Honismeret, 2012 (40. évfolyam)
2012 / 6. szám - KÖNYVESPOLC - Tóth József: Palatáblától az internetig. A 300 éves zsámboki iskola története (Bihari József) - Szűcs Sándor és munkásságának időszerűsége (Csorna Zsigmond)
mi nyelven történő közlése lehet. A kutató, a terepen gyűjtő, az adatközlőivel társalgó, a megfigyelő, a régmúltat faggató Szűcs Sándor nem vált el a közérthetően fogalmazó, egyszerű, magyaros mondatfűzésben fogalmazó, Írásait népdalokkal, népi epikával, szólás-mondásokkal fűszerező Szűcs Sándortól, a szépírótól. A Magyar Néprajzi Lexikon anonym szócikkírója száraz tényeket felsorakoztatva ismertette életrajzát, de azt a népművelői óriási hatást, ami a kisebb-nagyobb cikkei révén is képviselt, nem említette meg. Pedig a tudós gyűjtő, múzeumi szakember (1903. október 23. Biharnagybajom -1982. aug. 2.) közérthető színes írásaival aratta a legnagyobb sikereket. A „három föld", a bihari Sárrét, a Nagykunság és a Hajdúság vízi emberei, a pákász, a halász, a pásztor, a paraszt népének vízi, víz borította magaslatainak lakói voltak a hősei, a főszereplői történeteinek. A vizek közelében megbúvó kis falvak és városok történetét kutatta. A nádnak, a mocsári termékeknek, a gyékénynek felhasználása és minden olyan paraszti értéknek, népi tudásnak, megfigyelésnek a fontosságát hirdette, amely a szocialista falvakat építő évtizedekben nem lehetet kérdés, nem került napirendre. De a természetismeret, a népi gazdálkodás a sárvízi ember életében meghatározó volt. Különösen nagy érdemei voltak a szocialista évtizedekben szintén a perifériára szorított hitvilág kutatásában, a táltos- és boszorkányhit megrajzolásában. Tudományos munkássága résztanulmányokban vagy adatközlésekben jelentek meg, de önálló kötetekbe rendezve is napvilágra kerültek. Különösen Dankó Imre, Balassa Iván, Bellon Tibor, Örsi Julianna tett példásan sokat Szűcs Sándor hagyatéka és munkássága megismertetéséért. A táltoshit és a honfoglalás előtti pogány ősvallás kutatóját, a szikár alföldi parasztgazda alakját csak műveiből és képről ismertem. De tudtam és becsültem, hogy szülőfalujába visszament a családi gazdaságát vezetni, és emellett foglalkozott a néprajzi gyűjtéseivel. Nevét először kamaszként hallottam családi körünkben Lükő Gábortól, majd Juló bácsitól (Jánosi Sándortól, egykori cserkész főtitkártól), majd Balassa Ivántól, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgató-helyettesétől, aki a Magyar Néprajzi Társaság elnöke is volt, és aki a Magyar Néprajzi Társaság Tájkutató Díját is megalapította Szűcs Sándor tiszteletére. Mindketten bihariak voltak, a Sárvíz mellékéről, Balassa bárándi születésű. Talán ezért is értették meg egymást jól, és becsülte Szűcs Sándorban, hogy otthon maradva kutatta népe múltját. Mindezt jól jelzi, hogy az 1755-ben épült szülőházában írt és alkotott, itt születtek meg az őt körülvevő táj szépséges leírásai. De társult hozzájuk Dankó Imre is, aki Szűcs Sándor 70. születésnapjára szerkesztette meg a Bajomi Krónikát, amely néprajzi és helytörténeti antológia volt a születésnapi ünnepek tiszteletére. Annak tiszteletére, akinek még tanára volt Hesedi István, majd 1936-tól valódi tanítómestere Györffy István, a pesti egyetem néprajzi professzora. Nem véletlen, hogy szűkebb és tágabb hazája múltjáról oly sokat tudott és adott tovább. Mindentudó polihisztor krónikása volt a pusztai szabadoknak, a ridegeknek, a pásztoroknak, akik szinte az egész évet a szabad ég alatt töltötték állataikkal. Nem csak őrizték, védték, hanem ha kellett a születést-ellést is segítették, gyógyították őket, mitikus lényekkel vették magukat körül. Miközben az isteni elrendeltetésben megnyugodtak, az ősvallás felszínre bukkanó nyomaival éltek együtt. A most második kiadásra kerülő A puszta utolsó krónikása című Szűcs Sándor írások, kis remekek, karcolatok, a tartalomjegyzék is meggyőz mindenkit, hogy nincs és nem volt a puszta emberének olyan élethelyzete, amelyben a népi tudása segítségével, ne gyürközött volna meg sikeresen. Legyőzte a természeti kihívásokat, csapásokat, győzedelmeskedett az élet nehézségei felett. Bármennyire is kiszolgáltatott volt, apja nagyapja tapasztalatával, saját értelmével, még a felfoghatatlant is megmagyarázta és nyugtázta. Egyféle bölcsesség, önismeret, önnön magába vetett hit és dac, valamint az örök remény és élni akarás vezérelte azokat, akikről írt. Az élet nehézségei, terhei soha nem győzedelmeskedhettek főszereplőin, akik felülkerekedtek ezeken a materiális gondokon. Erkölcsileg megtisztultak és örök dicsőség lengte be őket. Nemcsak az Alföld folklórját, hanem az anyagi kultúra egy részét, a népi társadalom szeletét, a vízrendezések előtti és utáni történetet rögzítette és mentette át az olvasóknak. Mindezt tárgyilagosan, de szépírói magaslatra emelve. A Sárrét és környéke leírása mellé megkapja ajándékul az olvasó az egykori életmódleírásokat, foglalkozásokat, és egy színes folklórcsokrot. A klasszikus regionális gyűjtő, rendszerező Szűcs Sándort életében számos elismerés érte. Munkássága maradandó, felfedező és hézagpótló! Mindezt azért kell külön itt és most kihangsúlyozni, mert többen szájbiggyesztve, lekicsinylően tekintenek ma, a komputerek és szövegszerkesztők, adattárak és keresőprogramok világában a hatalmas munkájára. Olyanok, akik a pusztai terepmunka nehézségét nem vállalják, nem vállalták ilyen mértékben. Sem a helybeli megfigyelést, sem az aktívabb gyűjtés-rendszerezés munkáját. Hiányolják az európai összehasonlító anyaggal összevetést, a történeti-néprajzi párhuzamok finom kimunkálását. Pedig Szűcs Sándor a puszta mikrokozmoszának mély ismerője volt, az élet legmagasztosabb és legparányibb dolgainak ismerője. Európa pedig a helyi kultúrák összessége, ma az az európai, aki kötődik valahova, legyen az akár a Sárrét is. Tamási Áron gondolatát találjuk meg ebben is, hogy a világ azért van, hogy valahol otthon legyünk benne. Szűcs Sándor ezt valósította meg, mindenki számára otthonná tette otthonát, Biharnagybajomot és Sárrétet. Európában ma felértékelődnek a vizes élőhelyek. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az autópályák mellett a felesleges vizeket összegyűjtik, elcsorgásukat lehetővé teszik. Kis vizes élőhelyeket, un. biotopokat hoznak létre, menedékül madaraknak, vízi állatoknak, békának stb. Ma már mesterségesen kell védeni-óvni-menteni ilyen természeti szigetekre a vízi életet, a kiszáradás, a kisülés, a víznélküliség ellen. Nyugat-Európában az autóutakon, a párzó békák hatalmas vándorseregét természetes vándorútjukon, vizes élőhelyét ahol keresztezi az autóút, ma már mesterséges árokrendszerrel és emberi erővel védik. Nagyot néznének a régi vízi világ mindent tudó alakjai, lakói, ha ezt megélhették volna! Változik a világ, vele az ember is. Ezért lehetünk hálásak Szűcs Sándornak, hogy összegyűjtötte és megörökítette a vízi világot, a hajdani vízi emberek életét, küzdelmeiket, az életért folytatott harcukat. Örsi Julianna gondos szerkesztésében, számos előzménnyel együtt jelenik meg második kiadásban a kötet. Ezzel is tisztelegve Szűcs Sándor (a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum igazgatója 1952- 1963, a Magyar Néprajzi Társaság Györffy István emlékérme kitüntetettje 1973) születésének 110. évi emlékére. Csomna Zsigmond