel kiegészítve - azóta is látható a hajdani Kossuth Lajos - ma Vajansky utca 5. számú ház homlokzatán. 1954-ben a Csemadok színjátszó csoportja bemutatta a János vitézi Petőfi remekművének színpadi változatát. A daljátéknak óriási sikere volt. Szívdobogtató, torokszorító, felejthetetlen élményt jelentett az a pillanat, mikor a huszárokbehozták a színpadra a piros-fehér-zöld lobogót. Az előadás kirobbanó sikere felkeltette a teljhatalmú párt „érdeklődését" is. Szlovákia kommunista pártja központi bizottsága is foglalkozott az „üggyel", a Csemadok munkáját értékelő jelentésben elrettentő példaként szerepel a losonci „János vitéz", mely „a magyar nemzetiségű lakosság körében a magyar burzsoá nacionalizmus megnyilvánulásait váltotta ki... kispolgári elemeket aktivizált, akik a Csemadok saját céljaikra akarják kihasználni". A pártvezetésnek is rá kellett döbbennie, hogy az általa kezdetben támogatott Csemadok kicsúszott a kezéből és a helyi csoportok elszánt, lelkes munkájában - Losoncon és szerte Szlovákia magyarlakta tájain - tulajdonképpen a magyar nemzeti közösség tudatos önszerveződése indult el, megkezdődött az anyanyelv, az identitás megőrzéséért, a megmaradásért azóta is folyó küzdelem! Losoncon mindez Petőfi jegyében kezdődött... Böszörményi István 71