Honismeret, 2002 (30. évfolyam)

2002 / 2. szám - HAGYOMÁNY - A sümegi római katolikus temető (Miklósi Sikes Csaba)

gótizáló díszítőelemeket mutató síremléke, a hasonló anyagból készített Skotty-Meyer sírkert öt sírjele, amelyek az 1860-as években a győri Birkmayer műhelyéből valók. Az újabb divat szerint készítettek legimpozánsabb példáit jelenti Kisfaludy Sándor (1772-1844) emléke, ame­lyet a budapesti Gerenday-műhelyben gyártottak 1872-ben, a grazi Kociancic által készített Mayer Josephine (+1872) szürke obeliszkje, illetve az 1878 után felállított három Ramasetter sír: Ramasetter Vince (1806-1878), neje Kompanik Zsófia (1821-1876), és a még gyerekkorban elhunyt egyetlen fiuk, Ramasetter Károly (1837-1843) szürke gránitból faragott, nagyméretű obeliszkje. A XX. század első évtizedeiben az obeliszk formájú sírjelek a legelterjedtebbek. Fekete grá­nitból készítette Krausz pápai kőfaragó Bogyay Kálmán (1832-1913) földbirtokos, 1848/49-es honvédhadnagy, és az Eitner-család sírjelét, akárcsak a Mójzer Józsefét (1833-1917) és dr. Lukonich Gáborét (1853-1922). Hasonló formát mutat Szüts Pál (1822-1876) kir. körjegyző, honvédszázados és Takács János (1811-1887) orvostudor szürke gránitból faragott sírjelei, míg Cseh László (+1893) Sümeg utolsó táblabírájának, és dr. Kellemen Károly (1859-1918) is­kolaigazgató, valamint családjának fehér mészkőből készítettek hasonló sírköveket. A XIX. század második felében, illetve a századforduló utáni évtizedek emlékei közül kü­lön ki kell emelni a Ramasetter Vince sümegi szobrát készítő Istók János szobrászművész által 1903-ban készített Szegedy Róza magas művészi szinten mintázott bronz emléklapját, illetve a Lujszer-család sírja felé, fehér márványból mintázott érzéki nőalakját, amely a sümegi teme­tő legjelesebb emlékei közé tartozik. E síremlékek mellett a Darnay-család mauzóleuma első­sorban impozáns méreteivel hat a szemlélőre, míg az 1920-as évek végén, fekete gránitból emelt Hetyey-, és Hidasi-családok jelentős anyagi ráfordítással, klasszicizáló jelleggel emelt emlékei, az eddig felvázolt, többé-kevésbé sajátos jegyeket mutató síremlékállítás gyakorlatá­nak a végét jelentik. Ami ezután következik betonból-műkőből, ritkábban természetes anya­gokból emelt, jobbára karakter nélküli emlékek sorába tartoznak. A legrégibb síremlékek és keresztek többsége Keszthely környéki homokkőből készült, s a keszthelyi temető mellett ez a keszthelyi kőfaragás a XIX. század első feléből való emlékeink legjelentékenyebb együttese, ahol a típus és stílusfejlődés folyamatosan nyomon követhető, állapítja meg Lővei Pál műemlékvédelmi szakember egy 1898-ban készített tanulmányában. A sümegi temetőben az 1950-es évekig dolgozó mesterek közül többeknek nevét sikerült azonosítani. A győri Birkmayer János, illetve örökösétől 1836. és 1927. között ismertek sírkö­vek: Egerszegről Sipos (1915 k.); Keszthelyről Zitterbarth József (1819-1846), Harnásch F. (1885); Kutasi István (1904-1922); Pápáról Fellner J. (1879-1891) és Krausz (1936); Reziből Ta­nos Gyula (1888); Budapestről Gerenday Antal és fia (1893); Grazból Kocianic (1872); míg Sü­megről Pentz Mihály (1882-1913) és fia, Pentz II. (1915-1929); Kovács József (1928-1941), va­lamint az 1623 és 1675 között élt Simon Béla munkáit sikerült azonosítani. Miklósi-Sikes Csaba 76

Next